Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-04-26 / 17. szám

Móra Ferenc Tükrös Kata A szeme szelíd kék volt Tük­rös Katának, a haja puha volt, mint a selyem, ragyogó, mint az arany. Azt is megmondom, miért hív­ták Tükrös Katának. Ha kinyitot­ta az ablakot, mindjárt azt néze­gette az üvegjén: illik-e a kék szalag a hajába. Ha tejet forralt a konyhában, nem bánta, ha kifut is, csak megláthassa magát a kék mázos lábasban.- Soha ilyen tükrösködő gye­reket! - porolt az anyukája.- Nem csoda, ha már a verebek is Tükrös Katának hívnak. Azt meg ki se lehet mondani, hogy mit csinált, mikor az új tavaszi kalapját megkapta. Igaz, hogy azt sem lehet kibeszélni, micsoda szép kalap volt az! Olyan vadrózsábimbók voltak rajta, hogy a vadrózsabokron se nőnek különbek. A méhecskék nem győztek csodálkozni, mikor először látták:- Nini, de korán ki bimbózott idén a vadrózsa No, de Kata nem azt nézte, hogy a virág szép-e a kalapon, hanem azt, hogy a kalap szép-e őrajta. Sorra járta a tükröket, levette a kis falitükröt, de még a rézkilincset is megkérdezte:- Tükör, van-e nálam szebb? Kistükör, nagytükör, rézki­lincs, vaslábas, mind azt mond­ta: soha ilyen szépet! Ahogy a konyhaajtóba kiállt, liba azt gágogta, kakas azt kuko­rékolta, de Kata ügyet se vetett rájuk. Csak azon törte csöpp fejét, miben nézhetné még meg magát.- Nyisd ki a szemed, kutyus- rúgta meg az öreg Pajtás ku­tyát, aki a küszöbön szundikált -, hadd látom meg magamat benne! Pajtás megrázta kócos bundá­ját, és haragosan rámordult:- Mire való ez a nagy tükrös- ködés, hékám? Lám, én sohase nézek a tükörbe, mégis nagy a becsületem a háznál. Bezzeg nem gorombáskodott a Cirmos cica. Az is olyan, hogy mindig csinosítja, nézegeti ma­gát. Most is ott ül az esővizes hordó szélén, és nézegeti göm­bölyű fejecskéjét a vízben. De még a gazdasszonykáját is odaintette:- Gyere, két cica is megnéz­heti ebben magát egyszerre. Tükrös Kata nem is nagyon hívatta magát, egyszeriben ott termett a hordónál, és bekukucs­kált a vízbe. Lám, milyen szépen lengenek a rózsabimbók a kalapján. Öröm nézni, hogy göndörödik ki aló­la az aranyhaja. Jaj, hátha még a selyemszalagot is megláthatná a nyakán!- Én látom az enyimet - kér­kedett a Cirmos cica.- Most már én is látom az enyimet - mondta volna Tükrös Kata, de annyira belehajolt a hordóba, hogy belepottyant. Jó szerencse, hogy a Pajtás kutya odaugrott, és megkapta a szoknyácskáját. így csak a fe­jét mártotta meg az esővízben, hanem a rózsabimbós kalapnak az is egészen elég volt. Azt ugyan a fejére nem teheti többet senki lánya. No, de volt is nevetés! Még a libák meg a rucák is nevettek!- Gi-gá-gá, háp-háp-háp! Be­leesett Tükrös Kata a vízbe. Kis­lányok! Ti még nem estetek bele a vizeshordóba? Dénes György Lila vers Lila bokor, lila gaz, lilabimbós a tavasz. Lila réten libabál, lila tücsök hangicsál. Lila lepke fellebeg, elnyelik a fellegek. Lila fenyőn folyondár, bogár, darázs tolong már. Ha a lila est leszáll, lila szellő fújdogál. Lila égen lila folt, földereng a lila hold. Történet Mátyás királyról Sok fáradsággal elér­te végül Mátyás király, hogy kevesebbet kellett már az országot járnia. De azért a juhászt hébe- hóba szívesen látta ebédre. Egyszer ebéd után bejárta vele a palo­tát, sorra mutogatott ne­ki minden termet. Az­tán megkérdezte tőle:- Mit gondolsz, bará­tom, mennyit ér ez a sok kincs?- Felséges királyom, biztosan sokat ér a pompa, nem mondom. De azért ennél az egész­nél többet ér egy szép csendes májusi eső. A dama gazella A gazellák kecses testalkatú, közepes termetű állatok, főképp Afrika és Ázsia sivatagjait, félsivatagjait és sztyeppjeit lakják. A dama gazella 90-100 cm marmagasságú, 60-70 kilós testtömegü, mintázata igen változatos. Szőrének fehér alapszínén a barna minden árnyalata előfordulhat a vörösesbarnától a sötét gesztenyebarnáig. Vagy egye­dül, vagy kicsi, tíz-tizenöt példányból álló csapatokban él. A növényzetben szegény területeken a táplálék milyenségére egyál­talán nem kényesek. Főképp a különféle sivatagi cserjéket és az akácot legelik. Megeszik a silány, durva sivatagi füveket is. Hosszabb időszakot is elviselnek ivás nélkül. A dama gazellák kis közösségeiben a bakok nem tűrnek meg riválisokat, sőt más állatfajokkal szemben is támadóan viselkednek. A dama gazella vemhességi ideje 201 nap, s többnyire egy utódot ellik. Gondolkodom, tehát... LESZ-E AJÁNDÉKDOBOZ? A képen látható anyuka négy egyforma dobozt szeretne vásárolni kislányának ajándékba. A választék nagy, de van-e a dobozok között négy teljesen egyforma? Nos? MEGFEJTÉS Az április 12-i számunk­ban közölt feladat megfejté­se: a fán kilenc bagoly látha­tó. Nyertesek: Kajla Ardián, Pinc; Gombos Veronika, Ki­rályrév; Öllé Sándor, Duna- szerdahely; Fedorás Ildikó, Királyhelmec; Ifj. Szűcs András, Szentes. Rejtvényünk fö soraiban DÉNES GYÖRGY, szlovákiai magyar költő egyik gondolatát idéztük. Megfejtésként ezt kell beküldeni szer­kesztőségünk címé­re (819 15 Bratislava, Martanovicova 25.) legkésőbb május 2- ig. A helyes megfej­tők közül - sorsolás­sal - öten könyvjuta­lomban részesülnek. Készítette: LÖRINCZ LÁSZLÓ Az április 12-én kö­zölt keresztrejtvény helyes megfejtése: ,,A nép önmagától mindig jót akar, de nem mindig látja ön­magától, hogy mi a jó.“ Könyvjutalomban részesülnek: Csiba János, Lég; Dovák Marian, Beroun; Pém Zsuzsanna, Somorja; Pósa Dénes, Radnót; Zalezsák János, Ér­sekújvár. * * 1991. IV. 26. *

Next

/
Thumbnails
Contents