Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-11 / 2. szám

ANYANEMZET 288 exhibitors products at e r ... . „ iswsl wavelengths. A 0 wipressw coWpcn*t*s SttKJ*d ''' **'" .,0„- Hong Kong *<* SUstonorv:^ Off snow woiß w— Ofe M pfooud*. ocrr? -R.:v and cossw ' Tf5«:0 was a®° 3 V _ lass- Sflt* a«*3* fa*AmoffQ ff»e i A-.>sifa:'3 p,a2'! "** f«“0r"!5SS I fr^xo’^ . I D^awffS '0' v ^ >iij maiKet. Hoofi *0^ Kong Co í,-cís óíspéay3<J t>y jv«f5ß38 COil«1 jyöfs ho!« Ortoof : i^rWHCÍ. ©-" *itpttß»a&-**'t*''1 .,«5pa=iÄ. ä coiffpa''!ftÄ' atKi Tivwao a w* ' i,: *.» ‘<3; ■• \ ,,rco and tne #0 kijaftttf and "cofRS’ ..,r\'..r>3 ct>s; ‘w-»ipie pn'wl *' 3-vO ac©"®*? Th« S«««* * *5 ft« CP**«» Qfgani&attoffs * Kon« Cnir.es o Hong Koog fc* Mr Allen Lee of the teil Äw»-- “f»“10“' reai/y telephones. XmuapJ^nak PI SÖ OLDALA KÖRÖK hongkongi Nem a napokban kaptuk az első hongkongi ajánlólevelet. Már a nyáron kósza hírek terjedtek el arról, hogy a távol-keleti szigetország­ból ezrével érkeznének hozzánk a vállalkozók, ha befogadnánk őket, s megteremtenénk nekik a letelepedés feltételeit. Viszonzásul tökét és üzleti szellemet hoznának magukkal, s felvállalnák Szlovákia infrastruk­túrájának teljes átépítését. Azóta sincs belőle semmi, pedig infrastruk­túránkra valóban ráférne, hogy hozzáértő és tőkeerős kezekbe kerüljön. Ám a hongkongiak körül újra csend lett. Egyelőre nem tudni: jönnek vagy maradnak. Közvetít a kamara Hongkong kereskedelmi kamará­ja azonban bemutatkozott. Négy órára lefoglalta a pozsonyi Forum Szálló méregdrága kongresszusi termét, hogy minél többet elárulhas­son vendégeinek az 1200 szigetből álló, Szlovákiával azonos lélekszá­mú üzletparadicsom gazdaságáról, kereskedelmi szokásairól. A kamara bécsi képviselői új kereskedelmi partnerként próbálták elfogadtatni országukat a mintegy félszáz főnyi itthoni érdeklődővel, felkínálva nekik saját közvetítő szolgálatukat. Megle­hetősen sok és hasznos információt tudtunk meg Hongkongról, a leglé­nyegesebbeket csokorba foglalva adom tovább. Tízperces videofilm invitált a többnyire kínaiak lakta törpeállam­ba. Lüktető élet a felhőkarcolók, a forgalmi dugók s az agyonautoma­tizált pénzintézetek világában, öt­milliónál több ember egy négyzetki­lométeren. Szokatlanul gyors élet­tempó. Meg is jegyzi alkalmi ven­déglátónk: Hongkongban jóval gyor­sabban ketyeg az óra, mint Közép- Európában. Országunk nagyon ke­reskedelemorientált, s a piac szinte szédületes változásai az embereket is hasonló tempóra késztetik. Hát ebben rejlik eredményességünk egyik forrása. Aki kereskedni jön hozzánk, ezzel mindenképpen szá­molnia kell. No meg mással is. Nem ajánlatos pénteken este érkeznie s hétfőre tervezni a visszatérést. Az ilyesmit sértésnek veszik. Bármennyire is furcsának tűnik: a hongkongiak nyu­godtan szeretnek tárgyalni, náluk szinte lehetetlen, hogy szombat este a bárban kössenek üzletet. Erre legalább három-négy munkanap szükséges, vagyis olyan időtartalék, amely lehetőséget ad az ottani tár­gyalási szokások betartására. Az sem ajánlatos, hogy üzletemberként bármilyen szállodában keressünk helyet, mert már az is egyfajta név­jegy a hongkongiak szemében. S ha nincs kelló rangja a választott hotel­nek, akkor fogadtatásunk is annak megfelelő lehet. Egyébként az otta­niak szemében minden európai egy­forma. Ezért fontos, hogy elsó talál­kozásunkkor angol nyelvű névjegy- kártyát nyújtsunk át partnerünknek, amiból aztán kiolvashatja cégbeli beosztásunkat, s annak megfelelő­en tárgyalhat velünk. Miben világelsők? Hongkongot az angol királynő ál­tal kinevezett kormányzó irányítja, választott parlamentje van az or­szágnak. Ugyanakkor a kormány (szinte ritkaság a világon) egyáltalán nem avatkozik be a kereskedelem­be. A magánvállalkozás a gazdaság mozgatóereje, ez tette az országot igazán gazdaggá. Csak egyetlen példa a szolgáltatások színvonalá­nak illusztrálására: ha valakinek te­lefonra vagy telefaxra van szüksége, a megrendeléstől számítva tizenkét órán belül beszerelik! Három évtized alatt a szigetor­szág a világ egyik kereskedelmi köz­pontjává vált. Különféle listákon él­vonalbeli pozíciókat foglal el. Amíg a világ népszaporulatából csak egy századdal részesedik, addig keres­kedelméből kerek öt százalékkal. In­nen exportálnak a legtöbb játékot a világon, s az óraalkatrész-behoza- talban is listavezetők, akárcsak az import volumenében. Fejenként hét- szerte több árut hoznak be külföld­ről, mint Japán, s ötszörte többet, mint az Egyesült Államok. Ebből következik: rendkívül fejlett a feldol­gozóiparuk. London és New York után Hongkong a világ harmadik legnagyobb pénzközpontja. Felvetődik a kérdés: minek kö­szönheti a távolkeleti törpeállam szinte hihetetlen élvonalba törését? Mindenekelőtt a kormány magánvál­lalkozást támogató politikájának, amelybe belefér mind a vámmentes­ség, (leszállítva néhány árucsopor­tot), mind az, hogy nem kötelező a valutabeváltás. Nagyon jól képzett és hatékony munkaerő-állománya van az országnak. Ugyancsak sze­repet játszik Hongkong földrajzi fek­vése: kikötője Délkelet-Ázsia partvi­dékének középső részén fekszik, s ennél fogva a térség gazdasági aktivitásának „elvezető csatornája“. Egyes számítások szerint 2000-ben a világkereskedelem negyven szá­zalékát ebben a régióban bonyolít­ják majd le. Forgalomnövekedés - tőke nélkül Csehszlovákia és Hongkong ke­reskedelme ugrásszerűen növeke­dik. Csupán az esztendő első nyolc hónapjában tizennégy millió dolláros forgalmat ért el. Ez alatt a hongkongi import huszonhét százalékkal emel­kedett, többségüket a textíliák és ruhák teszik ki, de hozunk be onnan játékokat, élelmiszert és számítás- technikát is. A csehszlovák export szintén növekedett, hazánkból pa­pírt, textíliákat, gépipari termékeket és nyersanyagot szállítunk Hong­kongba. A jelek szerint nincs akadá­lya a kétoldalú kereskedelem továb­bi növekedésének, s ráadásul szá­molhatunk a szigetország beruházó­ival is, akiknek nagyon felszökött az érdeklődésük a kelet-európai piac iránt. Csak hát ezért még rengeteget kell tennünk. Mint hongkongi ven­déglátóink elmondták: hiába emel­kedik a kölcsönös kereskedelem vo­lumene, ez nem a csehszlovák igye­kezet eredménye. Ők is úgy látják jónak, hogy hazánk mielőbb kellő mértékben betörjön a hongkongi pi­acra. Ebből más előnyünk is adód­hat, hisz a térség kapuja nyílik meg előttünk, s bekapcsolódhatunk a szerteágazó délkelet-ázsiai keres­kedelmi hálózatba. Ha valamelyik cégünk akar bejut­ni a hongkongi piacra, először is arról kell tudomást szereznie, hogy termékei iránt van-e érdeklődés, s ha igen, milyen mennyiségben. Ez azért fontos, mert nem lehet raktárra szállítani. Ott minden négyzetméter nagyon drága, így a raktározás ala­posan felviszi az árat. Bevallásuk szerint tankokra és nehézberende­zésekre nincs szükségük, annál in­kább érdeklik őket textilgépeink, me­lyekből régebben nagy tételekben vásároltak. Egyelőre a szigetországi tőke még nem jutott el Csehszlovákiába. Hogy miért, erre alighanem mind­nyájan tudjuk a választ. Nálunk a ' külföldi vállalkozó egyszerűen nem érzi biztonságban a pénzét. Inkább vár. Még a hongkongi is, akit pedig igazán vonz ez a térség. Ma Hongkong virágzó törpeállam. Hogy meddig, az valóban kérdé­ses. Mert valahol a gazdasági és kereskedelmi sikerhalmozás mellett az emberekben a bizonytalanság kérdései tornyosulnak. Kilencvenhéttől ugyanis a szigetországot újra Kínához csatolják, és sokan úgy vélik, ez lesz a jó világ vége. Költöznek is az emberek más tájakra, csak ne kelljen a kommunista Kína állampolgáraivá válniuk. Bár a visszacsato­lásról aláírt szerződés tartalmazza: Hongkong 50 éven át megőrizheti területén mostani társadalmi berendezkedését. Ebben azonban sokan kételkednek. Alkalmi vendéglátóink nem tartották fontosnak ehhez bővebb magyarázatot fűzni. Üzletközvetitési szándékuk nem a borús jövőből táplálkozik. J. Mészáros Károly ÉS KISEBBSÉGEK Nem emlékszem, hogy a második világháború után köztársasá­gunkban kormányszinten bárki is közhelyek és álszent ideológiai tételek pufogtatása nélkül oly nyílt tárgyilagossággal nyilatkozott volna itt élő magyarságunkról, mint tette azt Vladimír Meciar szlovák kormányfő napilapunkban közölt beszélgetésében. Egyönte­tűen leszögezte: a szlovákiai magyaroknak, köztársaságunk állam­polgárainak itt kell megteremteni az önmegvalósítás, az egyéni érvényesülés jogi és gyakorlati feltételeit, hogy szülőföldjükön valóban otthon érezzék magukat. Szívemből (szívünkből) szólt. Másra soha nem is törekedtünk. A szlovák miniszterelnök ugyanakkor fontosnak véli, hogy Magyarország ne akarjon a határain túl élő magyarok patrónusa lenni. S mindjárt hozzá is tette: „Mi sem tartjuk magunkat a határain­kon túl élő szlovákok patrónusának, mert az beavatkozás lenne, például Magyarország belügyeibe“. Sokat gondolkodtam, mit is fed a patrónus fogalma. Mert ezen nagyon sok múlik. Ám tény, hogy amennyiben a nemzetiségek sorsa kielégítő megoldást nyer, mi szükség lehetne még külső patroná- lásra? De tegyük fel mindjárt a kérdést, mi történjen, ha nem így van? A nemzetiségek jogainak védelme az egyetemes emberi jogok nemzetközileg is szorgalmazott védelme. S valljuk be őszintén, erre a világ különböző térségeiben nagyon gyakran szükség van. Ugyanis a nemzetiségi jogok kellő terjedelmének megítélése korántsem egyértelmű. A többségi nemzet sokallhatja, míg a nemzetiségi kisebbség ugyanezt hiányosnak tarthatja. A kisebbség helyzete akkor is nehéz, ha választott képviselői a törvényhozó szervekben védelmezhetik érdekeiket, mert a többségi nemzet képviselői bármi­kor leszavazhatják, s így az esetleges jognyirbálásnak is megteremt­hetik á törvényes alapjait. Az elszakadt (vagy elszakított) kisebbség és nemzete közötti kapcsolatokat helyzetének megoldottsága és az illető országok közötti viszony nagymértékben befolyásolja. Ilyen vonatkozásban a Csehszlovákia és Magyarország közötti jószomszédi viszony Dél- Szlovákia magyarságának létfontosságú érdeke. A múlt szomorú tapasztalatai arra intenek, hogy a két ország kapcsolatának bármi­nemű romlása nagyon gyakran épp nemzetiségi kisebbségünk hátán csattant. Viszont a nemzetiségi ügyek rendezetlensége is mindenkor károsan hatott vissza a két szomszéd együttélésére. Kizárólag a szilárd pilléreken alapuló, mindennemű gyanúsítga- tást kizáró bizalom szemszögéből bírálható csak el tárgyilagosan a nemzet és a nemzetiségek viszonyának, vagy ha úgy tetszik, a patronálás kérdése is. Hetekkel ezelőtt eltettem egy újságkivágást. A Národná obroda október 17-i számában jelent meg a szlovák kormányfő lengyel- országi látogatásáról írt tudósítás. íme, egy részlete: „Különösen megható volt a kormányfő és a küldöttség többi tagjának találkozása a Tátra lengyel oldalán élő szlovákokkal. Még soha nem esett meg, hogy Szlovákia legmagasabb képviselője felkereste volna őket, akinek elpanaszolhatják, mi nyomja lelkűket az idegen világban. A kormányfő segítséget ígért nekik. Ingyen kapnak szlovák tanköny­veket, ha lesz érdeklődés, szlovák tanítók jönnek gyermekeiket tanítani. A szlovák kormány az érdeklődőknek ösztöndíjat biztosít a szlovák főiskolákon. Lengyelországban élő honfitársaink lelkesen üdvözölték az ígéreteket, meit már évek óta hiányolják az anyaor­szág érdeklődését. Mindez kihatással van a lengyel polgártársaikkal való együttélésre is, ami sokszor a fiatalok asszimilálódásában nyilvánul meg... “ Eddig az idézet. Nevezhetjük-e patronálásnak a szlovák kormány gondoskodását a Lengyelországban élő kisebbségekről. Ha igen, van-e benne valami kivetnivaló? Ha a lengyel kormány a belügyeibe való beavatkozásnak tekintené, bizonyára tiltakozna ellene. Érthető, hogy egyetlen kormány se tűri a belügyeibe való beavatkozást. Azért a nemzetiségek iránti külső érdeklődésnek is lehet olyan formája, amely nem tekinthető beavatkozásnak. De vegyünk egy másik példát. A Práca című szakszervezeti napilap december 6-i számában első oldalon közölt cikket A honfi­társaknak nem mostohára van szükségük címmel. Az írás felcíme: Magyarország jobban törődik az övéivel. Az írás lényege, hogy Szlovákia keveset törődik a Jugoszláviában élő szlovákokkal. Az újságíró megállapítja, hogy a jugoszláviai szlovákok szabadon használhatják anyanyelvűket, gyemekeiket szlovák iskolába járat­hatják, ápolják nemzeti hagyományaikat. Tehát nemzetiségi jogaik általában biztosítottak. Ennek ellenére is levonja a következtetést: „így is olyan érzés szilárdult meg bennem, hogy keveset teszünk az érdekükben. Saját problémáinkkal vagyunk elfoglalva, közben meg­feledkezünk arról, hogy a maguk módján ők is hozzánk tartoznak. Ahelyett, hogy egyre többet nyújtanánk nekik. Nem is pénzre, hanem olyan érzésre gondolok, hogy nem közömbösek számunkra. “ A szlovák nemzet a Jugoszláviában élő szlovákokat a magáénak is tekinti. Ahogy a magyar nemzet is magáénak tekintheti a határain túl élő kisebbségeket. De hát van-e ebben valami rossz? Elvégre a nemzet számára nem lehet közömbös a más országban kisebbség­ben élő honfitársainak a sorsa. S a szlovák tudósításokból az is, kitűnik, hogy a nemzetiség a nemzet törődését is elvárja. Nevezzük ezt a patronálást eleve szükségszerűnek? Inkább ne.. Szőjük álmainkat olyan eszményi világról, amelyben a nemzetisé­gek valóban otthon érzik majd magukat szülőföldjükön, s nem szorulnak (igényük se lesz) határon túlról érkező gondoskodásra. Sőt talán határok se lesznek... S ha egyszer valóra válik nemzedékeink álma és létrejön a hatá­rok nélküli Európa, a szomszédok közötti apróbb-nagyobb perpatva­rok is értelmüket vesztik. Valóban álom? Egyelőre annak tűnik. Távol a megvalósítástól. Mert a szlovák és a magyar viszonyra még mindig a múlt áldatlan öröksége nehezedik súlyos teherként. Egy-egy kevésbé megfontolt szó, rosszul értelmezett kijelentés is könnyen érzelmi rezdülést vált ki, bizonytalanságot kelt. Ej, pedig milyen nagy kár! E tehertől megszabadulva mennyi energiánkat használhatnánk fel haszno­sabban! Nehéz a jövőbe néznünk, ha folytonosan csak vissza-visszatekint- getünk... Zsilka László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents