Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-07 / 23. szám
üasúrnap „L EHET, HOGY JÓL VAGYOK?“ Hűvös északi tájak fagytól és széltől edzett szépsége lehetne, a tenger ibseni asszonya vagy Solvejg éretten, sebzetten, lelkében olvadásra, lágy, meleg fuvallatokra várva. Dőry Virág legutóbb rendőri egyenruhában bűnözőket faggatott. Nyomozótiszt volt, századosi rangban, a Tizenkilenc késszúrással című tévéfilmben. Jól kérdezett, jól figyelt, jól hallgatott. Minden gesztusa, minden pillanata érzékenységről, gazdag színészi eszköztárról árulkodott. Mostanában mégis keveset játszik. Színházában, a Radnótiban éppen hogy csak „előfordul“, filmszerepeket két évtizeddel ezelőtt, a Zöldárban, a Szerelmes biciklistákban, a Lássátok feleim'.-ben kapott. Neve, tavaly januártól, divatrovatot fémjelez a Színházi Életben és stílusos jelmezeket — a színházi életben. Emest Thompson Aranytójában Tolnay Klárinak és Mensáros Lászlónak tervezett ruhákat, de Márai Sándor Kalandjának és Harold Pinter Régi idők című darabjának szereplői is tőle kaptak kosztümöket. Ezekből állítanak most ki néhányat Prágában, a Qudriennále '91 elnevezésű nemzetközi szcenikai versenyen. 0 Mi az, amit mindig és min- denütt azonnal észrevesz? ____- A szép. Én mindenben a szépet keresem. Lakásban, bútorban, ruhában, képekben, mindenben. Én akkor érzem jól magam, ha ránézek valamire és az tetszik nekem. Az emberekkel is így vagyok. Ha látok egy jó megjelenésű férfit vagy egy elegáns, finom ízlésű nőt, akkor az biztos, hogy befolyásolja a hangulatomat. Nálunk sajnos, évtizedeken át egyáltalán nem volt létjogosultsága a szépségnek, sem a filmekben, sem a színpadon, sem az életben. Ez a társadalmi helyzetünkből adódott: a szépet mindig valami negatív tulajdonsággal kötötték össze. Szép, de buta, szép, de tehetségtelen, szép, de rossz erkölcsű ... nem igaz, ez nem így van! Ha most lehetnék fiatal, amikor az optimális megjelenés mifelénk is követelményként jelentkezik, talán máshogy alakulna a pályám. Ma, úgy veszem észre, kimondottan keresik a jóképű fiúkat és a csinos lányokat ... az én időmben nem számított jó pontnak a főiskolán, ha valaki jól nézett ki. 0 És később, például, amikor a Vígszínházban játszott?- Akkor sem. Egy dekoratív színésznő, aki eltért a sokévi átlagtól, sorozatban kapta az ilyen-olyan jelzőket. 0 De hívták, dolgozott és ez a fontos, nem? ______________- Ahogy vesszük. Tény és való: nagyon sok tévéfilmben ott vagyok, más kérdés, hogy ezek közül én csak egyetlenegyet vállalok, a Szerelmes biciklistákat. A többit jelentéktelen, érdektelen, gyatra dolognak tartom, a többi csak arra volt jó, hogy forogjon a nevem, másra nem. A színházban, ott kaptam egykét jó szerepet... Fejes Endre és Schwajda György darabjaiban játszottam. Csoda magyar módra, Himnusz... a Himnuszt mi mutattuk be elsőként, tíz évvel ezelőtt, a Radnóti Színpadon. Aztán jöttek a zenés darabok, majd évekig alig valami, inkább csak a várakozás. Ebből rántott ki Lojko Lakatos József filmje, a Tizenkilenc késszúrással. Most úgy érzem, egy jó rendezővel szinte akármilyen szerepet el tudnék játszani. 0 Lesz rá lehetősége? ______- Biztos, hogy nem. Hacsak nem szól közbe a véletlen. Mellesleg azt kell, hogy mondjam: a jelmeztervezés ugyanolyan érdekes, ugyanolyan izgalmas dolog, mint a színészet. Figyelem a kollégáimat és azt tapasztalom: ha a kosztümökről beszélünk, sokkal jobban kitárulkoznak előttem, mint a próbák során, amikor partnerek vagyunk. Ebből is rengeteget tanulok. Aztán rájöttem, hogy nagyon sok jelmeztervező azért nem tud jó ruhákat csinálni, mert jellemek helyett ők valóban csak jelmezeket terveznek. A nehézségektől már egyáltalán nem félek. Ba- barczytól hallottam egy elmés megjegyzést: az akadályok azért vannak, hogy az ember leküzd- hesse őket. Erre nekem is hamarabb kellett volna rájönnöm. Legyen szelíd és szerény az ember, de csak annyira, hogy közben küzdeni is tudjon. A túlzott szerénység kiöli a harckészséget, : Keleti Éva felvétele Dőry Virág csendes évei vannak esetek, amikor igenis rámenősnek, kitartónak, erőszakosnak kell lenni. Naná, hogy utálom magam, amikor ilyen vagyok ... ezek az én szememben is csúnya emberi tulajdonságok. De meg kell élni ezeket is, különben eltaposnak, mert ilyen a világ. 0 Ha mint színésznőt szünet nélkül, folyamatosan foglalkoztatják, akkor is eszébe jut a jelmeztervezői munka? _________- Nem tudom. A vágy, hogy valami olyat hozzak létre, ami szép és értékes és maradandó, gyerekkorom óta bennem él. Az öltözködés, a divat mindig érdekelt, de hogy ez a színpadi kosztümökhöz vezet, arra egyáltalán nem gondoltam. Ettől függetlenül nagyon örülök, hogy elindultam ezen az úton. A jelmeztervezés sokkal szuveré- nebb dolog, mint a színjátszás. Megrajzolom a ruhákat, megfelelő anyagot keresek és megvalósítva látom, amit kitaláltam. S az egy alkotás. Ilyen vagy olyan - de mű! A szerepformálás millió dologtól függ, hogy milyen lesz a kosztüm, az jószerivel, mondjuk nyolcvan százalékban csak tőlem. Persze, ha most elém tennének egy nagyszerű darabot és azt kérdeznék: mit akarok, játszani benne vagy jelmezeket tervezni hozzá, szemrebbenés nélkül a szerepet választanám. Nyilván azért is, mert nagyon régóta várok már egy kedvemre való színpadi feladatra. 0 A Színházi Élet hasábjain nem „öltözteti“, hanem „vetkőzted“ a kollégáit.__________- E z lett a legnagyobb szenvedélyem, az írás. Halálosan izgat, sokkal, de sokkal jobban, mint a játék és a kosztümtervezés. írás közben érzem leginkább szabadnak magam, hiszen leírhatom, amire gondolok. A színház rengeteg fájdalmat okozott... voltak éveim, amelyeket iszonyatos kínok, gyötrelmek árán tudtam csak megemészteni. Láttam egyszer egy Afrikában forgatott természettudományi filmet a tévében. A tigrisekről szólt. Volt köztük egy szépséges nőstény, amelyre a „főtigris“ rá se hederített, de ő erről egyáltalán nem akart tudomást venni. Állandóan úgy viselkedett, mintha továbbra is helye lett volna a falkában. Aztán jött a többi nőstény és irtózatosan elbántak vele. Attól a perctől fogva már nem csinált semmit, csak félrevonulva figyelt, leste a többieket, de abban annyi erő, annyi méltóság volt, hogy én azt el nem tudom mondani. Nekem ez rettenetesen tetszett, s valahol én is ilyennek éreztem magam. „Félretettek“, felém sem néztek, mégse siránkoztam. 0 Bizonyára azért nem, mert befele sírt. Mellesleg most sem látom igazán jókedvűnek, felszabadultnak, sőt, amikor a Tizenkilenc késszúrással rendőr- századosát játszotta, akkor is valami jegeces magányt éreztem az arca mögött. ______________- Bonyolult dolog ez. Ha az ember szorosan együtt él valakivel, akkor szétzilálódik, ha meg teljesen egyedül van, akkor meg attól szenved. Én vagy húsz évig feleség voltam... remekül éltem, sok minden történt velem, s lehet, hogy a pályám is azért alakult úgy, ahogy, mert nem igazán törődtem vele, élveztem az életet. Erre rám zuhant a magány, bár nem is hiszem, hogy rám zuhant, mert én akartam így. Megteremtettem magamnak egy olyan életformát, hogy ha van is körülöttem néhány ember, a munkámban, amit élvezettel csinálok, senki sem fékezhet. Ahhoz, hogy valaki jókat tudjon írni, festeni, sok-sok egyedüllétre van szüksége, a másik félnek pedig le kell nyelnie ezt a fajta szuverenitást, és ezt egy jobb minőségű partner nagyon nehezen tűri. Sőt, egyáltalán nem tűri. Ehhez olyan szervilis társ kell, akit bármikor el lehet küldeni, és tessék nekem ilyet mutatni! Igen, ezt nevezik önzésnek, de hát más ügy a férj, a gyerek, a nagymama és megint más az alkotómunka. 0 Tehát akkor szép, csendes, kellemes magány az öné? _____- Azt hiszem, igen. És mindenki, aki ebbe bele akar lépni, az potenciális ellenfél számomra. Persze az is szörnyen zavarna, ha senki sem közeledne felém. Tényleg, akkor lehet, hogy most jól vagyok? Szabó G. László Ne istenítsük a vezetőket Nemrég jelent meg Václav Havel köztársasági elnök életrajza, amely a cseh sajtóban nem talált valami kedvező fogadtatásra. Nem az elnök személye borzolta fel a kedélyeket, mivel Csehországban továbbra is népszerű, és az elmúlt években a pártállammal szemben tanúsított bátorságával kivívta a világ demokratikus közvéleményének elismerését, amit az is bizonyít, hogy nem győzi átvenni a demokrácia védelmében kifejtett tevékenységéért a különféle nemzetközi díjakat, kitüntetéseket. Mi hát az oka az idegenkedésnek, amely a „Václav Havel-életrajz“-ot fogadta? Legjobb lesz, ha idézek a Mladá fronta dnes ifjúsági napilap értékeléséből (amely 206 ezres példányszámával ma a legelterjedtebb újság Csehországban.) „A regény terjedelmű életrajzot az elnök tanácsadója, Eda Kriseová írta. Hihetetlen teljességben megtalálható benne minden, ami egy ilyen művecskébe beletartozik. Az elnök már kiskorától minden iránt rendkívül érdeklődő, ügyes és mindenkihez kedves gyerek volt. De később is olyan volt, mint egy angyal, mindig igazat mondott. Első esszéjét, amelyet természetesen szamizdat- ban adott ki, ma már érthető, nem venné be összegyűjtött műveibe, azonban nagyszerű új gondolatokat tartalmaz. Ezzel kezdődik Kriseová meséje, hogy aztán egy nagy ugrással összehordjon hetet-havat. Minden racionális eszmefuttatás elmarad és megmarad a minden áron való istenítés. A bonyolult politikai események, a tragikus sorsok egyszeriben kristálytisztává válnak, ahol egyik oldalon állnak az undok rosszak, a másikon pedig a plakátszerűen szép becsületesek. Duna menti polgárok lapja Túlvilági szerző könyve Megint a kezembe akadt egy kéthetenként megjelenő érdekes, magyarországi lap, az Új Dunaparti Hírek. A fej felett ez olvasható: Kapható Bécstől Belgrádig az újságárusoknál. Azonban azt hiszem, hogy ez csak egyelőre a szerkesztők vágya. Pedig Megértem, hogy az ötvenes évek nem a rózsakertben tett sétát jelentették, de amit Kriseová a dobrisi írók alkotóházáról ír, az a primitív, chartaellenes pamflettekre emlékeztet, amelyet szerzője csak úgy követhetett el, hogy félretett minden elemzést és előre eldöntötte, mit fog írni. Mintha teljesen elfeledkeznének nemcsak a stílusról, hanem a szavak súlyáról és az arányokról is. A fércmunka elsősorban a szerző, Kriseová szégyene“. Az egészhez csak annyit, hogy Václav Havel megérdemelt volna egy olyan életrajzot, amely méltó lett volna ahhoz a tetthez, amelyet véghezvitt. a 19,50-es ár nem is olyan elrettentő, ha a hivatalos áron átszámítjuk. Sajnos nem így történik. A tartalomról röviden csak annyit, hogy megörültem több szlovákiai vonatkozású írásnak is (Pozsonyi séta, A Bős-Nagymaros építési variációiról). De olvasható a lapban több, más beszámoló is a Duna menti országokból. Vannak benne okos eszmefuttatások, karcolatok, versek, közép-európai hírek és még gyerekrovat is. Grafikailag emelik a lap színvonalát a szép rajzok és jól sikerült karikatúrák. Az új újságok és folyóiratok áradatában kellemes színfolt az Új Dunaparti Hírek. Ausztriában jelenleg talán a világ legfurább irodalmi pere folyik. Története a következő. Lotte Ingrisch osztrák író (aki Gottfried von Einem zeneszerző felesége) különös könyvet adott ki Donnerstagbuch címmel. A szerző azt állítja, hogy a kötetet az 1986- ban elhunyt Jörg Mauthe újságíró diktálta neki a túlvilágról. Már halála előtt megállapodtak, hogy megpróbálkozik majd valamilyen módon összeköttetést teremteni az írónővel. Az elmúlt évben aztán jelentkezett a „szellem“, és Lotte Ingrischnek lediktálta a Donnerstagbuchot. Az írónő a kötet címlapján fel is tüntette szerzőtársa nevét, mivel nem óhajtott „idegen toliakkal ékeskedni“. A különös könyvet vásárolják is az olvasók és ezután még nagyobb lesz az érdeklődés iránta. Ugyanis Jörg Mauthe fia, Philip Mauthe beperelte az írónőt, hogy apját könyve propagálására reklámfogásnak használja fel. A bécsi bíróság most szokatlan probléma előtt áll. Meg kell állapítani, hogy lehetséges-e összeköttetést teremteni a szellemekkel, és azok képesek-e lediktálni egy könyvet. A bonyolult ügybe már több tudós szakértőt bevontak és valószínű, hogy a túlvilági szerzővel a per alaposan elhúzódik. (szűcs) 1991. VI. 7.
