Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-08 / 6. szám
Popély Gyula A Szlovákia Teljhatalmú Minisztérium miniszteri tanácsa 1918. december 30-án hivatalos döntést hozott a birtokában levő területeken történő rendkívüli népszámlálásról. Srobárék döntésének az volt a fő indítéka, hogy a rövidesen összeülő párizsi békekonferencián a csehszlovák békedelegáció már új, csehszlovák szempontból kedvezőbb nemzetiségi statisztikára hivatkoz- hassék. A prágai kormány nem ellenezte a kezdetben Zsolnán, majd Pozsonyban székelő Srobár-féle minisztérium döntését a szlovákiai rendkívüli népszámlálásról. (Eleinte valóban „népszámlálás“ volt a hivatalosan elfogadott és használatos kifejezés, később azonban ezt felváltotta a szerényebben hangzó „népösszeírás“.) így aztán 1919 januárjában megkezdődhettek a szükséges előkészületi munkálatok. A Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium lázas sietséggel dolgozta ki a rendkívüli népszámlálás alapelveit, technikai lebonyolításának részleteit, az összeírási nyomtatványok, a hivatalos utasítások szövegét stb. Az előkészületi munkálatok, majd az egész akció lebonyolítása, valamint az adatfeldolgozás a Srobár-féle minisztérium hatáskörébe tartoztak. A kormány már 1919 januárjában létrehozta az Állami Statisztikai Hivatalt, annak azonban a Srobárék által kezdeményezett akció megszervezésében, lebonyolításában és az adatok feldolgozásában még semmilyen szerepe nem volt. Az ideiglenes népszámlálás vagy ahogy később emlegették: népösz- szeírás szervezői egyáltalán nem titkolták, hogy annak elsődleges küldetése a nemzetiségi állapotok új felmérése, mivel feltételezték, hogy eredményei a párizsi békekonferencián az 1910. évi népszámlálás hivatalos nemzetiségi adatainál használhatóbbak lesznek. A népösszeírás domináló momentuma tehát a birtokba vett felvidéki területek nemzetiségi feltérképezése volt. Ezzel kapcsolatban azonban az előkészítés időszakában szinte természetszerűleg merült fel a kérdés: a számlálóbiztosok a nemzetiséget vagy az anyanyelvet kérdezzék-e az állampolgároktól? A Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium - Jozef Mráznak, az előkészületi munkálatok fő irányítójának tanácsára - a nemzetiség közvetlen felvételezése mellett foglalt állást. Az összeírás szervezői abban azonban már nem tudtak közös nevezőre jutni, hogy a zsidókat külön nemzetiségnek vegyék-e. Úgy döntöttek hát, hogy a népösszeírással kapcsolatos nyomtatványok és a hivatalos utasítások szövegében sehol se történjék említés külön zsidó nemzetiségről, tehát ne hívják fel a zsidó lakosság figyelmét az önálló zsidó nemzetiséggé való tömörülés lehetőségére, azt azonban tiltani sem kell. Ha valaki ragaszkodik hozzá, jelentkezhet zsidó nemzetiségűnek, ugyanakkor más nemzetiségűnek is beírathatja magát. Szlovákia teljhatalmú miniszterének, Vavro Srobárnak 1919. február 20-án kibocsátott miniszteri rendeleté intézkedett hivatalosan a népösz- szeírás megtartásáról és szabályozta gyakorlati lebonyolítását. E miniszteri rendelet 1. paragrafusa szerint a „népszámlálást“, azaz népösszeírást Magyarországnak mindazon részein végre kell hajtani, amelyek a népszámlálás napján a csehszlovák állam birtokában vannak. A rendelet 2. paragrafusa a népösszeírás eszmei időpontját 1919. március 23-ának éjféljében határozta meg. A 4. paragrafus szerint az adatfelvételezés március 24- én kezdődött és április 2-ig tartott. A 15. paragrafus a számlálóbiztosok legfontosabb feladatául azt tűzte ki, hogy a lakosság nemzetiségi megoszlását a valóságnak megfelelően állapítsák meg. Ugyanez a paragrafus azt is kimondta, hogy a számlálóbiztosoknak munkájuk végzése közben szükség esetén karhatalmi segédlet is rendelkezésükre áll. A népösszeírásról szóló, 1919. február 20-án kelt miniszteri rendelettel párhuzamosan Srobár miniszAz előzetes tervek szerint rövidesen megjelenik a pozsonyi Madách Könyv- és Lapkiadó, valamint a budapesti Regio Kiadó közös kiadásában Popély Gyula Népfogyatkozás (A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében) című munkája, amely minden bizonnyal felkelti majd mind a szakemberek, mind a szélesebb olvasói tábor figyelmét és érdeklődését. A tanulmány behatóan és részletekbe menően foglalkozik a két világháború közötti csehszlovákiai népszámlálások problémáival, azok előkészítésével, lebonyolításával, eredményeivel és tanulságaival, valamint vázlatosan ismerteti az 1945-től napjainkig terjedő időszak demográfiai fejleményeit. A rövidesen országunkban is újra sorra kerülő nép- számlálásra való tekintettel közlünk néhány részletet Popély Gyula könyvéből. tér Szlovákia megyefőnökéhez, azaz zsupánjához s körrendelettel fordult, melyben toobek között felszólította őket az összeírást végző biztosok kiválogatására és névjegyzékének összeállítására az egyes megyékben, „összeírási biztosokká csakis teljesen megbízható és bizalmat érdemlő szláv nemzetiségű egyének nevezhetőek ki...“ - utasította Srobár miniszter a megyefőnököket, és figyelmeztette őket a lebonyolítandó népösszeírás nemzetiségi vonatkozásainak hangsúlyozott fontosságára. A Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium az összeírást végző biztosok számára gyakorlati útmutatót adott ki, amely 50 paragrafusba sűrítve foglalta össze a szükséges tudnivalókat a számlálás általános elveiről, a kibocsátott összeírási ívek egyes rovatainak kitöltéséről, illetve az adatok összegezéséről és statisztikai feldolgozásáról. Az útmutató (Podrobné poucenie pre popisujú- cich povereníkov) 31. paragrafusa tartalmazta a nemzetiség felvételével kapcsolatos alapelveket és gyakorlati utasításokat. E paragrafus a nemzetiség fogalmát nyakatekert, fölöttébb zavaros mondattal (a szöveg hű magyar fordítása szinte megoldhatatlan) a következőképpen szabályozta: „Nemzetiség. Nemzetiség alatt a felnőtt (14 évesnél idősebb) és szellemileg egészséges személyeknél az egyén nemzeti-politikai meggyőződése értendő, amely egy bizonyos nemzeti közösséghez vagy nemzethez való faji hovatarto- zandóságon alapszik.“ [Národnosí. Národnost'ou rozumie sa u osőb dospelych (starsich 14 rokov) a du- sevne zdravych, národno-politické presvedcenie jednotlivcov podl'a kmenovej prísluánosti k urcitému národnému celku alebo národu.j A nemzetiség felvételének módozatairól és körülményeiről a szóban forgó paragrafus még leszögezte: „Mindenkinek csakis egy nemzetisége lehet. Ennek meghatározásakor egyedül a megszámlált személy akaratmegnyilvánulása a döntő, s annak adatát feltétlenül hitelesnek kell tekinteni, feltéve persze, ha nem bizonyosodik be, hogy ezt a bevallást más személy által - legyén az bárki - kényszerítve tette. A kényszer gyanúja itt főleg akkor feltételezhető, ha valaki olyan nemzetiségűnek vallja magát, amelynek nyelvét egyáltalán nem beszéli; az ilyen esetek tüzetesen kivizsgálódnak és megvizsgálandó a megszámlált személy teljes döntési szabadsága.“ (Národnosf möze byt' len jedna. Pri tóm rozhodujúcou je jedine vlastná vőía popísaného a jeho údaj treba povazovaf bezpodmienecne za správny, leda ze by sa dokázalo, ze bol ucineny len na nátlak inych, uz kohokolvek. Podozrenie nátlaku |e tu zvláéf tenkrát pravdepodobné, ak sa prihlasuje niekto k národnosti, ktorej reő vöbec nezná, a treba prí- pady tieto presne vysetrif a presvedöif sa o naprosto vor nőm rozhodnutí popísaného.) Az idézett gyakorlati útmutató 31. paragrafusa a továbbiakban a 14 évesnél fiatalabb személyek nemzetiségének felvételéről intézkedett. Kimondta, hogy ezek nemzetisége szüleik nemzetiségét követi, arról azonban már nem szólt, hogyan állapítandó meg az eltérő nemzetiségű szülőktől származó gyermekek nemzetiségi hovatartozása. Az összeírási ívek 15-19. rovatsoraiba volt bejegyzendő a megszámláltak nemzetiségi bevallása. A szlovák, illetve cseh nemzetiség bejegyzésére a 15. számú rovat szolgált, a rutén nemzetiséget a 16., a magyart a 17., a németet a 18. rovatba kellett bejegyezni; a 19. számú rovat az „egyéb“ nemzetiség közös gyűjtő rovatául szolgált, ebbe kellett beírni minden más, tehát a „csehszlovák“, rutén, a magyar és német nemzetiségtől eltérő adatot. A „Podrobné poucenie...“ példaként az „egyéb“ kategória nemzetiségeire a „lengyel, román, szerb, horvát, szlovén, orosz, francia, angol, olasz, cigány stb." nemzetiségeket tüntette fel. Az összeírási íven tehát közös rovatba kellett besorolni a szlovákokat és cseheket, majd külön-külön rovatba a ruténokat, magyarokat és németeket, végül ismét csak külön rovatba a többi nemzetiséget. Megemlítendő, hogy a példaként megemlített tíz „egyéb“ nemzetiség között a zsidókra nem történt külön utalás, ettől függetlenül azonban bátran vallhatták magukat külön zsidó nemzetiségűeknek. Srobár miniszteri rendelettel - amint azt már említettük - 1919. március 23-a éjféljében határozta meg a népösszeírás eszmei időpontját, ennek a határidőnek a betartása azonban lehetetlennek bizonyult. 1919 márciusában még javában folytak az előkészületi munkálatok - miközben nem volt elegendő „megbízható“ számlálóbiztos, a nyomda késésben volt az összeírási nyomtatványok előállításával stb. Az összeírás határidejét már ezért is feltétlenül módosítani kellett volna. Az időközben Budapesten bekövetkezett újabb politikai fordulat, a Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása, valamint az ellene foganatosított csehszlovák katonai intézkedések, majd a rövidesen kirobbanó intervenciós hadjárat egyelőre levették a napirendről a szlovákiai rendkívüli népszámlálás, azaz népösszeírás kérdését. A tervezett akció csak néhány hónap elmúltával, 1919 augusztusában válhatott ismét időszerűvé. A Srobár-féle minisztérium ekkor új határidőt tűzött ki, s az összeírás eszmei időpontját 1919. augusztus 20-án éjféljében határozta meg. Az összeírási munkálatokat 1919. augusztus 21-e és 31-e között, tehát tíz nap alatt kellett lebonyolítani. Az 1919 augusztusában megtartott népösszeírás teljesen váratlanul és készületlenül érte Szlovákia lakosságát. Egyes helyeken az összeírást úgy értelmezték, hogy az egyben népszavazást is jelent bizonyos területek hovatartozásának eldöntése érdekében. Más helyeken viszont olyan híresztelések kaptak szárnyra, hogy az összeírást a nem államalkotó, tehát nem „csehszlovák" nemzetiségű népesség nyilvántartásba vétele és majdani kitoloncolása érdekében rendelték el. Az 1919 augusztusában megtartott népösszeírás idején Szlovákiát, s az akkorra már szintén csehszlovák fennhatóságú Kárpátalját elválasztó tartományhatárok helyenként eltértek a később végérvényesen megállapított határvonaltól, illetve 1919 augusztusában még néhány, a későbbiek folyamán Kárpátaljához tartozó helység is Szlovákia részének számított, így a népösszeírást azokban is végrehajtották, adataik pedig benne foglaltattak az összeírás eredményeit 1920-ban közzétevő statisztikai kiadványban. A későbbi retrospektív kimutatások azonban már Szlovákia véglegesített területét vették alapul az 1919. évi népösszeírás statisztikájának ismertetésekor, ezért az 1920- ban közzétett adatok némi korrekcióra szorultak. Az utólagosan véglegesített hivatalos adatok szerint Szlovákia lakossága 1919 augusztusában 2 923 214 fő volt. Ebből 1 954 446 fő (66,86 százalék) vallotta magát szlovák és cseh nemzetiségűnek (a statisztikai kimutatás közös rovatban „csehszlovák" nemzetiségűek- ként tüntette fel őket, 689 565 (23,59 százalék) volt a magyar, 143 466 (4,91 százalék) a német, 81 332 (2,78 százalék) a rutén és 54 405 (1,86 százalék) az egyéb nemzetiségűek száma és százalékaránya. A magyarság abszolút száma és százalékaránya Szlovákiában az 1919. évi népösszeírás statisztikai adatai szerint máris erősen visszavonulóban volt. A magyarság mellett azonban a német és a rutén nemzeti kisebbség száma és aránya is csökkenést mutatott. Növekedés csupán az államalkotó „csehszlovák“ elem körében volt tapasztalható. A? 1910. évi népszámlálás 1 694 268 (57,89 százalék) szlovák és cseh lakosa helyett az 1919. évi összeírás már 1 954 446 (66,86 százalék) „csehszlovákot“ mutatott ki Szlovákiában. Amíg tehát a magyarság statisztikai vesztesége 206 706 fő volt - a németeké 53 492, a ruténoké 15 719 fő -, addig a „csehszlovák" elem rohamos térhódítása ezen a területen minden várakozást felülmúlt; nyeresége az 1910. évi állapotokhoz viszonyítva 260 178 fő volt. Az 1919. augusztusi rendkívüli népösszeírás eredményeivel azonban a csehszlovák államhatalom - főleg a Srobár vezette Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium - még így sem volt teljes mértékben elégedett. Erre Srobár miniszternek egy 1919. november 15-én Kassán elmondott beszédéből is következtethetünk. Srobár ugyan elismeréssel állapította meg, hogy Szlovákiában a szlovák elem határozottan abszolút többséget élvez, s így elvitathatatlan, hogy „Szlovákia mindenekelőtt a szlovák nemzeté", mindazonáltal sajnálattal állapította meg, hogy a szlovák etnikumú területeken „még mindig" 122 441 magyart találtak az összeírok. A miniszter reménykedve kijelentette, hogy ezek a szórványmagyarok idővel minden bizonnyal kiválnak majd a magyarságból, s ezáltal leírhatók lesznek a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség összlétszámából. Feltételezhető és várható volt tehát, hogy a legközelebbi rendes népszámlálás lebonyolításakor nagy nyomás nehezedik majd a szlovák etnikai terület szórványmagyarságára, valamint a magyar-szlovák nyelvhatár peremmagyarjaira. (folytatjuk) Csallóközi arcképek Wmmwx&mmmL,- H Méry Gábor felvétele A csehszlovákiai magyarság a két világháború közötti népszámlálás tükrében M
