Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-15 / 11. szám
Szerkeszti Kövesdi Károly B ár a helyiségben elég hűvös volt, Gai homlokán izzadság- cseppek gyöngyöztek. Szilvia csak ült, szemét a vitalizá- torra meresztette, és visszafojtott hangon kérdezte:- Mi lesz most? Szónoki kérdés volt csupán, Gait mégis idegesítette.- Hát nem érted? Ha Vitti tényleg halott, akkor minden jel arra vall, hogy a többiek sorsa is elrendeltetett. Most már érted? Senkit se sikerül később sem életre kelteni közülük.- Biztos vagy benne? Gai elfordította a tekintetét.- Megpróbáltam... kísérletet tettem még további kettő életre keltésére, de az eredmény ugyanaz. Semmi. Az agyműködés nem indult meg, nem tértek észhez. Egy pillanatra sem.- Arra gondolsz, hogy a vitalizá- tor mondta fel a szolgálatot?- Lehetséges, bár inkább azt hiszem, hogy az a szerkezet romolhatott el, amely épségben tartja a sejteket. Csakhogy akkor vége mindennek. S a szerkezettel való bármiféle manipuláció tilos. De ha nem is lenne, erre a feladatra senki sincs képesítve közülünk. Itt még az első nemzedék tagjai is tanácstalanok lennének. Erre nem készült fel senki.- Akkor hát ez azt jelenti... Szilvia elhallgatott, s látszott rajta, hogy keresi a megfelelő szavakat.- Igen, semmi értelme a titkolózásnak. Az anabiózisból senki se tért magához. Sokáig hallgattak. Tekintetüket a padlóra szegezték, hogy ne kelljen egymásra nézniük. — Megmondjuk nekik, Gai?- Tudod mi lenne a vége? Hiszen nemsokára már a negyedik nemzedéknek is követnie kell a harmadikat. Ha ezt most tudatjuk velük, kitör a pánik. Senki se akar majd kockáztatni.- Éppen ezért kell mindent alaposan megfontolnunk, mielőtt dönte- nénk. Mindenfajta következménnyel számolnunk kell. A helyzet valóban kétségbeejtő volt. Kilencvennégy esztendő telt el az indulás óta, s százegy esztendővel az út befejezése előtt Gai IV Mason, az életfeltételeket biztosító berendezés kezelője megállapította, hogy az életre keltéséhez szükséges műveletek végrehajtása ellenére a biostatikus fülkében lévő személyzet föl- élesztése nem sikerült. Az űrhajó mostani személyzetének elődei ők. A Tau Bálna csillagképre induló expedíciót hosszú távúra tervezték, úgy, hogy a személyzetet nemzedékek váltják fel az űrutazás során Bulling és Rodes elvei alapján. Az újonnan felfedezett hiba az expedíció menetét nem befolyásolta, mivel minden az előre meghatározott és a számítógépbe táplált elvek alapján folyt volna. A harminckét tagú személyzet - ennyien indultak a Földről - képezte az űrhajó lakóinak első nemzedékét. Huszonöt éven keresztül látták el teendőiket az űrhajón, s közben felnevelték a második nemzedéket. A gyerekek születtek, nőttek és speciális nevelésben részesültek, ami szükséges volt az űrhajó zavartalan működéséhez." Mindent előre kiterveltek a legapróbb részletekig. Tizenhat nő és tizenhat férfi indult a hosszú útra, akiket a legszigorúbb lélektani és erőnléti szempontok alapján szemeltek ki. A kitűzött célhoz csak a néhányszoros ükunokájuk ér majd. Minden párnak egy fiút és egy lányt kellett felnevelnie élete során. Erre a célra a leghatékonyabb módszereket alkalmazták, mind a párválasztás, mind a tervezett utódok nemének kiválasztásakor. A huszonöt év elteltével az ötvenéves szülők minden kötelezettségüket átruházták a huszonöt éves gyermekeikre, ők maguk pedig elvonultak, hogy az anabiotikus fülkékben megkezdjék álmatlan álmukat, amiből csak a Földön ébrednek majd fel, leghamarább a starttól számított négyszáz esztendő múlva. Még ha ez a módszer nem is volt éppen humánus, ahogy ezt nyomatékkai hangsúlyozták a terv ellenzői, mégis a legésszerűbb volt a számba- jöhető megoldások közül, figyelemJANUSZZAJDEL be véve a bekövetkezhető, előre nem látható problémákat is. Korunk űrhajóinak sebessége óriási, de még jócskán messzi van a fénysebességtől. Csupán a nemzedékek váltakozása teszi lehetővé, hogy eljussunk a világűr távoli csillagaira. Az anabiózisban levő embereknek nincx'szükségük vízre, élelemre és levegőre. Leélik kiszabott életüket az űrhajón, és ötven esztendős korukban érnek majd vissza a Földre, jó erőben, hogy a földi élet hátralévő részét élvezhessék. Az űrhajón mindenkor csupán két nemzedék élte normális életét, úgy, hogy a fedélzet létszáma sosem haladta meg a harminckettes létszám dupláját. S ez megfelelt a légregenerátor teljesítményének, az élelem és vízkészlet-előállítás kapacitásának. A negyedik nemzedékig rendben is ment minden. Hanem akkor meghibásodott a főmotor, s a kapitány úgy döntött, hogy konzultációra hívja az első generáció egyik szakemberét, akit még a Földön képeztek ki ebben a szakmában. Feltételezte, hogy a hibát megleli és kijavítja. Semmi rendkívüli nem volt ebben, az eredeti irányelvek is számoltak ezzel a lehetőséggel, miszerint a korábbi legénység egyes tagjait szükség esetén életre kelthetik az előre nem látható problémák megoldásának idejére, hogy aztán újra visszatérjenek rekeszeikbe. A hosszú út során erre még nem volt szükség, ami azt bizonyította, hogy a gépek kiválóan működnek, és azt, hogy az új szakemberek képzése és felkészültsége jó, ami az előző nemzedék szakembereinek pontos munkáját bizonyítja. S most döbbentek rá, hogy az életrekeltő gépezet nem működik. S ami még ennél is szörnyűbb, hogy nem is az életrekeltő szerkezet meghibásodása az oka, hanem magában az életrekeltő rendszerben van a hiba, aminek segítségével meghosz- szabbították volna az életet az anabiotikus fülkében. Gai megértőén simogatta felesége haját.- A sírás itt nem segít, Szilvia. Előfordulhat ez ilyen hosszú út során, mint a miénk is. Ezzel számolni kell. Itt születtünk, ezen az űrhajón, s úgy látszik, itt is halunk meg. Dehát hasonlóképpen van ez a Földön is. Az is ehhez a hatalmas űrhajóhoz hasonló, ahol a nemzedékek váltják egymást. Születnek és meghalnak, s az út célját senki se látja. Mert a cél maga az élet. Mondjuk, mint mi...- Dehát mi még fiatalok vagyunk. Hogy feküdjek le azzal a tudattal, hogy tán fel sem ébredek soha többé? Miért nem élhetjük le az életünket egyben, akár itt az űrhajón? Mégiscsak végigélnénk azt! Így szeretném, nem akarok az anabiotikus fülkébe menni, amiből aztán nincs föltámadás!- De, Szilvia, légy észnél! Az űrhajó életritmusát nem változtathatjuk meg. Megpróbált nyugodtan érvelni, de érezte, hogy önmagát sem tudja meggyőzni.- S a gyerekek? Mit mondasz Ré- nek meg Dannak? Vagy tán el akarod titkolni előttük is? S hagynád, hogy ők is elpusztuljanak? Fölöslegesen, mint mi, a többiekkel együtt? Gai hallgatott, s magában mérlegelte a lehetőségeket.- Ha most bejelentjük, hogy a szerkezet meghibásodott, senki se lesz hajlandó kockáztatni, hogy az anabiózisnak alávesse magát. S mi lesz akkor? Példának okáért, ha az ötödik nemzedék lemond az utódokról, mivel kilátástalannak látná az életüket a kozmoszban? Ebben az esetben készleteink kitartanának egész végig. De ez egyben azt is jelenti, hogy fuccs a hatodik nemzedéknek. Az űrhajó személyzete kihal, sokkal a cél előtt. De ha most lefékezünk, a Földön töpörödött, a. sír szélén álló öregekként száll- nánk ki az űrhajóból. S az elődeink minden munkája és áldozatvállalása hiábavaló lenne. De történhet más is: az emberek, megfosztva a visszatérés lehetőségétől és reményétől, megszűnnek teljesíteni az utasításokat. Fütyülve minden alapelvre és tilalomra, egyre- másra nemzik majd az utódokat. Fölborul az egyensúly, túlnépesedés és éhínség lép fel. Senki sem fog tanulni. Minek is?! Gondolod, hogy ez a megoldás sokkal jobb lenne, mint az anabiotikus fülke mindany- 'nyiunknak ötven esztendős korban? Egy lehetőség van csupán, úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Megyek azonnal a parancsnokhoz és bejelentem neki, hogy a motorban keletkezett üzemzavarral megbirkózunk az első generáció nélkül is. Valahogy majd csak meggyőzöm. Igen, ez az egyedüli lehetőségünk. Gai szorosan magához ölelte az asszonyt.- Szilvia, felejtsd el az egészet! Nem történt semmi. Nem tudsz semmit. A játékszabályokat nem változtathatjuk meg. Különben olyasmire kerülhetne sor...- Nem, nem tehetem. Nem engedhetjük meg, hogy gyermekeink a többiekkel együtt ötven évesen kollektív öngyilkosságot kövessenek el. Annak a reménye nélkül, hogy életük hátralevő részét nyugodt körülmények között élik majd le a Földön. Gai, ez túlságosan kegyetlen dolog.- Azt hiszed, hogy azzal segítesz rajtuk, ha megmondod nekik az igazat?- Nem tudom, csupán azt szeretném, hogy Dán és Re ismerjék az igazat. Hogy maguk dönthessenek.- Nem, Szilvia. Nem változtathatjuk meg az űrhajó életének biológiai DÉNES GYÖRGY Aforizmák A töprengő katona kirí a sorból A legtöbb nő sértődötten jön a világra A jótettet nehéz megbocsátani Az ismeretlen katonákat ismert hadvezérek küldték a másvilágra A boldogtalanság olykor születési hiba körforgását. Bele kell törődnünk a megváltoztathatatlanba, meg kell békélnünk azzal, ami történt. Hadd folyjon minden úgy, mint eddig. Utódaink utolsó nemzedéke visszaviszi az űrhajót a Földre s ott majd döntenek, mi legyen azután.- Csupán a fagyasztott hullák százait viszik a Földre. Szerinted ez a cél?- Ugyan, Szilvia, értsd már meg! - igyekezett Gai kétségbeesetten nyugtatni a nejét. Ó azonban hirtelen kitépte magát a karjaiból, s kirohant a helyiségből. Gai mereven bámult a tárt ajtó üres téglalapjára. Már nem tudott megakadályozni semmit. Dán lépett a helyiségbe.- Igaz ez, apa?- Csukd be az ajtót! Dán meg se moccant.- Ez azt jelenti, hogy minden igaz. S te magadban akarod tartani. Gyerekkorunktól mindannyian azt bizonygattátok, hogy a Földre való visszatérés biztosított, és most... világra hoztatok bennünket, de senki se kérdezett minket, akarjuk-e, tetszik-e vagy sem. Ki engedte meg, hogy döntsetek a sorsunkról? Létezünk, s létünknek ez az űrhajó eddig csak térbeli határt szabott, most meg időbelit is, ami két nemzedék váltására szorítkozik csupán. Ez mégiscsak embertelenség!- Fiam...- Ki lehetett az, aki egy ilyen programmal egyáltalán egyetértett? Hogy dönthettek nélkülünk? A hangja megcsuklott. Csak állt, nem is nézett az apjára.- A Földön se kérdi senki, hogy a gyerek megszülessen-e vagy se- jegyezte meg halkan Gai.- Igen, csakhogy ott igazi élét folyik! Olyan, amilyet mindannyian ígértetek nekünk. És most egy hülye hiba egy még hülyébb szerkezetben- s mindennek vége. Mondd csak meg mindenkinek, hádd tudják, mi vár rájuk! Hadd nyíljon ki a szemük! Leélhetjük itt az egész életünket, semmi és senki nem kényszeríthet rá, hogy élve temetkezzünk a koporsónkba! Tudás, tudomány, fegyelem- ugyan kinek kell ezek után? Minek? Tán a Földön maradottakért áldozzuk fel magunkat, akik öltie tett kézzel várják, mi lesz? Ezzel tartozunk nekik? Nem. Ez itt a mi világunk, és mostantól valóban a miénk is lesz!- Csillapodj, fiacskám, nem tudod, mit beszélsz! Gai elhallgatott. Semmi értelmét sem látta, hogy folytassa. Dán úgysem hallgatott már rá. XXX Frej óvatosan lopakodott a falak mentén, szinte vergődött az irányító részleg vezetékeinek szövevényében. Körülötte áthatolhatatlan sötétség. Tudta, hogy itt,’távol az élelem- és légfejlesztő részlegtől, nem fogják keresni. Messzi előtte kigyulladt az ellenőrző lámpácska a következő részleg bejárata fölött. A közelben fém csikordult. Frej mozdulatlanná merevedett, és megpróbálta összpontosítani lanyhuló figyelmét. Hirtelen éles fénysugár vakította el.- Nézd csak, itt van! Gyerünk, mássz elő! Koré, ide hozzám! Találtam egyet! Úgy látom, mintha a nyolcadik nemzedékből lenne. Na, gyerünk, apóka! Már rég vár rád a fülkéd. Koré, segíts, mert még meglép! Két megtermett alak vonszolta a vonakodó Frejt, és az anabiotikus részleg felé tuszkolták.- Lám csak, elbújt őkelme. Tata, eleget pusztítottad már a levegőnket. A törvény, az törvény. Hová jutunk, ha nem tartjuk be a rendet? Avu odébb lökött a lábával egy gyereket, aki folyvást ott téblábolt a lába alatt. Szőrös mellét vakargat- ta, és öblös orrlyukain át nagyokat szippantott a levegőből. Az ösztöne azt súgta, hogy a sötétben idegen rejtőzködik. Óvatosan marokra fogott egy jókora vasat, valami rudat, amit egykor az irányító pultból szakíthattak ki.- U-ui-uí - vonított figyelmeztetően. - Va-ho! Körös-körül csönd.- Va-ho! - ismételte riadtan. Aztán előre rontott,. ahonnan az alig hallható neszt hallotta.- Ahí-rrr! - bődült el újra.- Jo-gúúú! - felelt rá ugyanolyan hangos kiáltás balról. Ugyanabban a pillanatban súlyos dorong koppant a fején. XXX Jelentés a Galaktikus Térség Ellenőrzési Központjának: Jegyzőkönyv a „0789432-4“ számú objektum átvizsgálásáról. Típus: pilóta nélküli szonda. Eredete: az F 5189941-es csillag bolygóközi rendszere. (A tizenhetedik galaktikus körzet periferikus területe.) Úticél: nem sikerült megállapítani. Feltételezett feladata: kísérleti; abbamaradt, mert megszakadt az összeköttetés, s ez lehetetlenné tette a szonda feletti ellenőrzést. Egyéb megjegyzések: az objektum szerkezete a középfokú civilizációra jellemző, amelyek ezidáig nem tudták áttörni bolygórendszerünk határait. A szonda fedélzetén lelt primitív szervezetek alapeleme a karbon. Teszteléssel nem sikerült kimutatni náluk az értelmi képesség legalacsonyabb szintjét sem. A szonda szerkezete erősen megrongálódott, feltehetően a kísérleti lényék túlságos elszaporodása miatt. Az élőlények egy része az űrhajó anabiotikus főikéiben volt, a kísérlet feltehetően olyan ismeretek megszerzésére irányult, miként hat a hosszútávú űrutazás ezekre az élőlényekre. Végkövetkeztetés: a Galaktikus Megállapodás XXIII-as törvénye 66- os cikkelyének 4/a bekezdése szerint az átvizsgált objektumot elláttuk a Galaktikus Térség Ellenőrzési Központjának számával és jelével. A szondát, amely elveszítette az útjára bocsátó civilizációval az összeköttetést, röppályájának korrigálása után visszairányítottuk a start színhelyére. Vércse Miklós fordítása 1; ?V- •'
