Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-08 / 6. szám
IRobbanószerkezetnek álcázott üres doboz • Csak a kés volt valódi • A helyszínt ismerő tettes amnesztiával szabadult Azóta sem gondolok rá. Megtörtént, el kell felejteni. Ezen a vidéken - röviddel a radványi támadást megelőzően - a surányi postát akarták kirabolni A vezetőnő pisztolyt rántott a támadókra, akik azonnal elmeautón, Komárom irányába menekült Csodálatosan pontos személyleirást adott, s mivel perceken belül akcióba léptünk, a forró nyomon megvolt az esély a rabló elfogására. Nemcsak a Komáromi járás, de a szomlesz. Az üvegablak nyílásába dobozt helyezett, amelyből antenna lógott. Átvillant az agyamon, hogy ez egy távirányítású robbanószerkezet Bomba, pisztoly! Kinyitottam a vasrács ajtaját. A férfi felém lépett, s overallja lyukas zsebéből kés hullott a földre. Felkapta, a torkomnak szegezte, majd a pénzt követelte. Akkor már nem ellenkeztem. Egyedül nevelem gyermekeimet, ha bajom történik, ki törődik velük? Közben a rabló besöpörte táskájába a fiókban levő készpénzt. Gyorsan dolgozott, majd betuszkolt a szomszédos helyiségbe, s rám parancsolt, ne moccanjak, mert különben az ablakba helyezett bomba felrobban. Kirohant. Amikor hallottam, hogy rám zárja a rácsot, kinéztem az ajtón. Rám ordított, maradjak a helyemen, és elfutott. A veszély ellenére is győzött a kíváncsiságom. Nem láttam sokat, csak egy piros személyautó hátát. Azonnal telefonálnom kell a postaigazgatóságra, a rendőrségre! De az asztalomon álló készülékről nem mertem tárcsázni, féltem az antennaszerú dróttal körültekert doboz robbanásától. A zárt rács kinyitásával nem is próbálkoztam. A rabló a nagy csomagok miatt nem láthatta, hogy a mérleg mellett, egy eléggé nagy ablak belülről nyitható. Kiugrottam, majd a telefonközpontból az igazgatóságot tárcsáztam. Nem akartak hinni, hiszen alig öt perccel ezelőtt beszéltem velük. Mialatt a rendőrökkel közöltem a tényeket, az is eszembe jutott, hátha a főnökség tesz próbára, miként viselkedünk támadás esetén. A helyiségbe nem mertem bemenni, a posta előtt álldogáltam, s vártam a rendőröket. Talán sírdogáltam is, de hát csoda? Ma is bánt, hogy a posta előtt elhaladók, de a szomszédos házak lakói sem álltak meg mellettem. Senki nem kérdezte, miért sírok Amikor megérkezett a rendőrség, akkor támadt csak nagy csődület.- Még szerencse, hogy az édesanyám ellátta gyermekeimet. A kicsi, a hároméves nem tud semmiről, de a hétéves kisfiam, amikor este fáradtan hazatértem, elsírta magát. A tűzszerészek is csak tizennyolc óra harminc perckor értek Dunarad- ványra. Zúgott a fejem a sok kérdéstől, az átélt izgalomtól. De másnap ismét munkába álltam... Hát Így történt. SURÁNYBAN IS TÖRTÉNT KÍSÉRLET Krizán Valéria azt se tagadta, az eiső napokban alaposabban szemügyre vette a betérőket. Sőt, minden ajtónyílásra összerezzent.- Később a kézbesítőkkel újból elemeztük a rablás körülményeit és rájöttünk, a postarabló készült tette elkövetésére. A rablás napján az egyik postásnő megfigyelte, követi valaki. Nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, de végül ez lett a vesztünk A postán rövid időre ugyan, de egyedül maradtam. Megtörtént ez már máskor is, és soha nem jutott eszembe a támadás lehetősége. nekültek. A legjobban a lakosok közönye bánt. Pedig 1975-től dolgozom a postán, ismernek az em- Úgy tudom - összegezte Krizán Valéria hogy a rablót elkapták. Hivatalos értesítésem ugyan nincs, sót, tanúként kellett volna megjelennem a tárgyaláson, de be sem idéztek. Olyat is hallottam, lehet, szóbeszéd csupán hogy a rabló meghalt. Nem tudom. . SZÖKÉS KATONARUHÁBAN A komáromi rendőrség vizsgálati osztályának dolgozója dr. Tóth István kapitány pontos tájékoztatással készségesen állt rendelkezésünkre.- A dunaradványi postarablás ügye lezárult, a vádlottat elítélték. Mivel az ítélet még nem jogerős, nem mondhatok nevet, - közölte a nyomozótiszt elöljáróban. Viszont az 1968-ban született rablóról, aki tettét beismerte, elmondta, erőszakos nemi közösülés és kerítés vádja miatt már ismerte a börtönt belülről is. - A januári amnesztiával kiszabadult fiatalember - akitől a felesége elvált, és állásából (a bűntett elkövetése előtt hivatásos katona volt) is elbocsájtották, a szüleinél talált menedéket. Volt felesége révén ismerős volt Dunaradványon, talán ezért sem tűnt fel senkinek, amikor terepszemlét tartott. A rablást véghezvit- te, öt perc alatt felszedte a 62 500 koronát. A pisztolyról kiderült, hogy légpisztoly volt, a robbanószerkezetről pedig, hogy üres doboz, csak a kés volt valódi, a postavezetö nyakának 17 centiméteres konyhakést szegezett. Dicsérnünk kell Krizán Valéria talpraesettségét és határtalan bátorságát, hogy a fenyegetés ellenére is látni akarta, hogyan menekül a rabló. Az autó típusát ugyan nem ismerte fel, de nekünk elég volt annyi, hogy a tettes piros széd járások rendőrei is útlezárásokkal próbálták a tettest bekeríteni. Ha most azt várja, hogy az ismert akciófilmek mintájára nagy hajsza következett, téved - közölte mosolyogva. (Jó, hogy lehűtött, mert lelki szemeim előtt máris megjelent a rabló sebesen száguldó szuperkocsija, s a pedált földig taposó ,,vol- gás“ rendőrök kétségbeesett erőlködése.)- Nekünk szerencsénk, a bűntett elkövetőjének pedig pechje volt. Ugyanis menekülés közben autójával (Zastava) belehajtott a szabálytalanul letérő szövetkezeti teherautóba. Amikor megkaptuk a jelentést, csak annyit tudtunk, hogy egy piros autó lett totálkáros, s a súlyosan sebesült vezetőt - katonai egyenruhában - a kórházba szállították. Azonnal kiszálltunk a baleset színhelyére, s szemle közben megtaláltuk a légpisztolyt, a konyhakést, s a pénzzel teli táskát. A kórházban a gyanúsított eleinte megtagadta a vallomást, de miután ügyvédnőt kapott (ez volt óhaja), elmondta a bűncselekmény elkövetésének módját, ahogy az a tanú vallomásából már ismert volt. Kétségeink csak a katonaruha miatt lehettek. De ez is tisztázódott. A gyanúsított bevalotta, szökés közben öltözött át, gondolván, ha a közúti ellenőrzésnél a lekopott gumik miatt bajba kerülne, az angyalbőr meglágyítja a rendőrök szívét. Hát ez nem jött össze. A tett elkövetőjének tulajdonképpen szerencséje volt a szerencsétlenségben, hiszen az összetört kocsiból következtetve, remélni sem mertük, hogy „csak“ combcsontfi- cama lesz. A sérülés sem volt súlyos. Tény, ebben az esetben nekünk kedvezett Forturyt Bárcsak mindig Így volna! Mert egyre több a fegyveres rablás, a kegyetlenkedés. Ám ez már más téma. A dunaradványi postarablás a tettes elfogásával szerencsésen végződött. Sajnos, a legtöbb bűntény felderítése nem ilyen egyszerű. Gyakran csak azért, mert nem járunk nyitott szemmel, mert nem akarunk belekeveredni „valamibe". A köz, valamennyiünk kárára. Péterfi Szonya Dunaradványra verófényes január közepi napon érkeztünk, a falu mégis álmos benyomást keltett Amikor autónkkal a főút menti posta- hivatalnál - szándékosan hangosan fékezve - megálltunk, a szomszédos házak lakosai nem szaladtak ki az utcára, sőt, a lármára még ablakuk függönyét sem húzták félre Mintha tavaly szeptemberben nem történt volna olyasmi, ami éberségre (is) inthetné őket. Vagy a postarablás csak a postai alkalmazottak ügye? A postahivatalba lépve az üvegablak mögött ülő alkalmazott sem nézett ránk riadtan. Kimérten fogadta köszönésünket, majd befejezte az előtte tornyosuló levelek bélyegzését. Amikor megtudta jövetelünk okát, kissé meghökkent, majd rövid habozás után elmesélte a dunaradványi postarablás történetét, melynek ó volt a szenvedő alanya- Tavaly szeptember húszadikán délután tizenhárom óra ötven perc körül összeszámláltam a pénzt, és telefonon jelentettem feletteseimnek a zárás eredményét. Amikor az utolsó számadatokat írtam, valaki belépett az ajtón. Gondoltam, befejezem az összesítést, néhány másodpercig az ügyfél is várakozhat. A fiatal, csinos, napszemüveges férfi ismerősnek tűnt, azt hittem, hogy a telefonközpont egyik szerelője - emlékezik Kriían Valéria postavezetö. - De az üvegablak mögül pisztolyt szegezett rám, és emelt hangon a kulcsokat követelte. Arra gondoltam, hogy az a bizonyos ismerős hülyéskedik, ezért kulcskereséssel húztam az időt. Rámripakodott: a kulcs a rács mögötti szekrényen van, s azonnal nyissam ki, mert baj ravec tudta, hogy 1936-ban, a csehszlovák -szovjet barátsági szerződés aláírása után, Benes kérte Sztálint: bírja rá a csehszlovák kommunistákat, hogy ne okozzanak ellenzéki politikájukkal annyi kellemetlenséget a kormánynak. Sztálin erre azt felelte: nem tehet semmit, de hát „mire való a csehszlovák rendőrség és csendőrség?“ Moravec számára a legfőbb támasz a brit titkosszolgálat volt. Az angolok pedig értékelték szolgálatait, s különösen azt, hogy a csehszlovákoknak voltak a leghatékonyabb hírforrásaik a náci Németországban, s ezért 1939-ben szőröstül-bőröstül átvették őket. „A mi szervezetünk az első európai hírszerző szervezet, amely Londonban dolgozhat, és az egyetlen, amely tudta tartani ügynöki hálózatát... A britek kivételes státust biztosítottak számunkra azzal, hogy a háború idején - a szovjet és az amerikai nagykövetségek kivételével - a szövetségesek között mi voltunk az egyetlenek, akiknek engedélyezték a saját rejtjelkulcs, illetve saját számjelrendszer használatát.“ Ezt valóban a különleges bizalom jeleként lehetett értékelni. Mit jelentett a hírszerző? Egyebek között napra pontosan tudta, hogy mikor szádja meg Hitler Csehszlovákiát. Az ellenlépésekben azonban nem ő döntött, hanem- a válasz, amelyet az akkori honvédelmi miniszter adott arra a kérdésre, hogy ugyan mennyi ideig tarthatná magát a csehszlovák hadsereg a németekkel szemben? „Legfeljebb három hétig...“ - ez volt a felelet. Volt Moravecnek egy német ügynöke, aki A-54-es rejtjelkulccsal szerepelt. Ez az A-54-es a német titkosszolgálat (a Canaris- féle Abwehr) magas beosztású és rendkívül jól informált tisztje volt, aki igen magas összeg ellenében lényegében a háború végéig látta el Moravecet megbízható adatokkal. Ö volt az, aki először tudatta, hogy Hitler parancsot adott a Szovjetunió ellen irányuló Barbarossa-terv kidolgozására, megjelölve a tervezett támadás időpontját, 1941. május 21-ét. Moravec késedelem nélkül tájékoztatta Benes elnököt s egyidejűleg brit partnereit. így azután Churchill miniszterelnök két helyről is hallhatta az azonos forrásból származó hírt, amely akkor Anglia számára a legfontosabb volt, hiszen másban már alig bízhattak, mint a kétfrontos háború megkezdésében. Az A-54-es később tájékoztatta Moravecet a támadás időpontjának módosításáról is, s ez már pontosnak bizonyult. 1941. július 22-én valóban kirobbant a német-szovjet háború is. Más kérdés, hogy- mint annyiszor - a politikusok ezúttal sem bíztak Moravecben. Ezúttal Benes és Churchill hitt néki (hiszen érdekeik ezt kívánták), viszont sem a londoni szovjet nagykövet, a különben ugyancsak éleselméjű Ivan Majszkij, s legfőképp Sztálin (akit Churchill a moszkvai brit nagykövet útján tájékoztatott) nem bízott az adat hitelességében. Mert ők még szerették volna hinni: elkerülhető az összecsapás Hitlerrel. Moravec legnagyobb bánata éppen ez volt, könyvének címe ugyancsak erre utal. Hiába a legpontosabb információ, hiába a szinte tökéletesen dolgozó hírszerzés- a döntés attól a politikától és azoktól a politikusoktól függött, akik sokszor inkább illúzióikat fogadták el valóságként, mintsem a reális, ám számukra kellemetlen értesüléseket. Magyar kémelhárító — csehszlovák ügynök Újszászy Istvánról van szó, aki a harmincas évek derekán a prágai magyar királyi követségen katonai attaséként teljesített szolgálatot, ezredesi rendfokozatban. A magyar történelemben különben úgy ismerjük őt, mint a hímeves Karády Katalin szeretőjét, s a háború alatt a Belügyminisztérium Biztonsági Központjának főnökét, immár tábornokként. Újszászy nagyvilági életet élt Prágában. Lokálok, nők... A személyes szolgálatára beosztott honvéd őrmester viszont olcsó prágai kocsmákban panaszkodott: unatkozik, mert azon kívül, hogy péntekenként a diplomáciai futárt a pályaudvarról a kö- vetségi épületbe fuvarozza, más dolga nincsen, mert még a leveleket is az ezredes úr postázza. Moravecék figyelmét ez az utóbbi momentum keltette fel. Miért nem az őrmester viszi postára a leveleket, miért foglalkozik ezzel a katonai attasé? Figyelni kezdték Ujszászyt. Megállapították, hogy a diplomáciai futárral való találkozásaikor civilruhát visel (egyébként egyenruhában járt), és néhány perccel a randevú után kilép a követség épületéből, a legközelebbi postaládához megy néhány lépésnyire, és több borítékot dob be. Ezután már ezt a postaládát nem a postai alkalmazottak, hanem Moravec emberei ürítették ki, s ekként - Újszászy gondatlansága és ügyetlensége következményeként - könnyedén felderítették az egész magyar ügynöki hálózatot Csehszlovákiában. Újszászynak később távoznia kellett Prágából (villájában - gyanús körülmények között - holtan találták szép és ifjú házvezetőnőjét). Hazatérése után vezérőrnagyként előbb a honvéd vezérkar, majd a teljes magyar - a katonai és a polgári - elhárítás főnöke lett. Ekkor jelent meg nála Moravec megbízottja és átnyújtotta, mint „Moravec ezredes ajándékát“, azoknak a leveleknek a másolatát, amelyeket Újszászy oly ügyetlenül eregetett a követséggel szembeni postaládába. Egyszersmind közölték vele, hogy a csehszlovák hírszerzésnek milyen igényei vannak. Újszászy megértette, hogy számára nem maradt kiút: „Választhatok - mondotta - az áruló élete, vagy az áruló halála között. Én előnyben részesítem az életet.“ Ettől kezdve a magyar elhárítás főnöke - csehszlovák hírszerző lett. 1939 után pedig Moravec egyszerűen eladta Újszászyt, mint saját ügynökét - az angol titkosszolgálatnak. Moravec viszont nem tudhatta, hogy Újszászy István tábornok volt az, aki vétkes gondatlansággal kiszolgáltatta a Gestaponak azokat az amerikai tiszteket, akik 1944 tavaszán, a fegyverszüneti feltételek megbeszélése végett érkeztek illegálisan Magyarországra. Duke ezredes, a csoport vezetője - sok-sok évvel a háború után - mondotta New Yorkban Kovács Imrének: „nem haragszik a magyarokra, amiért oly felelőtlenül jártak el vele és két tiszttársával. Az egyetlen ember, akiről lekicsinylőén beszélt, Újszászy tábornok volt: korrektségében végig kételkedett.“ (Kovács Imre: Magyarország megszállása, Katalizátor Iroda, Bpest. 1990. 77. 1.) Duke ezredes okkal kételkedett ... Újszászy volt az a katonai vezető is, aki - Horthy biztatására - megígérte Rajk Lászlónak és Kovács Imrének, hogy a háborúból való kiugrás érdekében 1944 nyarán felfegyverzik a magyar munkásságot. Ezt az ígéretetét is megszegte. * * * Moravec emlékirata több, mint izgalmas olvasmány. Történelmi forrásmunka, amely bepillantást enged sok évtizeddel az események után a világpolitika boszorkánykonyhájába. S noha boszorkányok nincsenek, boszorkányos módszerek léteznek. Ezeket alkalmazta Moravec is - így lett az egyes számú cseh kém, aki á második világháború idején felbecsülhetetlen értékű szolgálatokat tett hazájának. És még ki tudja, kinek? Ez már örökre az ő titka maradt. E. Fehér Pál 1991.11.8. > 0) «*v. O n (0 O £ •<D 5 0) t: i Q) I 3 ! Q> _______________, I A dunaradványi postarabló |
