Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-07-12 / 28. szám

LENGYELORSZÁG, CSEH­SZLOVÁKIA ÉS MAGYAROR­SZÁG A HÁROMOLDALÚ EGYÜTTMŰKÖDÉS SZILÁRD FORMÁIT KUTATJA. KERES­KEDELEM, KÖRNYEZETVÉ­DELEM, VÉDELEM, AZ EURÓ­PAI KÖZÖSSÉG FELÉ TARTÓ RENDEZETT MENET ADJA EDDIG A TARTALMAT. A HÁ­ROM KISEBB ÁLLAM SZÖ­VETSÉGE SENKI ELLEN NEM IRÁNYUL; NEM TÁMASZKO­DIK A NAGYHATALOMRA, DE NEM IS KELL EGYETLEN EL­LENSÉGES HATALMAT SEM ELHÁRÍTANIA Ez utóbbi jegyek alapján éle­sen elüt azoktól a vonalaktól, amelyek a szövetségi és együtt­működési politikát Kelet-Közép- és Délkelet-Európában, abban a térségben, amelyet köztes Eu­rópának is neveztek, a két világ­háború közti időszakban meg­határozták. Akkor ebben a tér­ségben két- és többtagú tömörü­léseket kovácsoltak, amelyek más államok ellen irányultak; Németország és a szovjet biro­dalom ellen, Magyarország és Bulgária ellen, s egy kicsit Ausztria ellen is. Az ilyen kombi­nációk védő- és garantáló hatal­mai Franciaország és Anglia voltak. Csaknem kezdettől fogva létezett egy erős ellenlábas is: Olaszország a húszas, majd a harmincas években egyre ha­tékonyabban keresztezte a tér­ség szövetségi és együttműkö­dési politikáját. Ehhez jött ké­sőbb Németország. Mindebből semmi sem ma­radt meg. A régió államai, amikor az 1989-es fordulat után sza­baddá váltak, önálló külpolitikát kezdtek kialakítani. A nyomasz­tó szovjet uralom négy évtizede volt valamennyiük háta mögött. Mi sem állt tőlük távolabb, mint1 hogy ellenségekként egymás el­len forduljanak, az egyik elve­gyen valamit a másiktól. Nem bonyolódhattak vitába zsák­mányról, mert nem is volt. 1918- ban viszont a köztes Európa legtöbb állama győztesnek érez­te magát. Erejének tudatában mindegyikük annyit vett el a vesztesektől, amennyit csak tudott; egyesek még azzal is próbálkoztak, hogy a másik győztestől valamit elragadjanak. Nagy volt a kölcsönös bizalmat­lanság, ellentétbe kerültek a nemzetek és államaik érdekei. Felburjánzott az ellenségeske­dés; a megpecsételt barátságok nem állták ki a nagy teherpró- bákat. A két világháború közti idő­szak legjelentősebb államtömö­rülése a köztes Európában a kis- antant volt, amelyben Cseh­szlovákia, a dél-szláv királyság és Románia talált egymásra 1920-1921-ben. Legfőbb közös céljuk volt: féken tartani Magyar- országot, amelytől mindnyájan nagy területeket kebeleztek be, jelentős magyar népcsoportok­kal; új tulajdonukért immár ag­godalmaskodtak. Ehhez társult továbbá az a szándék, hogy ahogyan Budapesten, ugyanúgy Bécsben is megakadályozzák a Habsburgok visszatérését a trónra, továbbá távol tartsák egymástól Ausztriát és Német­országot. Ezek a közös célok hosszú időn át elfedték, hogy a három államnak nincs közös Oroszor­szág- és Németország-politiká­0 ''¿É& ja. Csehszlovákia korlátok kö­zött kooperatív magatartást ta­núsított a szovjet hatalommal szemben; ez mindenekelőtt Be- nes külügyminiszter műve volt. Azt, hogy ez a politika 1935-ben, a hitleri fegyverkezés láttán, se­gítségnyújtási szerződésbe fog torkollni, az elején persze nem lehetett látni. Románia ellenben, amely a cári birodalom csődtö­megéből megkaparintotta ma­gának Besszarábiát, bizalmatla­nul távolságot tartott a Szovjet­VÁLTOZÁSOK A KELET-EURÓPAI SZÖVETSÉGI POLITIKÁBAN uniótól. Jugoszlávia a szovjet államot az ellenszenv és a kö­zömbösség elegyével kezelte. A weimari Németország Csehszlovákiának fontos keres­kedelmi partnere volt. Prága ezért ragaszkodott a súrlódás- mentes viszonyhoz Berlinnel, és azt tanácsolta Franciaország­nak, hogy enyhítsen Németor­szág leszorítottságán. Románia és Jugoszlávia, Franciaország­gal egyetemben, távolabb állt a Weimari Köztársaságtól. A kisantantban kezdettől fog­va nem volt helye Lengyelor­szágnak. A cseh Benes, a kisan- tant építésze, mindig szembe­szállt azokkal a fontolgatások­kal, hogy ne tartozzon-e Len­gyelország is hozzá. Franciaor­szág főleg ezért figyelte eleinte homlokát ráncolva ezt a szövet­séget. A lengyel állam a társa­dalmi berendezkedése folytán - erős nemesség, befolyásos katolikus egyház - a magyarral volt rokon. Közös volt bennük a csehszlovák állammal szem­beni ellenszenvük is. Mindketten szovjetellenes orientációt követ­tek. Minthogy a kisantant Ma­gyarország ellen irányult, és ez volt létének eredeti és legelső célja, nem akarta soraiban látni a magyarbarát Lengyelországot. Közép-Európában Magyaror­szág volt az, amely - valóságos és állítólagos - határrevizioniz- musával gondot okozott szom­szédainak; Délkelet-Európában pedig Bulgária. Ám csak a kis­antant létrejötte után 13 évvel jelent meg a Bulgária ellen irá­nyuló balkáni antant, amelyben Jugoszlávia, Románia, Görögor­szág és Törökország tömörült. A szemmel tartott állam itt is az első világháború egyik vesztese volt. Ám a kisantanttól eltérően az őrködök közé tartozott a köz­ponti hatalmak táborának egyik vesztese, Törökország. Összességében mégis azt mondhatjuk, hogy a húszas és a korai harmincas évek köztes­európai szövetségi politikája to­vább húzta a világháborúból származó barát-ellenség vona­lat. Ez megkönnyítette ezt a poli­tikát, ám ez a vonal egyúttal legfőbb gyengéje is. Mára ez a mottó eltűnt a régió nemzetkö­zi kapcsolataiból. Magyaror­szág, mindkét világháború le- győzöttje, nagy tekintélyt élvez, és jól megvan Csehszlovákiával és Lengyelországgal, amelyek mindkétszer a győztes államok közé tartoztak. Kelet-Közép- és Délkelet -Európában a két világháború között az enyhülési politikát, az érdekkiegyenlítést és az együtt­működést legfőképpen a területi viszályok és az el nem ismert határok akadályozták. A húszas és a harmincas években sem Németország, sem a szovjet ál­lam nem ismerte el határozottan és Végérvényesen határát Len­gyelországgal. A Szovjetunió vi­szont ezt tette román határával. Az e két állam között kötött meg nem támadási egyezmények, sőt határokat garantáló szerző­dések kizárták, illetve megkerül­ték a határkérdéseket. Lengyelország nem hagyta annyiban, hogy Csehszlovákia 1920- ban egy nehéz órában - a Vörös Hadsereg Varsó felé nyomult - Kelet-Szilézia na­gyobbik és gazdaságilag értéke­sebb részére rátette a kezét. Lengyelország viszont Litvánia haragját vonta magára, amikor 1921- ben elvette Vilniust. Litvá­nia pedig 1922-ben a Memel- vidéket kebelezte be, s ezzel Németországot tette ellenségé­vé. Magyarország a trianoni bé­keszerződésben rá rótt terület­csatolásokat Románia, Cseh­szlovákia és Jugoszlávia javára, hosszú távon elfogadhatatlan igazságtalanságnak tekintette. Mindez sokféle következmé­nyekkel járt. Lengyelország a kontinens keleti felében meg­lehetősen elszigetelődött; a há­rom balti állammal sem tudott szövetségre lépni. A kisantant területén Magyarország politikai idegentestként nyúlt be. Ezt használta ki Olaszország a hú­szas évek végétől; 1934-ben a két féken tartott és magányos­sá vált ország Magyarország és Ausztria csatlakozott egy há­romoldalú szövetséghez, amely Róma irányítása alatt állt. A határokat a köztes Európá­ban valószínűleg már egyetlen ország sem fogja komolyan megkérdőjelezni (az esetleges határviták a felbomló Jugoszlá­vián belül más lapra tartoznak). A kelet-közép- és délkelet-euró­pai nemzeti kisebbségek körül sem lesz már annyi ellenséges­kedés, mint a két háború között. De vita még lehet róluk. Ha Magyarország elégedetlen a Romániában élő magyar nép­csoport sorsával, távolságot fog tartani ettől a szomszédjától. Ám ennek nemigen lenne a két ál­lam viszonyán túlmutató követ­kezménye. Hiszen Románia a mostani köztes Európában amúgy is háttérben marad. A Magyarország és Csehszlová­kia közötti vita a szlovákiai ma­gyar kisebbség helyzetéről el­lenben nemcsak a kétoldalú kapcsolatokat terhelhetné, ha­nem a Budapest-Prága-Varsó háromoldalú együttműködést is megnehezíthetné. (Frankfurter Allgemeine Zeitung) TÉK. ÉN MEG KÉREM VISSZA! VILÁGOS? (Népszabadság) SZOVJETUNIÓ JÓVÁHAGYTÁK AZ UTA­ZÁSI TÖRVÉNYT, KÖVET­KEZIK A KAPUNYITÁS A NAGY FALBAN. JUGOSZLÁVIA NÖKÖK? * Építenek, vagy bonta­nak A KÖZTÁRSASÁGI EL­(Vjesznik) 1991. VII. 1 ÚEUJBSBft Q

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents