Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-11 / 2. szám

Vasárnap ► ► r 23 1991 . I. 11. Vagdalt húst - köznapi nevén fasírtot - bármilyen nyers vagy sült húsból készíthetünk. Ha csak önmagában a darált húst gyúrjuk össze és megfűszerezzük, esetleg egy tojással kötjük, akkor a célunk, hogy puha, omlós, könnyen emészthető pecsenyét tálal­junk. Sokkal gyakoribb, ha a darált húst valamivel szaporítjuk, így kevés húsból sok sültet tudunk az asztalra adni. A szaporítóanyag lehet tejben áztatott zsemle vagy kalács, zsemlemorzsa, zabpehely, rizs, besamel, főtt burgonya, esetleg valamilyen zöldségféle is. A vagdalt húst egy cipóban, illetve kis húspogácsát formálva, a sütőben vagy zsírban süthetjük meg. Nemcsak melegen, hanem hidegen is kínálhatjuk. FASÍRTTEKERCS Hozzávalók: a tésztához 25 dkg finomliszt, 1 egész tojás és 1 tojás- fehérje, 1 evőkanál olaj, só; a tölte­lékhez 60 dkg sertéscomb, 20 dkg sovány marhafelsál, 15 dkg húsos füstölt szalonna, 2 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 8 dkg zsem­lemorzsa, az áztatáshoz kb 1 dl tej, 1 evőkanál olaj, 1 tojás, só, mokkáskanálnyi őrölt paprika, 1 kiskanál csípős mustár; a forma kikenéséhez zsír; a tetejére egy tojássárgája. A tésztához valókat annyi hideg vízzel gyúrjuk össze, hogy rugal­mas tésztát kapjunk. Hűvös helyen legalább egy óráig pihentetjük, majd nagy, vékony téglalappá nyújtjuk. Amíg a tészta pihen, a kétféle húst meg a húsos füstölt szalonnát az egyik hagymával együtt átdaráljuk. A másik hagy­mát apróra vágva az olajban meg­pirítjuk, az utolsó pillanatban bele­rakva a tört fokhagymát is. A hús­masszához adjuk, és a tojással, a morzsával, a tejjel meg az ízesí­tőkkel összedolgozzuk A kinyúj­tott tésztalapra simítjuk, de a két végén egy-egy centi üres részt hagyunk, majd a tésztát - mint a bejglit - összegöngyöljük. Kizsí­rozott nagy püspökkenyérformába vagy hosszúkás, téglalap alakú tűzálló tálba fektetjük, és a forró sütőbe toljuk. Tíz percig erős láng­gal, majd takarékkal szép pirosra sütjük; ez körülbelül még három­negyed óra. FASÍRTFÉSZEK Hozzávalók: 50 dkg darált so­vány sertéshús, 1 kis fej reszelt vöröshagyma, 5 tojás, 5 dkg vaj, só, őrölt bors. A fasírozottnakvalókat egy to­jással összegyúrjuk, és négyfelé osztjuk. Négy nagy húspogácsát formázunk belőle, és a közepükbe egy-egy jókora mélyedést nyo­munk. Vajjal kikent tűzálló tálra üregekkel felfelé, egymás mellé ültetjük, és az üregekbe is egy kevés vajat rakunk. A forró sütőbe tolva, erős lánggal megsütjük, majd minden fasirtüregbe egy-egy nyers tojást ütünk, mintha tükörto­jást akarnánk készíteni. A sütőbe visszatolva már csak addig sütjük, amíg a tojások fehérje meg nem alvadt, de a sárgájuk még lágy, azon frissében tálaljuk. BÉCSI RIZSES FASÍRT Hozzávalók: 25 dkg főtt füstölt hús, 10 dkg rizs, 40 dkg cukkini, 2-3 tojás, 2 evőkanál olaj, 10 dkg reszelt sajt, só, őrölt bors, 1 csokor petrezselyem; a forma kikenésé­hez zsír. A rizst sós vízben puhára föz- zük, majd szárazra pároljuk. A cukkinit meghámozzuk, ha mag­vas, ki is magozzuk, és húsát a re­szelő durva fokán lereszeljük. Két evőkanál olajban fedő alatt, a saját levében puhára pároljuk. A tűzről levéve a rizzsel, a darált, főtt, füs­tölt sonkával meg a nyers tojások­kal összedolgozzuk - de egy to­jásfehérjét félreteszünk -, és őrölt borssal meg finomra vágott petre­zselyemmel ízesítjük a húsmasz- szát. Alaposan kizsirozott püspök­kenyérformába töltjük, a tetejét a félretett tojásfehérjével megken­jük, vizzel félig telt tepsibe állítjuk, és a forró sütőbe toljuk, öt perc múlva a lángot mérsékeljük, majd a fasírt tetejére egy alufólialapot borítunk. így gőzfürdőben 30-35 percig gőzöljük, végül a fóliát levé­ve róla, a tepsit kiemelve alóla, a tetejét megpirítjuk. PAPRIKÁS FASÍRT Hozzávalók: 40 dkg sertéshús, 2 zsemle, 40 dkg burgonya, 2 evő­kanál olaj, 1 közepes nagyságú vöröshagyma, 2 gerezd fokhagy­ma, 2 tojás, só, egy evőkanálnyi őrölt paprika, késhegynyi őrölt kö­mény: a sütéshez zsemlemorzsa és bőven olaj. Az olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát és a kockára vá­gott húst beleforgatva, megszórjuk az őrölt paprikával. Egy kevés viz­zel felöntve, sóval, borssal, kö­ményporral meg fokhagymával ízesítjük, és félig puhára pároljuk. Ha a levét elfőné, mindig csak egy kevés vizet öntünk alá. (Maradék pörkölt is jó hozzá.) Ezután a meg­tisztított, kockákra vágott burgo­nyát is belekeverjük, és együtt megpuhítjuk, rövid lére sütjük. Közben a zsemléket vízben meg­áztatjuk, kinyomkodjuk, és a bur­gonyás pörkölthöz adva az egé­szet együtt átdaráljuk. A nyers to­jásokkal összegyúrjuk, és ha kell, utánaízesítjük. Pogácsákat formá­zunk belőle, és zsemlemorzsában megforgatva, bő, forró olajban, erős lánggal mindkét felüket szép pirosra sütjük. Nemcsak zamatos, hanem kiadós pecsenye is. GOMBÁS FASÍRT Hozzávalók: 50 dkg sovány ser­téshús, 2 zsemle, 20 dkg gomba, 2 tojás, szódavíz, 1 sárgarépa, 1 evőkanál reszelt vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, só, őrölt bors, 1-1 kiskanál mustár és paprikakrém. A zsemléket szódavízben meg­áztatjuk. A húst megdaráljuk, a ré­pát belereszeljük, majd a tojáso­kat, a reszelt hagymát meg az ízesítőket is hozzáadjuk. A zsem­léket a szódavízből kiemeljük, de nem nyomkodjuk ki, úgy gyúrjuk össze a húsvagdalékkal. Az egyik kanál olajjal kikenünk egy püspök- kenyérformát, a húst belerakjuk, és a megtisztított, de egészben hagyott gombákat úgy nyomkod­juk bele, hogy csak a kalapjuk teteje látszódjék, de ne emelked­jen ki a fasírtból. A tetejét a másik kanál olajjal megkenjük, és a forró sütőbe tolva kb. 40 percig sütjük. A formából tálra borítjuk, majd talpra állítjuk a fasírtot, és úgy szeleteljük fel, hogy a vágatokon a gomba szépen látszódjék. Nem­csak melegen, hanem hidegen is kitűnő. Változatok fasírtra Télen Is vitamint! A téli vitaminszegény hónapok­ban a háziasszony fontos feladata, hogy C-vitaminban gazdag étren­det állítson össze a családjának. A C-vitaminban gazdag ételek se­gítik megőrizni a szervezet el­lenálló képességét a betegségek­kel szemben. Ha nem is áll rendel­kezésünkre C-vitaminban gazdag gyümölcs- és zöldségfélékből olyan nagy választék, mint nyáron, azért télen is van elég C-vitamin- forrásunk. Ez azért is fontos, mert a természetes C-vitamin biológiai­lag értékesebb szervezetünknek, mint a tablettákban beszedett. Térjünk ki néhány mondatban arra, melyek a C-vitaminhiány gyakoribb jellemző tünetei: fáradé­konyság, álmatlanság, a fogak romlása, a kötöhártya, a szájnyál­kahártya és a foghús gyulladása vagy vérzékenysége, munkakedv- és étvágyhiány. C-vitaminhiány esetében vérzések keletkezhetnek a foghúson, a bőrben, a csonthár­tyában, az Ízületekben, esetleg a belső szervekben. Mennyi C-vi- taminra van naponta szüksége a szervezetnek? A csecsemő napi szükséglete 20, a gyermeké 25, a felnőtté 50-75 mg, sót optimális­nak 125 mg tekinthető. Fertőző betegségek, de terhesség, szopta­tás, erős fizikai terhelés (pl. mezei munka, sport, stb.) esetén is a szükséglet magasabb. Milyen ételféleségekben talál­ható jelentős mennyiségű C-vita­min? Tíz dkg nyersanyagot alapul véve: paprika 180, csipkebogyó 200-500, citrom, narancslé 50-100, banán 8-12, paradicsom 15-30, saláta 12, paraj 8-30, bab 8-20, borsó 20-40, burgonya (hé­jában főzve) 10-20, karalábé 100, kelkáposzta 60-130, káposzta 30-60, sampinyongomba 50-100, retek 25, máj 50, alma 2-30 mg, de több-kevesebb C-vitamint min­den zöldségféle tartalmaz, ha he­lyes ételtechnikai eljárással főzzük meg. Néhány recept: Savanyú káposztával kevert hússaláta. 30 dkg párizsit vagy sonkát vékony csíkokra vágunk, majd összekeverjük fél kg savanyú káposztával. A salátát üvegtálba tesszük, a tetejét salátaolajjal meglocsoljuk és keménytojássze- letekkel díszítjük. Gyermekcsemege. 4 db almát, 2 db sárgarépát lereszelünk, méz­zel és citromlével összekeverjük, üvegtálba tesszük. A tetejét édes tejszínhabbal és dióbéllel díszítjük. Zöldségsaláta. 2 db sárgaré­pát, 2 db fehérrépát, 2 db zellert, 2 db karalábét kockákra vágunk, kevés sós vízben megfőzzük. A zöldségeket tálra halmozzuk, belekeverünk 1 db vékony, szele­tekre vágott vöröshagymát. A sa­látalevet a zöldségről leszúrt lé­ből készítjük citromlé, cukor és salátaolaj hozzáadásával. A levet a zöldségre öntjük, a tetejét meg­hintjük snidlinggel és kevés törött borssal. Nem árt, ha tudjuk Savanyú ételeket (paradicso­mot, savanyú káposztát) nem szabad alumíniumedényben főz­ni. Lehetőleg tejet se tároljunk benne. A főtt étel és a felforralt tej tárolására jobb zománcos vagy hőálló üvegedényt hasz­nálni. A könnyű alumíniumedény előnye, hogy nagyon gyorsan el­készül benne az étel (főleg rán­tás készítésére alkalmas). Ha az alumíniumedény foltos lesz, almahéjat főzzünk ki ben­ne, és mindig meleg vizzel öb­lítsük. A bazsalikom kitűnő fűszernö­vény, főleg paradicsomos alap­anyagú ételek Ízesítéséhez. Na­gyon mutatós, ha a vendégváró asztalra a salátához készített ecetes üvegbe egy szál bazsali­komot teszünk. HIDEG TÖLTÖTT TOJÁS Hozzávalók: 8 tojás, 5 deka vaj, 1 deci tejföl, egy kávéskanálnyi apróra vágott vöröshagyma, mus­tár, só, bors, 1 csomag finomra vágott zöldpetrezselyem. A keményre főtt tojásokat hosz- szában kettévágjuk, sárgájukat szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, vöröshagymát, tejfölt, s ízlés sze­rint ízesítjük sóval, borssal, mustár­ral. Habosra keverjük, majd a tojá­sokat ezzel a masszával megtölt­jük, tartármártással leöntjük és zöldpetrezselyemmel díszítjük. Jól mutat, ha franciasaláta-halmokra rakunk egy-egy tojást, s a masz- szának egy részét a habkinyomó segítségével nyomjuk a tojásokra. Gusztusos és érdekes, ha bé­kafigurát készítünk a töltött tojá­sokból. A megtöltött fél tojásokat a töltelékkel lefelé rakjuk a francia- salátára vagy salátalevelekre. A tojások keskenyebb részét be­vágjuk, és egy kettévágott szalá­miszeletet dugunk a vágatba, úgy, hogy a gömbölyű vég álljon ..ki. Ez a béka nyelve. Ezután tubusos majonézből egy-egy pettyet nyo­munk a szemnek, s ebbe 1-1 szem borsot nyomunk a szemgo­lyónak. tojásból TOJÁS KERTÉSZ MÓDRA Felvágunk 15 deka főtt füstölt tarját négy szép szeletre, megtisz­títunk és felvagdalunk apróra egy fej vöröshagymát. Megforrósítunk egy evőkanál olajat, világossárgá­ra pirítjuk rajta a hagymát, átsütjük rajta a hússzeleteket, és hozzá­adunk három közepes nagyságú, lehéjazott, nyolcrét vágott paradi­csomot. Ha a füstölt hús nem túl sós, kissé megsózzuk, meghintjük (lehetőleg cayenne) borssal, és rá­fektetünk 20 deka megtisztított, háromcentis darabokra vágott zöldbabot, 20 deka rózsáira sze­dett karfiolt meg két szem meghá­mozott, kockákra vágott burgo­nyát. Végül az egészet befedjük két szép nagy, kicsumázott, csí­kokra vágott zöldpaprikával, és egy kevés vizet vagy csontlevet aláöntve, fedő alatt 20 percig pá­roljuk. (Tehetünk a párolóvízbe egy húsleveskockát is, de akkor nem sózzuk.) A megpárolt zöldsé­get tűzálló tálra terítjük, meghintjük egy csokor összevagdalt petre­zselyemzölddel, és egy levesmerö kanállal, négy mélyedést nyomunk bele Mindegyikbe egy-egy nyers tojást ütünk, és a tojások közé sorban 10 deka, nagyon vékony karikára vágott kolbászt fektetünk. A forró sütőben csak addig sütjük, míg a tojások fehérje meg nem kocsonyásodik, a sárgájuk lágy maradjon. Jó előre elkészíthető, csak a tojást kell tálalás előtt meg­sütni. APRÓHIRDETÉS RÉGISÉGET bútort, festményt, könyvet, órát, Rff^l Mi! 1 jó áron vásárolok. S POZSONY u 07/834 600. Ú-3777 Jelige: Lehetőség HIRDESSEN ÖN IS AZ ÚJ SZÓBAN <$% MEGEMLÉKEZÉS ■ Soha el nem múló szeretettel emléke­zünk drága halot­tunkra, a felejthetet­len férjre, Wiedermann Pálra (Benkepatony), aki 1987. január 15- én örökre elhagyott bennünket. Emlékét őrző szerető családja: Paliék, Erzsiék, Mariék, valamint unokái. 0-7 BJ ISMERKEDÉS ■ 26/164 lány megismerkedne korban hozzáillő fiúval. Fényképes leveleket vá­rok. Jelige: Rózsa. 0-3886 ■ 52/165/62 elvált nő várja leveled. Jel­ige. Közép-Szlovákia. 0-3887 ■ 27/167 diplomás lány társat keres nem dohányzó, intelligens férfi személyében, tartós kapcsolat céljából. Jelige: Fénykép fontos. 0-3889 ■ 21/160/58 fiú megismerkedne vidám, utazást kedvelő, csinos lánnyal. Jelige: Fénykép szükséges. Ú-3890 ■ 56/160 özvegyasszony vagyok Megis­merkednék egy korrekt, intelligens, jólelkü úrral 62 éves korig, aki minden káros szenvedélytől mentes és kedveli a kerti munkát, valamint a természetéi. Jogosít­vány fontos. Jelige: Igényes. 0-3925 ■ 20/160 vidéken élő lány keresi azt a férfit, aki megosztaná vele az életet és egyben el tudná viselni „bogarait". Jelige: Bika vagyok. 0-3926 ADÁSVÉTEL ■ Vennék egy- vagy kétszobás lakást Dunaszerdahelyen. Tel.: (0709) 254 81. Ú-3908 ■ Eladók 5-hónapos angol springel spá­niel kutyakölykök kiváló adottságú szülők­től (törzskönyvezett). Cím: Mács Aladár, 980 21 Bátka 28, tel.: Rim. Sobota 972 35, hívható 7-17 óráig. Ú-3910 ■ Vennék kertes házat a Lévai vagy Ér­sekújvári járásban. Jelige: Tavasz. 0-3911 ■ Eladó Lada 1500-as jó állapotban, mo­tor GJ után. Cím: 980 04 Hostice 93, okr. Rim Sobota 0-3914 (f*l VEGYES ■ A Pozsonyi Vegyipari Szakközépis­kola - Raőianska 78 - értesíti a tisztelt szülőket és a végzős alapiskolásokat, hogy az 1991/92-es tanévben magyar tanítási nyelvű iskolai osztályt nyit vegy­ipari technológia szakon Bővebb tájékoz­tatás az igazgatóságon, a 637 13-as tele­fonszámon kapható. ÚF-603 ■ Tánctanárt keresünk! 18-20 éves lá­nyok táncos lábú férfi jelentkezését várják a Dunaszerdahelyi, ill. Komáromi járás­ból. Jelige: Diszkó és standard. 0-3913 KÖSZÖNTŐ ■ 1991. január 15- én ünnepli 60. szüle­tésnapját Török Emília Oroszkán. Ez alkalomból jó erőt, egészséget, sok boldogságot kíván: két lánya, fia, veje, menye és négy unokája. A jókívánságokhoz csatlako­zik a Varga család is. Ú-3909

Next

/
Thumbnails
Contents