Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-28 / 26. szám
________A SZOVJETUNIÓ NEM OROSZ NÉPEINEK IRODALMA_______ A sámánénektől a modem regényig A Szovjetunió közép-ázsiai köztársaságainak legnagyobbja Üzbegisztán, középázsiai irodalmainak legjelentősebbje pedig az üzbég irodalom. Szamarkand, Bukhara, Taskent - mind a mai Üzbegisztán területén van, irodalmi örökségük beletartozik az üzbégek, s következésképpen a Szovjetunió mai népeinek irodalmi örökségébe. „A Szovjetunió népeinek népköltészete a világ leggazda gabb höseposzgyújteményével büszkélkedhet“ - írja Viktor Zsirmunszkij, a kiváló irodalom- történész éppen az üzbég Alpa- mis eposz és az Odüsszeia összehasonlító vizsgálata kapcsán. S ezzel máris megneveztük az üzbégek első nagy irodalmi remekét, az Alpamis című hősi éneket, amely olyan szerepet tölt be nemcsak az üzbégek, hanem általában Közép-Ázsia török népeinek az irodalmi köztudatában (lásd Zsirmunszkij említett tanulmányát), mint az Odüsszeia a görögöknél. Azzal a különbséggel természetesen, hogy az Alpamis különféle változatai a török nyelvű népek által benépesített hatalmas terület egészén elterjedtek az Altajtói Közép-Ázsián keresztül, egyrészt a Volgáig, másrészt Kis- Ázsiáig. Ez a monda e népek számos epikus mondája közül a legrégibbek egyike, ha nem éppen a legősibb. Legismertebb változata mindenesetre az üzbég változat. Szövegét a közelmúltban elhunyt nagyszerű mesemondó, Fazil Juddasev nyomán jegyezték föl. Magyarul, egy-két részlet kivételével, sajnos, mindmáig nem ismeretes, ám szlovákul megjelent a Mladé letá kiadó Pradávne príbehy - Ősrégi történetek sorozatában, dán Ko- morovsky rövidített prózai földolgozásában. S hogy mi köze az Odüsszeiához? Megintcsak Zsirmunszkijhoz kell fordulnunk fölvilágosításért: „Mint ismeretes, Homérosz eposzai, így az Odüsszeia létrejöttében is lényeges, talán döntő szerepet játszottak a kis-ázsiai ión kolóniák. Innen kell eredeztetnünk mind Odüsszeusz visz- szatérésének szüzséjét, mind pedig a szüzsé kapcsolatát a közép-ázsiai Alpamis mondával. Az Odüsszeia és az Alpamis, kiváltképp ez utóbbi kung- rat változata, oly közel áll egymáshoz, hogy aligha beszélhetünk a motívumok véletlen egybeeséséről: az Alpamis és az Odüsszeia minden bizonnyal egy ősi mesei szüzsé egy közös „keleti“ (hősi) változatára megy vissza. Az Odüsszeia példája megengedhetővé teszi, hogy a „férj visszatérése“ monda e keleti változatának keletkezését legalábbis az i. e. VII. századra tegyük (ha tekintetbe vesszük, hogy az Odüsszeia i. e. 600 körül már elnyerte végleges formáját). A monda elterjedésének útvonalai Elő- és Kis- Ázsia történetének ebben az archaikus periódusában egyelőre tisztázásra várnak, ám egyéb analóg tények fényében az Odüsszeia és az Alpamis hasonlósága felveti az antik és közép-ázsiai kultúrák közötti hősi kapcsolatok, pontosabban a görög kultúrára gyakorolt keleti hatás kérdését.“ Az üzbég népi eposz egy másik remekét ellenben kitűnő magyar tolmácsolásban ismerhettük meg, a sorozatunkban már több ízben említett Képes Géza munkája nyomán. Az ő Aranykert címet viselő antológiájának üzbég ciklusában található a Tahir és Zohra című népi eposz, melyet a költő Szeidi jegyzett le a 16. században. „Ezek a mondák - írja Képes -, melyek a népi énekmondók előadásában, századokon át kerekded eposzokká alakultak, az üzbég nép életét, mindennapi beszédét sokkal inkább alakították, mint költészeti alkotások bárhol a Világon. A népi költő- énekmondók, a bahsik rendje egészen a legújabb korokig virágzott, és még az ötvenes évekből is tudunk olyan népi költőről, aki 80 000 verssort tudott emlékezetből elénekelni. Megérdemli, hogy a nevét is megemlítsük: Iszlám Salr, aki AZ ÜZBÉGEK 1950-ben hetvennyolc éves volt már.“ „ Lánya született Babahán sahnak, / jöttét már rég jövendölték annak. / Az újszülött hozott örömöt, fényt, / ragyogott a selymek között gyöngyként. / Növekedett szépre, mosolygósra, / mint sugarak csókjától a rózsa. / De mit szólok rózsáról? Hisz mindet / felülmúlta szépségben e kisded. “ Oly sok közép-ázsiai néppel ellentétben azonban, az üzbé- geknek nemcsak népeposzuk volt világirodalmi rangú, hanem műeposzuk is volt ilyen. Amiből logikusan következik, hogy volt világirodalmi rangú költőjük is. Ez pedig nem más, mint a tizenötödik században élt nagy reneszánsz egyéniség - Alíser Névéi. Költő és tudós, pedagógus és államférfi. 1441-ben született s 1501-ben hunyt el Heratban s filozófiája a középkori skolasztikusok ellen irányult. A nyugati török írók mesterükként, a perzsák méltó vetélytársukként tisztelték. „Alíser Nevái neve ugyanúgy a költészet fogalmát jelenti az üzbégeknél, mint nálunk Petőfi vagy Arany neve“ - írja Képes Géza. A már idézett Zsirmunszkij pedig Alíser Nevái és a reneszánsz a Kelet irodalmában címmel írt alapvető tanulmányt. Ebben olvashatjuk a következőket: ,,A földi szerelemnek, mintáz égi szerelem, az Isten iránti szeretet, az istenséggel való egyesülés allegóriájának elgondolása a muzulmán Keleten szorosan összefügg a szufizmus hagyományaival. Tudjuk, milyen jelentősége volt a szufizmusnak a klasszikus perzsa szerelmi líra kialakulásában, és különösen a szerelemnek abban a felfogásában, amely a Lejla va Medzs- nun, valamint Nevái szerelmi lírájának alapja... Hasonló jelenséget figyelhetünk meg a Nyugaton is: az újplatonizmus (mely szerepet játszott a szufizmus filozófiájának kiformálódásában) láthatóan itt is befolyással volt a fiatal Dantére és az ,,édes új stílusra“, Beatrice szimbolikus alakjára, aki az isteni szeretet földi, emberi burokban való megtestesülését képviseli.“ „ Értelem nyitója, hadd dicsérjelek! Értelem-nyitáshoz értő hadd legyek! Mutasd meg szememnek, hol van a lakat, s kulccsá tedd a zárhoz írónádamat! Kincstár ajtaját ha megnyitottam én, Amit szívem áhít, hadd legyen enyém! Aranyat, ezüstöt, csillogtass nekem, Tekintetemet ha bárhová vetem!" Nevái hatalmas költeménye, á Dante Divina Commédiájával vetekedő Ferhád és Sirin magyarul is olvasható Brodszky Erzsébet magyarításában, szlovákul pedig Ivan Mojík szólaltatta meg e remekművet. A szépséges Sirin neve egyébként régi bizánci, szíriai és arab krónikákban szerepel, II. Khoszrau Parviz iráni sah felesége volt. A szerelmükről szóló legenda már az arab hódítás előtt szárnyra kelt a nép körében. Firdauszi és Nizámi is feldolgozta, sőt még Jókai is írt elbeszélést Shirin címmel. Századunkban pedig Nazim Hikmet dolgozta föl a történetet Legenda a szerelemről című drámájában. Ennek nyomán keletkezett a hasonló című cseh film s számtalan zenés színpadi (főleg balett) változat. A Ferhád és Sirin című elbeszélő költemény egyébként része csupán az öt könyv címet viselő ciklusnak, melyet Nevái, ugyanúgy, mint a Ferhádot is, a két évszázaddal előtt élt azerbajdzsán-perzsa klasszikus, Nizámi őtkincsámű eposzciklusa nyomán írt. A Nevái ötös ciklusa tartalmazza még az Igazak riadalma című erkölcsi-filozófiai tankölteményt, a Hét bolygó című verses novellafüzért, a Nagy Sándor védőfala című történeti eposzt, és a Lejla és Medzsnun című romantikus verses regényt, amelynek a Ferhád és Sirin-hez hasonló népszerűségére és világhírnevére mi sem jellemzőbb, mint hogy még az egyébként csak nyugati világnyelveket fordító Szabó Lőrinc is magyarított belőle néhány gyönyörű részletet, példának okáért, a híres Leila levelét: „A mindenható Teremtő nevében! Az ő füzétől izzik szenvedélyem! Akit a vágy itat, e szörnyű szesz, megőrül s a szerelem bűne ez. A rózsa leplét miatta zilálja úgy össze a szív félénk . csalogánya. Lánghalálba röpke mámorukat Miatta oltják lepkék, bogarak. Gyöngyös eszméim előbb hánykolódtak, majd rendbe, e levélbe igazodtak. Én, a beteg Lailá, így értem el, a dúlt Medzsnúnt, ki távol van s közel. Lelkem lehelltem e fájó írásba, kínai rajznak ilyen a talánya. “ írt továbbá Nevái tudományos, munkákat is, így például nyelvészeti értekezéseket A madarak nyelvéről, s Két nyelv peréről, valamint egy népszerű aforizma-gyűjteményt Szívek kedvence címmel. Cselényi László A művészeket sokkolta a szabadság A prágai Literarni noviny 22. szamában (A Lidové noviny mellékleteként jelenik meg) közli a lap munkatársának beszélgetését Václav Havel köztársasági elnökkel arról, hogyan latja a Várból Prága jelenetét és jövőjét. Az interjúnak van néhány érdekes megállapítása a kultúráról és a fokozódó idegen befolyásról, amelyből érdemes idézni néhány mondatot. „Prága és egész Csehszlovákia néhány évig még a szabadság sokkjában fog élni. Üjra keresni fogja szellemi arculatát. Nemrég még minden közös szellemi igyekezetünk, ha nem is egyenesvonalúan, a totalitarizmus ellen irányult. Kultúránkat még a hatvanas években is csodálták! Emlékszünk még rá, hogy a nagyvilágból számos személyiség állapította meg, „ez az utolsó kulturált nagyváros“. Egészen lenyűgözte őket, hogy az emberek sorban állnak a könyvkereskedések előtt. Paradox módon ez a kultúra a totalitárius rendszerre épült. Ez most összeomlott és látjuk, hogy a művészek kisiklottak. Forradalmunk óta a dráma- irodalomban. és általában az irodalomban, nem született egyetlen kiemelkedő mű, amely ábrázolná, megvilágítaná e kort. Kiadnak számtalan az elmúlt húsz-negyven évben betiltott alkotást, azonban görcsbe merevedett a kultúra, a szellemi élet sokkállapotban van. A művészek oly sokáig ütköztek a rendszer korlátaiba, hogy amikor azokat áttörték, nem tudják, mihez kezdjenek. “ A fokozódó idegen befolyásról pedig Václav Have! ezt mondta: „Megfigyelhetjük, milyen hihetetlenül ízlik a tiltott gyümölcs. A legszívesebben minden második üzletben sexshopot nyitnának. Egyszerre rávetették masukat a nyugati élet minden feltűnő, látható dolgára és bármit behoznak. Részben üzleti megfontolásból. azonban bizonyos mértékig hozzájárul ehhez a hamis érzés is, hogy ha a fejlett szabad társadalmak e külső megnyilvánulásait utánozzuk, mi is olyan társadalmakká válunk. Egyfelől az örült import, másfelől viszont a kialakuló xenofóbia (külföldi befolyás gyűlölete) tanúi lehetünk. Aki ismeri önmagát, van természetes önbizalma, annak nem kell tartania az idegen befolyástól, elsajátíthatja amire szüksége van és ez gazdagítja személyiségét. Aki ebben nem biztos, annak természetesen tartania kell attól, ne mondjon olyasmit, amit mások már elmondtak előtte, ne vegyen át olyan ötletet, gondolatot, formát, ami a másoké. Az idegentől való félelem inkább a bizonytalanság, mint a túlzott önbizalom megnyilvánulása. “ író és vállalkozó Érdekes, színvonalas gazdasági magazin került a kezembe, a Magyarországi Cash Flow (ami a szerkesztőség értelmezésében hitelességet jelent). A 134 oldalas színes havilap egy száma 97 forintba kerül. Az idei 4. szám bemutatja Végh Antal írót, aki egyúttal sikeres vállalkozó is. Legalábbis a könyvkiadás terén. Végh Antalt ismerik olvasóink, azért mégis idézek három mondatot életrajzából: „Eredetileg magyar-történelem szakos tanár vagyok. 1933-ban születtem, negyvenkét könyvem jelent meg a legkülönfélébb prózai műfajokban: novella, regény, dráma, riport, szociográfia... Az Új Idő folyóiratot és kulturális vállalkozást íróbarátaimmal 1989-ben indítottuk útjára“. Végh Antal elmondja, a hetvenes években a kényszer vitte rá, hogy könyveit magánvállalkozásban adja ki. Egyes köteteit három-négyezer példányszámhan jelentették meg, mert állítólag nem tudták eladni. Végh Antal azonban bebizonyította, hogy a magánkiadással és -terjesztéssel egyetlen könyvéből ötszázezer forint haszna lett. Ezeket a tapasztalatait igyekszik hasznosítani a hat író összefogásából alapított Új Idők kiadóban, amely tizenhat lábon álló vállalkozás (könyv- és lapkiadó, filmgyártó, színész- és újságíróképzö stb.) A magyarországi kulturális életről az író a következőket állapította meg: „Komoly nemzeti értékeket hordozó lapok szűnnek meg, minimális esélye sincs színvonalas művek megjelenésének, forgalomba hozatalának. Irtózatos állapotok uralkodnak a könyvpiacon. Maffiák irányítják a piacot és tisztességes, értékes irodalommal a betörésnek még az esélye sincs meg. Ilyen értelemben az Új Idő kényszerhelyzetben született. Arra a kérdésre, hogy miben nyereséges a vállalkozás, az író ezt mondta: „A könyvterjesztésből van hasznunk. Természetesen nem csak a saját könyveinket terjesztjük, és országos hálózatunk működik. Tizenkét kocsink járja a vidéket. A folyóiratunk nullszaldós, ami óriási eredmény. Most arra törekszünk, hogy létrehozzunk egy országos lapterjesztő hálózatot, mert meggyőződésünk, hogy ez megszervezhető, nyereséges lenne és végre akadna egy versenytársa a postának.“ Az újságíró kérdésére az író elmondta, hogy gazdálkodik is, van ezerhétszáz almafája, ötven tehene és ötszáz juha. Ez azonban nem jövedelmez, csak olyan „bolon- déria". Véletlenül ellopott „képtár“ A képtárak, képzőművészeti gyűjtemények fosztogatásáról, világhírű festmények elrablásáról, feketepiaci árusításról szinte naponta beszámol a \ilágsajtó. Ami azonban nemrég történt Delhiben, az példátlan a maga nemében. Az indiai főváros zsebtolvajai ellopták Dipak Savai ismert festőművész pénztárcáját, aminek bizonyára megörültek, mivel nagyobb összeg volt benne. Azonban arról nem tudtak, hogy egy kis borítékban egész „képtárat“ is megkaparintottak. Ugyanis az indiai festőművész miniatűröket festett rizsszemekre. Ezeket az Indira Gandhit, Ronald Reagant, Mihail Gorba- csovot és más ismert személyiségeket ábrázoló portrékat csupán erős nagyító alatt lehet felismerni. Valószínű, hogy az értékes műremekeket, amelyekkel Dipak Sayal évekig dolgozott, a zsebtolvajok egyszerűen eldobták, így elpusztult a véletlenül ellopott, egyedülálló „galéria“. (szűcs) \
