Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-11 / 2. szám
ÜEUJBSEfl ► 5 1991. I . 11. LÁTOGATÓBAN ONDREJ MARKUS LELKÉSZNÉL Az ember személyiségének kialakulásában meghatározó a család szerepe, a gyökerek. Manapság az ismert személyiségek, politikusok többsége tárgyilagosan tárja fel múltját, ám vannak, akik ki tudja mi okból, megmásítják azt. Úgy éreztem - valamennyi megnyilatkozásában ehhez a második csoporthoz tartozik a nyíregyházi születésű Jozef Markus, a Matica slovenská elnöke. A miértekre a választ édesapjától, Ondrej Markus lelkésztől reméltem, de hiába. A lelkész úr, úgy mint a fiától is nemegyszer hallottuk, nem ellensége a magyaroknak, de... Egyébként hithű szlováknak tartja magát. Korát meghazudtoló pontossággal - 89 éves - mesélt saját gyerekkoráról, hivatásáról, házasságairól és gyermekeiről - magyarul. • Szívesen emlékszik vissza gyermekkorára?- Igen. Nyíregyháza Magyar- ország szlovák szigete volt, ahol 250 évre visszamenőleg is szlovákok éltek. Szüleim gazdálkodók voltak, akiknél nagy munkák idején az óturai, felvidéki szlovákok dolgoztak. Akkoriban az evangélikus egyháznak 22 ezer szlovák hívője volt, de a görögkatolikusokkal lehettünk vagy 25 ezren. Az istentiszteleteket is szlovákul tartották, s hiába erőlködött a hatóság, a gyülekezetét betiltani nem tudta. Magyar evangélikus iskolába jártam, habár nagyapám egy szót sem tudott magyarul. A szlovák származású tanítóm - nagyszerű ember volt, ám nagyon magyar érzelmű, bevallom, engem is átformált. • A szülői házban milyen nyelven folyt a társalgás?-Apám és anyám egymás között szlovákul beszéltek, de a mama velünk, gyerekekkel magyarul. Okos asszony volt nagyon, úgy gondolta, a legidősebb testvérem gazdálkodni fog, mi hárman pedig továbbtanulunk. Meg is tettek mindent ennek érdekében, s középiskolába Íratták gyermekeiket. Nem tagadom, ötödikes koromig magyar érzelmű voltam. Ám aztán minden megváltozott. A magyar osztályban az egyik osztálytársam szlovákul kiáltotta el magát, s a belépő tanító úr kegyetlenül verni kezdte. A szerencsétlen fiú megígérte, hogy már soha nem szólal meg szlovákul, de mindhiába. Az eset felháborított, s akkor tudatosodott bennem, hogy én is szlovák vagyok. A későbbiekben nagy hatással volt rám Rohácek József teológus, aki Nyíregyházán szlovákra fordította a bibliát. Nagy csodálója voltam Royová Krisztinának, akinek szlovák műveit harmincnégy nyelvre fordították le. Ha ő nincs, akkor mi sem vagyunk és nem lenne itt Léván még imaházunk sem (Roy Krisztina írónő volt, egy óturai lelkész lánya). Elvesztünk volna a magyar világban, hiszen a nyomás nagy volt. • Iskoláit hol végezte, s mikor, hogyan került közelebbi kapcsolatba az egyházzal?- Nemzedékem sorsa nem volt egyszerű. Nyíregyházán jártam iskolába, később, hála szüleimnek, Németországban, Ausztriában, de Angliában is. Szlovákságomban Royová művei erősítettek, hiszen A meggyőződésért című könyve többszöri elolvasása után lettem nemcsak jó keresztyén, de hazafi is. Lelkészünk közben vizsgálati fogságba került, pánszlávizmus vádjával, s tizenhárom hónapig fegyházban tartották. A Kassán élő etnográfus öcsém áttelepülésünk után kutatott ugyan a periratok után, de nem találta őket sem Nyíregyházán, sem Debrecenben. A magyarok nagy diplomaták... Amikor Nyíregyházán - húszéves lehettem akkor - betiltották gyülekezetünket, elmentünk Pestre, hátha találunk kiutat áldatlan helyzetünkből. A kékkeresztes mozgalmat kerestük, s mert nem találtunk senkit, beálltunk a metodisták körébe. Amikor áttelepültünk, Csehszlovákiába evangélikusként jöttünk. • Ne olyan gyorsan lelkész úr, az áttelepítés még odébb van. Mondana valamit a családjáról?-Az első feleségemmel öt gyerekünk született. Akkor még senki sem félt a gyermekáldástól. Nyíregyházán azt szokták mondani, hogy a szlovák veszélyes szomszéd. Ahol letelepszik, ott egy csomó gyerek lesz. De tizenkét évi házasság után, amikor István fiam tízhónapos volt, feleségem váratlanul meghalt. Rendkívül jóravaló, kedves lélek volt, soha fájdalmat nem okozott. Halála után azt mondtam magamban: Uram Isten, ha elvetted tőlem ezt a jóravaló feleséget, biztosan azért, mert még jobbat akarsz adni... Tizennyolc hónapig egy cselédlány segítségével gondoztam gyermekeimet. Már előtte is gyakran jártam Pestre, ahol megismertem egy diakonisszát, s fájdalmairól, álmairól nekem beszélt. Később ez a bácskai német származású lány a feleségem lett, és két gyerekkel ajándékozott meg. Erzsébettel, annak ellenére, hogy kiválóan megtanult magyarul, németül beszélgettünk. Csodálatos asszony volt, nem mostohája, hanem anyja az árváknak. Ellátott engem, a háztartást, nevelte a gyerekeket. El kell mondanom, gyerekeim - ismert okok miatt - nem beszéltek szlovákul. • Jozef fia anyanyelve tehát német. Erzsébet asszony tudott szlovákul?- Nem, honnan tudott volna! A gyerekekkel németül és magyarul beszéltünk. Csak amikor áttelepültünk, akkor kezdtek el szlovákul tanulni. • ön közel ötven évesen cserélt hazát, áttelepült. Beszélhetne az áttelepülés körülményeiről?- A helyzet az, hogy nem szívesen hagytam el Nyíregyházát. Nekem ott volt a hivatalom, az evangéliumot szlovákul hirdettem. Igaz, hogy vasárnap délelőttönként a szlovák mise után magyar istentiszteletet is tartottam. Fájdalmas volt a búcsú - leírtam ezt a több mint 3000 oldalas naplómban - de végül is az őshazába jöttem. Még előtte, vagy tizenöten, eljöttünk körülnézni Csehszlovákiába. Tudtuk, ha teljesen magyar területre kerülünk, a gyerekeink magyar iskolákba kényszerülnek, s végül elmagyarosodtunk volna mi is. Mert vannak áttelepült szlovákok, akik így jártak. Az első években nagy harcot vívtam, hogy gyermekeink szlovákul beszéljenek, hogy a bibliát szlovákul olvassák. 1947-ben jöttemát a családommal és kb. 6 ezer hívövei. Nyíregyházi lelkészbarátaim kérdezték, nem félek-e hazát cserélni, nem félek-e a beilleszkedés nehézségeitől. Nem féltem. Tudtam, nekem a szlovák nép körében küldetésem van. És ez így van azóta is. A Markus-fiúk küldetést teljesítenek. Léván kellett volna laknunk egy családi házban, ezt még Pesten ajánlották fel. De a tulajdonosnő reszlovakizált, ezért Okáli doktor közölte, oda nem költözködhetünk. Felső- szecsiben az unokatestvéremnél húzódtunk meg. A hatóságokkal közöltem, nekem nem kell a ház, de kell egy lakás, ahol kilenctagú családommal elférnénk. Ekkor Okáli doktor Budapestről személyesen jött el Lévára, s beszélt a háztulajdonossal. Képzelje, szlovák létére a vendégekkel nem akart szlovákul beszélni. Ekkor adta ki Okáli doktor a parancsot, hogy az a szlovák, aki csak magyarul akar beszélni, menjen Magyar- országra. • Tehát ennyi elég volt ahhoz, hogy kisemmizzék az embert. ön hívő, lelkész létére ezt helyesnek tartotta?-... haza jöttünk, mi, szlovákok... A házat megkaptuk, ké: sőbb megvásároltuk a szomszéd ház kertjét is, mert eldöntöttem, felépítjük imaházunkat Léván is. Ugyanis felépült Pozsonyban, Eperjesen, Bártfán, és Besztercebányán. De a lévai a legszebb, a legnagyobb. • Említette, hogy szülei nagy gondot fordítottak négyük iskoláztatására, önnek hét gyereke van, milyenek voltak és mi lett belőlük?- Hat gyereket neveltünk fel, mert az egyik lányom meghalt. Sajnos, a második feleségemet is elszólította az Úr. Mit is mondhatnék gyermekeimről? István fiam világhírű atomfizikus, anyanyelvi szinten több világnyelven beszél. Előadássorozatokat tartott Budapesten és Zürichben, Indiában és Franciaországban - angolul. Lelkészi hivatásom miatt rendes időben, még középiskolába sem engedték. De kitűnt társai közül és bebizonyította, hogy tud. A másik, a legfiatalabb, a Jozef fiam. Nemrég jelent meg a hatodik könyve, A szlovák mezőgazdaságról című. Kérdeztem tőle, jó lesz ez a könyv? De azt is, mikor kezdted el írni? Azt felelte, prófétai lélekkel előrelátott mindent, a könyv jó lesz, nincs mit visszavonnia. Jozef Amszterdamban is tartott előadásokat, természetesen beszél angolul, de németül is, hisz említettem édesanyja származását... Mi, Markusék azáltal, hogy egyik fiam atomfizikus, a másik közgazdász, nemcsak idehaza, de a nagyvilágban is közismertekké váltunk. Jozef fiam a legkisebb, ö a legkedvesebb, nem tagadom. Húsz éve, amióta meghalt a feleségem és nyugdíjaztak, sokat írok. Huszonöt kötetnyi könyvem van kéziratban, öt könyvemet - még feketén Németországban adták ki - kettőt 1989-ben idehaza. S mert nem jártam szlovák iskolába, Jozef javította kézirataimat. Mindig sokat segített nekem. Jó gyerek volt, a tudománynak élt, nem a lányok, hanem a könyvek érdekelték. Büszke vagyok a fiamra, aki elsőként nyilvánosan beszélt hitéről, ó nem soviniszta, csak hithú szlovák. És azt is nyíltan megmondom, amikor összejönnek a maticások, ő beszél a legokosabban. Nem támadja a magyarokat, csak megemlíti, hogy mi szlovákok mindig kisebbségben éltünk és elmagyarosítottak bennünket. Nem titok, Magyarországon félmillió szlovák tűnt el. De hagyjuk ezt... • A magyarok és a szlovákok együttélését hogy látja?- Nem vagyok a magyarok ellensége, szlovák vagyok. Jozef fiam is az. És mi itt a járásban többségben vagyunk, hiszen a magyar lakosság aránya csak 15 százalék. Büszke vagyok arra is, hogy a gyülekezetem nem magyarosodott el. Pedig... A múltkor írtam egy nasz- vadi áttelepültnek, s képzelje, magyarul válaszolt. Hát nem. Szlováknak szlovákul írok, magyarral magyarul levelezek. Most azon vagyok, hogy unokáim megtanuljanak magyarul, hogy a bibliát össze tudják hasonlítani. Én is ezt teszem, a németen, az angolon kívül görögül is olvasok. Nagy család a miénk, hatvanhat tagú. Mostanság ha összejövünk, többnyire szlovákul társalgunk, de vannak közöttünk, akik magyarul, illetve németül beszélnek. Szlovák létünkre nem akarunk elnyomni senkit sem. Említettem, gyülekezetünk is szlovák. Az együttélésről kérdezett. Nem könnyű... A múltkor maticások jártak nálam, Jozef címét akarták. Itt Léván az iskolaügyet egy magyar akarja irányítani. Pedig mint mondták, van közöttünk egy rátermett szlovák is. Fel is keresték a fiamat, aki megígérte, utánanéz a dolognak ... Nagyon bánt, hogy Jozef fiamat gyakran megalapozatlan vádak érik. Tagja volt a kormánynak, tudjuk, mit hordtak össze szegény fejére, hívták a szövetségi kormányba is... Tudjuk a magunkét... Hát igen. • Beszélgetésünk alatt többször hozta szóba a magyar „nyomást“. Ismert gondolatok ezek, a fia is előszeretettel emlegeti. ön jó, hithú szlováknak tartja magát, mi magyarok pedig - szülőföldünkön - jó magyarok és állampolgárok akarunk lenni. Ezt illene elfogadni önnek is. Másképp látja?-A magyar rátarti, kemény-' akaratú... Mi, Márkusok nem adjuk meg magunkat. A szenvedés életünk örök törvénye. Péterli Szonya Utóirat: Ondrej Markus lelkésznek a Lévai járás nemzetiségi alakulását jlletően nincsenek pontos adatai. A többször is említett elmagyarosítás a gyakorlatban kissé másképp fest. Míg a Lévai járásban 1970-ben a magyar nemzetiségűek a lakosság 35-,7 százalékát alkották, 1980-ban már csupán 33,1 százalékot. Léva városában 1980- ban a lakosság 15,3 százaléka vallotta magát magyarnak. JJ Lubomír Svihla felvétele
