Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-14 / 24. szám
1991. június 14. XXIV. évfolyam Ára 4 korona V ^ '•**/ .*: Évtizedekig vajmi keveset törődtek vele. A hagyatéki tárgyalásokon legtöbbször szóba se került, vagy ha eszébe jutott valakinek, hogy felmenői tulajdonában föld is volt, az örökösök közül kiszemeltek egyet, akire a többiek nagylelkűen ráíratták a „birtokot“. Aztán többé szóba se jött, mert hát minek arról beszélni, ami valahol a szövetkezet, állami gazdaság tömbösített tábláin belül ugyan létezett, de tulajdonosának már semmit sem jelentett. így volt, (sajnos) igaz volt, de nagyot fordult a világ kereke, s az eddig „semmit sem érő“ föld egyszeriben a figyelem középpontjába került. Különösen a földtörvény elfogadását követően, hogy eldőlt a nagy kérdés, kié legyen. A tulajdonosáé, mondja ki határozottan a törvény, de ehhez — ha beszélni tudna — a termőföld minden bizonnyal még hozzátenné, hogy olyan gazdára vágyik, aki vele kapcsolatosan nem egy-két esztendőben, hanem étvizedekben gondolkodik, aki nem kizsákmányolni, hanem javítani, védeni akarja, s akitől távol ál! a spekuláció. A találomra kiválasztottak szavai megnyugtatóak. Az érdekeltek a földtörvény adta lehetőségekben mindenütt a múlt sérelmeinek orvoslását, a tulajdonjog rendezését és a gazdaszellem megerősítését látják. Ezzel pedig minden bizonnyal a föld is egyetért, függetlenül attól, hogy magángazdaság, családi farm vagy szövetkezet keretében fogják művelni. A lényeg, hogy azt hozzáértéssel és felelősséggel tegyék. SIDÓ IMRE A huszonnyolc éves dióspato- nyi SIDÓ IMRE udvarias és türelmes. Miután több mint három órán át állt feleslegesen a sorban, nem küldi el sehová a hivatalt, hanem csak annyit mond: legközelebb talán sikerül. — A dunaszerdahelyi közjegy- zőség előtt hajnali ötkor álltam be a sorba, majd a nyolcórai nyitást követően „kiszámoltak“- kezdi a rá jellemző humorral. '- Januárban, amikor rendezni mentem földügyemet, az 1647. sorszámot kaptam meg, és ma (május 29-én - a szerk. megjegyzése) az 1500. sorszámnál kitelt a negyedéves keret, akiket a nap folyamán sorra vettek. Nincs más megoldás, a legközelebbi szerdán újra sorakozom majd. És minden további szerdán, amíg bekerülök a szerencsés negyven közé. Fiatal vagyok, bírom idegekkel, és ha már egyszer létezik a földtörvény, akkor én igenis magángazdálkodó leszek. Pontosabban mondva, az maradok, remélem, idővel köny- nyebb lesz, egyik törvényt követi a másik, például a föltörvényt a telekkönyvi ügyintézést rendező. Gazdaságomat már megálmodtam, és az álmomat fokozatosan valóra váltom. Földjeitől megfosztott nagyapámmal sok időt töltöttem együtt a kertben. Gyakran mesélt gazdaságáról, mit hogyan csinált, s határozottsága, céltudatossága ma is példaképül szolgál. Mivel a visszaigényelhető földterület aránylag kicsi, elsősorban hajtatott zöldségfélék termesztésére és biogazdálkodásra szeretnék berendezkedni. Meggyőződésem, hogy biotermékek előállításával mások is foglalkoznak majd, és fokozatosan a vegyszermentesen termesztett zöldséget és gyümölcsöt forgalmazó hálózat is kialakul. Szeretném, ha addigra any- nyi tapasztalatom és olyan külföldi kapcsolatom lenne, hogy vállalhatnám a biogazdálkodáshoz szükséges növényvédő és kórokozóriasztó növények, valamint rovarok forgalmazását. Ha valaki azt mondaná, hogy holnaptól vissza kell mennem Méry Gábor felvételei a volt munkahelyemre, az tragédia lenne. Annak ellenére, hogy most többet dolgozom, hosszabbak a munkanapjaim és pihenésre igazán csak a vasárnap délután marad. Testileg, lelkileg mégsem vagyok kimerült. Talán azért, mert azt csinálom, amit már a nagyapámmal folytatott kerti beszélgetések alatt megformálódott bennem. CSIBA PIROSKA Az udvar szabad részeit elfoglaló virágágyásokon látszik, hogy aki kapálja, öntözi a növényeket, az a pompázó sokszínűségben örömét leli. CSIBA PIROSKA számára nyugdíjba vonulásától valóban a virágok gondozása jelenti a legkedvesebb elfoglaltságot, de az utóbbi hetekben, miközben talpalatnyi „birtokán“ dolgozgat, gondolatai egyre gyakrabban kalandoznak messzebbre. A hodosi határba, ahol a, szülők földjei voltak.- Édesapám százhúsz katasztNéhány gondolat a földtörvény elfogadása után A (cseh)szlovákiai magyarok földje Jól tudjuk mindnyájan - mások is rájöttek hogy ez létünk, megmaradásunk, otthonérzetünk egyik évezredes záloga. Ellentmondásnak tűnhet: csak úgy léphetünk előre, ha visszalépünk. Igen, csak úgy lesz élővé, életerőssé a gazdaság, úgy leszünk gazdagabbak, ha a tulajdon mindenütt személyeké lesz. Törvényhozásunk alapállása az eredeti tulajdonosok birtokba helyezése, kártalanítása. De kik az eredeti tulajdonosok? Azok, akik 1948. február 25-én birtokolták az ingatlant! Fájó sebeket szakít fel bennünk ez az alapállás. Hála a parlamentben lévő magyar képviselők önzetlen együttmunkáikodásá- nak, a konfiskált földeket 50 hektárig bizonyosan visszakapjuk. A színfalak mögötti csata fordulatairól hadd ne beszéljek! Nem volt könnyű. (A törvény nekünk megfelelő szakaszát annak a politikai megállapodásnak is köszönhetjük, amit még a bíróságon kívüli rehabilitációs törvény megszavazása előtt kötöttünk.) Most már törvény ismeri el az ellenünk elkövetett, háború utáni intézkedések jogtalanságát, le- moshatatlan bűnét. Ezt még csak a nyitánynak tarthatom, hisz ha valakinek nem konfiskálták a birtokát, szántóföldjeiből 150 hektárra jogosult... De mi most a honi magyar dolga? Elsősorban alaposan, figyelmesen elolvasni, megérteni a megjelent törvényt. Érvényesíteni a tulajdon jogát. Nem azt mondtam, hogy kivenni a földet, de feltétlenül jelentkezzen minden talpalatnyi föld tulajdonosa, földjét 1992. december 31- ig írassa a nevére! Közülünk senki sem lehet olyan felelőtlen, hogy kényelemből lemond ősei jussáról. (Más csak akkor gazdálkodhat a földön, ha erről előzőleg a tulajdonossal szerződést kötött). Sokfelé jártam, hogy elmondjam, milyen földtörvény is van készülőben. Hálával gondolok a kérdezőkre: az okos, bölcs emberekre. A szerényen előadott, lényegre tapintó hozzászólásokra. Örülök és megtisztel, hogy őket képviselhetem. Szomotoron és Szepsiben, majd Tornaiján mondták először az emberek, hogy sok illetéket kell fizetni a hivatalban. Nekik köszönhetjük, hogy most a törvény a teherviselést az államra hárítja. Magyarul: nem kell fizetni. Nemzetünket, különösen (cseh-)szlovákiai nemzetrészünket már oly sokszor kegyetlenül mérte meg az idő. Életrevalóságunk ki tudja, hányadik próbája áll előttünk. Nincs más lehetőségünk, mint Istenben bízva nekiveselkedni, dolgozni és meggazdagodni! Igen, közülünk senki sem maradhat le. Csak így élednek újra falvaink, csak így emelkedünk ki a műveletlenség mocsarából, csak így bizonyíthatunk utódaink előtt, csak így lehetünk indokoltan büszkén azok, amik vagyunk: kisebbségi magyarok! ßatta István, a Szövetségi Gyűlés képviselője (Együttélés)
