Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-01 / 44. szám

B i/asárnap 1991. XI. 1. Aki akarja, elhiszi FELTÁMADUNK? A Szovjetunióban élő 38 éves Juríj Longo megpróbálkozott a ha­lottak életre keltésével. Óriási szen­zációt kiváltó kísérletét a tévé is közvetítette. Nem kötelező hinni a varázslatokban, de bizonyára so­kan érdeklődve olvassák majd Jurij Longo csodálatos tetteit, öt évig folytatott újraélesztési kísérleteket, titokban, úgy, hogy az őr száz rube­lért éjszakánként beengedte a bonc­terembe. A huszadik próbálkozásnál mozdult meg a hulla. Longo szerint az ember testén hét olyan pont talál­ható, melyek segítségével irányítha­tó a világűrből a szervezet, s e pon­tokon keresztül nemcsak elpusztíta­ni lehet az embert, hanem visszahoz­ni a másvilágról. A tévéközvetítés­ben nyomást gyakorolt e pontokra, serkentette az energiaimpulzusokat, s ujjain keresztül a saját energiáját sugározta a holttestbe. A tetem felé­je nyújtotta a kezét, felkelt, tett néhány lépést, kinyitotta a szemét... A hiedelem szerint az ember lelke kilenc napig nem hagyja el a testet. De ez állítólag nemcsak legenda. Longo állítja, hogy az energia körül-' belül kilenc napig valamiféle der­medt állapotban van, s kísérletei arra irányultak, hogy ezt egyenletesen szétossza a testben. Nem volt célja a megboldogultak feltámasztása, a kísérletek arra szolgáltak, hogy a különféle bénulásos betegeket eredményesen gyógyíthassa. A tévéközvetítés vegyes fogadta­tású volt. Sokan istenkáromlónak nevezték, de San Franciscóból aján­latot kapott: végezze el a kísérletet Amerikában, egymillió dollárért. Longo folytatja a kísérletet: sze­retné az emberi életet legalább vala­mivel meghosszabbítani. Meggyőző­dése, hogy az agyműködés a halál beállta után néhány órával is megin­dítható. Bízik a sikerben - a tulajdon életét is feláldozza. Amikor a holtak feltámasztását végezte, érezte, mint távozik belőle az energia - és nem tér vissza. Tisztában van vele, hogy a számára kiszabott földi lét nyolc­van esztendejéből ötöt már elvesz­tett, de az utolsó orosz fakír unokája (aki 105 évet élt) biztos benne, hogy a javasoknak, kuruzslóknak, varázs­lóknak nagyobbak a lehetőségeik, mint az orvosoknak. A lelki nyavalyák és szívbajok kivételével mindent gyógyít. Az el­veszített végtagok természetesen nem nőnek ki, de egyes betegségek már az első szeánsz után elmúlnak, mások csak az ötödik után. A tudat­alattira hat. A taxisok nem fogadnak el tőle pénzt, hálájuk jeléül, mert a szeánszai segítségével leszoktak a dohányzástól. Az ő szeánszai annyiban külön­böznek Kaspirovszkij és Csumak szeánszaitól, mondja Longo, hogy Kaspirovszkij szuggesztiót és hipnó­zist alkalmaz, Csumak pedig pusztán a kezével gyógyít, ö pedig szuggesz- tióval és hipnózissal, azonkívül meg­jósolja a jövendőt, kihasználja a sokkterápiát és a bioenergiát. Üvegcserépre fekteti a pácienseit, éles késekkel szurkálja őket — ki­kényszeríti, hogy felfedezzék és be­kapcsolják a tartalékaikat, s ennek segítségével megszabadulhatnak a nyavalyáiktól. Szeánszai gyógyító hatásáról hálálkodó levelek sokasá­ga tanúskodik. Jurij Longo tagja a mágusok és varázslók nemzetközi társulásának, amely Tokióban székel és a világ mintegy 400 varázslóját tömöríti. Évente összejönnek az újév előtti éjszakán. A fehér varázsló tanácsai című könyvében a spritizmusról is ír. Ko­rábban ezzel is foglalkozott. Egy alkalalommal öten megidézték Pus­kin, Tolsztoj és Viszockij szellemét. Ez utóbbi közölte velük, hogy rossz neki a másvilágon... Mostanában már nem rendez spritiszta szeánszo­kat, mivel ártalmasak - mondja. Ezt Charles Aznavour is — aki szintén varázsló — megerősítette, amikor meglátogatta. Ha szellemek érkez­nek a házba, szétszakítják az ener­giaburkot, amit aztán nem lehet be­foltozni - állítja Longo, s a lyukon át idegen zajok hatolnak be a házba, az embernek hallucinációi támad­hatnak. A mágus impozáns fekete kö­penyben jelenik meg a közönség előtt; ez a védőöltözet szerepét tölti be: amikor az igézést, a ráolvasást eltávolítja, amikor megszabadít az átoktól, mindent magára vesz. öltö­zékének speciális része a fekete má­giát a földbe továbbítja. Jurij Longo a fehér és a fekete mágiának is tudora. Rá nem hat az igézet, az átok, nem törődik az egészségével, de tudja, hogy sosem betegszik meg. Ha netán mégis elkapná valami nya­valya - öt perc alatt kigyógyítja magát. Tevékenységével nem követ semmiféle célt; csak a maga kereszt­jét hordozza. Amikor gyógyít, iszo­nyú fáradtságot érez. És megnyug­vást. (VALERIJ JENÍN CIKKE NYOMÁN: K. CS.) Szerencsés napok: 1., 7., 16., 20., 24., 27. (március 21. - április 20.) Furcsa dolgok történnek e hónap­ban, s ön kíváncsi, mi is folyik egynémely barátjánál. Ne sodorja magát csak azért veszélybe, mert a dolgok sűrűjében szeret lenni. Többet kaphat, mint amire számított. Sokat szeretne szórakozni, s élénk társasági életet kíván maga körül. Ha felkérik, hogy csatlakozzon egy hasznos szervezethez, s ott munkál­kodjék is, fogadja el az ajánlatot még akkor is, ha ez egy kicsit untat­ja. Meghozza még ez a gyümölcsét. Energiájából bőven futja a kívánt feladatra, akár az egyház, akár vala­milyen közösség,, akár mindkettő számára együtt. Az így szerzett ba­rátok kárpótolni fogják a fáradságot az időért, amit erre szánt. Szerencsés napok: 2., 9., 14., 18., 21., 27. (július 23. - augusztus 22.) Szorítsa ösztöneit egy kissé vissza. Különösen szerelmi kalandjában fe­nyegeti az a veszély, hogy olyasmit cselekszik, amit később meg fog bánni. Nem sikerül házassága, ha azt mostani szerelmi érdeklődésére alapozza. Olyan emberrel kerülhe­tett nagyon szoros kapcsolatba, aki túl önző, s képes az ön szabadsá­gát is elvinni. Ne hagyja, hogy anya­gias dolgok befolyásolják önt, vagy más tényeket teljesen a háttérbe szorítsanak. Ha figyel, egy régi ba­rátjától sok bölcsességet hallhat. Az utolsó tíz napot a karácsonyi aján­dékvásárlás kösse le; mert később nem fog jutni rá kellő figyelem és energia. Pályáján nagy dolgok fog­nak történni az életében. Szerencsés napok: 4., 10., 15., 22., 26., 29. (április 21. - május 20.) Egy bizonyos testrészén külön ki­vizsgálásra van szükség, ezt ne ha­logassa, essen túl rajta azonnal. Jobb tudni, hogy van-e valami baj, s aztán aszerint cselekedni. Ne na­gyon foglalkozzon az új szomszé­dokkal ebben a hónapban, mert fel­kavarhatják érzelmeit, hisz szívesen kíváncsiskodnak, megjegyzéseket tesznek vagy tanácsokat osztogat­nak. Igyekvő rokonával viszont igen elégedett; segítse öt ki, ha szüksé­ges. Pénzügyei jól állnak, már most örömmel vásárol szeretteinek aján­dékokat. Úgy számítson, hogy külö­nösen bőkezű lesz az idén a fiata­lokkal. Szerencsés napok: 1., 7., 15., 18., 24., 29. (május 21. - június 20.) Ne kockáztasson. Tegye meg maga, amit meg kell tenni, s ne bízza másokra. Legyen független és önál­ló; döntéseit egyedül hozza meg. Lehet, hogy valaki neheztelését is magára vonja, mert nem kérte ki a tanácsát, ám hosszú távon mégis helyesen cselekedett. Ne bocsát­kozzon szerelmi kalandba sem, ha nem akar érzelmi káoszt magában. Ha munkahely-változtatásra szánná el magát, legjobb, ha munkája alap- természete ugyanaz marad. Ha lak­helyét kívánja megváltoztatni, ne fe­lejtse el, hogy mire lesz szüksége, ha vendégeket akar elszállásolni. Ne kapkodja el az ajándékvásárlást, s ne legyen meggondolatlanul költe­kező sem. Szerencsés napok: 4., 12., 15., 19., 21., 26., 28. áHüaai (november 23. - december 21.) Fennáll a veszélye, hogy elhamar­kodott lépést tesz szerelmi kapcso­latában. Szakíthat azzal, aki évek óta a legközelebb áll önhöz. Olyan hangulatban van, hogy szívesen szabadulna kötelességeitől, nehe­zére esik eleget tenni kötelezettsé­geinek. Később sajnálni fogja, hogy most átadja magát ennek a tunya és rosszkedvű hangulatnak. Legjobban teszi, ha vállalja kötelezettségeit, lel­kiismeretes lesz, és nem lesz miért hibáztatni magát. Talán nehéz lesz megértést tanúsítani szerelmi part­nere iránt, de mindent próbáljon meg. Egy barátja nyíltan kimondja véleményét erről, beleszólása inge­relheti önt. Szerencsés napok: 1., 10., 14., 19., 21., 25., 30. (augusztus 23. - szeptember 22.) Gondjai vannak, talán egy új felelős­ség szakadt önre, melyet szívesen távol tartana magától. Egy idős ro­konnak szüksége lehet segítségére, nehéz boldogulni vele. Egy mogorva és nehezen kedvelhető valaki, való­színűleg megjelenik környezetében. Ne erőltesse meg magát nagyon, a kezdeti erőfeszítések után lazít­son, úgyis vesztes ügyért harcol. Egy kényszerű utazásra is vállalkoz­nia kell, adja be a derekát, tegye, amit kívánnak, álljon félre az útból. Vigyázzon az egészségére e hónap vége felé, különösen a bőrét óvja. Könnyen megkaphat egy fertőzést, amiből csak nehezen és sok kelle­metlenség árán tud kigyógyulni. Szerencsés napok: 3., 7., 15., 19., 21., 24., 28. (szeptember 23. - október 22.) Ambíciói megugranak, s mindent el­követ, csakhogy a beosztása és a fi­zetése emelkedjék. A szokásosnál jobban igyekszik takarékoskodni, ezzel külön célja van. Jó érzés rá­gondolni, hogy egy csinos összeget képes volt félrerakni, s hogy ez a summa csak gyarapodni fog. Élet- körülményeit illetően bőven van oka panaszra, ám minden javítási kísér­lete kudarcba fullad. Legjobban te­szi, ha hallgat, s túri, hogy a szom­szédok másra nincsenek tekintettel. Hamarosan magától megváltozik a helyzet. Ám addig is tegye szebbé otthonát - még ebben a hónapban. Szerencsés napok: 4., 11., 17., 20., 23., 26., 30. (december 22. - január 19.) Túl nagy kiadásokba veri magát eb­ben a hónapban, s később megbán­ja. Nehezen tudja költekezési vágyát féken tartani, és a drága dolgokhoz vonzza ízlése. Nem lenne okos do­log, ha lekötné magát ingatlanok vásárlásával, hisz a közeljövőben valószínűleg el kell költöznie. Kont­rollálja kiadásait, költségvetési kere­tét ne lépje túl, legyen megfontolt. Egy olyan kapcsolatot létesíthet, amit később megbán. A nem háza­sok szerelmi élete komplikált és za­varos lehet. Végül is oda jut, hogy felhalmoz egy csomó problémát, az­tán alig tud kimászni belőlük. Szerencsés napok: 6., 11., 14., 18., 22., 25., 28. (január 20. - február 18.) Csodálatos dolgok történhetnek, új emberekkel ismerkedhet meg, kik életére ösztönzőleg hatnak. Társa­sági ügyei sok figyelmet kívánnak meg, a legjobb formájában van kül­sejét illetően, most legyen a legvon­zóbb. Egy idősebb személy nagyon kitartó ön iránt, úgy, érzi őszintén vonzódik ehhez az emberhez. Há­zastársa vagy szerelme valami na­gyon kedveset tesz, ezután még több szeretetet kap öntől. A szoká­sosnál nagyobb megértésre számít­hat. Egy fiatal rokona nagyra értékeli tanácsait, de ne legyen vele szem­ben zsarnoki. Barátságos szavakkal több eredményt ér el. Szerencsés napok: 12., 16., 20., 23., 27. (június 21. — július 22.) Sok múlik önön most. Egy barátjá­val kellemetlen törésre kerülhet sor. Kudarcra van ítélve, ha bármilyen ügyben nyomást gyakorol, s ez önt arra a szerencsétlen lépésre készte­ti, hogy ultimátumot adjon. A másik jogait is vegye figyelembe, s ne kényszerítsen rájuk lehetetlen felté­teleket. Nagyon zavarba jöhet, ha egy túlzó beszéde után nem figyel­nek önre. Legjobb, ha sikerül a har­móniát minden kapcsolatban meg­őriznie, s a status quót fenntartania. A vagyontárgyakat érintő vitákat eb­ben a hónapban kerülje. Ellenérzést szül a családban, ha megmásítha­tatlan szabályokat akar a tulajdonjo­gokról lefektetni. (október 23. - november 22.) Bizalmas értesüléshez jut, s ezt ügyesen használja ki. Bátran köves­sen egy szellemi inspirációt, mégha az egy kissé szokatlan is. Valaki, akit barátjának tekint, bizalmatlan­ságot mutat ön iránt. Ne legyen meglepődve, hisz ebből is tanul. Társasági és üzleti élete nagyon tevékeny. Állítson fel egy napiren­det, hogy feszültségek nélkül tudja dolgait intézni. Már most el kell kez­denie a karácsonyi bevásárlást, hogy kedvére való dolgokat találjon, ne hagyja, hogy bármi is megakadá­lyozza ebben. Szerencsés napok: 8., 11., 15., 17., 20., 24., 28. (február 19. - március 20.) Feszültség érződik a levegőben, erősen aggódik a bekövetkező vál­tozások miatt. Egy munkatársa el­lenségesen és irigyen viselkedik, bár megpróbál egy bizonyos szinten barátkozni önnel. Ez egy olyan szi­tuáció, melyben az illető megpróbál közelébe férkőzni, hogy onnan tá­madjon; nagyon vigyázzon. Szerel­mi élete mentővárat jelent most. Sok szeretetet kap kedvesétől. Vigyáz­zon gyermekei egészségére, tegyen meg mindent ennek érdekében. Kap egy zavarba ejtő meghívást, ha két­ségei vannak, inkább ne menjen el. Szerencsés napok: 4., 11., 16., 19., 22., 27., 30. Méry Gábor felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents