Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-08 / 6. szám

Például a rendőrök mind olaszok - „kölcsön“ kapják őket Olaszor­szágtól, de nincs fegyverük... és ők is csak ötven évi (!) szolgálat után kaphatnak itteni állampolgár­ságot... Mégis irigylésre méltób­bak például a Rómában szolgáló társaiknál: itt ritka a bűneset, még a tolvajlás is kevés. A vándor, a sok turista az ola­tes várát, amelyek évszázadokon át San Marino Köztársaság függet­lenségét biztosították. Ezekben a várakban sohasem tanyáztak rablólovagok! Ám amikor a szikla­fal felső peremén a Rocca-Guaitá- tól, az első vártól a másodikhoz, a Frattához kapaszkodunk, ne fe­ledjük, hogy a néphit szerint a „boszorkányok ösvényén“ já­runk. Ma fegyvermúzeum várja a Fratta látogatóit, köztük többféle íj, török, alabárdok, pallosok és évszázados puskák. És a harmadik: a Montale, a ma is álló őrtorony. RÉGENSKAPITÁNYOK BEIKTATÁSA Ilyen fárasztó hegymászás után érdemes visszatérni a Szabadság térre - Piazza della Liberta - és a Righi étterem teraszán kávé mel­lett várni, mikor üt az óra az őrségváltáshoz. így megörökíthet­jük a téglavörös nadrágot, zöld zakót és magas csákót viselő gár­distákat. Pontos nevük: Guardia di Rocca - az erőd őrei. Ők csak San Marinó-i polgárok lehetnek, akár­csak a régenskapitányokat őrző gárdisták, aki védik a 60 fős Nagy Általános Tanácsot, amely a parla­ment szerepét is betölti, s tagjai közül választja féléves megbíza­tással a két régenskapitányt. Ők mindig együtt szerepelnek, együtt gyakorolják az államfői jog­kört, együtt írnak alá rendeleteket és szerződéseket - és mindent két példányban. Április elsején és ok­tóber elsején látványos ünnepség keretében iktatják be őket, de a fél év elmúltával a nagytanács felelős­ségre vonhatja a régenskapitányo­kat. Fekete selyem térdnadrágban, bársonycipőben, bő ujjú fehér ing­ben. fekete köpenyben, hermelin­szegélyes fekete bársonysapkában fogadják az ilyenkor az ugyancsak múlt századi sötétkék egyenruhát viselő milícia zenés díszfelvonu­lását. És ez nem operett. Csak ragasz­kodnak a hagyományokhoz... szókkal együtt irigykedik, avagy elismerősen bólogat, amikor San Marino utcáit járja. Betér egy ká­véra, sörre, üdítőre, avagy turista­menüre (ára ital nélkül 16 000 líra, de egy kis pizzát már kétezerért is kínálnak) - és nézelődik, csodálko­zik. Csodálkozik, hogy milyen irigylésre - és megbecsülésre - méltó kis országot teremtettek maguknak a szentté avatott Mari­no kőfaragó utódai! Ám furcsaság is akad bőven. NINCS SAJÁT TV-ADÓ A MÁSODIK VÁREROD. A FRATTA A MONTE TITANO LEGMAGASABB, 755 MÉTERES CSÚCSÁN San Marinót éppúgy nem tudjuk bejárni, megismerni egyetlen nap alatt, mint a nála ötszázszor na­gyobb Belgiumot. Legfeljebb gép­kocsival járhatnánk végig az Olaszország közepének keleti fer­tályában fekvő miniállam útjait. Ám rohanó - és egyre dráguló — világunkban a turisták többségé­nek sem ideje, sem pénze nincs arra, hogy heteket töltsön egy-egy ország nevezetességeinek megis­merésével. Nos, az olasz Adriapart közelében, Riminitöl alig 25 kilo­méterre fekvő köztársaság lakói akkor sem sértődnek meg, ha mindössze egyetlen napot szánunk hazájuk megismerésére (vagy in­kább csak: megtekintésére). Már- csak azért sem, mert biztosak ab­ban, hogy aki egyszer meglátogat­ja San Marinót, visszakívánkozik oda, s ott tölt majd egy-két éj­szakát! Aki az Adria olasz partján üdül, Velence. Ravenna, vagy Rimini kö­zelében, szánjon rá egy napot, kukkantson be San Marinóba! DRÓTKÖTÉLVASÚTTAL A MONTE TITÁNÓRA Ha idegenvezetővel érkeznénk, a buszon elmondaná a kis ország történetét dióhéjban:- Egyszer volt, hol nem volt, a 200-as évek végén a dalmát ten­gerpartról két kőfaragó mester, Marino és Leo Riminibe menekült a keresztények üldözői elől és a Ti- tano-hegy egyik barlangjában re- metéskedett. Kápolnát épített a he­gyen, amely a Riminiból elmene­kült keresztények zarándokhelye lett Krisztus után 301-ben. A ke­resztény közösség egyre terebélye­sedett, városállammá alakult, amely a Szent Marin - a San Mari­no - nevet viselte. 1244-ben már írásba foglalt köztársasági alkot­mánya lett a mind több települést magába foglaló területnek. San Marinóban a legfőbb hata­lom a családfők gyülekezetének a kezében volt, amely két egyen­rangú konzult választott az ország irányítására. Sokan támadták a kis államot, amely a második világhá­borúban százezer olasznak adott menedéket. Pedig akkoriban tizen­ötezer lakója sem volt, és ma is mindössze 22 ezer lakosú. — Hölgyeim és uraim, látták a kapuszerű feliratot, amely San Marinóba léptünk alkalmából kö­szönt bennünket! Érezzék magu­kat otthon! Miután buszunk a szerpentinen felkapaszkodott Borgo Maggiore nagy parkolójához (a személyau­tót is ajánlatos ott hagyni), a Funi- viával - a tátraihoz hasonló drót- kötélvasúttal - kapaszkodunk fel a Monte Titánóra. Az óvárosnak ez a része a kis ország szíve. Itt látható a kormánypalota, a bazili­ka, a posta- és bélyegmúzeum. És itt érzi magát az idegen először operettországban — amikor meglát­ja az első gárdistákat, az őrségvál­tást, a középkori tornyokat és a csipkés várfalakat... EZ NEM OPERETT... Am a San Marinó-iak sem szere­tik, ha operettországnak nézik köztársaságukat. Még akkor sem, ha a turisták kedvéért - akikből három-négymillió jön ide évente, - szóval ha az idegenforgalomért oly gyakran játszanak is operettbe illő jeleneteket. Például az ijjász- versenyekkel, fesztiválokkal és karneválokkal. Ez csak a látvány, a felszín a kis köztársaságban, de ez a „felszín" nyugtató. Ravenna és Rimini után. ahol fuldokoltunk a benzingőztől és a melegtől, itt akár Svájcban érezhetjük magunkat. Az utcák SEBES TIBOR riportj a tiszták, a gépkocsik (már ahová behajthatnak!) csendesek, nem du­dálnak a csinos nőkre, nem tesznek rájuk hangos megjegyzéseket és az emberek udvariasak. Mintha nem is a forróvérű, tem­peramentumos Olaszország venné körül ezt a miniállamot! Itt nincse­nek elhanyagolt, omladozó vako- latú házak, és délután nem tarta­nak sziesztát az üzletek. A jólét nemcsak a kirakatokban tükrö­ződik.. . San Marinő-i állampolgárságot szerezni azonban a világ egyik leg­nehezebb dolga. Még arról is nép­szavazást rendeznek, hogy adja­nak-e állampolgárságot annak az olasz vagy más nemzetiségű kül­földinek, aki San Marinó-i lányt vesz feleségül. Ma is mindössze 22 543 állam­polgára van az országnak, ám en­nél sokkal több olasz („vendég- munkás“?) dolgozik a területén. Itt hiába keresnénk egy játékka­szinót. Tv- és rádióállomása sincs, újság sem jelenik meg a minior­szágban. (A rendeleteket, törvé­nyeket a kormánypalota előcsar­nokában egy polcon bárki megte­kintheti.) Vámmentesség, vámked­vezmény sincs — mint például a Pi­reneusokban, a Franciaország és spanyolhon közé ékelődött másik miniállamban, Andorrában. Ott ol­csóbban tankoltunk benzint, ol­csóbban vásároltunk sok mindent, a kakaótól az óráig. San Marinó­ban a benzin ugyanannyiba kerül, mint. Itáliában. Ez a kis állam kénytelen volt lemondani a saját televíziós adá­sokról és sok minden másról, vámunióra lépve Olaszországgal- nyugalmáért, függetlenségéért. A római kormány nem engedte, hogy San Marino az olaszok adó- paradicsoma legyen! A dohányter­mesztésről is le kellett mondania, amiért cserében Róma hozzájárul a miniország költségvetéséhez! Hogy mi olcsó a San Marinóba látogató turisták számára? Például a bor. A híres muskotályt és az ánizsos Mistrát a Piazza del Titá­non forintért és cseh koronáért is árusítja egy kereskedő (persze a legfeketébb árfolyamon...). Kap­hatók olcsón magnókazetták, bőr- táskák... de ki garantálja ezek mi­nőségét? Inkább járjuk körbe a Monte Titanót, s a régensek palotájába- Palazzo del Governo - üljünk a régenskapitányok karosszékébe, csodáljuk meg a kiállított tárgya­kat, például a két kapitány aranyo­zott kardját, a szavazóurnákat, a kőből faragott címert. Másszuk meg az „Óriás-hegy“- a Monte Titano - három neveze­1991.11.8. A MESEORSZÁG SZIVE - A KORMÁNYPALOTA. A RE­GE NSKA PITÁXY OK SZÉKHELYÉ FLO TIE A SZA­BADSÁG SZOBOR ORT ÁLLÓ KATONA \ KORMÁNYPALOTA BEJÁRA­TA XÁI I SZIKEK A/ UTCÁK A MIX /KÖZTÁRSASÁG LÓVÁ* I ROSA BA X A s/cr/o ielvelclci I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents