Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-20 / 38. szám
* ötven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Litvánia, Lettország és Észtország visszatérhessen oda, ahová mindig is tartozott: Európába. Mindhárom népnek mozgalmas, változatos a történelme. Lengyel, svéd, német, orosz uralomban volt részük, s a függetlenség hosszabb-rövi- debb időszakaiban. És éppen ezek lelkesítő hatásának köszönhetően mindig meg tudták őrizni identitásukat, nyelvüket, kultúrájukat, vallásukat. Még az utolsó fél évszázadban is, amely a legkeményebb idegen uralom volt. A legkeményebb, mert éppen identitásuktól, nemzeti öntudatuktól akarta megfosztani a baltiakat. Sokáig éltette a sztálinista és posztsztálinista szovjet vezetés a legendát a baltiak önkéntes csatlakozásáról az Unióhoz. Sőt, azt állította, ők maguk kerestek menedéket a szovjeteknél a német fasizmus elől. Akár törvényszerűnek is mondható, hogy ennek éppen az ellenkezője az igaz. A hírhedt Molotov -Ribbentrop paktum alapján Moszkva a fasiszta birodalom lába elé dobta a baltiakat. Mert aligha hihette komolyan, hogy nagyhatalmi vágyaktól elvakult németek ezt a paktumot véglegesnek tekintik, megengedik a szovjeteknek befolyási övezetük tartós kiterjesztését nyugati irányba, a balti-tenger partjáig. Abban viszont biztos lehetett a Kreml, hogy a fasiszták a lehető legkegyetlenebbül fogják megtorolni a behódolást a szovjeteknek, még akkor is, ha távolról sem volt önkéntes. A felszabadítást 1944-ben újra szovjet megszállás követte, s újra beindultak a megtorlások... Ezek után meg lehet érteni, hogy amikor két évvel ezelőtt a Baltikumban megerősödött a függetlenségi mozgalom, a lakosság jelentős része egyértelműen kifejezésre juttatta, nem sok különbséget lát a fasiszta Németország és a Szovjetünió között. Még akkor is, ha ez nyilvánvalóan túlzás. Ugyanígy teljesen érthető a szovjetek ingerült reagálása az ilyen hasonlatokra, párhuzamokra. Egymást váltották a túlkapások mindkét részről, kiszabadult a palackból a régi gyűlölködés szelleme. Ennek következményeként sorra kudarcba fulladtak a tárgyalási próbálkozások, a kölcsönös vádaskodások hangzavara elnyomott minden józan hangot, az indulatok megölték az érveket. Litvánia járt az élen, már tavaly március 11-én kikiáltotta függetlenségét. Lettország határozottan a nyomdokaiban haladt, bár függetlenségét formálisan csak idén augusztus 21-én kiáltotta ki, egy nappal Észtország után. Mégis úgy áll a helyzet, hogy a Szovjetuniótól való tényleges elszakadásban Észtország jutott a legtovább. Az a köztársaság, amely sosem feszítette túl a húrt Moszkvával, nyomatékosan hangoztatta függetlenségi szándékát, de mindvégig „beszélő viszonyban“ volt a Kremllel, és sikerült is vele sok mindent tisztáznia. Ami a közeli és a távoli jövőt tekintve nagyon fontos, elsősorban a mindent meghatározó gazdaság szempontjából. Egy dolgot ugyanis feltétlenül látni kell: a Baltikum gazdasága alig áll valamivel jobban, mint az egész szövetségé. Termékei a nemzetközi piacon nem versenyképesek, termelési bázisa elavult, új üzemei is korszerűtlenek. Termelése a szovjet piacra orientált, alig vannak külkereskedelmi tapasztalatai, kapcsolatai pedig szinte semmilyenek. A Baltikum csak egy okból áll jobban, mint az unió, s ez a szovjet piac óriási áruéhsége a (viszonylag) jó fogyasztási cikkeket illetően. Mert bár a Baltikum sem kerülte el a szovjet nehézipar-telepítési lázat, a könnyű- és élelmiszeripar megőrizte prioritását. Termékeit pedig másutt aligha lesz képes eladni, mint az unióban. Attól, hogy Moszkva elismerte a három köztársaság függetlenségét és bejelentette készségét a diplomáciai kapcsolatok felvételére, változatlanul érvényben marad a Baltikum és a többi köztársaság egymásrautaltsága. A baltiaknak nyersanyag kell, hogy termelni tudjanak, a többieknek áru kell. S arra sem építhetnek az Európába visszatérő köztársaságok, hogy majd szá- molatlanul kapják a külföldi segélyeket és hiteleket. Mert a segítségre szorulók ezekért sorban állnak, s a keretek végesek. Mivel évtizedeken keresztül csak a Szovjetunióról mint egészről voltak ilyen-amolyan ismereteink, érdemes bemutatni az új családtagokat. Néhány számadat, néhány dátum nem mond sokat, de bizonyára segít a később kialakuló átfogó, teljesebb kép megrajzolásában. ÉSZTORSZÁG Területe: 45 100 négyzetkilométer Lakossága: 1 583 000 Nemzetiségi összetétel: 64,7 % észt, 27,9 % orosz, 7,4 % egyéb Története: Már az i. e. 3. évezredtől finnugor törzsek éltek ezen a területen. Észtországot 1721-ben hódította el Oroszország a svédektől. 1918-ban rövid időre létrejött az Észt Szocialista Köztársaság. Bukása után az észtek visszanyerték függetlenségüket, majd 1940 júniusában szovjet katonai megszállás alá kerültek, s 1940. augusztus 6-án kényszerültek a belépésre a Szovjetunióba. 1940-tól a köztársaság elveszítette észt lakossága egyötödét: 183 ezren emigráltak, lettek a deportálások, erőszakos áttelepítések áldozatai, illetve megölték őket. Gazdasága: Az unió egyik legfejlettebb köztársasága volt, az egy főre eső ipari termelés egy- harmaddal magasabb a szövetségi átlagnál. A vezető ágazat a gépipar, a mezőgazdaságban a tej- és hústermelés, valamint a halászat. LETTORSZÁG Területe: 65 700 négyzetkilométer Lakossága: 2 687 000 Nemzetiségi összetétele: 53,7 % lett, 32,8 % orosz, 13,5 % egyéb Története: A 10. és 13. század között jöttek létre az első állam- alakulatok a mai Lettország területén. A terület évszázadokon keresztül a német-orosz-svéd ellentétek tárgya volt, végül 1795-ben került orosz fennhatóság alá. Az októberi forradalom hatására létrejött a Lett Nemzeti Tanács, amely 1918. november 18-án kihirdette Lettország függetlenségét. A szovjet csapatok támadását idegen egységek támogatásával sikerült visszavernie. Függetlenségét megőrizte egészen 1940. június 5-ig, ekkor lett a Szovjetunió része. Az erőszakos eloroszosítás és szovje- tizálás következtében 270 ezer embert vesztett, ennyit deportáltak, telepítettek át, illetve ennyien menekültek el. LITVÁNIA Területe: 65 200 négyzetkilométer Lakossága: 3 752 000 Nemzetiségi összetétele: 80,1 % litván, 8,6 % orosz, 7,7 % lengyel, 3,6 % egyéb Története: Az első államalakulat, a Litván Nagyhercegség 1240 körül jött létre. 1385-ben a litván Jagelló dinasztania lépett a lengyel trónra is, s ezzel elkezdődött a három évszázados együttélés Lengyelországgal. Bár a 16. század második felében ebben a szövetségben Litvánia lett az alárendelt fél, még mindig hozzá tartozott Ukrajna és Belorusszia. 1795-ben, Lengyelország úgynevezett harmadik felosztásakor került orosz uralom alá. 1919-re a bolsevikok kezébe került a hatalom, megalakult a Litván-Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság. A köztársaság még abban az évben függetlenné vált, míg Vilnius és környéke Lengyel- országhoz tartozott. A szovjet csapatok Litvániát is 1940 júniusában szállták meg, az „önkéntes csatlakozás“ dátuma: 1940. augusztus 3. A szovjethatalom áldozatainak száma 325 ezer halott, deportált, menekült. Gazdaság: A másik két balti államhoz hasonlóan itt is a gépipar a legfontosabb ágazat, továbbá az élelmiszeripar és a halászat. Görföl Zsuzsa KISEBBSÉGKUTATÁS Október elején a budapesti Országos Idegennyelvű Könyvtár kiadja a Kisebbség- kutatás című szemle első számát. A nemzetiségi problémák Közép-Kelet- Európában talán a legbonyolultabbak napjainkban. A fel-fellobbanó nacionalista érzelmek. a nemzeti államok megteremtésére irányuló lázálmok naponta állítják a kisebbségeket olyan kérdések elé. amelyekre hiányzik a tudományos elméleti válasz megfogalmazása. Késik vagy hozzáférhetetlen az érdekeltek számára. Napjainkban modern magyarságtudatunk kialakítása teremtheti meg a hiteles alapot ahhoz, hogy érzelmi túlkapásoktól mentesen tudjunk reagálni mi is a csehszlovákiai magyar kisebbséget szinte naponta érő támadásokra, újságírói és politikai kirohanásokra. A most megjelenő szemle megpróbálja témák szerint (kisebbségek nyelvhasználata, jogi problémák, történelem, irodalom stb.) összegyűjteni és publikálni a szétszórtan megjelenő tanulmányokat, értekezéseket, tapasztalatokat. A Kisebbségkutatás jelentős kiadvány lesz és reméljük, eljut régiónk valamennyi kisebbségi kérdéssel foglalkozó szakemberéhez. Egyetlen bizonytalan tényező e nemes kezdeményezésben a szemle ára, amelyet a magyar 800 forintnak megfelelően nálunk számonként 360 koronáért fognak árusítani. Ha ezt megszorozzuk az évi négy számmal, bizony nem olcsó dolog a mai világban. Arra pedig ma már nemigen lehet számítani, hogy az intézmények megvásárolják munkatársainak." Nekik sincs pénzük. AMERIKAI IRÁNYÍTÁS A FILMPIACON Jifí Menzel, a világhírű cseh filmrendező, aki eddig tizenhárom sikeres filmet készített, az Oscaron kívül több nemzetközi elismerésben is részesült, a csehszlovák filmgyártás problémáiról és a piacgazdaságban az alkotó lehetőségéről nyilatkozott a Signál című cseh képes hetilapnak. Érdekes válaszaiból idézek néhány mondatot. .......A világon számos zseniális filmet alkotnak, amelyekről senki sem tud semmit, mivel azok Grúziában vagy Portugáliában készültek. Furcsa nyelvűek és távolinak tűnő dolgokról szólnak. Közben ezek az alkotók sokkal többet tudnak, mint azok a nagymenők, akiket naponta láthatunk a műholdas adásokban. Ha valami nem amerikai keletkezik, sokkal nehezebben jut el a köztudatba.“ A r ra a kérdésre, megtörténhet-e nálunk is. hogy az Egyesült Államok fogja ellenőrizni a filmpiac 75 százalékát, Menzel így válaszolt: „Ez bekövetkezik. Amerika egyszerűen nem engedi meg, hogy másképp legyen. Mi pedig nem zárkózhatunk el és nem fordíthatunk hátat. Az amerikai nyomásnak egy kicsit úgy állhatunk ellent, hogy valóban jő filmeket készítünk. A lényeg az, hogy a legjobb ne legyen egyúttal ostoba és kiagyalt ... Azt hiszem, hogy a nézők majd annyira megcsömörlenek az amerikai filmektől, hogy inkább a mieinket fogják nézni. Csak úgy lehet túlélni. Meg kellene értenünk, hogy csakis művészi és emberi filmekkel lehet gátat építeni az áradatnak, olyan filmekkel, amelyeket szívesen megnéznek az emberek“. A művészi szabadságról Menzel ezt mondta: „Menjen a csudába a művészi szabadsággal, ez csak olyan művészek agyában kísért, akik megpróbálják a művészieden dolgokat új kifejezési formának feltüntetni. Németországban találkoztam egy színésszel, aki a színpadon nem tudott művészi teljesítményt nyújtani és elkezdett ott ordítani.. Képzelje, mindig akadt valaki, aki kijelentette, hogy ez egy új művészi kifejezési forma. Bach csak megrendelésre dolgozott. Shakespeare azért írt, hogy életben tartsa a színházat. Engem az bosszant, hogy megszakadt a kapcsolat az alkotó és a fogyasztó között, azonban ennek semmi köze a szabadsághoz. A szabadság az, hogy mások számára alkotok. És az a művészet, úgy csináljam ezt, hogy elfogadják.“ MENNYI A NOBEL-DÍJ! Nemrég két fiatal azt kérdezte tőlünk, hogy milyen összegű a Nobel-dij, ha már olyan rangja van a tudomány és az irodalom világában. Erről nemigen írnak a lapok. Most egy újságban rábukkantam, röviden ismertetem, talán mások is szívesen elolvassák. Alfréd Nobel, a dinamit svéd feltalálójának alapítványa az elmúlt évben olyan jól gazdálkodott tőkéjével, hogy haszna húsz százalékkal növekedett és 96 millió svéd korona lesz (ez kb. 14,4 millió dollár). Ez azt jelenti, hogy a Nobel-díjjal az idén kitüntetetteknek rekordösszeg, hatmillió svéd korona üti a markát. összehasonlításul érdemes megemlíteni, hogy 1901-ben, az első Nobel-dij kiosztásakor a kitüntetettek 150 800 koronát kaptak. A legkevesebb jutalmat 1923-ban adták, 115 ezer svéd koronát. 1953 óta az alapítvány pénzével vállalkoznak, és azóta rohamosan emelkedett a juttatott összeg. Az elmúlt évben a kitüntetettek (köztük Mihail Gorbacsov is) négymillió svéd koronát kaptak. Minden évben októberben ítélik oda a Nobel-díjakat és december 10-én Oslóban rendezik a hivatalos kiosztást. , ___ ___. 19 91. IX. 20.
