Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-19 / 16. szám
E i/ásárnap «i S zerkeszti Pomichal Richard Háztáji kalendárium Április vége felé járunk, a napi átlagos hőmérséklet a 20 C-fokot is megközelítheti, de jelentős hőmérséklet-csökkenéssel is számolnunk kell. A gyümölcsfák hajtásai erőteljesen növekednek, megtörténik a gyümölcskötődés. Ilyenkor fáink vízigénye megnő, ezért azokat jól öntözzük meg. Egy-egy gyümölcsfának 30-40, bokornak 20-25 liter vizet adjunk. A szamócaültetvény ilyentájt 15-20 liter vizet kíván négyzetméterenként. Ha fáinkon áthidaló oltást végeztünk, akkor azok kötését most már fellazíthatjuk. Még most is akad metszenivaló- a korona belsejébe irányuló és az ikerhajtásokat vágjuk ki. A káros rovarok szaporodása többnyire még nem kezdődött el, így a gyümölcsfák virágzását követő permetezéssel állományuk alakulását jelentős mértékben befolyásolhatjuk. Az almatermésüeket virágzás előtt, pirosbimbó állapotban Dithane M-45-tel, Orthociddel, Funda- zol 50 WP-vel kezeljük. Már a málnásban is jócskán akad munka- kötözés, sarjazás, s a vesszőfoltosság ellen is permetezni kell. A rovarölő szerek kiválasztásánál gondoljunk a méhekre és csak olyan szereket alkalmazzunk (pl. Fundazol 50 WP-t), amelyek nem veszélyeztetik őket. A fejtrágyázás jelentőségéről már korábban irtunk. Itt van az ideje, hogy azt a gyakorlatban alkalmazzuk - a fólia alatt nevelt uborkát, paprikát, paradicsomot fejtrágyázzuk. A lazább talajban nevelt növényeket kisebb adagokkal hetente, a humuszban gazdagabb, közepesen kötött talajokon levőket két hetente kezeljük A fejtrágyázást a talaj bőséges tápanyag-utánpótlásával ilyenkor nem pótolhatjuk. Igaz, a műtrágyázást követő öntözés után a növények hirtelen növekedni kezdenek, de a virágokat, s néha még az apróbb terméseket is könnyen ledobják. Ha viszont a trágyázás után gyengén vagy egyáltalán nem öntözünk, akkor különféle élettani változások, sőt betegségek, pl. csúcsrothadás következik be. A fűtött fóliasátorban nevelt paradicsomnál itt van a fattyazás (az oldalhajtások visszacsipésének) ideje. Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy ezt követően ugyan korábbi és nagyobb, de kevesebb termést kapunk. További teendőink: takarjuk ki a hajtatott burgonyát, szabadföldön palántázzuk a paprikát (40 T< 20 cm kötésben), a paradicsomot, a sárgatököt. Készítsünk fészket a sárgadinnyének, s vessünk bele fészkenként 4-5 előcsíráztatott magot. Ha a talaj hőmérséklete eléri a 11-12 C-fokot, akkor már az uborkát is helybe vethetjük. Öntözzük a karalábét, a karfiolt (vízigényük 15-20 mm), a fejes salátát és a spenótot (10-20 mm-nyi vízzel), a zöldborsót (virágzáskor 20-30 mm vizet igényel). Védekezzünk a bársonylégy lárvái és a rajzó hagymalégy ellen. A szőlőben metsszük ki a vadhajtásokat és a tógyökérböl előtörő nyakhajtásokat. Távolítsuk el a gyomnövényeket és alaposan öntözzük meg a töveket. Az örökzöldek és a fenyőfélék még most is kiültethetők. Árnyékos helyekre páfrányokat telepíthetünk. Ezek tőosztással szaporíthatok. Ha a virágos évelő növényeket is - már amelyiket lehet - tőosztással akarjuk szaporítani, akkor azzal az elvirágzásig várjunk. Szakirodalom alapján 1991 IV. 19. EGY ELFELEJTETT HASZONÁLLAT... legalábbis nálunk, a házibivaly. A Kárpát-medence nyugati felében sohasem volt ugyan annyira elterjedt és közkedvelt, mint Erdélyben, ahol egy 1921-es összeírás mintegy 146 ezres állományt állapított meg, de nem volt ismeretlen sem. Manapság jószerivel azonban már csak az állatkertekben - ott is ritkán - látható. A házibivalyt kb. három évezreddel ezelőtt India, Indokína, Dél-Kína területén az ún. arni bivaly nevű vad ősből háziasitották. A Kárpát-medencébe először valószínűleg az avar törzsek közvetítésével került, de viszonylag rövid idő alatt kipusztult. A középkori magyar állam idejéből előfordulására utaló adatok nem ismeretesek. A török hódoltság idején szórványosan a tatár és török lakta településeken - tartják. Tenyésztése azonban csak jóval később, a 19. század végén lendül fel. Erre utalnak az emigráns kurucok, az 1848-as Törökországba, illetve a Balkánra menekült fjon- védek feljegyzései, akik a házibivalyt különös, otthonról ismeretlen állatnak mondják. A monarchia idején és később is a házibivalyt elsősorban igavonásra használták, de tejéért, vörös rostú húsáért is tartották, habár úgymond „faggyúra hízott". Az állatok többnyire feketék, homlokrészük nemritkán fehér (ún. „holdjuk“ van). Gyakran akadnak barna, néha sárgásfehér, sőt fehér, vörösszemü példányok is. Az idősebbek szőrzete rövid, ritkás, a fiataloké sűrűbb és hosszabb. Szarvai kisebbek mint at vadon élő rokonaié. Súlyuk eléri a 400-800 kilogrammot, marmagasságuk az 1,4-1,6 m-t. A tehenek 3-4 éves korukban válnak tenyésztésre éretté, s 12-14 éves korukig borjaztathatók. A vemhességi idejük 315 nap. A borjak 10-12 hétig szopnak. Igavonásra a 4-18 éves tehenek használhatók. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy' a 6 évnél idősebb bikák agresszívvá válnak s igy igavonásra már nem használhatók, le kell őket vágni. Egy tehén évente átlagosan mintegy 1000 liter tejet ad, melynek zsírtartalma meghaladja a 7 százalékot. Erdélyben ezért a szarvas- marháénál sokkal jobban becsülik a tejét. Ott korábban a kisbirtokosok fő tejelő állata volt. Magyarországon viszont a két háború között főleg a nagyüzemi gazdaságokban tartottak bivalyokat, ahol a gazdaságon belüli fuvarozásra, nehéz gépek vontatására alkalmazták ezt a vizet, párás meleget kedvelő háziállatot Kisebb állományuk Magyarországon napjainkig fennmaradt, s a génbank szerepét tölti be. -pr.ZÖLDMETSZÉS A HÁZTÁJI GYÜMÖLCSÖSBEN A zöldmetszést a vegetációs időszakban végezzük. A zöldválogatás, a hajtások visszacsipése, a vízhajtások, a gyökér- és tösarjak, a leter- mett termóvesszók eltávolítása mellett a zöldmetszéssel koronaalakításra és ritkításra is lehetőség van. A külső, sűrítő ágrészek ritkítása a zöldmetszós egyik igen jelentős eleme A zöldmetszés ideje annak módja és jellege szerint változhat. Az erős növekedésű, fiatal gyümölcsfák alakitó metszését a rügyfakadás utáni időszakra - április végére, május elejére - ütemezve, a hajtásnövekedés erőteljes csökkenését idézzük elő, ami elősegíti a fák termőre fordulását. A nyugalmi időszakban az alakító metszéssel meghatároztuk fiatal fáinkon a korona formáját, a sudár és az oldalvesszök helyzetét. Előfordulhat azonban, hogy a végálló rügy, amelyre alapoztunk, nem hajt ki. Ilyen esetben az alatta előtörő hajtások közül kell válogatnunk. Közülük a legkedvezőbb helyzetben lévőt hagyjuk meg, a többit tőből eltávolítjuk. Abban az esetben, ha a végálló rügy rendesen kihajt, a belőle képződött vezérvesszöt az alatta fejlődő versenytársak még elnyomhatják, ezért azokat tőből távolítsuk el. igy a fa továbbnövekedését biztosító hajtás zavartalanul fejlődhet és majd jó alapja lesz a teherbíró vázágnak. Előfordul az is, hogy a korona továbbnövekedését lehetővé tevő vezérhajtások (sudárvezé- rek és oldalvezérek) közül valamelyik túlságosan erőteljesen növekedik. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a korona aránytalanná válik. A növekedő hajtásokat úgy tarthatjuk egyensúlyban, hogy a kiugróan fejlett hajtás vitorláját visszacsípjük. (A vitorla a növekedő hajtások csúcsi része, amelyet kisebb és az alsóbb lomblevelektöl eltérő színű levélkék fognak közre. A vitorla jellemzője, hogy kissé be is kunkorodik.) A vitorla visszacsipése során annak kis leveleit a levéllemezük felére kurtítjuk. Ennek hatására a hajtáscsúcs növekedése két hétre megáll, utána pedig ismét töretlenül folytatódik. Ezzel a beavatkozással tehát a hajtáscsúcsot nem sértjük meg A hajtás visszacsípésére akkor kerüljön sor, ha a korona szélén vagy belsejében lévő hajtásra szükség van, de erőteljes növekedése nem kívánatos. Ekkor a hajtáscsúcs visszacsípésével eltávolítjuk a to- vábbnövekedést szolgáló tenyész- csúcsot is és a hajtás további növekedése megszűnik. A fiatal, alakítás alatt álló koronából a kedvezőtlen helyzetű, egymást keresztező, a koronát sűrítő hajtásokat tóból is eltávolíthatjuk. A törzsön előtörő hajtásokat - kivált, ha a törzs láthatóan gyenge - inkább 4-6 levélre csípjük vissza, s igy elérjük annak megerősödését. Ugyanígy hagyjuk meg a nagyobb sebek körül fejlődő hajtásokat is, amelyek a gyógyulásban működnek közre. Nagy termés esetén a zöldmetszéssel mérsékelt gyümölcsritkításra is lehetőség van. A júliusi zöldmetszéssel elősegíthetjük a termőrügyek differenciálódását és a gyümölcsök fejlődését, színeződését. A júliusi zöldmetszés átnyúlhat augusztusba is, de akkor már vigyázni kell annak mértékére, nehogy az erős metszéssel harmadik, úgynevezett őszi hajtásnövekedést indítsunk meg. Végezetül a zöldmetszés előnyeit a következőkben foglalhatjuk össze: A művelet a hajtásnövekedés mérséklésének egyik kiváló eszköze. A nyári zöldmetszéssel elősegíthetjük az erős növekedésű, vegetatít jellegű gyümölcsfák termőre fordulását és fiziológiai egyensúlyát. Csökkenthető a fa terjedelme, s a korona jobb megvilágításával növelhető a produktív termököpeny. A levélzet jobb megvilágítása nyomán fokozódik a termörész berakodása, a gyü- mölcskötödés, a terméshozam, a koronafelület. Nemcsak a termés mennyisége növekszik, de javul a gyümölcs minősége, színeződése, tárolhatósága is. Miklós Dénes agrármérnök A bécsi kéknyúl múltja és jövője Európa-szerte szívesen tenyésztik e temperamentumos, dekoratív megjelenésű fajtát. Igaz, Magyarországon (és nálunk is - a szerk. megjegyzése) az utóbbi 10-15 évben visszaesett a számuk. Ehhez nagyban hozzájárult a fehér és a színes nyúl átvételi árának külön- bözete. Johann Constantin Schultz, bécsi vasutas tenyésztette ki először ezt a fajtát, és 1894-ben egy családkollekciót mutatott be belőlük a bécsi Práterben. A kiállításon lévő szülőpárok egy kék színű, lelógó fülű vágónyúltól, egy Belgiumból származó fekete baktól és egy sárga lotharingiai nősténytől származtak. Ebből a keverékből valók a 6-7 kg súlyt elérő bécsi óriás kékek. A szakirodalom szerint Heisdorfban és Zwickauban éveken keresztül majdnem minden munkás a bécsi kéket tenyésztette, amelyek 6 kilogrammosak voltak és beltenyésztésből származtak. Fülállásuk szabályos volt és hasonlítottak a régi típusú belga ősre. A bécsi kékek három színárnyalatban fordultak elő: világos-, közép- és sötétkékben. A bécsi kéknyúl 6-10 hónapos korában éri el a szőr és a test teljes kifejlettségét. Minimális súlya 3,5 kg, normál súlya 4,25 kg, maximális súlya pedig 5,25 kg. Testformája hengeres, egyenes hátgerinccel, mely hátul arányosan ledomborodik. Az idősebb nőstényeknél megengedhető egy kis jól formált toka. A szőre középhosszú, igen sűrű, rugalmas, sötét árnyalatú kékesszürke aljszőrzettel, egyenletes szép fényű koronaszőrrel. A test felszínén a szőr szinte egyöntetű, csak a hasán világosabb, feje erős, jól kifejlett pofacsonttal, testre álló és nem észrevehető nyakkal. Húsos kanalas és jó szőrzetű a füle, amely feszesen áll a fejen és arányos a testével. Enyhébb hibák: a nőstényeknél a nagyobb toka, a vékony lábak, a keskeny fej, hosszabb nyak, a vékony és gyengén szőrözött fül, a túl világos vagy sötét fedőszőrök, világos bajuszszőrök, színeltérések a fejen, lábon és a fülön, valamint a nem egyenletes világosabb alapszín és az enyhe fehér szőrű tűz- deltség. Súlyos külalaki hibák: világos vagy sötét (fekete) alapszín; más színezetű szemek, kétféle színű karmok, teljesen fehér bajusz és szemöldökszőrök, a fehérrel csomókban tűzdelt szőrzet. Kisállataink nyomán GALAMBJAINK EGÉSZSÉGÉNEK MEGÓVÁSÁRÓL III. Általános tünetek, a „sárgagomb” A beteg galamb étvágytalan, szeme bágyadt, elveszti különös csillogását. Az orrdudor elveszti vakítóan fehér színét, a tollazat a fényét, selymessé- gét - mattá válik. A galamb nem szívesen repül. Már egy kör megtétele után visszaszáll a tetőre, borzolt tollazattal búslakodik. Megváltozik a nyálkahártya színe, nehéz lesz a légzés. Ürüléke híggá, gyakran elszíneződötté, bűzössé válik. Több betegség tünetei hasonlóak, ezért a diagnózist bízzuk az állatorvosra. Például a zöldesszürke, habos, híg ürülék bélgyulladásra utal, ezt viszont okozhatja paratífusz, kokcidiózis, de akár bélférges- ség is. Az egészséges galambok ürüléke a halványzöld, sárgásszürke, szürkésbarna és a barna között változhat. Napi mennyisége 10-20 gramm. Gyengén nedves, általában szilárd halmazállapotú. A rajta lévő fehéres bevonatot a vese átal termelt és ugyancsak a kloakába ömlesztett húgysavók képezik. Napi mennyisége 10-20 gramm. Az ürülék színét a takarmány összetétele és minősége nagymértékben befolyásolja. Lényeges anyagcserezavarokat okozhatnak a különböző betegségek, az egyoldalú takarmányozás, a dohos, a romlott magvak, a szakszerűtlen szállítás és az élettani megerőltetés. Az anyagcsere- zavarokat okozó megbetegedések közül megemli- tendők a férgek (hajszálféreg, orsóféreg), a spórás véglények (kokcidiumok), az ostoros véglények (tri- chomonász) és a paratífusz esetében a baktériumok (szalmonella). Az utóbbiak hatására az ürülék alapszíne a rikító zöldtől a sötétbarnáig változik, s erősen bűzlik. A trichomonász okozta trichomiázis (sárgagomb) folytán fellépő hasmenés esetén az ürülék bűzös, sötét, piszkos fekete színű, vöröses vérbefutással. A különböző bélférgek okozta bélgyulladásos betegségek esetében az ürülék alaktalan, piszkos, fekete vagy vékony, víztócsával körülvett rudacska. A legalattomosabb és talán legveszélyesebb, mindenütt jelen lévő betegség a trichomoniázis. Ezt egy, a milliméter század részét kitevő ostoros egysejtű okozza. Ezzel az élősködővel a galambok jelentős része fertőzött, de szervezetük ellenállóképessége nem engedi elszaporodni a kórokozókat. Viszont bármilyen kedvezőtlen hatás - fizikai megterhelés, a körülmények változása, egy agresszívabb trichomonász törzs - ezt az egyensúlyi helyzetet felborít- hajtja és a betegség fellobban. Á trichomoniázisnak tünetei alig vannak. Csupán a madarak teljesítményének romlása, a galambdúcokban érezhető savanyú szag és a fészekben lévő túlságosan híg, elszíneződött ürülék figyelmeztet a kórra Megelőzése: évente legalább kétszer - az első tojás lerakásakor és a vedlés befejeztével - végezzünk 3-4 napos rigedazolos vagy kiionos kúrát. A Rigedazolból 1 grammot literenként, a Klinn- tablettából egyet számítsunk 6-8 galambra. A kezelés megkezdése előtt a madarakat szomjaztassuk. A Kisállataink nyomán rövidítve (folytatjuk)-v
