Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-03-15 / 11. szám

ÚBUJÍSBfl * . jy etlaki emberek. Vasárnap j\ és hétfőn Pozsonyban, keddtől szombatig Győrben él­nek. Dagmar harmadik, Franti­sek Kostolník ötödik évadját töl­ti Markó Iván együttesében. Po­zsonyban házastársak, Győrben a színpadon is partnerek. Itthoni napjaik pihenésről, erőgyűjtés­ről és fészekrakásról szólnak, odaát a gyakorlatokat, a próbá­kat és az előadásokat tartják fontosabbnak. Azt, hogy minden este, minden darabban a maxi­mumot adják. Először A haza gyermekeiben táncoltak együtt, aztán a Szamurájban, Az ígéret földjében, majd a Daphnis és Chloéban, most pedig Markó Iván legújabb koreográfiája, Az élet peremén viszi előbbre közös balettszínpadi életüket. Dagmar a Dámát táncolja a darabban, azt a nőt, aki nem is annyira a fris­sen festett anyagokra mint in­kább a jóképű fiúkra kíváncsi a műhelyben, Frantisek a kelme­festők egyike, aki társaival együtt, a mérges gázoktól meg­részegedve embert öl — ártat­lanul. • A kezdet bizonyára a ti esete­tekben sem volt könnyű, hiszen nyelvtudás nélkül, néptáncegyüttesi „múlttal“ kerültetek Győrbe. Ma, amikor az első évek nehézségein mindketten túl vagytok már, hogy * • érzitek magatokat Markó Ivánnál?- Én szeretném még jobban érezni magam - szólal meg hosszú töpren­gés után Dagmar szerintem az utolsó fal még most sem omlott le köztünk, s hogy marad-e, az csak Ivántól függ. • Mi ez a fal?- Csak találgatni tudok. Iván talán úgy gondolja: a nyelv még mindig gondot okoz számomra. Nyolcvan­nyolc őszén, amikor szerződtetett, három szót tudtam csak magyarul, de ma, a próbákon már értem őt. Főleg, ha ismerem a darab libret­tóját.- Nem olyan magas ám ez a fal - jegyzi meg Frantisek -, és egy-egy pillanatra el is tűnik már. Az igazság az, hogy mindketten nagyobb fela­datokra várunk, de hát ezzel minden táncos így van. Ha elégedettek len­nénk, ott is hagyhatnánk a pályát. Aztán mint minden együttesnek, a Győri Balettnek is megvannak az oszlopos tagjai. Iván elsősorban rá­juk épít, és ez így van rendjén. Ma már azon sem csodálkozom, hogy mindenkihez más a viszonya... nem vagyunk egyformák, egyikünkben több, másikunkban talán kevesebb a szeretnivaló. A próbán viszont, ha korrigálja egy-egy mozdulatomat, eszembe sem jut, hogy ezt vagy azt a megjegyzést most azért kaptam tőle, mert valami miatt esetleg ne­heztel rám... nem, az észrevételei mindig a mozdulatok minőségének szólnak. A maximalizmusa pedig kezdettől fogva útmutató számomra. • Voltaképpen miért döntöttetek úgy, hogy itthoni pályátoknak hátat fordítva Győrben kezditek elölről táncos életeteket?- Én egy idő után valami egészen másra vágytam, mint amit a Szlovák Néptáncegyüttes adott - mondja Frantisek. - A folklór variációi, lé­péskombinációi sokkal kötöttebbek, ugyanakkkor sokkal kevesebb tar­talmat hordoznak, mint a modem balett mozdulatsorai. Emlékszem a napra, amikor először láttam a Carmina buranát a győriekkel... elementáris hatással volt rám. És akkor éreztem, hogy lépni fogok és megkerestem Ivánt.- Ugyanígy voltam ezzel én is - jegyzi meg Dagmar. - Valósággal megbabonáztak a győriek. A stílu­suk, az előadásmódjuk, a táncuk egészen más volt, mint amit addig láttam. A hattyúk tava, vagy a Dió- törö színtiszta technika, a klasszikus balett ezért sem vonzott annyira soha, ezzel szemben az, amit Ivá- néktól kaptam, a lelkemnek szólt. Igen, nehéz volt az első év, de nem a nyelv miatt, hiszen a férjem mindig ott állt a közelemben. A táncstílus okozott gondot eleinte, és az, látom, kezdetben azokat is m'egizzasztja, akik a budapesti Táncművészeti Főiskoláról, vagy egy másik társulat­ból szerződnek Győrbe. Ivánnál ugyanis a technika lélekkel párosul, nála minden mozdulatsor érzelme­ket hordoz. Azt a variációt, amelyi­ket nem hatja át a lélek, ő soha, egyetlenegyszer sem fogadja el. Ná­la a testnek valóban beszélnie kell. • A repertoáron levő darabok közül melyikben érzitek a'legjoböan magatokat?- Nekem a Bolero a kedvencem - válaszolja Dagmar -, az valósággal „kilügozza“ a lelkemet. Tökéletes koreográfia, ahhoz egyszerűen n ncs mit hozzátenni. Frantisek a Carmina buranáról be­szél.- Abban nagyon boldog va­gyok ... ez volt az első meghatározó élményem az együttessel és most éri is táncolok a darabban. Ez az öröm azóta sem halványult el bennem. De ugyanígy imádom a Daphnis és Chloét... Iván pontosan tudja, mi rejlik Ravel zenéjében. • Ott legbelül, lélekben, változta­tok-e, amióta Markó együttesében táncoltok?- Biztosan — hallom jobbról is, balról is. Aztán Dagmar folytatja:- Hogy hatással vannak rám ezek a darabok és hogy jó irányban vál­toztatnak rajtam, azt abból tudom, hogy mostanában azok a dolgok is nyomot hagynak bennem, amelyek­re korábban oda sem figyeltem. Iván közelében, és ezt túlzás nélkül állít­hatom, nyitottabbá, érzékenyeb­bé válik az ember. • Külföldi útjaitok során hol érté­tek meg eddig a legnagyobb sikert?- Indiában. Alighogy megérkez­tünk, már figyelmeztettek is bennün­ket, hogy az ottani közönség rövid, halk tapssal köszön meg minden előadást. Delhiben, Bombayben, Calcuttában nekünk mégis akkora sikerünk volt, hogy a nézők bravóz­va, hosszú perceken át hangosan tapsoltak. • Csalódottak hol voltatok?- Berlinben, a két Németország egyesítése idején. Azokban a napok­ban ott minden fontosabb volt... a mi előadásunkra is talán csak har­mincán jöttek el. Ilyen sem azelőtt, sem azóta nem történt még velünk. • Ha most Markó Iván azt mon­daná nektek: szeretne meglepni ben­neteket, de nem tudja, minek örülné- tek a legjobban, mit válaszolnátok neki?- Én egy olyan darabot kérnék tőle, mint a Bolero - feleli Dagmar.- Én meg olyat, mint Az igazság pillanata - szól Frantisek. • Azt hittem, mindketten szerep­ben gondolkoztok.- Nem, szerepet nem kér az em­ber — hallom mindkettőjüktől- szerepre csak várni szabad. Szabó G. László Közép-európai folyóirat A közép-európai változások sok új kísérle­tet szülnek. A regionális politikai együttmű­ködés alapjainak lerakása után megjelennek az első folyóiratok is, amelyek megkísérlik a térség változásainak, problémáinak elemzé­sét és az olvasónak lehetőséget nyújtanak a tájékozódásra a pluralista rendszerek küz­delméről, a múlt gazdasági örökségének a fel­számolásáról és a piacgazdaság megteremté­sének ezernyi nehézségéről. Nemrég akadt a kezembe a Danubius című közép-európai folyóirat magyar kiadásának idei második száma. A havilap Bécsben is megjelenik német nyelven. Valószínű, hogy ez csak a kezdet. A kiadó bizonyosan számít arra, hogy idővel más nyelveken is eljut az olvasókhoz. Erre enged következtetni a lap­ban található tartalmi összefoglaló lengyel, cseh, szlovák, szlovén, horvát és olasz nyelven. A lap idei 2. száma két nagy témakört igyekszik körbejárni Közép-Európában: A piacgazdaságot és az erősödő bűnözési hullámot. A lapban több Csehszlovákiával kapcsolatos érdekes írás is található. így: Ha Prágában leszáll az est (A rendőrség küz­delme a bűnözőkkel), „Peresztrojka“ Szlová­kiában. A két gazdasági cikk címe: Gazdasági reform Prágában és Szlovákia gazdasági láz­ban. Az írások megítélésem szerint objektí- vek, a lényegre tapintóak. De ugyanilyen alaposak a Lengyelországról, Magyarország­ról, Szlovéniáról közölt cikkek is. A lapban színvonalas a kulturális rovat, amelyet könyvajánlatok és közép-európai kulturális kalauz egészít ki bécsi, prágai és budapesti programokkal. A lap egyetlen hibája az ára. Egy példány­szám 25 koronába kerül (75 forint, és 40 schilling.) Annyi, mint a Vasárnap hat példányszáma. Kár, mert így nem hiszem, hogy eljut a csehszlovákiai magyar olvasók szélesebb köreibe. Cigány-magyar szótár Örömmel olvastam a hírt, hogy a budapesti Kossuth Könyvkiadó megjelentette a Ci­gány-magyar, magyar-cigány szótárt. Végre a roma-kérdés körül folyó vitában egy becsü­letes tett. Karsai Ervin és Rostás-Farkas György számba veszi benne az eddig feltárt cigány szókészletet, beleszámítva az újabb fogalmak cigány megfelelőit is. A háromezer címszó a legelterjedtebb lován nyelvjárás mellett közli más vidékek kifejezéseit is. 1983-ban ugyan már megjelent A magyar- országi cigányság szótára, ez azonban elsősor­ban szakemberek számára készült. A most napvilágot látott mű viszont a hétköznapok szókészletét dolgozza fel. Úgy gondolom, hogy a romák szervezetei beszerzik ezt az alapvető művet és terjeszteni fogják legalább a szerény értelmiségi réteg körében, hogy megtisztítsák nyelvüket a ren­geteg idegen kifejezéstől. Ha az ember a vá­rosban cigányokat hall társalogni, elcsodálko­zik rajta, mennyi szlovák és magyar szót kevernek nyelvükbe. Minden bizonnyal nem ismerik roma megfelelőiket. Az új szótár ebben is segíthet nekik. (Ára 178 forint.) Mi lesz a háromezer elrabolt festménnyel? Hitler, a fasiszta harmadik birodalom vezé­re, fiatal korában festegetett. A gyenge ama­tőrképektől azonban nem jutott tovább. Am „vonzalma“ a festészet iránt akkor is megma­radt, amikor hihetetlen politikai karrierjének csúcsán leigázta majdnem egész Európát. Né­metországban létre akarta hozni minden idők legnagyobb képtárát. Ebbe a képzőművészeti anyagot a megszállt európai országokból akarta összerabolni. A Wehrmacht speciális egységei tervszerűen átvizsgálták az európai képtárakat, múzeumokat, magángyűjtemé­nyeket és azok legjavát becsomagolták és Németországba szállították. így került több mint háromezer értékes francia festmény is a nácik birtokába. A francia L’Express utánajárt a dolgoknak és megállapította, hogy a második világhábo­rú végén ezeknek a műveknek a többségét Ausztriában, az Altausse környéki sóbányák­ban rejtették el. A háború végén az amerikai megszálló hatóságok ideiglenesen az osztrák kormányra bízták a festmények gondozását. Az osztrákok a művek legjavát szétosztották a különböző képtárakba és múzeumokba. Az említett lap szerint sok száz értékes festmény nedves osztrák múzeumi raktárakban várja jobb sorsát. A háború után a franciák kutattak az ello­pott képek után, és nyomára is jutottak Auszt­riában. A L’Express szerint osztrák hatósá­gok azonban évtizedekig lehetetlenné tették a pontos felmérést. Jelenleg a helyzet az, hogy a francia kormány diplomáciai úton kérte az osztrákokat, tegyék lehetővé a francia sza­kembereknek a háromezer kép felkutatását. Az osztrákok a kérésre egyelőre nem reagál­tak. így a francia-osztrák csendes háború a háromezer festményért tovább folyik. Csecsemőszínész A gyerekszínészeket mindig kedvelte a mo­zilátogató közönség. Shirley Temple, az Egye­sült Államok jelenlegi prágai nagykövete már négyéves korában ismert színésznő volt Ame­rikában. A legfiatalabb színészről azonban nemrég szereztünk tudomást a lapokból. Tom Tudgaynak hívják az illetőt és fogalma sincs róla, hogy mi a színművészet, a film, a televí­zió. Ugyanis kéthónapos korában szerződtet­ték Angliában egy filmsorozat felvételeihez. A 4,5 kilós Tomi már az első pillanattól kezdve hidegvérrel bámulta az idegesen fut- kározó személyzetet, sőt egészen tetszett neki a filmgyári rumli. A rendező, valamint film­beli papája és mamája nagyon elégedett Tomi­val, realista módon „megjátssza“ a csecsemőt. Tegyük hozzá, hogy a gyerek 25 éves mamája is elégedett, hiszen a fia naponta 150 dollár gázsit kap. „Hihetetlen - dicsekedett a mama a riportereknek, - kisfiam többet keres, mint én.“ Van, aki az ágyban szereti Természetesen filmet nézni. Vannak már kávéházi mozik, kertmozik, autósmozik stb., most pedig Franciaországban kiötlötték az ágyas mozit. Nantes városában nyitották meg az első olyan filmszínházat, ahol a nézőtéren székek helyett kényelmes ágyak vannak. Akik magányosan érkeznek, azoknak egysze­mélyes, akik párosán, azoknak kétszemélye­sek. Az ötletről írt első beszámolókban az újságírók kiemelték, hogy rossz film esetén legalább jót szundíthat a kedves néző. Egyelő­re állandóan telt ház van. Arról nincs hír, hogy egy-egy előadáson körülbelül hányán nézik a filmet. (szűcs) 1991. III. 15.-v Méry Gábor felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents