Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-08 / 6. szám
ÖBÖL-HÁBORÚ Bomba üzlet Átvitt értelemben legalább annyira az, mint a szó szoros értelmében. Már a Sivatagi Pajzs hadművelet során bebizonyosodott: a fegyver fogyóeszköz, mégpedig nagyon gyorsan fogyó és mielőbb pótolandó. A háború még el sem kezdődött, már nyilvánvaló volt, ki lesz a nyertes. Természetesen a hadiipar. S voltak cégek, amelyek már jóval korábban, évekkel ezelőtt milliós üzleteket kötöttek Szaddam Husszeinnel, most pedig azon szedik meg magukat, hogy az „ellenszereket“ eladják a szövetségeseknek. Minden erkölcsi aggály nélkül. Bár aggódniuk van miért. Kiderült, több cég, főleg németek megsértették az Irak ellen elrendelt embargót. Mikor e sorok a nyomdába kerülnek - a háború még folyik. S Irak mintha új erőre kapna. Hiába, no, jó fegyverei vannak. MENJÜNK A FÖLD ALÁ! Irakban érdemes, mert csodálatos dolgokat láthat ott az ember. Colin Croft, egy brit mérnök szerint már 1986-ban több mint 40 atombiztos, a vegyi és biológiai fegyverek eilen is védelmet nyújtó bunkere volt Iraknak, s ezek mindegyike legalább 1200 katonának adhat menedéket. A föld alatt 10-15 méter mélyen vannak és olyan erősek, hogy egyetlen csapással semmilyen rakéta sem okozhat bennük károkat. Szaddam már 1979-ben, közvetlenül hatalomra jutása után kezdte meg a bunkerek építését, s a munkálatok 1981, a kísérleti atomreaktor elleni izraeli légitámadás után még jobban felgyorsultak. Szaddam azonban nemcsak katonái megóvására gondolt, hanem legértékesebb fegyverei megvédésére is. Ez nyilvánvalóvá vált az Irak elleni szövetséges légitámadások harmadik-negyedik napján. Legjobb repülőgépeit, a szovjet MIG-29-eseket és a francia Mirage F-1-eseket, legalábbis ezek nagy részét meg tudta védeni, mégpedig azokban a föld alatti bunkerekben, amelyeket nyugati cégek építettek. Két belga vállalat már beismerte, részese volt ennek a nagy üzletnek, de a „gyanúsítottak“ listáján brit és német cégek is szerepelnek. A szövetségesek tanácstalanok. A légierő szakértői bejelentették, ha ezeket a fedezékeket a NATO-ban érvényes normák szerint építették, akkor nem sokat tudnak tenni, akkor ezek kibírnak mindent, talán csak az atomtámadást nem. S ekkor jött a BBC televízió a hidegzuhannyal: források megjelölése nélkül, de nagyon részletes és - sajnos - nagyon valósnak tűnő adatokat szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy ezek a bunkerek jobbak, mint bárki gondolta volna, ellenállóbbak, mint a NATO hasonló létesítményei, mert az építtető megszigorította az észak-atlanti normákat. Ezekkel szemben a légierőnek csak akkor lenne esélye, ha az építőktől megszereznék a terveket, s megpróbálnák eltalálni a két gyenge pontot - a kaput és a szellőzónyilásokat. Ez utóbbiak védhetők, például vastag homokréteggel, a kapu azonban sebezhetőbb és főleg felfedezhető, hiszen előtte egy sík területet kellett hagyni, hogy a repülőgépet ki lehessen hozni a fedezékből. Persze, azt is tudni kellene, melyik bunker a valódi és melyik a makett. Gyúlékony csatatér a világ olajkincsén Oil fields SAUDI ARABIA 0 Miles 50 ELNÖKI SZUPERBUNKER Mint minden diktátor, Szaddam Husszein is elsősorban magát félti, s csak azután a drága fegyvereit és a katonáit. Az istenadta népre kevés a gondja, s bár utasításának megfelelően a nyolcvanas évek elejétől minden új középület alá építettek légvédelmi óvóhelyet, ez a milliók védelmére távolról sem elég. Neki azonban nem kell aggódnia: bármilyen nagy bajt átvészelhet. Bagdadban és közvetlen környékén hét atombiztos bunker áll a rendelkezésére, az egyik közvetlenül a repülőtér mellett, kijárattal a kifutópályára, tehát szükség esetén egyenesen a repülőgéphez vagy helikopterhez mehet az óvóhelyről. Az elnöki palota alatt 18 méterrel van az a szuperbunker, amelyet 65 millió dollárért épített két német cég, a legszigorúbb biztonsági intézkedéseket betartva. Még a tervrajzokat is Irakban kellett hagyniuk. A luxusberendezés további jó 40 millió dollárba került és valóban kifogástalan. Speciális forgó talapzatra épült a bunker, amely így a 60 centiméteres kilengéseket is bírja, tehát a légnyomás sem tehet benne kárt. Falai két méter vastag betonból vannak, ajtajai 30 centiméteres megerősített vasbetonból. Kibírja a 300 fokos hőmérsékletet is, s az atomtámadást is csak gyenge rezgésként érzékelnék, összterülete 1800 négyzet- méter, s a lakórészen kívül van itt konferencia- terem, parancsnoki állás és akkora raktárak, melyekben a felhalmozott élelmiszerek és gyógyszerek 25 ember számára több mint egy évre elegendőek. A lakosztályban a valódi keleti kényelem kiegészül a nyugati luxussal, például a nappaliból egy úszómedence nyílik. Minden szuper és nagyon biztonságos: a jó minőségű, precíz német munka óvja a diktátor életét. TÖBB, MINT KELLEMETLEN Gondok, problémák tömege ered most abból, hogy a Nyugat - igaz, nem mindig nyíltan - Irakot támogatta az Iránnal vívott háborúban, mivel Szaddam rendszerét elfogadhatóbbnak tartotta, mint a teheráni fundamentalista síitákét. Khomeini ajatollah a maga harcias iszlám eszméivel nagyon jó szolgálatot tett az iraki majdnem világi rezsimnek. Szaddam nem sokat adott a vallásra, s hogy a Kuvait elleni támadás után hívó muzulmánként produkálta magát a nyilvánosság előtt, nem más, mint taktikai húzás, ily módon akarta maga mellé állítani a hazai és külföldi iszlám tömegeket, ami részben sikerült is neki. Visszatérve Irak felfegyverzéséhez: Szaddam, ez a ravasz sivatagi róka, megtalálta a módját, hogy hatalmas fegyverarzenált hozzon létre. Francia, olasz, német és más nyugati cégek 1982 és 1989 között 13,4 milliárd dollár értékben adtak el Iraknak fegyvereket: repülőgépeket, rakétákat, kézifegyvereket, sőt olyan vegyi anyagokat is, amelyek vegyi fegyverek előállítására alkalmasak. A Szovjetunió és az ún. baráti szocialista országok sem maradtak ki a nagy üzletből: összesen 32,4 milliárd dollárért adtak el Bagdadnak fegyvereket, gyakorlatilag ebből a forrásból származik az irakiak összes tankja, a vadászgépei és a Scud rakéták. Ez utóbbiak eredetileg csak 300 kilométer hatótávolságúak voltak, németé s brit cégek tették lehetővé, hogy hatótávolságukat 1000 kilométerre növeljék, s elérjék Izraelt is. Kimondottan kínos a helyzet a „szegényember atombombájával“, vagyis a vegyi fegyverekkel kapcsolatban. Ezen a téren főleg a németek jeleskedtek: a dreicheni Kolb cég hat katonai célú vegyi üzemet épített az iraki sivatagban, ezekben ideggázt, mustárgázt és úgynevezett kéksavat állítottak elő, csupa kipróbált és bevált német találmányt. A kéksav annak a Ciklon-B nevű gáznak az alkotóeleme, amellyel a nácik zsidók millióit pusztították el. S most ismét ezek fenyegetik Izraelt. Ez már nem is kínos, hanem egyenesen botrányos! PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ Tudvalevőleg ez a három dolog kell a háborúhoz, s már meg is indult átvándorlása a szövetségesek államkasszájából, vagyis az adófizetők zsebéből a nagy hadiipari cégek bankszámláira. Az USA számára a légiháború egy napja fél milliárd dollárba kerül. A francia Jaguárok egyetlen bevetése 25 millió frank. Minden Jaguár több AS 30-as lézerirányítású rakétát visz magával, ezek mindegyike 1 millió frankba kerül. Az eddig harcban még soha be nem vetett, de most kitűnőre vizsgázott amerikai Patriot rakéta darabja 700 ezer dollár. Már úgy volt, hogy a túl drága rakéta gyártását leállítják, most azonban a le- xingtoni céghez befutottak a Pentagon új megrendelései, a nap 24 órájában megállás nélkül folyik a gyártás. Hasonló a Tomahawk rakéták esete is. Ára 1 millió dollár, találati pontossága 80 százalék. Eddig 2 ezer darabot gyártottak belőle, s úgy tűnt, többet nem is fognak. A Pentagon azonban máris megrendelt további kétezret. Jól bevált az úgynevezett lopakodó bombázó is, úgyhogy a Lockheed ismét elindította a gyártószalagot. S a háborúhoz kellenek még páncélosok, szállítójárművek, kézifegyverek, bombák, lőszerek, robbanóanyagok... Vagyis pénz, pénz és pénz. S a számlát - közvetve vagy közvetlenül - mi is álljuk. Bármilyen messze is zajlanak tőlünk a harcok, a számlát nekünk is benyújtják. Pedig mostanság a békés idők is nagyon drágák... A kkor már kilenc napja laktunk a római magyar apácák Francesco Tamagno utcai panziójában. Viszonylag olcsón. Egy személynek 10 dollár volt fél panzióval a szállás. Szép tágas szoba, hideg-meleg víz, fürdőszoba-használat, magyaros bő koszt és ami a legfontosabb: csámcsogni, harapni való bort kaphattál fillérekért. A vendég megérkeztekor a nővérkék első dolguknak tartották az idegenből jött ügyfelüket figyelmeztetni, ne vigyék magukkal a városba a pénzüket, csekkfüzetüket, ékszereiket, inkább hagyják szállásukon. Magukkal csak annyi obulust vigyenek, ami a napi fogyasztás fedezésére elengedhetetlenül szükséges. Mert - mondották - az utcákon, a tömeg közt, bizony sok a zsebes, a strici, a rablásra is képes naplopó. Már késő délután volt, s feleségemmel a Pantheontól gyalogszerrel megindultunk a Via de Coronarián, hogy majd a Tiberisen átlépkedve az Angyalvárnál fel- szálljunk a villamosra. Még a Coronariánál történt, hogy itt, a jobbra-balra eső kis régi utcácskák festői képe becsalogatott bennünket a régmúlt századokat elénkbetáró sikátorokba. Egyszerre arra lettünk figyelmesek, hogy egy mopedon két fiatal srác röpköd körülöttünk, hol lassúbb, hol gyorsabb tempóban, akár a bogár az égő gyertyaláng körül. Nem gondoltunk mi semmi rosszra, a szentéletű nővérkék figyelmeztetésének hittünk is, nem is, aztán meg a két gyerkőc szeméből valamiféle tiszta fény sugárzott, szájuk szegletéből szende mosoly tükröződött. Aztán a moped hirtelen megbokrosodott, megugrott a két sráccal. A hátsó, előbb még angyalkának vélt fiú keze a nyakamban lógó táskám után kapott, a szíj azonban nem eresztett, a támadó igyekezett megkaparintani zsákmányát, s tovább erőlködött. Ám a támadás pillanatában (mindez persze a pillanat tizedré- szében pergett le) veszendőben vélt táskámat egyik kezemmel én is keményen elkaptam, ez pedig a moped vágtatását hirtelen lefékezte. Ugyanakkor szabad kezem élével nagyot csaptam a gyerkőc kezefejére. Ütésemet hatalmas ordítás követte. A fiú kínjában egyből elengedte a megfeszült táska- szíjat s a moped szinte megugrott. A két angyalkának vélt útonálló egyike egyre ordítozott, a másik hangosan káromkodott, feleségemből s belőlem az átélt riadalom hangos hahotát váltott ki. Szállásunkra visszaérve büszkélkedve meséltük el izgalmas találkozásunkat a kis bestiákkal. A tisztelendő főnökasszony azonmód karon ragadott mindkettőnket, s akár Attila kardját a győztes csatg után a hunok hordozták körbe, 6 ugyanezt tette az estebédjüket fogyasztó vendégek asztalainál, majd a németeknél állt meg. Kisült, hogy az előző este érkezett müncheniek fütyültek az apácák jóakaratú, intő figyelmeztetésére, s a szent városban autós vagányok az egyik német hölgy válláról leszakították táskáját. Megszabadítva öt minden pénzétől, ékszerétől, útlevelétől, irataitól. Később kiderült, hogy az autós rabló-inasokban volt annyi „betyárbecsület“, másnap telefon- hiradás jött tőlük: a hölgy ne aggódjon, útlevelét és iratait már postára adták, a Francesco Ta- magnoi elmére. Nagy Jenő Görföl Zsuzsa
