Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-05-03 / 18. szám

ifasárnap f * 17 H áztáji kalendárium fás oltásnak. Melegedik az idő, ezért gyakrabban és gondosab­ban ellenőrizzük borainkat. Vé­gezzük el a nagytakaritást a pin­cében, és kénezzük ki. Megkezdődhet a korai burgo­nya, a télen vetett zöldborsó és a fehér karalábé szedése. Ültes­sük ki a kései paradicsomfajtá­kat, a tápkockás uborkái, palán- tázzuk vagy vessük ki a patisz- szont. Rendszeresen - 10-12 naponkénti permetezéssel - védjük a hagymát a perono- szpóra ellen. Ezt az uborkához hasonlóan Ridomil Plus-szal, Mi- kal M-mel, Curzate K-val végez­zük, de adjunk hozzájuk tapadó­szert. Figyeljünk oda a fútetlen fólia­sátorban nevelt paradicsom víz­ellátására - csak akkor öntöz­zünk, ha a lombja lankad! Ha a paprika levélzete haragoszöld, akkor vízhiányban, ha sárgás­zöld, akkor pedig túlöntözésben szenved. A fejes salátának 10-20,' a gyökérzöldségnek 1CM5, a virágzó borsónak 25-30, a karalábénak 20-30, a vörös- és kelkáposztának 30-40 mm vizet adjunk. A virágoskertbe ültessük ki a dáliagumókat. Hogy a különbö­ző fertőzéseket megelőzzük, áz­tassuk őket Fundazol 50 WP 0,2 százalékos oldatába. Szakirodalom alapján Az őszibarackfák zöldmetszése - hajtásválogatása Az őszibarack az egyik közkedvelt csonthéjas gyümölcsünk. Fáink jó termését a gondosan megválasztott metszésmóddal és a metszés helyes időpontjával alapozzuk meg. Az ószibarackfák gazdag termésének az egyik jelentős tényezője a szakszerűen elvégzett zöldmetszés, a hajtásválogatás lehet. Megjegyzendő viszont, hogy több szakkönyv munkaigényes volta miatt nem ajánlja. Ez érthető is, hiszen a nagyüzemekben - legalábbis eddig - nem volt elég munkaerő. A háztáji gyümölcsösben viszont érdemes ezt a munkát elvégezni. Az egészséges, jól fejlődő őszibarackfákon a szükségesnél jóval több hajtás képződik. Május végén célszerű ezért a hajtástömeget megválogatni, s így a megmaradó, ritkábban álló hajtásokat több tápanyaghoz, vízhez, napfényhez juttatni. A gyümölcs az ilyen fákon jóban kifejlődik és szebben színezödik. A hajtások is kedvezőbb helyzetbe kerülnek, ősszel időben beérnek és a rügyeik is megfelelően kifejlődnek. Mindez tehát nemcsak az idei termésre kedvező, de a jövő évi kilátásait is fokozza. A hajtásválogatást a vázág csúcsán kezdjük. Először a vezérhajtás közeléből távolitjuk el a hasonló fejlettségű, de nem megfelelő helyzetű vesszőket. Ezután fokozatosan lefelé haladunk a vázágon és így ritkítjuk meg a hajtásokat, hogy két szomszédos hajtás tövei között legalább tenyérnyi hely maradjon. Az eltávolítandó ágacskákat csonk nélkül, tőből metsszük ki. Mindig az erősebb, kifelé álló hajtásokat hagyjuk meg, és a gyengébbeket, a nem megfelelő irányba növőket távolitjuk el. A lombos fákon a ki nem hajtott, száraz vesszőket is könnyen felismerjük, s így, ha ezeket a tavaszi metszés során nem távolítottuk el, akkor most pótolhatjuk az elmulaszottakat. Szokásos az ószibarackfák nyári zöldmetszése is. Ezt az iker- és vízhajtások, valamint a túl sűrűn álló hajtások tőből történő eltávolítására korlátozzuk. A termőrügyek kifejlődése szempontjából előnyös lehet a hajtás­csúcsok visszacsípése, fennáll viszont az a veszély, hogy mélyebben beavatkozunk a fák életébe és megzavarjuk a termöegyensúlyt. A munkát úgy ütemezzük, hogy a hajtásválogatásra - zöldmetszésre - a permetezést megelőzően kerüljön sor. Ez azért ésszerű így, mert a „megválogatott“, megmetszett fára kevesebb permetlé szükséges és a permetezés hatása a ritkább koronában jobban érvényesül. Miklós Dénes kertészmérnök A hét végén beköszöntenek a fagyosszentek. A néphit sze­rint Pongrác (május 12.), Szer­váé (május 13.) és Bonifác (má­jus 14.), majd később Orbán (május 24.) névnapjukon fagyot hoznak. A hiedelem nincs min­den alap nélkül, ámde május 12- 14-én sem gyakoribbak a fagyok mint a hónap első felének más közönséges napján. Tény, hogy ebben az időben a sarki légtö­megek erős lehűlést, hajnali fa­gyokat okozhatnak, s mivel a ve­getáció fejlődése már előrehala­dottabb (a sejtnedvek felhígul­tak) a kár „látványosabb“, jóval nagyobb. Május 12-hez még egy hiedelem fűződik: „Pongrác-na- pi eső nem jó a gabonára“... mondták a régiek. Tán ennek is van valóságalapja, hiszen ilyen­kor a csapadék elősegítheti a ka­lászosok gombabetegségeinek terjedését. A fagykár mellett a gyümöl­csösben a kártevők ellen, pl. a poloskaszagú szilvadarázs el­len is védekezni kell. Ügyeljünk rá, hogy ezt el ne mulasszuk! Az alma- és körtefákat a sziromhul­lás után Metation 50 EC-vel, a szilvafákat - kombinálva a le­vélfoltosság ellen (pl. Orthocid) és a lisztharmat ellen (pl. Sulikol K) - Bi 58 EC-vel permetezzük. A szőlőben itt van az ideje a zöld metszésnek és a zöldre­A pézsmaréce (jobbra) Közép- és Dél-Amerikából szár­mazik, ahol az erdős területeken lévő tavak partján, mocsarakban él. Fészkét a fák odvaiba rakja. Vízi növé­nyekkel és apró állatokkal táplálkozik. Már az indiánok megszelídítették és háziállatként tartották. Európába a 16. században a spanyolok közvetítésével került. Ízletes húsának, májának köszönhetően nálunk is szívesen tartják. (I.d. felvétele) Melléktermékek a takarmányozásban I. Napjainkban, mikor a gazdasági abrakok és tápok ára egyre jobban emelkedik, előtérbe kerülnek a rég elfeledett melléktermékek, melyek olcsók, jó étrendi hatásúak, nagy a vitamin- és ásványianyagtar­talmuk. LEVELES CUKORRÉPAFEJ, RÉPALEVÉL Táplálóértékük a szárazanyag­tartalom, továbbá a fejelés módja szerint jelentős mértékben változik. Határozottan ízletes takarmány. Szívesen fogyasztják a nyulak, ju­hok, szarvasmarhák, lovak. Darálva sertésekkel is etethető. Etetés előtt - mivel általában földes - mossuk meg. Etetéskor vigyázzunk, ugyanis hashajtó hatású, ezért csak bizo­nyos szoktatás után, illetve szálas­takarmánnyal együtt etethetjük. Kü­lönösen ajánlható az anyaállatok­nak, ugyanis a tejtermelést növeli. Szarvasmarhának napi 10-15, ser­tésnek zúzva, darába keverve 4-6, juhoknak 1-2 kg-t, baromfinak tet­szés szerint adhatunk belőle. BURGONYA Nagy keményítóértékú takar­mány. Fehérjében és ásványi anya­gokban szegény, viszont kedvező aminosav-összetételú. A burgonyá­ban, különösen a héjában és a csí­rájában mérgező hatású szolanin található. Erre elsősorban a sertés és a nyúl érzékeny. A nyulakkal és a sertésekkel csak főve etethetjük a burgonyát. A főzés után a fözóví- zet öntsük le, ugyanis azt a burgo­nya visszaszívja és újra mérgezővé válik. Nagy mennyiségben való ete­tése dugulást okozhat. Nyulakkal az abrakkal összeke­verve etetjük, egy kilogrammnyi testtömegre számítva 4-6 dkg-ot. CSICSÓKA Tápanyagokban gazdag, s a ser­téseknek túratásra kiváló legelő. Tú- rattatását akkor kezdjük meg, ami­kor a hajtási rész már legalább 40 cm magas. Szárát és a levelét a ju­hok is szívesen fogyasztják. Kiegé­szítő takarmánynak nagyon megfe­lelő. A csicsóka nehezen tárolható, ezért csak annyit érdemes felhal­mozni belőle, amennyit néhány na­pon belül felhasználunk. Hatása a tejtermelésre igen kedvező. A csi­csókát és a burgonyát is „a szarvas- marhával nyersen etetjük, de csak szeletelve, mert nyelőcső-eldugu­lást okozhat. Napi adagja: szarvasmarháknak 10 kg-ig, a süldőknek 1-4, a hízók­nak 4-8, kocáknak 8-10, a juhoknak pedig 1/2-1 kg. SÜTŐTŐK Magvastól némi tápanyagot tar­talmaz, egyébként nagyon nagy a víztartalma. Ez az a takarmány, amit „bendösítésre“ használunk a hizlalás elején, később pedig jólla- katásra. Szalmába rakva tárolható. Ha oltott mésszel bekenjük, tél kö­zepéig is eláll. SZALMAFÉLÉK Szálasán vagy szecskázva etethe­tek, még jobb, ha pácot készítünk belőlük. Ha ehhez kevés nedvdús takarmány áll rendelkezésünkre, elég, ha melaszos vízzel vagy ha az nincs, 3-4 százalékos sós vízzel locsoljuk meg, majd 1-2 napig er­jesztjük. fgy megpuhul, jobb ízű, az állatok szívesebben fogyasztják. Csak a tavasziak (árpa, zab) szal­mája takarmányértékú, az őszieket csupán almozásra használjuk. A hüvelyesek szalmája a gabona­szalmánál jobb, fehérjében gazda­gabb. A borsó és a lencseszalma különösen jó. Babszalmát csak ju­hokkal etessünk. A törés után közvetlenül levágott és jól elraktározott kukoricaszár ér­tékes takarmány. Legértékesebb ré­sze a levélzete. Ezt az állatok is jobban szeretik. Ha a szárat egész­ben etetjük, akkor azt lelevelezik. Ezért helyesebb, ha a szárat szecs­kázzuk, de legjobb, ha silózzuk. A szecskázott kukoricaszár, kissé megnedvesítve, egymagában is si­lózható. Jobb azonban répaszelettel keverni. Kistermelők lapja A gyerekek kö­rében egyre köz- develtebbek a hobbiállatként tartott kisrágcsá- lók. Közülük a tengerimalac mellett valószí­nűleg a sziriai aranyhörcsög a legelterjedtebb. (I.d. felvétele) Galambjaink egészségének megóvása V. Külső élősködők Ott, ahol a szervezet valamilyen fertőzés folytán leromlik, általában megjelennek a külső élősködők is. Az állatok bőrén, tollán megtelepedő, ott károsító élőlényeket ideqen szóval ektoparazitáknak ne­vezzük. A TOLLTETVEK Ezek az apró és lapos testű rovarok a testet beborító fedőtollakon és az evezőtollakon találhatók. Sok bajt nem okoznak, tolpúderrel, a toll anyagával és börpikkellyel táplálkoznak. Ha a galamb valami­lyen betegség következtében legyengül és nem tudja saját erejéből leküzdeni a parazitákat, azok gyorsan elszaporodnak. Különösen a fiatal galambokat tá­madják meg. A szárny kiterjesztésekor a paraziták jól előtűnnek. Ha a galamb erősen fertőzött, akkor a tolltetvek a nyakon, a fejen, a háton is megtalál­hatók. A KIS- VAGY FARTETVEK A kis- vagy fartetű kicsi és kerek. Ez is a toll hulladékából él. Ártalmasabb mint a tolltetű, mert erős ingereket (bizsergést, égést) vált ki. A fartetű ellen mindig védekeznünk kell. Ha a galamb testét megtámadták, akkor a fedőtollak alsó oldalán, a far­tőmirigy közelében találhatók meg, de néha a nyakon is megfigyelhetők. Ezek az állatkák félnek a fénytől, ezért gyorsan a toll másik oldalára futnak. Azt, hogy madaraink fertőzöttek-e fartetüvel, ok­vetlenül vizsgáljuk meg, mivel hatásukra a galambok idegesek lesznek, s ennek következménye a tojástö­rés és teljesítménycsökkenés lesz. Ha a galambot kézbe vesszük és néhány fedőtollát felemeljük a fa­roknál, a rejtőző parazitákat hamar felderíthetjük. A NYELES ATKÁK Az evezőtollak nyelén bújnak meg. Előnyben ré­szesítik a fehér tollakat. Szintén a tollhulladékból élnek, s közben ingerük a galambokat. Ezeket az élősködőket legkönyebben úgy fedezhetjük fel, hogy a madarak széttárt szárnyát a fény felé tartjuk, s így a kis fekete atkák a fehér tollak mindkét oldalán jól láthatóvá válnak. A RÜHATKÁK A testi rühatkák ma már szerencsére csak ritkán fordulnak elő. Tollhullást okoznak, ami nemcsak esztétikailag, hanem a versenyzés szempontjából is káros. Az élősdi a tollazat külső részén, a toliirhában él. A testi rühatkát csak mikroszkóp alatt lehet felismerni. Ha a kihullott tollak nyelei duzzadtak, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a tollhullást az atkák okozzák. A galamb testén így kopasz helyek keletkeznek. Ezeket a szegycsonton, a szárnyakon, a háton és a nyakon (nem a mellen) találjuk. A PIROS MADÁRATKÁK Ezekkel az élősködőkkel a galamb vizsgálata során általában nem találkozunk. Napközben ugyan­is a galambdúc hasadékaiban rejtőzködnek és csak éjjel jönnek elő, hogy a madár vérét szívják (innen van vörös színük), közben pedig ingerük, kínozzák. Ha fel akarjuk fedezni ezeket a „vörös ördögöket“, akkor éjjel kell a dúcot megvizsgálni. Ilyenkor - mint kis, gyorsan mozgó piros pontok - az ülőke deszkái alatt fedezhetők fel. VIGYÁZAT! Az ektoparazitákat különféle rovarirtó szerekkel küzdhetjük le. Használjunk gyorsan ható, de hamar lebomló készítményeket. A piretrint tartalmazó ro­varirtók a legalkalmasabbak. Ne feledkezzünk azonban meg arról, hogy a ro­varirtó szerek mindig mérgezőek, ezért ha a gálám-: bök gyakran kerülnek velük kapcsolatba, teljesítmé-; nyük visszaeshet, abbamaradhat a pehelytollvedlés, rosszabb esetben a galamb elpusztulhat. Olyan szereket ezért nem szabad a galambdúcban alkal­mazni, amelyek hatása hónapokig is eltart. Vigyázat: A tetvek elleni készítményeket sohasem szabad a fürdővízbe tenni! A Kisállataink c. lapból rövidítve (a befejezés következik) 1991. V. 3.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents