Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-20 / 38. szám
Szárnyaló szellemhez méltó emelkedettség hatja át a Széchenyi Istvánró/ szóló megemlékezéseket. Szavai és gondolatai — a nevéhez kapcsolódó szállóigékhez hasonlóan - gyakran a maga korának kötöttségeiből kiszabadulva élnek a köztudatban. Kevés szó esik arról, hogy a „legnagyobb magyarnak“ el kellett szenvednie a nemzeti érdekek elárulásának vádját is. Nemzetszeretete és a más népek iránti méltányossága gyakran úgy jelenik meg, hogy az nélkülözi a modem nemzetté válás ellentmondásait. A MEGÉRTÉS INDÍTÉKAI A kor bonyolultságát talán legkifejezőbben Széchenyi István 1842. november 27-én tartott akadémiai beszéde tükrözi. Idegláztól gyötörve, megviselt, beteg, hamuszínű arccal, több mint két órán át állva olvasta fel az előre kidolgozott szöveget. S amikor a végére ért, úgy látta, hogy a hallgatók között a már Kossuthtal tartó Pulszky Ferenc dühtől sápadt el. Az előadás nemtetszést váltott ki a magyar liberálisok körében. A nemzetiségek, vagyis a nem magyar nemzetek sajtója viszont szabályszerű ünneplésben részesítette. A szlovák evangélikus papoktól köszönőlevelet kapott. Mi is húzódott meg valójában a homlokegyenest ellentétes fogadtatás között? Évtizedeken át érlelődő konfliktusok álltak be ez idő tájt. A nyelvikulturális programok politikai jelleget öltve szembeállították egymással az izmosodó nemzeti mozgalmakat a Habsburg Monarchia területén. A magyar nemzetté válás összefonódott a nemzetállam kialakítására irányuló törekvéssel, ami a többi öntudatosodó népeket hátrányos, fejlődésüket akadályozó alávetett helyzetbe juttatta. Ugyanakkor a nem magyar nemzetek körében az ellenállás és a védekezés mély magyargyűlöletet váltott ki. Ebben a légkörben emelt szót Széchenyi a tudósok között az ellen, hogy a magyar nyelvet ráerőszakolják más népekre. Ellenséges indulatokat tápláló kihívásnak tekintette az érzékenység megsértését. „Nemcsak nem fogja magasba emelni, de még csak biztosítani sem a hont, sőt egyenesen meggyilkolni azt előbb, mint gondolnék“ - mondotta. A tudományos értékelések felhívják a figyelmet e magatartás árnyalt, az indítékokat figyelembe vevő kezelésére. Számos megnyilatkozás tanúsEURÓPAI HORIZONT kodik ugyanis arról, hogy Széchenyi sem ellenezte az ország homogénné válását, és a magyar államnyelv törvénybe iktatását. A beolvadást viszont a szellemi fölény erőszakmentes érvényesülésétől várta. A szakmunkákból nem hiányzik a Széchenyi társadalmi helyzetéből levezethető toleranciahajlam ösztönző mozzanatainak számbavétele. A rendi-nemesi származású középrétegek elsősorban az állami hivatalokat igyekeztek birtokba venni, s így elemi érdekük fűződött a magyar államnyelv kizárólagossá tételéhez. A vagyonos arisztokrácia viszont anyagi kényszer nélkül viszonyulhatott e kérdéshez. GONDOLKODÁSÁNAK EGYETEMESSÉGE Természetesen a magyarosító indulatok elutasításával, a „civilizációs“ feladatnak tekintett, s csak a „felsőbbségnek“ megadatott beolvasztási vonzerővel kapcsolatos nézeteinek megítélése és minősítése csak a kor prizmáján keresztül történhet. A mából visszatekintő szemléletet nem ferdíthetik el a párhuzamkeresésre csábító, ma is meglevő közép- és kelet-európai torzulások. Sokkal inkább Széchenyi nemzeteszméjének és államfelfogásának egésze szolgáltathat tanulságokat. Alighanem gondolkodásának egyetemességéből bontható ki a ma is aktuális üzenet. Széchenyi a nemzetet nem elszigetelten, önmagában értelmezte, hanem olyan közösségnek tekintette, amely révén lehetővé válik az egyetemes fejlődés kereteiben történő előrelépés. Felfogásában így érvényesül az egyetemes testvériség gondolata. Innen is adódik a más nemzetek iránti - persze értékszembesülésnek és versengésnek is tekintett - elismerés, mert „e földgömbön nem a jó olvadoz az aljasban, de fordítva, s minden ármány dacára az aljas a jóban“.Számára az államegység így megfért a torzsalkodást kizárni igyekvő etnikai sokszínűség fenntartásával. Szakirodalmi megállapítások szerint egyedül neki volt koncepciója a kifejlődő nemzetek békés együttélésére, ami korának látókörében példa nélkül álló. Napjainkban kiváltképp reflektorfénybe kerül Széchenyi látószögének európai horizontja. Az európai országok történelmi fejlődését tette összehasonlító mércévé, érzékelve nemcsak a lemaradást, hanem a felzárkózás sajátosságait is. A Nyugat-Európával való összevetést okulásként, az adott, kelet-európai helyzetre vonatkoztatott tanulságlevonásként értelmezte. Férhet-e ezután kétség ahhoz, hogy Széchenyi István gondolatvilága a mai jelennel érintkezik? A LIBERALIZMUS BONYODALMAI Mai eszmei és társadalmi-politikai problémákra vetnek fényt Széchenyinek a liberalizmus közép-európai térhódításával kapcsolatos sejtései. A magyarországi liberalizmus olyan történelmi körülmények között kapott erőre, amelyek lényegesen különböztek a polgári fejlődés nyugat- európi útjától. A nemzetállam a Lajtán túli területeken az állampolgár szuverenitására épült. A polgárok szabad közösségeként kialakult nemzet és állam egybeesését megkönnyítette, hogy az asszimiláció már jóval korábban, fájdalommentesen lezajlott. így az egyéni szabadság kiteljesedését szorgalmazó liberalizmus egyet jelentett a közösségi fejlődés előmozdításával. Közép- és Kelet-Európábán a rendi keretekből nemzetformáló erővé váló középnemesség magára a nemesi társadalomra alapozta az államnemzet kialakítását, s mindezt olyan helyzetben, amikor megindult a többi etnikum nemzetté válása is. Az államnemzettel összefonódó liberalizmus más népektől megtagadta a közösséggé szerveződés politikai jogait. Széchenyi érzékelte a nemzeti fejlődés akadályainak liberális felszámolásával járó gondokat. Egyéni és kollektív nemzetiségi jogok összhangba hozása mába nyúló közép-európai probléma. A csehszlovákiai magyar kisebbség - úgy tűnik - mintha csak a közelmúltban találta volna magát szembe annak liberális eszmei köntösével. Pedig a kérdésnek alighanem vannak a két háború közötti időszakba visszanyúló eszmetörténeti gyökerei. VAN^EA SZLOVÁKIAI MÁGYARSÁGNAK SZÉCHENYI-KÉPE? Úgy tűnik, a szóban forgó gyökerek megragadása összefügg a szlovákiai magyarok Széchenyi-kultuszá- nak kialakítására irányuló törekvésekkel. Széchenyi életének és ténykedésének felvidéki, szlovákiai vonatkozásai adták az ösztönzést e hagyományok honismereti feldolgozásához. A számottevő ez irányú kezdeményezések a pozsonyi Toldy-kör működéséhez fűződnek. A kiadásában megjelenő Szlovákiai Magyar Füzetek sorozatban látott napvilágot Aixinger László Széchenyi Pozsonyban című dolgozata. A Toldy-kör 1941. szeptember 21-én ünnepi közgyűlésen nyitotta meg a Széchenyiről elnevezett egyesületi évet. Ebből az alkalomból megjelent egy írásfüzér (Aixinger László - Mayer Imre és Duka-Zólyomi Norbert tollából), mely Széchenyinek a szlovákiai magyar kisebbség szemléletében játszott szerepével foglalkozik. A legel- mélyültebb elemzésre vállalkozó Aixinger László Széchenyinek a liberalizmushoz való viszonyára is kitért. Bár megállapításai kissé általánosak, érződik rajtuk a szlovákiai kisebbségi indíttatás. Az elmúlt évtizedekben Széchenyi alakja a szlovákiai magyarság körében tankönyvkeretek közé szorult. Remélhető, hogy a mostani, 200. évforduló ösztönzést ad a publicisztikai eszmefuttatásokhoz. Hisz Széchenyi kivételes egyénisége, a maga bonyolultságával, alighanem így találhat utat a kisebbségben élő ember sorsproblémáihoz. Kiss József % 1 * H ogyan illett bele Széchenyi a pozsonyi környezetbe? Azokban az időkben még kasztszerű volt az elkülönülés az egyes osztályok között. Szájhagyomány útján is tudjuk, hogy Széchenyi túltette magát az előítéleteken és sok pozsonyi polgárral érintkezett és tárgyalt a legkülönbözőbb közérdekű ügyekről. Ugyanígy tette túl magát a ruházkodás tekintetében a divat dogmáin is. Magyar díszruhához pantalont, kardhoz esernyőt talán ő viselt először, helyesebben ő mert először viselni. A XIX. század elején a főrangú urak és dámák a nyilvánosság előtt - így az utcán — is éreztették felsőbbségüket. Rendesen kocsin jártak, ha pedig gyalog tettek meg valamilyen utat, akkor libériás inas vitte cókmókjukat, a dáma ernyőjét, sálját, retiküljét stb. Sietni nem volt szabad. Lassú, megfontolt léptek, merev testtartás volt a ranghoz illő fellépés. Ennek utánzását kötelességüknek tartották az előkelőbb polgárok „Szalad mint a szabó“ - mondották arra, aki fürgébben mozgott az utcán. Viszont a szabó és iparos éppen nyegle sietéssel kívánt feltűnni, mintha rengeteg volna a dolga, amivel a kon+ A részletet a szerző Széchenyi Pozsonyban című tanulmányából vettük. AIXINGER LÁSZLÓ SZÉCHENYI POZSONYI ÉLETE* (Részlet) kurrencia irigységét is fel akarta kelteni. Széchenyitől mindenkor távol állott a korában divó mindenfajta mesterkéltség és pózolás. így az ülésekre nagy táskákkal járt, amelyeket éppúgy mint a vásárolt holmiját tartalmazó csomagokat is, maga cipelt. Amikor elfoglalta helyét az ülésteremben, egymásután rakosgatta ki a zöld asztalra Íróeszközeit, iratait, leveleit, könyveit. Az unalmas szónoklatok alatt elintézte levelezését, elolvasta külföldi újságait. Beszédei zseniális rögtönzések voltak, amelyek mindenkit lekötöttek. A cáfolat meghallgatását nem tartotta mindig szükségesnek. Egyízben, amikor már menőfélben volt marasztalták, hogy az egyik szónok felelni akar neki. „Kossuthot meghallgattam - válaszolt - de fagylalt után nem eszem pacalt“ - és távozott. AIXINGER LÁSZLÓ SZÉCHENYI POZSONYBAN WIDVAKIAS MAGYAR IRODALMI FÜZETEK SZERKESZTIK ESTERHÁZYJÁNOS AIXINGER LÁSZLÓ KIADJA A TOLOTKOft A mai értelemben véve is feltétlenül sportember volt Széchenyi. 29 éves korában egyszer gyalog ment Bécsből Cenkre. Később lovon Pozsonyból tette meg ezt az utat. Pozsonyból Tallósra és egyéb helyekre ismerőseihez nem egyszer lovon járt ki. Evező-, úszószenvedélyéről már szólottunk. Szívesen korcsolyázott. Vívni jól tudott, és nem egy párbaja volt az akkori idők szokásainak megfelelően. Pozsonyban kedvtelései közé tartozott a színház és Aréna látogatása, főleg ha magyar előadások voltak. Járt a Ligetbe, Malomligetbe, Royko-kert- be, Vaskútra. Ha nem volt vendégségben vagy nem étkezett otthon, akkor a Sonne-, majd utóbb a Schwan-ven- déglőt (a Híd-utcában, a későbbi Magyar király) kereste fel. Rendkívül élénk társadalmi életet élt és nagyon sokat utazott. Utazásait pótkocsin vagy saját kocsiján tette meg. Egy üvegeskocsit készíttetett, ezt igen kedvelte, mert benne útközben olvashatott. A gőzhajón való utazást szívesen vette igénybe, de - mint mondottuk - lovon, sőt gyalog is indult neki úti céljainak. A gyermekeket szerette és amíg nem alapíthatott családot, szívesen játszott és tréfált rokonai kis gyermekeivel. A legnagyobb magyar - a kis magyarokkal ... 1991. IX. 20. Vasárnap Sz échenyi öregkori képe
