Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-08 / 6. szám
•/& SxoWÄ tetete* ^ei esteti taáó Számomra a szolid kiskereskedést még mindig Klein Rudolf boltja testesíti meg. Titokzatos volt és enyhén petróleum- szagú, berendezése patinásán sötétbarna, sok-sok fiókkal, és a fiókokon zománcozott felirat: bors, kömény, paprika, kakaó... Sallangos szíjostor sorakozott az egyik állványon, a hátsó helyiségben tartották a kocsikenőcsöt, és karácsony előtt koszorúba font füge és pirosán mosolygó narancs kínál- gatta magát. Első osztályos voltam, amikor apámat beinvitálta Klein úr. „Nézze, Mihály, ilyet még nem látott“. A kocsma nagytermében ott állt teljes szépségében a vadonatúj jégszekrény. Hatalmas nagy volt, fogantyúi csillogó sárgarézből, és rekeszei sörösüvegre várakoztak. Apámat pálinkával kínálta Klein ur, és megtárgyalták, hogy lesz-e háború, meg hogy mennyi jeget kell vágni elvermelésre, hogy működjön a frissen vásárolt hűtőszekrény. Apámék másnap - talán hatan voltak- megkezdték a jégvágást, és sok-sok szekémyivel megtöltötték a hatalmas vermet. Szatócsüzlet és nagyvendéglő. Ez volt kiírva Klein úr cégtáblájára. És a tulajdonos pontosan tudta, hogy mire van szüksége a falubelijeinek. Tudta, hogy a napszám 7-8 korona, és a cukor kilója (akárcsak még a közelmúltban is) 7 korona. Ha valahol lakodalomra készültek, Klein úr megjelent a háznál, és megbeszélte a megbeszélni valókat. Azt mondta: „angró“ (nagyban) olcsóbban tudja szállítani a szükséges cukrot, a diót, a rumot, a bort, az ágyneműt, a nászajándéknak szánt vasalót, mákdarálót, a díszes petróleumlámpát, vagy a sporheltet. Ilyenkor Klein úr másnap befogta Bársonyt, és bekocsizott Komáromba, hogy a következő napon már teljesíthesse is a megrendelést. Egyszer smirglipapírért szalasztott el a boltba anyám, és én smirglipapírt kértem. Mire Klein úr: „Mi, rendes magyar emberek ezt dörzspapírnak nevezzük“. Elpirultam,'- adott egy szentjánoskenyeret, és utamra bocsátott. Szemtanúja voltam, amikor Dachauba vitték. Feleségével együtt ott ült a szekéren, Bársonyt hajtotta, a szekér mögött pedig két kakastollas csendőr. Bandi, az egyik fia visszatért a lágerből, egyetemi tanár lett Pesten, és néhány évvel a háború után elbeszélgettem vele. Arról is, hogyan éltek, hogyan taníttatta a fiait, gazdagok voltak-e és így tovább.- Nehéz eset volt szegény jó öreg, mondotta Bandi. Neki a szolid kiskereskedőség volt a mániája. Ami azt jelentette, hogy legfeljebb 10 százalékos nyereséggel dolgozott. Ha többet ért el, már lelkiismeret-furdalása volt. Ha tudnád, milyen keservesen tudott bennünket taníttatni... Negyven évig azt tanultuk a foxi-maxi egyetemen és a főiskolai marxista kurzusokon, hogy az emberiség azért nem boldog, mert.van magántulajdon, mert a kisvállalkozóból vagy nyomorgó proletár lesz, vagy kizsákmányoló nagytőkés, és most rájöttünk, hogy a magántulajdon tagadására épített koncepció sem volt képes az emberiség megváltására. Sőt, csináltunk egy hatalmas vargabetűt, ellenséges osztályként felszámoltuk a Klein urakat, és most megint keressük őket. Szolid kiskereskedők kerestetnek minél nagyobb számban. Az állami boltok ajtaján ott lóg a tábla az évtizedeken keresztül ápolt elképzelések csúfos kudarcának bizonyítékaként: ELADÓ. Eladó a legtöbbet ígérőnek. Közben az emberek szívébe és tudatába beleplántáltuk az egyenlőség utópiáját, de vele együtt a gyűlölködés magvát is. Sanda szemmel tekintünk azokra, akik vállalkozni mernek, és kapásból (de nem ok nélkül) nyomban azt kérdezzük: miből telik nekik? Közben — mert nem tehetünk másként — közhírré tették, hogy a kispri- vatizálás során senkitől sem kérdezik meg, honnan vette a pénzét. Úgy csendben azonban milliószor elhangzik a kérdés, amikor arról tudósítanak az újságok, hogy hárommillióért, ötmillióért vagy még többért kelt el egy-egy jobb üzlethelyiség: vajon kitől, hogyan, milyen mesterkedéssel lopott ennyit? A muszáj nagy úr. És most, ha el akarunk lépni a holtpontról, ha a nagy kudarc után vissza akarunk térni ahhoz, ami évtizedekkel ezelőtt abbamaradt, „jó pofát“ kell vágnunk ahhoz is, hogy néhányan most előveszik a törvénytelen úton összeharácsolt és most egyből törvényessé nyilvánított vagyont. Vajon léteznek-e még szolid kiskereskedők? Vagy legalább olyanok, akik hajlamosak arra, hogy újból szoliddá váljanak? Tóth Mihály bláry Gábor IrlváárM Betegágyon az egészségügy? Nem rabjai Miklósi Péter interjúja dr. Alojz Rakús egészségügyi miniszterrel a 3. oldalon — gazdái a földnek Az egyes számú cseh kém E. Fehér Pál írása a 4-5. oldalon Egri Ferenc írása a 9. oldalon . ,„„,íW wu a» Wvstó»... A »«"•«' * '“ * *“**
