Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 1. szám
► • Az Új Szó negyvennegyedik évfolyamába lépett. Ez közel fél évszázad! Hogyan értékelné az eddig megtett utat?- Erre a kérdésre talán csak vaskos tanulmányban lehetne kellő alapossággal, minden lényeges szempontot figyelembe véve válaszolni. Itt és most nagyon tömören két jellemző tendenciát szeretnék megemlíteni. Ma már világosan látjuk, hogy az Új Szónak voltak sötét és hosszú korszakai, amikor a pártállam szócsöveként, legkülönbözőbb csúsztatások, hazugságok egyik eszközeként hazai magyarságunk körében a politikai, ideológiai zsandár, a manipulátor szerepét töltötte be. Leginkább úgy szakíthatunk ezzel az átkos örökséggel, ha a lap egykori és mai munkatársai önvizsgálatot tartanak, szembesülnek önmagukkal, s tisztázzák, mikor milyen mértékben voltak, voltunk a hatalom szekértolói, túlteljesítettük-e, túllihegtük-e a parancsokat, a felsőbb sugal- mazásokat vagy igyekeztünk megmaradni a tisztesség határain belül. Erről részben múlt időben szólhatok, mert akikben volt tartás, erkölcsi erő, azok már eljutottak a tisztítótüzhöz: idősebb kollégáim 1968-ban, a többiek pedig tavaly novemberben. Léleknyomorító, lehangoló évek, évtizedek voltak ezek, ám úgy vélem, mégsem lehet az eltelt négy és fél évtized fölött sommásan ítélkezni, mindent kihajítani a történelem szemétdombjára. Az Új Szónak is akadtak reményteljes, szellemi értékeket teremtő időszakai. Hadd említsem meg a kezdetet, amikor lapunk élesztgette a reményt hazai magyarságunkban, hogy végre „eljött a pillanat, amikor szólni kell és beszélni lehet anyanyelvűnkön, ember- és munkasorba állni újra, élni fölemelt fővel és közösséget építeni“. Lapunk fiatal tehetségeket vonzott, a harmadvirágzás irodalmának egyik bölcsőjévé vált. Az Új Szó egyik fölemelő és tanulságos fejezete a Prágai Tavasz időszaka. Ma is izgalmas olvasmányt jelentenek az 1968-as lapszámok, mert az Új Szó akkor igazi szellemi műhely, a csehszlovákiai reformerőket támogató politikai központ volt. Talán soha annyi neves külső és állandó munkatársa nem volt lapunknak, mint akkor, soha annyi színvonalas és izgalmas riport, tanulmány nem látott napvilágot hasábjainkon, mint 1968 januárjától. Több kollégánk szellemi teljesítménye, emberi helytállása szakmai és erkölcsi szempontból ma is példaértékű, olyan alap, amelyre az egy évvel ezelőtti drámai napokban építeni lehetett. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha megemlítem még a hetvenes évek első felét, amely a szlovákiai magyar irodalomban termékeny, értékkiválasztó és értékteremtő korszak volt, s ehhez szerény mértékben ugyan, de az Új Szó akkori kulturális rovata is hozzájárult. Nem szeretném szépítgetni a múltat, de dokumentálható tény, hogy úgyszólván minden korban időről időre megjelent egy-egy cikk, amely igazolta: nem mindenki adta el lelkiismeretét, tisztességét a hatalomnak. Mondom még egyszer, ez nem mentegetődzés, nem a múlt meghamisítása kíván lenni. • Egy évvel ezelőtt valóságos áttörés történt a lap tartalmában, szerkesztésében. Azóta több metamorfózison ment át, míg fejlécében végül is független napilapként szerepel. Vajon sikerült-e valóban függetlennek maradnia?- Nyugodt lelkiismerettel válaszolok igennel. Tavaly jóváhagyott cselekvési platformunkhoz • híven azt hiszem, sikerült elkerülnünk még a látszatát is annak, hogy bármilyen párt vagy mozgalom uszályhordozói vagyunk. Naponta igyekeztünk igazolni, hogy végre a csehszlovákiai magyarságot szolgáljuk. Sok vajúdás, belső konfliktus és termékeny vita, csaknem egy év tapasztalata alapján kikristályosodott bennünk, hogy mi is a függetlenség. Ez a függetlenség nyilvánvalóan nem jelenthet valamiféle közéleti sterilitást, visszavonulást az elefántcsonttoronyba. Éppen ellenkezőleg. Iparkodunk minden fontos eseményről határozott véleményt nyilvánítani. Úgy, hogy sokféle Beszélgetés Szilvássy Józseffel, lapunk főszerkesztőjével véleményt, nézetet közlünk és ütköztetünk, igyekszünk minél árnyaltabban, sokoldalúbban elemezni politikai és szellemi életünk, továbbá a nagyvilág bennünket is érintő eseményeit. Úgy kell tiszteletben tartanunk a véleménynyilvánítás szabadságát, hogy az ne borítsa föl a lap szerkesztési értékrendjét, irányvonalát. Ez nyilvánvalóan nem könnyű és nem is konfliktusoktól mentes feladat. Idős kollégámmal értek egyet, aki találóan mondta: a független lap nem lehet szemétláda, ahova mindent válogatás nélkül behajigál- nak, ahol mindent közölnek, mert ez nem sajtószabadság lenne, hanem szabadosság. Néhány hónap alatt megtanultuk azt is, hogy független lapnál természetes, ha a munkatársak politikai értékrendje, ízlése bizonyos mértékig különböző, s ennek megfelelően írásaikban más-más politikai mozgalmat, programot tüntetnek ki szimpátiájukkal. Ami azonban a publicisztikában helyénvaló, az a hír- szolgálatban már megengedhetetlen, s e téren bizony elég sok hibát követtünk el. Akadnak ugyanis olyan munkatársaink, akik különböző tudósításaikban megfeledkeznek a kötelező etikai szabályról, magyarán a tárgyilagosságról, s indokolatlanul kiemelnek vagy éppenséggef elhallgatnak tényeket, felszólalásokat. Ezzel a példával azt akartam jelezni, hogy amikor a kérdésre igennel válaszoltam, egyáltalán nem az önelégültség beszélt belőlem. • Mit tart az elmúlt év legfontosabb eseményének a lap életében?- Egyértelműen azt, hogy sikerült visszaszereznünk olvasóink bizalmát. Talán nem túlzók, ha azt mondom, hogy a kezdet kezdetén, tehát negyvennégy évvel ezelőtt, s a Prágai Tavasz idején övezte ekkora érdeklődés és bizalom a lapot, mint ma. Jórészt ez a bizalom és a mai szerkesztőségi kollektíva erkölcsi tartása hozta vissza az Új Szót a tavalyi novemberi drámai napokban a klinikai halál, a kimúlás állapotából. Nagyon kell ügyelnünk arra, hogy ezt a bizalmat ne veszítsük el, mert ez a végünket jelentené. Ezért kell sokkal színvonalasabb lapot szerkesztenünk. Olyat, amelyben naprakész információkat, míves publicisztikát és szórakoztató olvasmányt egyaránt talál az olvasó. Olyan lapot, amely reális képet nyújt a szlovákiai magyarság valós életéről, hétköznapjairól, szellemi életéről és sorskérdéseiröl. • Az új esztendőt nehéz gazdasági feltételekkel kezdjük. Hogyan ítéli meg a lap jelenét és távlatait?- Csekély vigasz számunkra, hogy minden napilap súlyos gazdasági gondok, elég sok bizonytalansági tényező szorításában kezdi az új évet, amely számunkra különösen nehéznek ígérkezik. Többször megírtuk már, hogy talpon maradásunk jórészt az olvasótól függ. Próbálkozunk reklámszerzéssel, nem is sikertelenül, igyekszünk ésszerűen gazdálkodni, ugyanakkor szeretnénk megőrizni szellemi függetlenségünket, tehát sem a kormánytól, sem pedig valamilyen politikai mozgalomtól nem kapunk anyagi támogatást. A mi anyagi és erkölcsi tőkénk a tisztelt olvasó. Jól tudjuk, az idén mindenki alaposan meggondolja, hogy pénzét mire költi. Sokan eddig két-há- rom napilapot is vásároltak, most már nem biztos, hogy ez így lesz. Egy viszont bizonyos: a jó napilapot a legnehezebb időkben is megveszik. Ezért egyértelműen tőlünk függ, méltóak maradunk-e bizalmára, minden munkatársunk egyéni és kollektív felelőssege, hogy milyen lesz az Új Szó jövője. • Az új év kezdetén mit kíván a szerkesztőségnek (tehát önmagának is) és az olvasóknak?- Az ember általában várakozásteli szorongással lép az új esztendőbe. Őszintén szólva most úgy érzem, több a szorongás és a félelem bennem, mert hazánkra, Európára, sőt talán az egész világra rendkívül kritikus esztendő köszöntött. Az a tét, hogy a huszonegyedik század, az emberségesebb jövő felé lépünk-e előre, vagy visszazuhanunk az elmúlt század embertelenségébe. Nézzünk csak körül: a Szovjetunió az éhínség, az összeomlás szélén áll, Közép- Kelet-Európában ordas nacionalista indulatok robbanásveszélyes helyzetet teremthetnek, a gazdasági gondok, a növekvő szociális feszültségek végzetes folyamatokat indíthatnak el. Ebben a pillanatban lehetetlen megjósolni, merre mozdul az öböl-válság. Mégis reménykedem, ezt nem kötelező kincstári optimizmus mondatja velem. Bízom az emberi értelemben, a józan ész diadalában, minden véres és ostoba feneség fölött. Azt kívánom hát, hogy emberként, magyarként, egyenrangú állampolgárként otthon lehessünk e hazában, ne veszélyeztesse semmi és senki létünket, egyéni és kollektív jogainkat. Nagyon szeretném, ha az elkövetkező emberpróbáló időkben sikerülne megtartanunk olvasóinkat, ha a visszatért bizalom tovább erősödne lapunk iránt. Zsilka László
