Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-18 / 42. szám
ff p 4' 91. X. 18. Egy újkeletű, szerény kiállítású brosúrát forgatok: id. Stibrányi Gusztáv: Somodi történelme. Tartalma gazdag, és amint a szerző az utóiratban leszögezi: „Somodi történelméből kitűnik, patinás magyar múltja van. Sajnos, a mai helyzet nem ezt követi. Habár lakosai - az erdészt és 2-3 betelepült családot kivéve - otthon magyarul beszélnek, mégis az 1980-as népösszeíráskor csak 44,5 % vallotta magát magyarnak. Pedig a temetőben is csak magyar feliratú fej fák vannak. 1960-ban még volt Somodinak magyar iskolája, de akkor egy szlovák nemzetiségű igazgató-tanítót, Jablonskyt küldték a faluba, aki az akkori községi elöljáróság hozzájárulásával szlovákra változtatta az iskolát. Azóta is csak szlovák iskola van a faluban. “ Az akár tanulmánynak is nevezhető írás nyomán sok mindenre oda figyelhettem volna, mégis a fent idézett sorok ragadtak meg leginkább. Elhaladtam a posta mellett, lassacskán sétáltam végig az általam vélt főutcán, gyönyörködtem az őszi virágoskertekben. A templomba is be akartam nézni, de ajtaja zárva volt. Építését 1780-ban fejezték be és a nagyharangot Pázmány Péter ajándékozta a községnek. Ezen a helyen már 1595-ben kápolna állt, ám annak nyomait már csak a levéltári feljegyzésekben találhatjuk. Néhány vendéglőt, kocsmát, meg presszót is láttam, ám azok még röviddel dél előtt nem nyitottak ki. Némi gyaloglás után elérkeztem a péróhoz, vagyis a cigánytelephez. A purdék játszadoztak, a tarkaszoknyás asszonyok csoportokba verődve trécseltek, néhány kémény füs- tölgött. Visszafordultam. Hát bizony, ez nem egy gazdag falu, morfondíroztam, mert alig láttam cicomás, emeletes, modern házakat - inkább a régieket újítják fel, pingálják. Az egyik kiskertben ráköszöntem egy idősebb nénire. Készségesen felém jött.- Ne haragudjon, megkérdezhetem, hogy milyen nemzetiségűnek vallotta magát a legutóbbi népszámláláskor?- Szlováknak.-Akkor folytassuk szlovákul beszélgetésünket.-Jaj, csak azt ne, mert én egy szót sem tudok szlovákul.-Akkor miért tetszett beírni: szlovák vagyok.- Nem vagyok én szlovák, csak öreg vagyok és nem akarom, hogy kitelepítsenek. Itt születtem, négy gyereket neveltem, ha magyarországi földdel hántolnának be, az sem boldogítana. Ezért mondtam, hogy szlovák vagyok.- De ma már nem áll fönn ez a veszély...- Az ember sohasem tudhatja... A néni mélyen, tán ellenségesen is, a szemembe nézett, hátat fordított és tette a dolgát. Ezek után kissé szomorkásán léptem be a községházára. Harminchat éves nagy darab ember. Egy 12 éves Martin és egy 7 éves Lucia névre hallgató gyermek édesapja, feleségét Kassáról hozta magával, aki 13 év alatt sem tanult meg ebben a magyar községben magyarul - neki így is jó. Igaz, gyermekei tudnak magyarul is, a nyelvet játszótársaiktól tanulták meg, mert otthon szlovákul beszélnek. Bár az apa vezetékneve Gyula, de már d-vel és „mekcsennyel“ írja. A SOMODI KASTÉLYT AZ ÖREGEK LAKTÁK. EGY ÉVE ISMÉT AZ EGYHÁZ TULAJDONA. A VOLT LAKÓKAT KIKÖLTÖZTETTÉK. ÚJAK VISZONT NEM ÉRKEZTEK, TOVÁBB OMLIK-ROMLIK A GAZDÁTLAN MŰEMLÉK? /fiú ' * -\ . A polgármester a sok munkára meg a pénztelenségre panaszkodik, na meg a cigányok garázdálkodására. Asztalán az iratokat kupacokba csoportosította, de intézésükre nem nagyon van ideje, sürgősebb tennivalói is akadnak. Például a gázvezeték körüli teendők. A gázt még a múlt rendszerben bevezették a falu határáig, aztán a fordulat után leálltak a munkákkal, mivel a községnek nem volt pénze. Most a gázgyár úgy döntött, saját költségén befejezi a megkezdett munkát, így idővel legalább némi haszonhoz juthat, mert a megszakított vezeték semmi bevételt se hozna.-Azt mondják, magyar falu ez, gyökerestül, mégis... - kissé provokálok.-Az is, egy kezemen megszámlálhatom, mennyi a szlovák család.- A népszámláláskor mégis csak 62 százalékuk vallotta magát magyarnak, igaz, ez jóval több, mint 1980-ban.- Somodit 1651 -en lakják. Ebből 416 roma, közülük egy idős házaspáron kívül valamennyien szlovákoknak íratták be magukat. Hát így van ez. A cigányokkal és a magyarokkal is...- Kissé különös, hogy a faluban óvoda csak magyar, viszont iskola csak szlovák van. Az első iskolát 1806-ban nyitották meg, s magyarul tanítottak benne a már említett új igazgató érkezéséig.-Az új iskolát 1990-ben építették és már Jablonsky sincs a faluban. Lett volna rá mód, főleg a bársonyos forradalom után, hogy ismét magyar iskola legyen a faluban.- A polgárok nem kérték - mondja Dula Sándor -, szóval, nem igénylik. Látom, kellemetlenül érte a kérdés, kissé feszeng, tétovázik, végül is kerek-perec kimondja:- Inkább cigányiskola az, mert egy-egy osztályban ha három-négy fehér gyerek van. A falubeliek leginkább a szepsi magyar iskolába küldik csemetéiket. Nem azért, mert fajgyűlölők, hanem azért, mert jól tudják, hogy a cigány gyerekkel a tanítónak annyit kell foglalkoznia, hogy az intelligensebb, gyorsabb felfogású fehérre már nem jut ideje. így számukra teljesen mindegy, hogy magyar vagy szlovák-e az iskola.- És az óvoda?-Az első óvodát 1901-ben nyitották, magyar volt, magyar maradt. Eddig ott is sok volt a cigány, de most, hogy fizetni kell, összesen négyen maradtak.- Érzem, hogy a romákkal elég sok a baja...- Jóval több a kelleténél. Dolgozni nem akarnak, lopnak, rabolnak, verekszenek, panaszra járnak a hivatalba, segélyeket kérnek. Nemrégiben is feltörték az élelmiszerüzletet. Igaz, a falubeliek házaiba nem merészkednek be, csak a kerteket dézsmálják. Ha lenne rá pénzünk, felfogadnánk legalább két rendőrt. A táncmulatságokra, amíg én itt vagyok, bizony, be nem tehetik a lábukat. Ők külön mulatságokat követelnek, meg klubot, de azt sem engedhetjük meg.- Hogy került Somodiba a több mint négyszáz roma?- Azt csak maga a jóisten tudja. 1948-ban csak három család volt itt, akiket a falu befogadott, azok szelid, dolgos muzsikuscigányok voltak. A KULTÚRÁRA NINCS PÉNZ Klajder Márta a községházán dolgozik, azt is mondhatnánk, mindenes, mert mindenről tud, mindenki ügyes-bajos dolgát intézi, 15 éve könyvtáros, ő irányítja, szervezi a falu kulturális életét, vezeti a krónikát, ha kell, népszámláló lesz és sorolhatnánk tovább - szóval, a polgár- mester jobb keze. Mindmáig szülőfalujában maradt, régebben kilenc évet tanított a helyi iskolában.- Valamikor havonta vagy sűrűbben is színházi előadás volt a nagyteremben, most erre egyszerűen nincs mód. A társulatok annyit kérnek, hogy azt a jegyárakkal nem tudjuk megfizetni. Ha van egy kis pénzünk, inkább könyveket vásárolok, mert az itteni nép szeret olvasni. A községnek egyszerűen nincs miből pénzt „csinálnia“. Már előfordult, hogy a községháza alkalmazottai két hónapig fizetést sem kaptak, holott lényegesen csökkentették létszámukat. A szövetkezet is négyfelé akar szakadni. Becsapottnak érezzük magunkat a fürdővel is. Még a jezsuiták építették, később az egyes cellákat kádas fürdőszobákká alakították át, s mivel gyógynövények gyűjtésével foglalkoztak, fürdővizüket is különböző füvekkel dúsították. Gyógymódjaik európai hírűvé váltak. A rend megszűnése után az épületeket a rozsnyói püspökség birtokaihoz csatolták. Az álfamosításkor a községnek ítélték a fürdőt, az úgynevezett Z akcióban két emeletet húztunk a főépületre, utakat és sétányokat építettünk, rendeztük a parkot - szóval, sokat és ingyen dolgoztunk. Most meg eladták egy magánvállalkozónak, mi pedig úgy érezzük, hogy ha a fürdő a községé marad, bizonyos pénzforrást jelenthetett volna.- Keserűséget érzek a szavaiból. Valóban ennyire szomorú Somodi jelene, kilátástalan a jövője?- Hát nem rózsás. Viszont az üzlethálózat bővült. Évekig kérvényeztük, hogy legyen a. faluban zöldség- és gyümölcsüzlet. Azt mondták: nem kifizetődő. Most meg letelepedett itt egy maszek, friss árut kínál és a zöldségen kívül más is van a pultján, ahogy mondani szokták, „megtollasodott“, házat épít, mi meg elégedettek vagyunk, hogy végre megvalósult sokéves óhajunk. Többen is ilyen-olyan üzleteket nyitnak, és ez jó, nagyobb a választék, nem kell a városba utazni egy tű miatt, persze, az adójuk nem húzza ki a községet a vízből, de legalább a lakosok elégedettek. VISSZA A HAGYOMÁNYHOZ A múltban híresek voltak a somodi fakitermelők, ácsok, ma jó hírnévnek örvendenek a kőművesek. A falu férfiainak többsége ingázó, az építőiparban dolgozó ember. Az asszonyok a múltban perecet sütöttek és többnyire Kassán adták el, ezért kapták a somodiak a „pereces“ melléknevet. Már évekkel ezelőtt felhagytak ezzel a tevékenységgel, csak Emma néni ismeri a mesterség csínját-bínját, s most unokája, Kocsis Laci, rábeszélve barátját, Szacskó Bélát is, elhatározta, hogy maszekként továbbviszi nagyanyja tudományát. Hát befűtötte a kemencét ... Bárcsak a híres múlt szele megérintené az ősök mai leszár- mazottait, olyannyira, hogy igényelnék a magyar iskola visz- szaállítását, hogy bátran magyaroknak vallanák magukat. Mert nyelvében él a nemzet és az egészséges öntudat erőt ad, megbecsülést vív ki. Somodinak megvan az esélye. Remélhetőleg élni fog vele. Nem minden falu lehet ennyire büszke a múltjára. Ozorai Katalin EMMA NÉNI, AZ UTOLSÓ PERECSÜTÖ SOMODI NÉPVISELET - MA MÁR PERSZE, SENKI SE HORDJA
