Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 1. szám
Számtalan jelző, megállapítás van forgalomban vele kapcsolatban, valami újat, eredetit mondani nem könnyű, de folyamatosan lehetséges. Gorbacsov ugyanis folyamatosan változik. Ami jó. De nagyon lassan. Ami rossz. Mert idő, az nincs. A hatalmas országban, amelynek hatodik éve áll az élén, elfogyott a türelem. A kezdetben csodált vezetővel szemben is. Mert nem tudta átlépni a saját árnyékát. A szovjet kommunista árnyékát. Államfőként is sokszor a már menthetetlenül háttérbe szoruló állampárt érdekeit tartja szem előtt, elnökként is elsősorban párttag. Az amerikai U. S. News and World Report szerint Gorbacsov az utolsó szovjet kommunista. A POLITIKUS, AKIRE ODA KELL FIGYELNI APPARÁTCSIK Kérdés, érdemes-e - és mennyire okos dolog - hallgatni a keleti bölcsekre. Gorbacsovnak, aki a kínai naptár szerint a kecske évében született, most, egy esetleges Öböl- háború küszöbén, érdemes lenne. A kecske jegyében születetteknek óvakodniuk kell minden katonai hadművelettől, mivel ehhez nem értenek. Kereskedelmi érzékük sincs, tehát jobb, ha gazdasági ügyekbe sem ártják be magukat. A kecskék nagyon emocionálisak, kiváló színészi adottságokkal rendelkeznek - de nagyon nehezen viselik el a kritikát. Tudnak barátkozni a megfelelő, a maguk számára fontos emberekkel, megszerzik bizalmukat. A kiváló személyiségek védelmezik őket, miközben fokozatosan áldozataikká válnak. A kecskének még az is hitelez, aki alig ismeri, mivel nagyon bizalomgerjesztő. Ha végigfutjuk mindazt, ami Gorbacsovról köztudott, csak azt mondhatjuk: ül. Elsősorban külföldi karrierje kezdetére szeretnék emlékeztetni. Partfőtitkárrá történt megválasztása előtt néhány hónappal Angliában járt és - elbűvölte Margaret Thatchert. Olyan ember - mondta róla a brit kormányfő, kinek híres szókimondásától mindenki rettegett -, akivel üzletet lehet kötni. Már főtitkár volt az ismeretlen fiatalember (természetesen, ez a szovjet viszonyok között értendő), amikor a nagy ta- pasztalatú, veterán külügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher arra a következtetésre jutott: hinni lehet neki. A horoszkópnál maradva: Gorbacsovnak sikerült bebizonyítania, hogy valóban nem ért a gazdasághoz, országa úgy is néz ki. Az viszont nem baj, hogy a fegyveres harc sem a kenyere - a fő, hogy a békecsináláshoz ért. Fel kell azonban róni neki, hogy — bár nem kis időt töltött el az ország élén - még mindig apparátcsik módszereket használ: határozatkidolgozás, az ukáz kiadása, jelentés a teljesítés folyamatáról, beszámoló az elértekről, az eredeti ukáz módosítása... - Gorbacsovnak egyszerűen a vérében van ez az irányítási módszer, súlyosbítva a „kollektív ész“ alkalmazásával, aminek közvetlen következménye a mindenki számára teljes felelőtlenséget biztosító „kollektív felelősség“. Makacs ragaszkodása a demokratikus centralizmushoz, amely a határozat elfogadása után kizár minden magánvéleményt, eltérő nézetet, oda vezetett, hogy a kísérletekről, a próbálkozásokról mindig túl későn derült ki: elhibázottak. Korrigálni már nem volt mód, mindent elölről kellett kezdeni. A különböző, sőt ellentétes vélemények nyílt ütköztetésének kizárása kizárta azt is, hogy már a tervezés időszakában kiszűrjék egy-egy program hiányosságait. FŐTITKÁR Brezsnyev, Andropov, Csernyen- ko után maga volt az égi csoda ezen a poszton - ha illik egyáltalán ilyet mondani egy bigott módon ateista párt első emberéről. Nem volt agg, nem volt beteg, tudott beszélni, sőt, mondani is. Gyorsan tekintélyt szerzett magának - és ahhoz ragaszkodik. Nagyon intelligens, így nem hiszem, hogy még nem jött volna rá: már két-három év elteltével kölönc volt számára ez a tisztség. A keleteurópai állampártok sorozatos bukása után pedig már egyenesen komoly hiba a ragaszkodás ehhez a poszthoz. Gorbacsov egyre inkább olyan ember benyomását kelti, aki tudja, hogy mit kellene csinálnia, de fél megtenni. Ezért egyre inkább kiszámíthatatlan és mind jobban határozatlan. Már utaltam az amerikai folyóirat állítására, miszerint ó az utolsó kommunista a Szovjetunióban. Érdemes bővebben is idézni a lap érvelését: ,, Gorbacsov még mindig hisz a szocialista - bár nem totalitárius - ideológia alapvető dogmáiban. Az ő politikája az oka annak, hogy a párt tagjainak és a fiatal kommunistáknak a milliói elveszítették hitüket, a lakosság milliói pedig elutasítják a szocializmust. A peresztrojka atyja azonban még mindig kommunista. Gorbacsov revizionista, eretnek, aki jelentős mértékben eltávolodott a gyakorlati és elméleti lenini dogmáktól. .. Gorbacsov nem akar kapitalista piacot, annak ellenére, hogy az összes többi alternatíva kimerült. “ Peresztrojkájával Gorbacsov kiengedte a szellemet a palackból, de már nem tud parancsolni neki. Csak irányított reformot akart, s mintha 6 lenne a legjobban meglepve, hogy forradalmat csinált. A folyamatot már nem tudja megállítani, de bekapcsolódni mintha félne. Érzi saját felelősségét, de nyíltan vállalni nem nagyon meri. Ez már nem az ö világa, őt a pártapparátus nevelte, annak a pártnak a bürokratikus gépezete, amely valójában nem is politikai párt volt, hanem félkatonai irányító szervezet. ÁLLAMFŐ Gorbacsov tette mégis igazán naggyá a Szovjetuniót. Attól lett valóban nagyhatalom, hogy az új vezető megfékezte világuralmi ambícióit. Az elnök azzal javított legtöbbet országa nemzetközi pozícióin, hogy beszélő viszonyba került elsősorban az Egyesült Államokkal, de minden nyugat-európai országgal is. Rendszeressé váltak a csúcstalálkozók, megszülethetett a közepes és rövi- debb hatótávolságú nukleáris rakéták felszámolásáról rendelkező szerződés, hazahozta a szovjet katonákat Afganisztánból, hozzájárult Németország egyesítéséhez, miután egy szóval sem akadályozta meg a szovjet táborban a sorozatos „sátorbontásokat“, elősegítette az európai hagyományos fegyverzet csökkentéséről szóló szerződés megkötését, nagy érdeme van abban, hogy rövidesen aláírják a hadászati támadófegyverek felének megsemmisítéséről szóló szovjet-amerikai megállapodást. Odahaza mégsem számít jó elnöknek. Körömszakadtáig, s néha már szinte elvakultan ragaszkodik az unió megőrzéséhez. Rajta kívül már csak a konzervatív kommunisták nem képesek felismerni: ennek az államszövetségnek az ideje lejárt. Gorbacsov csak abban különbözik a konzervatívoktól - bár ez valójában nagyon lényeges különbség -, hogy egy megújított uniót akar, de - uniót. Csakhogy az új államszerződéssel is elkésett: két éve még nagyon radikális, demokratikus, vonzó lett volna a most előterjesztett tervezet, azonban mára elavult, mivel önállósulási törekvéseikben a köztársaságok már jóval tovább jutottak. Nehezíti az elnök helyzetét és az új szövetségi szerződés elfogadását, hogy legnagyobb és legveszélyesebb ellenfele, Borisz Jelcin Oroszország államfője lett. Márpedig a legnagyobb tagköztársaság nélkül nincs unió. NOBEL-DÍJAS Talán gyógyír volt Gorbacsov számára az 1990. évi Nobel-békedíj odaítélése, talán jólesett neki ez az elismerés, de hogy semmit sem javított hazai megtépázott tekintélyén, az biztos. Gorbacsov történelmet csinált - ez vitathatatlan, ezt a Szovjetunióban sem vonják kétségbe. Mégsem lehetett igazi messiás, ahhoz egyrészt túl korán jött, másrészt túl későn azért, mert az 1917-es októberi eszmék rendkívül rosszgyakorlati alkalmazásával addigra már sikerült tökéletesen szétzülleszteni az országot. Korán azért, mert akkor és még most is túl mélyek a parancsuralmi rendszer gyökerei. Sokan még mindig azt tartják, az orosz embernek nem való a demokrácia, sosem szokott gondolkodni, csak szót fogadni. Ráadásul a közép-ázsiai köztársaságoknak még ennél is „középko- ribb" hagyományaik vannak. Van ebben igazság, de az orosz történelemből számtalan ellenpéldát lehet felhozni. Érdemes? Aligha. Akik ilyesmit hangoztatnak, azokat észérvekkel nem lehet meggyőzni. Ilyen körülmények között nem lehet meglepő, hogy a szovjet sajtóban, amelynek egy része anno Gorbacsov fő támasza volt a peresztrojka és a glasznoszty első vonalában, sorra jelentek meg az olyan írások, amelyek „mondanivólja“ röviden így foglalható össze: Lám, elnökünket világszerte elismerik, ünnepük, nekünk meg nincs mit ennünk. Vitalij Korotics, az Ogonyok főszerkesztője a Nobel-békedíj odaítélése után nyílt levélben fordult Mihail Gorba- csovhoz. A levél külön pikantériája, hogy az International Herald Tribun című Párizsban megjelenő amerikai napilap tette közzé. Korotics többek között ezt olvasta Gorbacsov fejére: „ Emlékszem, miként szakította ön félbe Andrej Szaharov akadémikus beszédét a békéről és kölcsönös megértésről a parlamentben. Azért az émberét, aki ön előtt kapta meg a Nobel-békedíjat. Emlékszem, hogyan nem engedte neki befejezni a beszédet. Azt hiszem, az ön küldetése csak akkor lehet sikeres, ha saját maga fejezi be ezt a beszédet - az őáltala elkezdett munkát“. Gorbacsov nem ment el Oslóba, hogy személyesen vegye át a díjat. Aznap beszédet mondott az SZKP Központi Bizottságának ülésén. De ez még nem az a bizonyos beszéd v°it Görföl Zsuzsa M ilyen sors vár Németország egyesítése után a Szovjetunió iránti hála megnyilvánulásának emlékműveire? A kérdés nemcsak a németeket foglalkoztatja. Magas rangú katonai személyiségek is foglalkoznak az 1945 után többnyire a második világháborúban elesett szovjet katonák és tisztek végső nyughelyén emelt monumentumok jövőjéről. Berlin területén három nagy emlékmű áll a városért folyó harcban elesett szovjet katonák tiszteletére. Az egyik a város nyugati részében, Tiergarten negyedben, ahol 2500 katona nyugszik. Elkészítésére Hitler új birodalmi kancelláriájának márványát használták fel. A másik a Schönholzer Hiede park északi részében, a nyugatberlini Pankowban áll. Ott 13 200 szovjet katonát temettek el. S végül a Treptow városnegyed parkjában, 5000 katona temetőjében. A legnagyobb és a legfigyelemreméltóbb a treptowi emlékmű, ez egyúttal a Szovjetuniónak a hitleri Németország felett aratott győzelmét is hirdeti. A szovjetek ezt tartják a leghatásosabbnak valamennyi emlékmű közül, amely a nagy honvédő háborúban aratott győzelmüket dicsőíti. Most pedig valósággal féltik. Mivelhogy az év elejétől ismeretlen tettesek néhányszor festékkel fújták be. A szovjet fél azért azt fontolgatja, hogy az emlékművet lebontja, és Moszkvában állítja fel. A treptowi emlékmű 200 000 négyzetméter területet foglal el, 40 ezer köbméter gránitot és 20 ezer köbméter betont használtak fel a felépítéshez. Az elterjedt hiedelemmel ellentétben nem ehhez használták fel Hitler birodalmi kancelláriájának márványát, amelynek óvóhelyén Hitler 1945. április 30-án öngyilkosságot követett el. A treptowi emlékmű az 1876-1888-ban létesített hatalmas parkban áll és 1947-től 1949 májusáig építették. 1947. június 4-én a szovjet katonai vezetés németországi parancsnoka, Vaszilij D. Szokolovszkij kiadta a 139-es számú parancsot a szovjet katonai temető létesítésére Treptowban. 1949. május 8-án, a fasiszta barbarizmus felett aratott győzelem negyedik évfordulóján az emlékművet felavatták. Az emlékmű - amely a sztálini korszak művészetének és építészetének tipikus terméke - alkotói Jevgenyij V. Vucsetics szobrász, Valuriuszova mérnök és Gorponko festő. Az emlékműhöz diadalkapuk vezetnek, amelyeken orosz és német feliratok olvashatók. Az areál előtt vörös gránit talapzaton két és fél méteres ülő szobor van, az egyetlen darab világosszürke gránitból faragott haza-anya ülöszobra magasodik. A súlya 50 tonna. Széles, enyhén emelkedő sétány vezet az emlékpark tulajdonképpeni bejáratához. A kaput két 14 méter magas, 25 méter széles vörös márvány, két szovjet zászlót jelképező oszlop képezi, előttük két bronzszobor - lehajtott fejű, térdepelő szovjet katonák jobbjukban géppisztoly, baljukban acél rohamsisak. A fő emlékműhöz hatalmas füves térség vezet. A középen gránitkockákon bronzkoszorúk fekszenek, a füvesített területet mo- zaikutak szegélyezik. Kétoldalt gránittalapzaton nyolc-nyolc szarkofág, jobban mondva kenotáfium (jelképes síremlék) nyugszik, mészkőből. A tizenkét négyzetméteres síremlékek domborművei a nagy honvédő háborút sztálini szemszögből ábrázolják. A ke- notáfiumok homlokzatán aranybetús Sztá- lin-idézetek, baloldalt oroszul, jobboldalt németül. Az areál központja a 30 méter magas mauzóleum. A tetején fiatal szovjet katona alakja magasodik, felemelt jobbjában kard, azzal semmisítette meg a horogkeresztet, amelyen bal lába nyugszik, s jobb karjában egy megmentett gyermeket visz. Vicsetics 70 tonnás bronzszobra 11,6 méter magas. Mihail Gorbacsov volt az utolsó előkelő vendég, aki tisztelgett a treptowi emlékműnél, az NDK megalakulásának 40. évfordulóján, 1989. október 6-án. A katona alakja egy eseményhez fűződik, de a történetnek néhány változata létezik. Az egyik azt állítja, hogy az egyik lebombázott ház pincéjéből a szovjet katonák a géppuskaropogás zajában gyereksírást hallottak, egyikük kimentette a síró kislányt, de közben súlyosan megsebesült. Az Ellenstrassen elhelyezett emléktábla szerint Triton Andrejevics Lukjanovics 1945. április 29-én ezen a helyen mentette meg egy gyermek életét, súlyosan megsebesült és öt nap múlva meghalt. Zsukov marsall visszaemlékezéseiben megemlíti Nyikolaj Maszalovot, aki megmentett egy kislányt, és az ö tettét örökíti meg a treptowi emlékmű. A Komszomolsz- kaja Pravda riporterei 1964 nyarán felkutatták az egyik szibériai városban élő Maszalovot, aki elmesélte, hogy a kanális túlsó felén akkor hatalmas légoltalmi óvóhely volt, amit még sokáig gyerekóvóhelynek hívtak. A kislány, akit Maszlov megmentett, állítólag szintén közülük való volt. A háború befejeződésének 20. évfordulóján Maszlo- vot Berlin tiszteletbeli polgárává választották. A 100+1 nyomán Mi legyen a berlini emlékművel? GORBACSOV, A TRAGIKUS HŐS
