Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-29 / 13. szám
4f A megkínzott Krisztus, fején a megszégyenítő töviskoronával, megváltói küldetésének tudatában bátran vágta a világi hatalmasok és farizeusok szemébe: az én országom nem e világból való. Nem az ő világukból... A hatalom urai megszeppentek: valóban lehetséges lenne, hogy az övéken kívül vanítóinak közelében mindenkor ott settenkedtek a harminc ezüstért bármilyen szolgálatra kész júdások is. Igyekeztek bizalmukba férkőzni, eleve azzal számolva, hogy a kellő pillanatban több-kevesebb ezüstért, hivatalért elárulják őket. A júdások az emberiség szánalmas, megvetett figurái. MESSIÁSOK lami más világ is létezhet? Egyáltalán ki meri kétségbe vonni hatalmuk örökkévalóságát?Nem volt kegyelem. Krisztus sorsa megpecsételődött. Mert mi történne, ha követői megingatnák az oly szilárdnak hitt trónokat? A bibliai Megváltó örök jelkép. A múló világi hatalommal a lélek, a szellem megdönthetetlen erejét állította szembe. Bármennyire hihetetlennek tűnik, az uralmon levőknek rá kellett döbbenniük, hogy az alattvalók a világ eddigi rendjét nem tartják megváltoztathatatlannak. Hiába őrizték fegyverekkel, hadseregekkel királyi, császári széküket, a szellem, az emberi igazság erejétől megrettentek. Feszítsd meg őt! - hangzott a félelem diktálta ítélet. A megfeszített Krisztus látványa a fölötte ítélkezőknek némi megnyugvást nyújthatott. Íme, lássátok, így jár mindenki, aki a meglevő világrendet kétségbe meri vonni! Az emberibb világra áhí- tozók pedig elcsüggedtek: valóban nincs remény az emberiség megváltására? A keresztre feszítés az emberiség golgotájának csak egyik szomorú, újra és újra ! ismétlődő állomása. De ennek az útnak számtalan tanulsága van. Az emberiség megváltására elhivatottak ereje akkor ölt testet, ha igéjüket, tanításukat milliók teszik magukévá és követik őket. A világ hatalmasai épp ettől való félelmükben igyekeztek az új igék hirdetőit töviskoronával, tüzes trónnal, máglyákkal, haláltáborokkal vagy éppen kivégzőosztagok sortü- zével megfélemlíteni. Ám az emberiség nagy taAz evangéliumi tanítványok között ott van az is, aki őszintén lelkesedett a Mesterért, de félelmében gyáván megtagadta tanítóját. Ilyen lelkes tanítványok is élnek itt közöttünk, akiknek lelkesedésétől csak gyávaságuk nagyobb. Ők is sajnálatra méltó emberkék. Hát a Pilátusok? Talán ők hiányoznak életünkből? Korántsem. Ha nem is mindig bírói talárban, de ők ítélkeznek a nagy vagy a kisebb messiások fölött. De nyomban mossák is a kezüket: másképp nem tehettek, csak kötelességüket teljesítették vagy parancsra, kényszer hatására cselekedtek. Ezzel nyugtatgatják a néha megszólaló lelkiismeretüket. Ki tudja, a júdások, a tanítójukat elárulok, a saját meggyőződésüket is megtagadók vagy az ítélkezők, de mindenkor kezüket mosó Pilátusok ártanak-e többet az emberiségnek? Mindenesetre a hatalmukat féltve őrzők sohase hagyják ki őket számításaikból... A bibliai példázat ezzel korántsem ér véget, mert az emberiség megváltására hivatottakat ugyan keresztre feszíthetik, de újra és újra feltámadnak. Új messiások születnek, újabb hívőket, tanítványokat toboroznak. Igaz, ismét csak nyomukba szegődnek a júdások és farizeusok, akik ugyan anyagiakban bővelkedhetnek, de embertársaik megvetése kíséri őket. A keresztre feszítés és a feltámadás bibliai szimbólum és örök érvényű tanulság messiások, tanítványaik, de a hatalmasok és kiszolgálóik számára is. Zsilka László A Tiso-per a vádló és a védő szemével írásunk az 5. oldalon Húsvét - a Húsvét-szigeten Sebes Tibor riportja a 4. oldalon JUHÁSZ GYUJ.A Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, élet örökkön élő, Fogadd könnyektől harmatos dalom: Szívemnek már gyász is röpke álom, S az élet: győzelem az elmúláson. Húsvét, örök legenda, drága zálog, Hadd ringatózzam a tavasz-zenén, Öröm: neked ma ablakom kitárom, Öreg Fausztod rád vár, jer, remény! Virágot áraszt a vérverte árok, Fanyar tavasz, hadd énekellek én. Hisz annyi elmulasztott tavaszom van Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban! Egy régi húsvét fényénél borongott, S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Én dalt jövendő húsvétjára zsongok, És neki szánok lombot és zenét. E zene túlzeng majd minden harangot, S betölt e Húsvét majd minden reményt. Addig zöld ágban és piros virágban Hirdesd világ, hogy új föltámadás van! Fero Spécii felvétele
