Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-18 / 3. szám
Vasárnap 1991. január 20. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 07.21, nyugszik 16.19 Kö- zép-Szlovákia: 07.28, nyugszik 16.26 Nyugat- Szlovákia: 07.34, nyugszik 16.32 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlovákia: 8.59, nyugszik 21.30 Közép-Szlovákia: 09.06, nyugszik 21.37 Nyugat- Szlovákia: 09.12, nyugszik 21.43 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük FÁBIÁN, SEBESTYÉN - DALIBOR nevű kedves olvasóinkat • 1941-ben halt meg BARANSKY Emil László magyar festő és grafikus (szül. 1877). A VASÁRNAP következő számának tartalmából A TÉNYEK VÁDOLNAK... III. HARCOSTÁRSAKBÓL -ELLENSÉGEK? Kiss József cikke FEL KELL KÉSZÜLNI A SZOVJETUNIÓ ÖSSZEOMLÁSÁRA? Az International Herald Tribune cikke A KISEBBSÉGI JOGVÉDELEM ÉS A NÉPSZÖVETSÉG Popély Gyula írásának befejező része KERÉNYI FRIGYES, AZ ELFELEJTETT MAGYAR KÖLTŐ Kónya Péter írása AZ UTOLSÓ VETÍTÉS Z. Németh István novellája A VILÁGÍTÓ Szabó G. László beszélgetése Gálffi Lászlóval Takarékosság, lemondás, nehéz hónapok Folytatás az 1. oldalról lesz az esküvőm. Ha egy-két hónappal előrehoztuk volna, sok pénzt takarítunk meg. Mindennek az árával még nem vagyok tisztában, de azt tudom, hogy a mosópor és a gyermektáplálék is alaposan megdrágult. Egyet mondhatok. A gyomromon nem fogok spórolni, inkább szerényebben öltözködöm. KOSTYÁL ÉVA, 50 éves haáztartásbeli, Pozsony:- Azt hiszem a kérdésre pontos választ majd csak az év végén tudok adni. Egyelőre az a helyzet, hogy nem egész 3000 koronából kell gazdálkodnom. A lakbér, beleszámítva a gázt és a villanyt, eddig 575 Kés, de júniustól legalább a duplája lesz. A legnagyobb érvágás számunkra a drága élelmiszer. De ha legalább nagy választékban és jó minőségben kínálnák. A múlt szombaton egész Dúbravkán nem lehetett kenyeret kapni. A jó háziasszony olykor kevés kosztpénzből is képes csodákra. Csak hogy erre nálunk nincs meg a lehetőség. Két példa: reggel vettem egy 6.80-as „friss“ tejet. Felforraltam és összement. A férjem hozott 15 dkg parízert. Betettük a hűtőbe, másnapra megzöldült. Még a szomszédék kutyájának sem kellett, csak a varjaknak ízlett. Ha már idáig jutottunk, javasolnám, hogy más országokhoz hasonlóan, nálunk is lehessen például porciózott csirkét venni. Egy egyedülálló nyugdíjas sokszor megelégedne a combbal vagy szárnnyal, megfőzné leveskéjét és pörköltet is készíthetne. MOLNÁR JUDIT, 22 éves főiskolás, Fülek- Az egyetemi élet is napról napra drágább. Ösztöndíjam nincs, így abból kell kijönnöm, amit a szüleimtől kapok. Eddig havi 5-600 koronából elég tisztességesen megéltem. Csakhogy a múlt évben egy ebédjegy 2.60-ba került, ma már 8.80-ba. Persze az étel minősége maradt. Most remegek, mennyivel emelik a kollégiumi szobák árait. A művelődéshez nélkülözhetetlenek a könyvek, de azok árai lassan már megfizethetetlenek, ezért ott tartunk, hogy Magyarországon vásároljuk a szükséges méregdrága olvasmányokat. Az említettek ellenére én sok osztálytársammal ellentétben szerencsésnek mondhatom magam. Nemcsak azért, mert anyu jól tud varrni, így öltözködésre nein költők sokat, de mivel két évig dolgoztam, ismerem a pénz értékét és jobban meg tudom becsülni, mint általában társaim. Tudok gépelni is, és ez néha kereseti forrást jelent. Hogy miről leszek kénytelen lemondani? Azt hiszem a szerény diakszórakozá- sokat a jövőben még jobban visszafogjuk. Az elmondottakhoz már csak annyit: megértem, hogy a legfelsőbb szinten hozott intézkedések elengedhetetlenek voltak. De azért mégsem lett volna szabad ennyire drasztikus lépésekhez folyamodni, hiszen így nem egyének, de százezrek kerülnek a társadalom perifériájára. Nemrég olvastam az Új Szóban egy Klaus-interjút. Felháborított. RAPOS LÁSZLÓ, 23 éves elektrotechnikus, Rozsnyó- A végtelenségig sorolhatnám, hogy ez az irtózatos áremelés milyen következményekkel jár. Elég, ha megemlítem: nősülés előtt állok, tehát kell egy lakás, szükségünk lesz bűtorra, szőnyegre, mosógépre, jégszekrényre, tévére. Menyasszonyom főiskolás, úgyhogy egy jó ideig egy fizetésre leszünk- „kárhoztatva". Hogy javítsak anyagi helyzetemen otthagytam a munkahelyemet és építkezésekre járok dolgozni. Hétfőn korán reggel indulok Mártonba és pénteken este érkezem. Még nem tudom pontosan, miként alakul az életünk a házasság után, de egy dologban biztos nem lesz vita köztünk. A hasunkon nem spórolunk majd, és kultúrigényeinket sem fogjuk túlságosan korlátozni. Egy-egy jó könyvre, filmre, színházi előadásra nem fogjuk sajnálni a pénzt. Soha nem öltözködtünk valami extravagánsat ezentúl sem fogunk. SIPOS LAJOS, 18 éves munkás, Úszor:- Az igazat megvallva, még nem tudatosítottam teljesen, hogy az én esetemben mit is jelentenek az új árak. Csak hallásból ismerem őket. Mindenki sopánkodik, szitkozódik miattuk, beleértve a szüléimét is. Az unokanővéremtől, akinek kisgyermeke van, tudom, hogy a Sunár már több mint 30 koronába kerül. Ha hozzászámítjuk a déligyümölcsöt, piskótát, stb. az „anyasági“ még a baba kosztját sem fedezi, és akkor hol marad a többi, szintén méregdrága gyermekholmi. A fizetésemből - nem valami magas - 500 koronát adok haza, a maradékból gazdálkodom. Hát ezentúl jobban meg kell majd néznem minden garast. Régebben, ha spórolni akartam nem szalámit vettem tízóraira, hanem sajtot. Most ahogy hallom, erre sem igen futja majd. Már arra is gondoltam, munkahelyet változtatok. De protekció nélkül az sem egyszerű. És egyáltalán, az ember örüljön, hogy még van állása. CSÉMY ERNŐ, 43 éves boltvezető, Pozsony:- Négytagú családunkban a múltban jövedelmünk mintegy felét élelmiszerre költöttük. Na most számoljunk. Ha továbbra is az eddigi nívón akarunk maradmi - ami lehetetlen -, vagy jóval több pénzt kellene összehozni, vagy szerényebben kellene táplálkozni. A két srác közül a nagyobbik 15 éves, tehát abban a korban van, amikor éjjel-nappal enne. A kosztpénzen tehát nem fogunk takarékoskodni. Mint üzletvezető bosszant, hogy az árak a csillagos egekig emelkedtek, de a választék és minőség maradt. Azt szoktam mondani: a nemzet tükörképe az üzlet. Nos e téren nálunk elég silány a helyzet. Magyarországon járva elgyönyörködtem a bőséges kínálatban. Ott, ha veszek egy kiló húst, az egészet felhasználhatom. Nálunk a feldolgozás sokkal csalóbb, az áru húsz-harminc százaléka a kukába vándorol. Rövidre fogva a szót: az hiszem, a fizetésből kijövünk, de félretenni már nem tudunk. Kép és szöveg: ORDODY VILMOS KIHEZ FORDULJANAK A HÁBORÚ VÉGÉN SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK? Lapunkban több ízben foglalkoztunk azok sorsával, akiket a háború végén Szlovákia területéről szovjet munkatáborokba hurcoltak. Ezzel kapcsolatban sok levelet kaptunk. így például Szigeti Ferdinánd felbári és Modroc- ky János galántai olvasónk az e személyek rehabilitálási vagy kártérítési igényeivel foglalkozó szervezetnek a címét kéri. Hasonló kérés telefonon is érkezett. Olvasóink kérdéseire válaszolva közöljük, hogy az Emberi Jogvédő Bizottság (Vybor pe ochram, fudskych práv) címe a következő: Opletalova 13, 110 00 Praha 1. E bizottság munkáját lapunk egyik tavalyi számában is ismertettük. A bizottság a háború végén a Szovjetunióba hurcolt csehszlovák állampolgárok problémaival foglalkozik. Egyelőre adatokat gyűjt a jogellenes cselekmény hazai és nemzetközi problémáinak tisztázására. A bizottság olyan csehszlovák-szovjet kormányközi bizottság létrehozását szorgalmazza, amely fényt derítene a sok ezer állampolgárunkat sújtó eseményekre. Ezért az érintettektől kapott mindennemű tájékoztatás segítheti munkáját. Feltételezhető, hogy a bizottság csak a körülmények és az elhurcolásért való felelősség tisztázása után foglalkozhat érdemben a rehabilitálás és kártérítés kérdésével. A bizottság munkájáról és az olvasóink leveleiben felvetett problémák intézéséről a Vasárnap egyik következő számában közlünk részletesebb tájékoztatást. /_ai\ fOO-Oái a szépítgetésről Mindenki került már olyan helyzetbe, amikor a rideg tényeket, a kellemetlen valóságot megszépítette, mások számára elfo- gadhatóbbá, elviselhetőbbé tette. A szépít- getés szerintem még nem hazugság, nem csalás, nem ámítás, de egy kicsit azért rokon vele, vagy legalábbis határos. És igen köny- nyű ezen a határon átsiklani a hazudozások végtelen birodalmába. A szépítgetés minden társadalmi rendszerben virágzik. Kiirthatatlan. Otthonos az élet minden területén. A szépítgetés persze nem mindig olyan ártatlan, ahogy az első pillanatban tűnik. Igen sokszor félrevezető és beláthatatlan következményekkel járhat. Gondoljunk csak például az emberiséget meglepő Öböl-válságra. Esténként a tévében végighallgatjuk az amerikai politikusokat, akik tárgyalni szeretnének a békés megoldásról, aztán az iraki diktátor fenyegeti vérfürdővel még a világ békés fővárosait is. Látjuk a sivatagban gázálarcban gyakorlatozó amerikai katonákat, aztán az Irakban tüntető fanatikus tömeget. Szerintem ezek a beszédek, hírügynökségi jelentések, újságkommentárok nagyon is szépítik a helyzetet. Senki sem beszél arról, hogy egy kiszámíthatatlan vérontás küszöbén áll a világ, sem várható áldozatairól, következményeiről. A szemben álló felek számára csak az a kérdés, ki győz. De arról, hogy hány ezer, tízezer, százezer áldozata lesz a háborúnak, mélyen hallgatnak. Szép csendben megint előlopakodik az „igazságos háború“ teóriája, a „felszabadító harc“ szükségessége, vagy az elvakult „szent háború“ jelszava. Nem vagyok bigott pacifista, de elkerülhetőnek tartok minden háborút. Az Öböl-háborút is. Ugyanúgy, mint az amerikai és a világközvélemény igen jelentős része. Ne szépítgessük a világhelyzetet. Hiszen földünknek még számos részében izzik a zsarátnok, amelyik bármikor lángra lobbanhat. Újabb és újabb véres események nyugtalanítják a békére vágyó embereket. Amikor a világ egy arasznyival közelebb került a népek megbékéléséhez, szépítges- sék bárhogy is, megint tömegifiészárlások küszöbén állunk. Kell, hogy legyen megoldás az Öbölben és a Baltikumban is. Szépítgetésekért azonban nem kell a határokon túlra menni, akad belőle épp elég itthon is. Január elsejétől már mindenki a saját zsebén és életszínvonalán érzi, mit jelent a gazdaság reformja. S míg politikusaink globálisan nehéz napokat ígérnek és megértést kémek', a szépítgetések áradata lepi el a lapok hasábjait, a tévé és a rádió műsorait. Miniszterek a képernyőn 20-30 százalékos inflációt jósolnak. De nyomban utána a gyárak, üzemek vezetői 40-60 százalékos és még magasabb áremeléseket terveznek. Pedig még a feketeleves hátravan. Csak ezután következik a lakbérek és az energia- hordozók árának emelése, ami a 30 százalék többszöröse lesz. Ha nem szépíthetnék a tényeket, akkor az illetékesek kiszámíthatták volna azt is, hogy nemcsak á reáljövedelem csökken, hanem a kisemberek, nyugdíjasok öregségükre megtakarított pénze is elolvad a bankokban. Nem lehetett volna valami módon megmenteni legalább a kis betéteket? Azzal, hogy elhallgatjuk, szépítgetjük a tényeket, csak jobban felizgatjuk az embereket. Naponta olvashatjuk a kormányrúd- nál levők nyilatkozatait, hogy harmadik út nincs. A szocializmus megbukott, marad a kapitalista gazdasági rendszer. De annak melyik modellje? Sajnos, nincs kitől tanulni az átmenetben. Mindegyik közép-európai ország a saját problémáiban fuldoklik, és minisztereik kölcsönökért futkároznak a világban. Ahogy szépen megfogalmazzák, „áthidaló támogatásért“. S miközben a dollár, a márka gyéren csepeg, újabb és újabb terheket raknak a váltunkra. Aki pedig határozottan „szociális hálót“ követel a kisjövedelműeknek, vagy azt, hogy ne kelljen fél évig várni némi fizetésemelésekre, azt gyakran demagógnak minősítik. Legyen az igazság bármilyen kemény, könnyebben elviseli az ember, mint a gyakran hazugsággal határos szépítgetés!. Abból pedig negyven évig elegünk volt. Ne szépítgessünk, uraim! Szűcs Béla 1 2 1991. I. 18 deiupse/i
