Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-04-19 / 16. szám

■■■■■■■■i » *■ E l sőként az égerfa alatt ál­ló halász figyelt fel rá, hogy egy méretes ponty úszkál a tóban.- Ekkora pontyot életemben nem láttam - mondta. A halász, aki a nádasban remélt jó fogást, korhadt fatönkre állt fel, az meg, aki a töltésről próbálkozott a hal­fogással, a nyakát nyújtogatta, hogy jobban lássa. Tátott szájjal nézték a halat, amely akkora volt és olyan kövér, mint egy kisebb­fajta fateknő. Úgy gondolták, ilyen méretekhez az övéknél ko­molyabb halászszerszám kell és nagyobb erő. Összecsomagol­tak, és elindultak erősítésért. később olyan zűrzavar volt a tó körül, mint még soha: a ha­lászok két sorban, szorosan egymás mellett álltak, és gázol­tak a tóban, amelynek úgy hul­! lámzott a vize, mintha szélvi­har fodrozná.- Talán csak nem földrengés van - kérdezte ijedten Pontyné a tó mélyén.- Nem tudom, nem tudom. Földrengésről mégcsak újság­ban olvastam - mondta Ponty úr, aztán leakasztotta a fogasról pik­kelykabátját, és elindult, hogy egy kicsit körülnézzen a felszí­nen. De rögtön visszatért.- Annyi a vízben a horog - mondta hogy nem lehet köztük elmenni. Valamelyik még kiszúrná a szemem.- De hol lehet Pontyfi? - kér­dezte rémülten Pontyné.- Biztosan megbújt valahol - nyugtatta őt a férj hiszen láthatja, hogy a csalétkek ilyen sűrűjében nem lehet közlekedni, nem tudna sértetlenül hazaúsz-. ni, különösen az ő méretével nem.- Szegény Pontyfi gyerek - jajveszékelt Pontyné -, mi lesz vele egy szál egyedül oly távol tőlünk! Egy kis kitérővel régebbi dol­gokat is elmesélünk. A tavat odalent, halvilágban még vala­mikor réges-régen tányérnak ne­vezték el, mert ha esett az eső, a partjáról becsurgó víz mindig rengeteg gilisztát, szöcskét, lep­két, lárvát, bogarat, magokat és különféle finomságokat sodort magával, s így a tó mint egy asztalra tett teli tányér, mindig tele volt élelemmel. Amikor Pontyfi megszületett, kicsi vöt és gyenge. Pontyné attól félt, hogy ez a parányi te­remtmény sose nő meg akkorá­ra, mint a többiek. Ezért arra szoktatta fiacskáját, hogy mindig mindent megegyen az utolsó fa­latig. De mert a tó kicsi volt, nem volt benne elég hely a mozgásra, az úszásra, ezért Pontyfi egyre Simon, a delfin Vera Faltová illusztrációja csak nőtt és hizott a sok finom­ságtól, mígnem akkora lett, mint egy jókora teknő.- Csak nehogy honvágya tá­madjon, és hazainduljon! - so­pánkodott Pontyné.- Ugyan már, megvan a ma­gához való esze. Biztosan meg­húzódott valahol, és várja, hogy elmenjenek a halászok - mondta Ponty úr. Pontyfi valóban mozdulatlanul rejtőzött a mélyben. Csakhogy a hullámok finomabbnál fino­mabb ételek illatát hozták felé, s ő próbált is ellenállni a kísér­tésnek, egyre mélyebbre nyomta az orrát az iszapba, de egy idő után már nem bírta, és hirtelen mozdulattal egy felette lebegő tésztadarab után kapott.- Ráharapott - kiáltották a ha­lászok, és gyülekezni kezdtek oda, ahol alámerült az úszó.- Csapjuk agyon! - tanácsolta valaki. Erre Simon, a legfiatalabb halász horgászbotjával jókorát suhintott a hal fejére. Hosszú viaskodás után a halászoknak sikerült a pontyot a partra cipel­niük. Simon taligán tolta haza Pontyfit, és otthon betette őt a kerti medencébe. Este a televízióban Simon egy olyan műsort látott, amelyben delfinidomárok mutatták be pro­dukcióikat.- De hiszen ezt én is megpró­bálhatom - mondta. Holnap Pontyfit megtanítom valamilyen látványos mutatványra. Másnap kezdődött a tanítás, de Pontyfi nehezen tanult. Időbe tellet, amíg a vízből kidugott hátuszonyával megtanult kö­szönni. Pár hét múlva azonban már bukfencet is tudott vetni. Ahogy keményebbek lettek az edzések, Pontyfi egyre többet leadott a súlyából. A szünidő vége felé karcsú lett, feszülő iz­mokkal, egészségesen csillogó pikkelyekkel. Simon viszont, aki napok hosszat csak a medence szélén ült, bíztatta Pontyfit, és dobálta neki a mazsolás tésztát, a semmittevésben úgy meghí­zott, hogy mozogni js alig bírt. Aztán egyik reggel már ahhoz sem tudott lehajolni, hogy a cipő­fűzőjét befűzze. Akkor aztán fo­gott egy kannát, kimerítette Ponytfit a medencéből, elvitte a tóhoz, és szabadon engedte. Mivel hétágra tűzött a nap, és Simonnak melege volt, beugrott a vízbe maga is. Nemsokára odaúszott hozzá Pontyfi Ponty úrral és Pontyáé­val együtt. Vidáman úszkáltak és lubickoltak négyesben. A szülők megköszönték Simonnak, hogy megmentette a fiukat, vissza­hozta a tóba, s hogy kitűnő spor­tolót nevelt belőle.- Az ám, de most már nekem kellenének azok az edzések - mondta Simon. Megyegyeztek, hogy másnap­tól együtt úsznak és edzenek. Egy idő után Simon olyan karcsú lett a sok mozgástól, és olyan gyorsan úszott, mint egy del­fin, ezért az ismerősei el is ne­vezték őt Delfinnek. ■■■ Simon később azzal a stílus­sal, amelyet Pontyfitól tanult, úszóbajnokságot nyert. Az em­berek őrültek Simon sikerének, s mivel tudták, hogy a tempózást Pontyfitól tanulta, egy táblát állí­tottak fel a tóparton, amelyre azt írták: ,,A tóban tilos a halászat!“ Simon nagyon örült a halászati tilalalomnak, de úgy gondolta, valami azért még hiányzik arról a tábláról. Felírta hát rá, hogy: ,,Kérem, ne etessék a halakat!“ Aztán beugrott a vízbe. Fordította: T. B. Gondolkodom, tehát. SZÁMKERESŐ A háromszögek szö­geibe bizonyos logikai rend szerint írták be a számokat. A feladat: állapítsd meg, milyen számot kell beírni a kér­dőjel helyébe. Nos? MEGFEJTÉS Az április 5-i számunkban közölt feladatok megfejtése: az A-val jelölt úton; a 9027-es szám. Nyertesek: Komlós Anikó, Fülek; Takács Gábor, Csalló- közkürt Andrikovics Erika, Ipolyszakállas; Nagy Anita, Zétény; Bán Róbert, Várgede. LABIRINTUS Olyan ez a szárerdő, mint egy labirintus. De azért bizto­san megtalálod, melyik száron nyílt ki az egyetlen virág. Me­lyiken? A SPORTÁGAK TÖRTÉNETÉBŐL Kajak-kenu A vízisportok családjába tartozó sport­ág. Jellemzője: az egy- vagy kéttollú lapáttal, evezővel meghajtott, meghatáro­zott alakú és kiképzésű jármű halad a ví­zen. A sportoló a kajakban, kenuban me­netirányban ül, illetve térdel, és lapátjával folyamatosan azonos körmozgásokat vé­gezve hajtja előre hajóját. A kajakos ülve, kéttollú lapáttal mindkét oldalon, a kenus féltérdre ereszkedve vagy ülve egytollú lapáttal az egyik oldalon végzi a mozgást. A kajakot a hajóba épített kormánnyal vagy anélkül,- a kajaklapáttal, a kenut viszont csak a kenulapáttal maga a spor­toló irányítja. A vízi akadályok leküzdésé­hez szükség van bátorságra, leleményes­ségre, kezdeményezőkészségre. A kaja- kozónak, kenuzónak jó úszónak kell len­nie, ismernie kell a vízi közlekedés szabá­lyait! A sportág első nemzetközi szervezetét a Dán, a Német, az Osztrák és a Svéd Kajak Szövetség képviselői 1924-ben ala­pították meg Koppenhágában. Hivatalos neve: Kajak-Kenusport Nemzetközi Kép­viselete. A sportág első Európa-bajnoksá- gát 1933-ban rendezték Prágában: a nemzetközi szövetség tagjainak száma ekkor 15 volt. Az első világbajnokságot a svédországi Vaxholmban bonyolították le. A II. világháborút követően, 1946-ban megalakították a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséget (ICF), melynek napjainkban 43 nemzeti tagszövetsége van. Első ízben a kajakozás mint vízi sport 1865-ben jelent meg, amikor a skót szár­mazású John MacGregor „Rob Roy“-nak nevezett kajakjával bejárta az ismertebb angliai folyókat. A szomszédos országok­ban többen is követték a bátor sportolót. Az első kajakversenyt Angliában rendez­ték 1867-ben. A sportszerű kenuzás ugyancsak a múlt században honosodott meg - Kanadaban. Európa a kenuval 1880-ban ismerkedett meg, amikor indián kenukat hoztak Amerikából és Kanadából. A kenu rövidesen népszerű túrahajóvá vált. Először Angliában és Franciaország­ban, később Csehországban, Németor­szágban terjedt el. A sportág fejlődését tovább segítette a gumikajak feltalálása. A szövetség nemzetközi versenyhajó­nak a svédek egyszemélyes kajakját fo­gadta el. Ennek mérete mind a mai napig: 520 cm hosszú és 51 cm széles. Megha­tározták a nemzetközi viadalok távját, mégpedig 1500 és 10 000 m-ben. Nem sokkal ezután megállapították a kenu egyes méretét: 520 cm és 82 cm (legki­Szabó Attila, minden idők legsikere­sebb csehszlovák kajakosa... (Gágyor Aliz felvétele) sebb szélesség). A kajak-kenu először 1936-ban szerepelt az olimpia műsorán. Akkor a férfiak kilenc versenyszámban viaskodtak, az 1948-as ötkarikás játéko­kon már egy női versenyszám is szerepelt a kilenc között. Az ezt követően sorra kerülő olimpián nem történt lényeges vál­tozás, az 1960-as olimpián a férfi ver­senyszámok ötre csökkentek - a hosz- szabb távú versenyszámok elhagyása miatt -, a nőknél két éremkollekciót osz­tottak szét. 1976-ban már a férfi ver­senyszámok kilencre növekedtek, majd az 1984-es olimpián újabb egy számmal bővült a kajak-kenu program: először sze­repelt a női kajak négyes. A kajak-kenu sportág öt szakágra, ezen belül két - kajakos és kenus - szakcso­portra tagozódik. íme, az öt szakág: gyor­sasági, szlalom, vadvízi, maratoni, vitorlás (kenuzás). Valamennyi szakágban - a vi­torlás kenu kivételével - a férfi és női kajak rövidítése: K, a kenu rövidítése: C. A K és C betűk után következő és kötőjel­lel elválasztott szám azt jelzi, a kajakban, illetve a kenuban hányán foglalnak helyet. A vitorlás kenu megjelölése: IC. A gyorsa­sági kajak-kenu versenyeket nők részére K-1, K-2, K-4; férfiak részére K-1, K-2, K-4, C-1, C-2 és C-7-es hajóegységek­ben rendezik. (zsi) PAVEL HARTL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents