Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-03 / 18. szám
Emberek A történet a második világháború utolsó előtti évében kezdődik. Persze, ez így nem egészen pontos, mert a valóság az, hogy Erika sorsát csak ettől kezdve ismerem. A háború ugyanolyan napja volt, mint a többi. Erika tízéves lehetett. Reggel elment az iskolába, mint mások. Tízóraiját a táskájába süllyesztette, és édesanyja útravalóul csókot nyomott kislánya homlokára, majd a kis családi ház ajtajából tekintetével .elkísérte, amíg a közeli sarkon el nem tűnt. Ezekben a percekben távoli repülőtéren a bombázók százai bevetésre sorakoztak szörnyű halált szóró terhükkel. Alig néhány óra múlva megjelentek Érsekújvár fölött, amelynek állomásán nagy német katonai szerelvény haladt keresztül. Óriási rombolás kezdődött, mintha a pokol szabadult volna el. A pályaudvar környékén nehéz bombák robbantak, hatalmas krátereket vájva. A közeli házak kártyavárként omlottak össze. Erika az iskola óvóhelyén remegte át az ítéletnapi pusztítást. Amikor a fülsiketítő zaj megszűnt és a légiriadót lefújták, s feljöhettek a pincéből, rettenetes kép fogadta őket. Sok ház romokban hevert, füst és por szállt a város fölött. A tánító azzal a jóleső tudattal engedte haza a gyerekeket, hogy nekik nem esett bajuk. Erika romokat, krátereket kerülve rohant haza. Édesanyja biztosan aggódik. Jaj, de mi ez? A szülői ház, amelyet csak néhány órája hagyott el, sehol... Helyén romhalmaz. Telitalálat érte... A romok alatt édesanyja, édesapja... Csak állt némán, megkövültén és gyermekeszével nem tudta felfogni, hogy nincsenek többé szülei. Reszketett, remegett. Állt tehetetlenül és nézte a szörnyű pusztítást. Nem tudja, hogyan került a nagynénihez és nagybácsihoz. Ettől kezdve ők viselték gondját, igyekezve pótolni a romok alá temetett szülők szere- tetét, * * * Teltek az évek. Erika elvégezte az alapiskolát. Akkor került fel a szlovák fővárosba szakmunkásképzőbe. Elárusítónak tanult. A tanulóotthont még a Bafa mintájára szervezték és az igényesség mellett a tanulók valóban kifogástalan ellátásban részesültek. Itt ismertem meg Erikát 1950 őszén, virgonc, pajkos leánytársai közösségében. A kollégium szinte családdá kovácsolódott légkörében ő is megtalálta a helyét, de azért igazán soha nem illeszkedett be. Elejétől kezdve idősebbnek, megfontol- tabbnak tűnt. Ha társai diákcsínyen törték a buksijukat, ő volt az, aki mindig fékezte őket. Egy napon azután a diákotthonban megjelent az akkor már országszerte ismert szlovák népi együttes néhány tagja. Ki tudja, milyen úton- módon kerültek oda, de felajánlották, hogy tánckört és énekkart alapítanak. Lehetséges, hogy együttesükben valóban a népművészet szere tétét oltották beléjük, s azt akarták terjeszteni ebben a formában is. Ám könnyen meglehet, hogy a sok leány vonzotta őket, akikkel így hivatalosan is találkozhattak. Mert tény, hogy azután szinte mindennapi vendégek voltak az internátusbán. Dicséretükre legyen mondva, a megalakított körök hosszú időn át működtek. Az együttes tagjai között volt egy kedves szőke fiú - András. Neki valahogy Erikán akadt meg a szeme. Egyre gyakrabban felkereste a próbákon kívül is. Egyszer azután Erika a villanyoltás után, az elsötétült leányszobában meghitt beszélgetéskor elárulta leánytársainak ...- Képzeljétek el, András szerelmet vallott... Tyű, ez volt csak a szenzáció! Nem mindegyikük büszkélkedhetett még azzal, hogy valaki már szerelmet vallott neki... Kíváncsi kérdések özöne, latolgatások, tanácsok.- És te? Szereted őt?- sorsok- Nem is tudom... Erika akkor valóban nem tudta, hogy az, amit András iránt érez, igazi szerelem-e vagy csak vonzalom. A lányok így is irigyelték. Neki is jólesett a fiú ragaszkodása és sze- retetének számtalan apró megnyilvánulása. Hisz szülei halála óta igazi szeretetben alig volt része. Nagynénije és bacsik.íja ugyan mindent elkövettek a szülők pótlására, de Erika gyermeki érzéke valahol tudat alatt jelezte, hogy ez nem az igazi. Inkább kötelességszerű gondoskodás, mélyebb érzelmi szálak nélkül. András egészen más... A csinos szőke fiú is árva volt. S ez a közös sors, mintha még jobban összekovácsolta volna őket. Két árva. Mennyi közös mondanivalójuk akadt! Közben teltek a hónapok. Erika elvégezte a szakiskolát, munkába állt. András a katonai művészegyüttest választotta hivatásul és foglalkozásul. Sok árva vagy elhagyott gyermek ölt egyenruhát. Bizonyára azért is, mert így nem szorul mások kö- nyörületére, kényszerű gondoskodására. Számukra a szigorú regulákhoz kötött élet is szabadabbnak tűnik, mint a másokra való rászorultság. Mondjam tovább? Erika és András egybekeltek. Két szép gyermekük született. Mondhatnám, boldogan éltek, de ez azért így túlságosan egyszerű lenne. András gondos férj volt. És évek múltán is fülig szerelmes.- De rettenetesen féltékeny - panaszolta Erika. Az asszonynak minden lépését figyelemmel követte. Számon kért tőle minden percet. A gyakori turnékról „meglepetésszerűen“ felhívta őt a nap bármely órájában. Ez a ragaszkodás Erikának kezdetben még talán tetszett is, ám később egyre inkább unta. De békés természetű lévén, megadással tűrte. így házasságukban nagyobb bökkenők nem is voltak. Hosszú évekig... * * * Közben a férj is más munkakörbe került. Jól keresett, feleségét nem engedte munkába. A gyerekekre hivatkozott, de talán az igazi ok mégis a féltékenység volt. Valamikor a hetvenes évek elején , nőnapon virágüzletben futottam össze Andrással. Virág már nem volt, de ő rám kaccsintott, hogy kövessem. A bolt mögötti helyiségben otthonosan mozogta üdvözölte a vezetőnőt. Természetesen a „pult mögött“ volt virág. Már akinek... Nagy csokrot rendelt. ' - Erika biztosan megörül — mondtam.- Nem neki lesz - kacsintott rám pajkosan. Meglepett, de nem érdeklődtem tovább. Ő azonban folytatta. Mintha kikívánkozott volna belőle.- Az én beosztásomban néha reprezentálnom kell. És ismered Erikát... Nagyon jó asszony, dehát... Szóval sehová nem vihetem magammal. Különben válunk... Mindezt úgy mondta el, mintha a válás és az indok a legtermészetesebb dolog lenne a világon.- És Erika?- Megértette. Erikának gyermekkora óta sok mindenbe bele kellett törődnie. A sors nem kényeztette el. Ezt is megértette... Jó lett volna-belelátni a leikébe. A bolondulásig féltékeny férj egy napon bejelenti, hogy kettéválnak útjaik, mert a feleség nem nőtt fel hozzá. Igaz, a férj a politikai ranglétra aránylag magas fokára feljutott. Nem is különösebb szaktudás folytán, hanem az akkori gyakorlat alapján, amikor a politikai elkötelezettség minden szakképzettségen felül állt. Hát ez történt. * * ** A történetnek azonban ezzel még nincs vége. Az emberi sorsok néha a legélénkebb képzelőtehetséget is messze túlszárnyalva alakulnak. r Erikától a férje elvált. Lakáscserére készültek, hogy végleg lezárják közös életútjuk utolsó szakaszát. Az elhagyott asszony nem sírt, nem neheztelt. Legalábbis nem mutatta. De akkor valami váratlan történt. Az orvos megállapította, hogy Erikának mellrákja van... Az annyi szenvedéshez, megpróbáltatáshoz szokott asszony, bármennyire is lesújtotta a dolog, tudomásul vette a megváltoztathatatlan szomorú tényt, önmagát vigasztalta: a gyerekek nagyok, lassan megállnak a saját lábukon. Legyen, aminek lennie kell. Mintha azért is hálás lett volna, amit az élettől eddig kapott. Műtét, hosszas kezelés következett. És még valami... Andrással találkozva félve érdeklődtem Erika sorsa felől.-A feleségem? Túl van a nehezén.- Talán a volt feleséged...-Miért volt? Másodszór is megnősültem.- Éppen azért.- Tudod, kit vettem el? Te is ismered.- Nem.- Ki mást? Erikát!- Elváltatok és újra összeházasodtatok?- Csak nem hagyhattam magára olyan nehéz helyzetben... Ezt olyan természetességgel mondta, mintha nincs emberfia, aki másképp is cselekedhetett volna. Most újra azt a kedves, szőke, nyílt tekintetű fiút láttam benne, aki oly kitartóan udvarolt későbbi feleségének, s akinek egykor „holtomiglan“ hűséget fogadott. , * * * Azóta eltelt jó néhány év. Erika is, András is nyugdíjasok. Békésen élik napjaikat. Fiuk a szomszédos Ausztriában dolgozik. Gyakran jár haza. Lányuk férjhez ment. El is vált.-Az ő házassága nem sikerült olyan jól, mint az enyém - mondja Erika szomorkásán, miközben az unoka pulóverét kötögeti. Zsilka László A környezetvédelem nem fényűzés Svédországban sok az atomerőmű • Az erdőkben gazdag svédek is Kanadából vásárolják a fát • A gyerekek természetvédelmi oktatásban részesülnek Sztruhár Győző Pozsonyban élő állatorvos, akire a Galánta környékiek közül sokan emlékezhetnek még mint gyakorló „lódoktorra“, a közelmúltban hosszabb ideig Svédországban tartózkodott. Természetvédelmi kérdésekre érzékeny szakember, így minden bizonnyal nem kerülte el a figyelmét a svédek erre vonatkozó megoldása, módszere sem. Megkérdeztük tehát, vajon Nyugaton olyan egyszerű-e a környezetvédelem, mert nálunk mintha egyre nagyobb luxus lenne.- Hogy állnak a svédek a környezetvédelemmel: valóban mindent meg tudnak oldani?- A dolog nem ilyen egyszerű. Először is, nálunk másképpen jelentkezik a probléma. A környezetkímélet csak akkor hatásos, ha az embereket belső igény sarkallja. Azt tapasztaltam, hogy a skandináv emberekben ez hatványozottan megvan. A svédek, dánok, finnek gyakorlatilag soha nem szakadtak el a természettől. Teriflészetszeretetük minden megnyilatkozásukban, minden megoldásukban ott van: az iparban, a művészetben, a mezőgazdaságban, a politikában. Természettiszteletük benne van mozdulataikban is, ugyanis világnézetük része. Nézőpontjuk bármivel kapcsolatos, mindig efelől közelít. Az persze nem állítható, hogy a svédek ebből a szempontból nem követtek el hibákat. Az utóbbi időben a gazdasági problémák ott is háttérbe szorították a környezetkímélő megoldásokat. Romlott a kereskedelmi aktivitásuk, ugyanakkor több a környezetszennyező termelési ágazat — következésképpen fáziseltolódás keletkezett- a környezetvédelem kárára. Viszont éppen a fent említett természetszeretetüknek köszönhetően számos jól működő környezetvédő szervezetük tevékenykedik.- Svédország Kelet-Euröpa országaiba környezetvédelmi berendezéseket, tervezeteket kíván szállítani, jószerivel térítés- mentesen.- Az ország helyzete specifikus. Svédország ugyanis természetesen Európa része, de mégsem tartozik egészen e földrészhez. Léte nagyrészt a tengertől függ, s éppen a Balti-tenger az a tényező, amely részben elválasztja, részben összeköti Európával. Svédország a tengerből nyeri ipara nyersanyagának jelentős hányadát. Márpedig ez a tenger nagyon szennyezett. Ide gyűlnek az Elbába, az €Oderába, a Névába bocsátott nehézfémhulladékok, a vegyipari szennyvizek és még sorolhatnám. A Csehszlovákiából származó környezetszennyezés sem kizárólag a tengert teszi tönkre. A karvinái hőerőművek például súlyosan megterhelik Skandinávia légkörét, savas esőket okoznak. S tudvalévőén a savas esők hatására az erdők nemcsak károsodnak, hanem megújulni is képtelenné válnak, tehát teljesen kipusztulnak. Ezért a svédek nagyon is érdekeltek a csehszlovákiai környezetvédelemben.- Vajon Svédország hogyan oldja meg a saját energiatermelése okozta környezetszennyezést?- Szerintük az atom a legtisztább energia. Sok atomerőművük van tehát. S hogy az esetleges katasztrófák esélyét a minimálisra csökkentsék, természetesen a legkorszerűbb csúcstechnológiát igénylik. Nagyon is érvényes náluk a mondás: Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy az olcsót megengedhessük magunknak. A kistelepülések víztisztítását mindenütt megoldották, vízi erőműveiket szint alatt építik, hogy kevésbé avatkozzon a környezetbe. A társadalmi szervezetekbe tömörülő természetvédők ténykedése pedig politikai hatású. Egy-egy döntés minden szinten fontos, hogy politikai, természetvédelmi, gazdasági és kulturális szempontból is helyes legyen. A külföldön közismert és kedvelt IKEA bútorgyár példának okáért Kanadából importál - fát. Pedig nem lehet mondani, hogy rászorulna. De inkább kíméli a saját erdeit.- Mi az, ami számunkra tanulságul szolgálhat a svéd természetvédelem gyakorlatából?- Végső soron nem állítható példaként egy tipikusan európai ország elé, mert Svédország túlságosan specifikus. Elég, ha csak azt mondom, a területe nagyjából négyszer akkora, mint Csehszlovákiáé, lakosainak a száma pedig nyolcmillió. A gyerekek az óvodától kezdve az elérhető legmagasabb képzettségi fokig folyamatos ökológiai képzésban részesülnek; de ne higgyük, hogy ez külön tantárgy, viszont minden tantárgyban valamiképpen benne van. Nem csoda, hogy tartanak kissé a turizmustól, főképpen pedig a bevándorlóktól, akik megrontják ezt a sajátos svéd életfelfogást, éppen a nem-természetkímélő gondolkodásmódjukkal. A hulladék náluk becses nyersanyag, országos szemétgyűjtő hálózatot szerveztek, a hulladékot osztályozzák, átalakítják, újrafelhasználják. Az az elv érvényesül, hogy az ökológia nem a nagy beruházások függvénye, hanem az apró eljárások sorozatáé. Tapasztalataim szerint a svédek természetvédelmi harca bizonyos értelemben szélmalomharc Európával szemben. Viszont, ha az ország belép az EGK-ba, mint ahogyan az várható, az nemcsak Svédország gazdasági integrálódását hozza majd magával, hanem azt is, hogy a környezetvédelem kérdéseiben bizonyos tekintetben nagyobb nyomást gyakorolhat a közösség országaira. És a svédek a gyakorlatban megmutatták, hogy a zárt termelési rendszerek mechanizmusának elterjedése az egyetlen elfogadható módszer a túléléshez. Brogyányi Judit * 1991. V. 3. Gyökeres György felvétele
