Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-04-19 / 16. szám

zét hever a kes- amelyen szekér na^j^Mint az sötétben megy el en ér haza. Ha ol mi nincs a he- ne a házat, az le Dálnok Miska nmivel. Az élete gyermekkora, ; fel valami. Felolt a vasárnap eteken. Mintha rek, hanem élet- olna az iskolás ni padsorában, itt, amikor éne- tt ki a torkán, elemi iskola osz- ranabban az or- narchiában, igen k között, mert desapját elvitték i ismétlő osztályt kiai magyar falu amelyben tulaj- tozott meg sem- linden, legfőkép- a templom. Az 1 tanítottak, az I énekeltek, csúcsának az iránya ptelen-kelletlen nevezetes Imaradt minden, yaország belsejé- reket.

aló gyermek volt énykorában sem ;g a késő őszi és an ment a fonás, íztak a lányok, uzsalyt és a fon- lámpa fényében íyálazták a fona- nyek udvarlását, g, visszahúzódó ért ő nem tette Beült a sarokba, as kezek munká- vidámságot. Ne- : nevettek, elko- :k elkomorultak, ;ulathoz igazítot- hogy törekedett egváltoztatására. az először lányt, állú legényekkel k szülei a táncis- ki a többiek kö- minden lánnyal nt kapaszkodtak <üle egész éjsza- ultak volna. Dál- ■tt a falu legjobb rflmen lány kedvette őt komo- : bálozó lány úgy o, gyere, Miska, :t! Semmi tartóz- zükről iránta, de anformán, hogy zasság lett volna oltak testvérek, an a legidősebb te az öccse. Alijánál is véznább volt a sereghajtó, őzül a legélelme- ’hamarább a csa- Sajó-völgyi köz- , két szép gyer- urát elveszítette orúban. Két kis- il maradt, s meg íadiözvegy kese- eszett el a világ- sztességesen fel- sította, férjhez

olt ilyen határo- testvérek között, yámoltalanabbak falujában nem is , tanácstalanko- >dott, és elszáll- . Talán már har- elmúlt, amikor lére megházaso- aló emberek vol- légynek sem, jól judokkal, min- ÍRodtek senkivel, sek közé tartoz- , hogy hat napon

gig érő palatábla lőtt álló regényé- bileuma alkalmá- erzöt.

át munkálkodtak, végezték minden dolgukat, a hetedik napon azonban semmit nem tettek, a Tízparancsolat betűihez igazodtak. A hetedik napot megszentelték imádkozással, hideg őszi és téli napokon a templom zord falai között, tavasszal és nyáron pedig az isten házának hűvösségében. Istenkáromló szó soha nem hagyta el a szájukat, pedig lett volna számtalan okuk bűnös szavak kimondására, hiszen a Mindenható Isten sokszor próbára tette a türelmüket. Vagy úgy, hogy dögvészt szabadított a hízójukra és a tehenükre, vagy úgy, hogy jégveréssel nagy kárt tett a termésükben. Még azzal is sújtotta néhányszor őket, hogy tavasszal, hóolvadás idején, annyi vizet zúdított le a dombokról, hogy az nem volt képes elfolyni természetes árkában, kilépett a medréből, s térdig érő magasságban a házukban állt meg. A próbatevések sorába tartozott az is, hogy Miska sokáig nem nősült meg. Amikor pedig elérkezettnek

mi erdő dolgozói voltak. Mindkettőjüket azonnal elbocsátották. A Dálnok családnak leáldozóban volt a napja. A két testvér már nem hordta haza a pénzt az állami erdőből, s a visszacsatolás utolsó heteiben már a cseh és a morva kereskedők sem jöttek. A Horthy-rendszer- be kerülve meg úgy volt, hogy csupán lélekben gyarapodtak az emberek, a paraszt termelte javak után nem kapkodott senki, nem kellett a búza, a jószág, még fillérek sem nagyon ütötték a markát. Dálnok Miskáéknak pedig kellett volna a pénz. A boldognak ígérkező házasságukban fiúgyermek született, s nem volt mindegy, hogyan alakul számára a szebb jövő. Már Albert is megnősült, helyben, és szaporaságot mutatva, egyik gyermeket a másik után szülte a felesége. A birtokra, a mindössze tíz magyar holdra nem lehetett a három részre szakadt család jövőjét építeni. Albert szerencsére nem maradt a szülői házban.

látta az időt, hogy valamelyik lánynak bekösse a fejét, egy távolabbi szomszédfalusi lányon akadt meg a szeme, szomorúvá a szülei szívét azzal, hogy ismeretlen helyen kereskedett. Szegényebb parasztember lánya volt a kiszemelt, nem kövér, csak annak látszott, mert erős csontozata és széles pofacsontja volt, bodorított hajjal, magas homlokkal, formás, gusztusos alakkal. Nagy volt köztük a turbékolás, úgy nyalták- falták egymást, hogy abból nem is lehetett másra következtetni, csak arra, hogy ezeket a későn egymásra talált szerelmes embereket majd csak az ásó meg a kapa választja el egymástól. Úgy is alakult minden. A mézeshetek hosszabbra nyúltak a megszokottnál, és ami faluhelyen feltűnést keltett, mert nem engedhette meg magának senki, hogy a legnagyobb dologidőben is lepihentek ebéd után, és órákig nem másztak ki az ágyból. Ha olyankor valamiért sürgősen költeni kellett Dálnok Miskát, egy szál ingben, gatyában jelent meg az ajtóban, a felesége meg összeboglyozott hajjal, szétnyíló pongyolában, amely alól kivillant a szép fehér bőre, néha a szőrzete is, különösen amikor a bó- dultsága miatt elővigyázatlan volt. A látottakat csak úgy magyarázta mindenki, hogy későn adták a fejüket házasságra, s a mulasztást gyorsan be akarják pótolni, azért bizonyul számukra kevésnek az éjszaka.

A szülők az udvar hátsó részébe húzódtak, onnan figyelték, mi történik az elsőházban. Idős Dálnok Mihály még jó erőben volt, egymaga elbánt a földdel és a jószágaival, egyik fiát is, a másikat is arra biztatta, nézzenek munka után. Találtak is maguknak elfoglaltságot az állami erdőben, s oda csak fejsze és fűrész kellett. Akkor mindjárt jobb napok virradtak a családra. A föld megtermetté a kenyérnekvalót, a jószág hasznából és a két férfi keresetéből biztos pénz állt a házhoz. A termény eladásán nem kellett törni a fejüket, cseh és morva kereskedők járták a magyar vidéket, s teherautójukkal az udvarokba tarolva elvittek mindent. De a gyarapodásnak ezek az esztendei nem sokáig tartottak. Jött ezerkilencszázharmincnyolc, s megbolydította a falut. Egy napon arra ébredt mindenki, amiben már nem is hitt, hogy hamarosan visszakerülnek az anyaországhoz. Türelmetlenség lett úrrá az embereken, a Dálnok családon is. Ez abban mutatkozott meg, hogy a férfiak hamarább elénekelték a magyar himnuszt, mint ahogy az megengedett lett volna. S ebből Dálnok Miskának és az öcs- csének nagy kellemetlensége lett, mert hiszen a cseh csendőrök még nem vonultak el, s azokon ütöttek, akiken tudtak, Dálnokon elsősorban Miskán és Alberten, mert ők az állaA csordás lányát vette el, oda költözött vőnek, majd az apósa példáját követve elvállalta a csordásságot, csak részt kért s kapott a tíz hold föld hasznából. A csordásságban megmaradt mostanáig, a szövetkezet nyáját őrzi, megtetszett neki a legelők csendessége, a Dálnokok természetének nagyon is megfelelő magány. Bár a csorda mellett maradásban közrejátszott a második világháború csatamezője is. Akna vágódott a földbe a közelében, és a csodával határos módon semmi látható sérülés nem esett rajta, de mind a két fülére megsüketült, azóta a feleségén és a gyermekein kívül senki nem tud értekezni vele, ő maga nem is szeret beszélni, mivel nem hallja, amit mond. Akkor nyugodt, amikor a csorda után lépked, az állatokat legelteti, mert azok ugyanúgy a csendet szeretik, mint ő. Nem, kérdeznek tőle semmit, nem kell felelnie semmire.

A Sasos behívó Dálnok Miskát sem kerülte el. Megjárta a háború poklát, de sebesülést ugyanúgy nem szenvedett, mint Albert, noha az aknarobbanás okozta süketség is sebesülés. A lelke kapott hatalmas szilánkot, mert míg ő a fronton harcolt, a magyar hazát védte, felesége ösz- szeszűrte a levet egy volt falubelijével, alighanem a korábbi szeretőjével, s nem várta vissza az urát hűséggel, s főként nem várta vissza a dál- noki házban. Egy napon, már a háború vége felé, nyáriszekér farolt be a Dálnok udvarba, s két markos férfi kihordta a házból az asszony szerény bútorzatát és minden más holmiját, üres lett az elsőház és részben a konyha, szégyen költözött a felrakott bútorok helyére. Dálnok Miska a halálos veszedelemből hazakerülve üres házat talált, csak a hitvesi ágy maradt érintetlenül benne. Soha többé nem feküdt bele abba az ágyba. Soha azután nem is fűtött be abban a szobában. A kemény téli hónapokban együtt didergett a füle- ki kályha és a hitvesi ágy, a függönytől megkopasztott ablak, amely majdnem annyira összezsugorodott, mint a bánattól Dálnok Miska szeme. A konyha díványán vetett magának ágyat, ott élte sivár napjait és éjszakáit, s annyira beletemetkezett a saját csendjébe, magányába, hogy még a szüleit sem látta szívesen, ha benyitottak hozzá. Albert sem tehette be hozzá a lábát, lelke mélyén ellenszenvet érzett az öccse iránt is, amiért neki sikerült a házassága. Frontélményeket sem tudott meg tőle senki. Ha Albert süketen tért haza a harctérről, akkor Dálnok Miska némán és búskomoran. Ha szarvai lettek volna, mint a bikának, mindenkit felöklelt volna, aki az útjába kerül, olyan indulatok dolgoztak benne. Az emberek átérezték, mekkora csapás érte Miskát, nem tolakodtak a közelébe, magára hagyták a mezőben és mindenütt, úgy gyógyítsa a lelkén ejtett sebet, ahogy a legjobbnak találja. Nem ment egyszer sem a felesége és a gyermeke után, tartás és konokság jócskán összegyűlt benne. Ők mentek el, nekik kell visszajönniük, ha akarnak. Ha ő zavarta volna el őket, akkor kellene neki megkövetnie a feleségét. De itt házasságtörésről van szó, a felesége már össze is állt a falubelijével. Még nem bontották fel a házasságot, de az asszony már a második gyermekével is állapotos, s az a gyermek már attól a másik embertől van.

Dálnok Miska azokban a hónapokban csak a keserű nyálát és a kínját nyelte a tehetetlen vergődésben és a mérhetetlen szenvedésben. Akkor lett nyugodtabb és elviselhetőbb az élete, amikor a bíróság felbontotta a házasságukat, kimondta a válásukat. Mert azután már semmi köze nem volt a feleségéhez. Olyan érzés

töltötte el, mint mikor leveszik a bilincset a rab kezéről. Lelkének ez a megkönnyebbülése sem tartott sokáig. A válás esztendejében el kellett temetnie apját, anyját. A szülők elveszítése miatt másféleképpen szenvedett. Halálukban az elrontott életét is mélyen meggyászolta, hiszen olyan egyedül maradt a házban, mint az ujja. Megtehette volna, hogy nyakába szedi a lábát, s úgy elmegy Dálnokról, hogy soha többé nem látja viszont senki. Köd előtte, köd utána... Valóban elveszhetett volna a világban, legalábbis a cseh országrészben, ahová el is hurcolták a magyarokat háborús bűnösség vádjával, de valahogy nem volt kedve véglegesen kitennie a lábát a házából, kapaszkodott mindenbe, ragaszkodott mindenhez, amije volt, s inkább vállalta mindennek a legnehezebbjét, csak hogy a faluból ne kelljen kimennie. Annak ellenére is maradt a házában, hogy mikor a magyarok deportálása és kitelepítése elkezdődött, kapott egy végzést a járásbíróságról, amelyben az állt, hogy háborús bűnösség okán elkobozták a házát. Köpött egy nagyot a bakancsa orra elé, rántott egy indulatosat a vállán, hogy a papír csak papír, mindig is az marad, az elkobzott házában is ő lakik tovább, s ez a lényeg, nem az, amit a papírra firkálnak. Mivel sem Csehországba, sem Magyarországra nem toloncol- ták ki a házából, hamar el is feledkezett a bírósági végzésről. Az ötvenes évek elején még kapott egy levelet a járási hivataltól, s abban már arról értesítették, hogy bírósági eljárás mégindításával és a perköltség vállalásával visszaszerezheti az elkobzott házát. Sokan éLtek akkor a felajánlott lehetőséggel, csak Dálnok Miska nem. Legyintett arra a levélre is, mondván, hogy a papír csak papír, s olyanokat is morgott az orra alá, amilyeneket a falról olvasott le. Ha a föld azé, aki megműveli, akkor a ház is azé, aki lakja! Meg amit akkor elrontottak, és most változtatni akarnak rajta, ne az ő költségére és zaklatására tegyék. Intézzen el mindent a hivatal, őt hagyják ki a játékból. A fülét sem mozdította, amikor a szlovák nyelvű értesítést megkapta, talán nem is értette meg egészen, mi állt a levélben, házalni meg nem akart vele. Persze más is közrejátszott abban, hogy a fülét sem mozdította a háza miatt. A haláláig be nem gyógyuló sebére továbbiakat kapott a szülők elveszítésével. Az édesapja távozását talán nem is szenvedte meg annyira, az édesanyjáét érezte jobban. Egy konyhán éltek, az asztalon mindig volt főtt étel. A mosás, vasalás, takarítás gondja is az édesanyjáé volt. A szülők halála után még jobban érezte megcsalatásának, megaláztatásának a szégyenét. Szerette a feleségét,

a kisfiát, akik soha többé nem nyitották rá az ajtót, s a férfiember magatehetetlenségével is tisztában volt, sem főzni, sem mosni nem tudott, a takarítást meg látni sem akarta. Elég hamar eljutott annak a felismeréséig, hogy vagy megnősül, vagy felakasztja magát.

Az előbbire érlelődött meg benne az elhatározás, és hogy milyen keservesen, arra abból is következtetni lehetett, hogy messze földön, valahol Szepsi környékén nézett ki magának feleségnek valót, egy olyan szörnyűséges vénlányt, aki nem kellett a kutyának sem. Hatalmas zsírtömeg volt az istenadta. Nem volt csizma, amelynek a szárába belefért volna a lába. Bolti ruha sem volt olyan, amelybe kényelmesen belebújhatott volna. Melltartót sem hordott, mert olyan nagy számút, amilyenre neki lett volna szüksége, nem talált sehol. Alakja nem volt, csak kócos haja. Szeme sem nagyon, mert benőtte a zsírpárna. A csúnya nők világversenyén biztosan ő szerezte volna meg az első helyet. Dálnok Miskát minden kétséget kizáróan az vezette a másodszori párválasztásban, hogy a csúf vénlány majd sírig tartóan hűséges lesz hozzá, mert csak neki kell, senki másnak a világon. így nősül másodszor az, aki egyszer már megégette a kezét! Szerényen, csak szűk családi körben ülte meg második lakodalmát, s attól a naptól kezdve sokan mondhatták volna neki:- Miska, hová tetted a szemed, hogy ilyen kerti ijesztőnek való asz- szonyt hoztál a házadba?

Dálnok Miska hamar belátta, nem dicsekedni való asszony a második felesége, jobb otthon ülni vele, mint szomszédolni. Meg ha történetesen világ szépe lett volna, akkor sem tartotta volna ésszerűnek a látogatásokat, mert a felesége kitanult varrónő volt, mindent megvarrt magára és a faluban is olyan gyorsan elterjedt a híre a tudományának, hogy mind gyakrabban kopogtattak náluk az asszonyok varratnivalójukkal. Pénz állt a házhoz. A szövetkezet akkor még nem sokat fizetett, volt úgy, hogy az emberek hónapokig nem láttak pénzt. S aki e szegénység és nyomorúság napjaiban, hónapjaiban megszorult, Dálnok Miskáékhoz ment kölcsönért. Meg is változott a falu véleménye a nősülésről.- Nem szép a felesége, de a keze aranyat ér. Ahányszor meghajtja lábával a varrógépet, annyiszor hull pénz a bukszájukba - mondogatták egymásnak az emberek.

Az is kitudódott később, hogy Dálnok Miska házában nagy a rendetlenség. A szeméttől alig lehetett lépni a konyhában, az edény elmo- satlanul hevert a lócán, a függöny is rettenetesen koszos volt az ablakon, még a jó hírű füleki sparherdjük sem mutatta az eredeti színét. A rendetlenségre figyeltek a dálnokiak, nem az asszonyra, így aztán váratlanul ért mindenkit a hír, hogy a Dálnok Miska felesége gyermeket szült. Még a legélesebb szemű asszonyok sem vették észre a terhességét. Kövérségében elveszett a magzat. Dálnok Miskát háziassá tette a gyermekáldás. A szükség is azt parancsolta, hogy ő foglalkozzon többet a fiával. Mert ahogy nőtt, növekedett, úgy lett egyre költségesebb a nevelése. Kijárta helyben az általános iskolát, a városban pedig a magyar gimnáziumot. Érettségi után azonban elkövetett két nagy hibát. A katonaidő letöltése előtt megnősült, s cigánylányt vett feleségül. Az utóbbi tette volt a megbocsáthatatlanabb. Nem is a Dálnok Miska szemével nézve, mert ő mindent megértett a jóságos természetével, hanem a fe- leségéével, aki a vérig sértett hiúságát meglobogtatva, az őket ért nagy szégyent ellensúlyozva kitiltotta a házból a fiát. Nem mentek el az esküvőjére sem, a lakodalomba sem, a fiúi engedetlenség úgy megkérgesí- tette az asszony szívét, hogy haláláig nem bocsátott meg a gyermekének. Dálnok Miska nem porolt a feleségével, ráhagyott mindent, óvakodott második házasságának a felbomlásától. De amint a hitvese hirtelen támadt betegségben meghalt, máris elrendezte viszonyát a fiával. Helyreállította a megromlott családi kapcsolatot. Szent lett a béke, fátyol borult a múltra, Dálnok Miska igazi apai szeretettel viseltetett fia iránt, akire magában fel is nézett, hiszen a gimnáziumi érettségijével tiszteletre méltó állást töltött be a malomban. Dálnok Miska hűségesen látogatta gyermekeit a városban, ők is eljártak hozzá, amikor csak tehették, s olyankor valósággal kisuvikszolták a házat. Egyetlen kíslánykájuk meg különösképpen hozzáférkőzött a nagyapja szívéhez.

A rajongásig szeretett lányunoka juttatta döntő elhatározásra Dálnok Miskát, hogy még életében elrendezi házának a hagyatékolását. Éspedig úgy, hogy az első házasságában született fiára nem hagy semmit, és még csak lelkiismeret-furdalása sem lesz miatta, hiszen mióta elhagyta a felesége, nem is nagyon látta, esetleg nagyon messziről a városban. A második házasságában született fiára hagyja a házat, mert akárhogyan alakult is viszonyuk az ellenkezésüket és haragjukat kiváltó házassággal, a múló évek és az édesanya korai halála helyrehozott mindent. Amikor megelégelte a mezei munkát, és beljebb került a tehénfarmra, az idejéből is jobban futotta az intézkedésre. Egyik nap magára öltötte az ünneplő ruháját, és felszállt a városba vivő autóbuszra. Illedelmesen kopogtatott a járásbíróság ajtaján, és az éppen kéznél levő magyar ügyvédnek előadta a szándékát, ami nagyon •röviden úgy hangzott:- A második házasságomban született fiamra akarom hagyni a házam!- Ennek semmi akadálya, Dálnok úr - mondta az ügyvéd. — Nekem azonban meg kell néznem, hogy most kinek a nevén áll a ház.- Nézze csak meg nyugodtan, ügyvéd úr — hagyta rá Dálnok Miska a dolgot.- Van egy kis hiba - közölte vele elég hamar az ügyvéd. — A ház nem a magáé, az államé, elkobzott ház!- Az hogyan lehet? Én lakom benne! Abban született az apám és a nagyapám is. Én is abban láttam meg a napvilágot — háborgott Dálnok Miska.- Mi azért ne haragudjunk egymásra - csendesítette a háborgását az ügyvéd. - Én csupán a tényállást közöltem Dálnok úrral!- Most mit csináljak? — kérdezte az ügyvédtől leverten.- Menjen a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági osztályára, és kérje ki írásban az elkobzásról szóló végzést. Aztán jöjjön vissza hozzám, és nyújtson be nálunk kérelmet a háza visszapörlésére - látta el az ügyvéd tanáccsal.

Dálnok Miska lesújtottan vánszor- gott át a járási nemzeti bizottság épületébe, ahol megint arra figyelmeztették, hogy írásban kell folyamodnia hozzájuk, s ők majd postán elküldik címére a negyvenötös végzést. Másnap Dálnok Miska már a Dálnoki Helyi Nemzeti Bizottság irodájában ült, megíratta szlovákul a kérelmét, s maga vitte el a postára. Két hét múlva kapott választ és végzést. Közben éjszakákat nem aludt, nem ment a fejébe sehogy, hogy a háza nem a háza. Egyik falubelije azt tanácsolta, küldje el a járástól kapott végzést pozsonyi ismerősének, lobogtassa meg a magas hivatalok folyosóin. Ott intézhető el legkönnyebben, hogy újra a nevén álljon a háza. Egy másik meg azt tartotta jónak, ha újra elmegy a helyi nemzeti bizottságra, és pecséttel hitelesítve igazoltatja, hogy a házában lakik, fedele alól nem is költözött el soha, s azt küldi el sürgősen Pozsonyba. Ő azonban már nem mutatott érdeklődést a háza visszaszerzésére. Nem ment sehová, a falu megrökönyödésére inkább elbújt a világ szeme elől. Fiatal házasember korában azt szégyellte, hogy elhagyta a felesége, most meg azt szenvedi meg rettenetesen a lelke, hogy a háza nem a háza. Jó lesz minden lépésére vigyázni, nehogy maga eszközölje ki a jóvátehetetlent. A saját házából való kitoloncolást.