Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-07 / 287. szám, szombat

1991. DECEMBER 7. ÚJ szól MOZAIK MÁR ÖNÁLLÓAN, TISZTES NYERESÉGGEL Huszonöt éves a Gömör Sörgyár (Munkatársunktól) - A Gömör címkével ellátott sört 1966 októberé­ben palackozták először az akkor vadonatúj rimaszombati sörgyárban. A gyár azóta szinte töretlen fejlődé­sen ment keresztül. Malátagyártó üzemének köszönhetően a nyugati piacokon is megvetette lábát. Éve­ken, évtizedeken keresztül nyeresé­ges volt, miközben a Gömör sör számtalan versenyt nyert, vagy elő­kelő helyezést szerzett belföldön és külföldön egyaránt. 1986-ig a martini vállalati igazgatóság kötelékeibe tar­tozott, ahonnan bizony eléggé véko­nyan csordogált a beruházásokhoz szükséges pénz. Ezután a Rimava Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kombinát égisze alatt működtek, majd ez év júliusától teljesen önál­ló állami vállalatként tevé­kenykednek. Huszonöt éves tehát a Gömör Sörgyár, éppen napjainkban. A szű­kebb és tágabb értelemben vett Gő­mörországnak ma is egyik legjobb, legeredményesebb élelmiszeripari üzeme, mely az év utolsó hónapját - Faragó József megbízott igazga­tó szerint - tisztes nyereséggel kezdte. Az eleddig nyereséggel ter­melő malátagyár jelenét ugyan beár­nyékolja az alacsony világpiaci árak okozta exportkiesés, de a sörgyár határainkon innen és túl is soha nem tapasztalt népszerűségnek örvend. Amerikai üzletemberek ezer hektoli­terre szóló szerződésajánlattal jöt­tek, a skandináv országok a 8 és 10 fokos sör iránt érdeklődnek, nem is beszélve a magyar, a lengyel és szovjet felvevőpiac újabb és újabb igényeiről. A jubileum nemcsak a városnak, a járásnak is ünnep volt. A gyár pedig oly népszerű, hogy a nagypri­vatizáció első hullámában az elője­lek szerint bizonyára ostrom alá ve­szik majd a pontbefektetők. Segítő­kész is, hiszen elsőként nyújtott se­gítőkezet az egészségügynek, mely áldatlan helyzetében a szövetkeze­tekhez, termelőüzemekhez, vállal­kozókhoz és a lakossághoz fordult anyagi támogatásért. A 260 fős kol­lektíva elsőként 220 ezer koronát ajánlott fel nyereségéből orvosi mű­szerek és berendezések vásárlá-' sára. A gyár jövőjéért felelős embereket azonban újabb kihívások, tervek, el­képzelések foglalkoztatják. A jubi­leumi ünnepségen nemcsak az erre érdemes munkatársakat és volt, ma már nyugdíjas dolgozójukat ajándé­kozták meg és fogadták, az ünnep­ségek ideje alatt dolgoztak, tárgyal­tak is külföldi üzletemberekkel. (polgári) A KISEBBSÉGI SORS ÖSSZEKÖT (Munkatársunktól) - Erdélyt járva többször is tapasztalhattuk már, hogy a kisebbségi sorban élők min­dig nagyon jól megértik egymás gondjait. Minden bizonnyal így lesz ez Zseliz és az egyik legszebb fek­vésű erdélyi város, Csíkszereda la­kói közt is, akik képviselői tegnap együttműködési megállapodást írtak alá Zselizen. A kapcsolat tavaly de­cemberben kezdődött, amikor a csíkszeredai Kelemen Csongor az Alsó-Garam mentén előadássoro­zatot tartott a székelyföldről. Viszon­zásául a Romániai Magyarok De­mokratikus Szövetségének meghí­vására a Csemadok Zselizi képvise­lői Csíkszeredán jártak, és ott hatá­rozták el az együttműködés további folytatását. Ennek eredményeképp azután tegnap Dobrovicky László, Zseliz polgármestere, illetve dr. Csedő Csaba és Bogos Ernő a Csíkszeredai önkormányzat nevé­ben aláírta a közösen kidolgozott szándéknyilatkozatot. Első akcióként nyáron a fiatalok számára közös táborozást szervez­nek a legendás Hargita lábánál, Ho­moródfürdőn. Ez már csak azért is nagyon hasznos rendezvénynek ígérkezik, mert így a szlovákiai ma­gyar felnövekvő nemzedék tagjai is megtapasztalhatják, mennyire képe­sek a székelyek az anyanemzettől szinte teljesen elvágva megőrizni és ápolni őseik kultúráját. _ti­ÚJABB KÁRPÓTLÁSI LEHETOSEG Mint azt már bizonyára sok pol­gártársam tudja, a Magyar Köztár­saság Országgyűlése 1991. június 26-án fogadta el a XXV/1991. sz. törvényt, az állam által az állampol­gárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlá­sáról. Ennek értelmében részleges kár­pótlás illeti meg azokat a magánsze­mélyeket, akiknek magántulajdona a magyar állam által 1939. május 1-jétől 1949. június 8-áig terjedő időszakban alkotott jogszabályok al­kalmazása által sérelmet szenve­dett. A kárpótlási igény tárgyát a ter­mőföld, erdő, tanya, ház, lakás, üzem, vállalat és vállalkozás elvéte­le képezi. Bár a törvény a jogosult személyt illetően a magyar állampolgárság­hoz kötött, mindig azon személy ál­lampolgárságát kell vizsgálni, akit tulajdonsérelem ért - tehát a volt tulajdonost, méghozzá amikor a sé­relem bekövetkezett. Azt, ami számunkra fontos és használható lenne, a törvény 2. pa­ragrafusának 2. és 3. bekezdése tartalmazza: ha a volt tulajdonos elhalálozott, a leszármazottja (be­számítva dédunokáit), ennek hiá­nyában túlélő házastársa tarthat igényt! Ezért a leszármazott, ill. a házastárs állampolgársága a kár­pótlás szempontjából nem döntőül A fentiek értelmében tehát min­denképpen ajánlatos élni a kárpótlás igényével azoknak a csehszlovák állampolgároknak, akiknek felsorolt ingatlanja a mai Magyar Köztársa­ság területén található. Az idő sürget - a kárpótlási igény benyújtásának határideje ugyanis december 16-a! Az eljárás a következő: kikérni és kitölteni a megfelelő adatlapot (F= termőföld, erdő, tanya, H= házin­gatlan, lakás; V = üzem, vállalat, vállalkozás), és elküldeni a Fővárosi Kárrendezési Hivatal címére: BUDAPEST V., Városház u. 9-11. A szükséges adatlapok beszerzé­se: 1. személyesen minden magyar­országi postahivatalban ill. a városi tanácsi hivatalokban (a 50,-Ft); 2. postafordultával a Magyar Köztár­saság külképviseleti szerveitől, ezek címei: a) Maďarské velvyslanectví - konzulárni oddélení 160 00 Praha 6, Badeního ul. 1. b) Generálny konzulát Maďar­skej republiky 800 00 Bratislava, Palisá­dy 54. Annak ellenére, hogy nem garan­tált minden eset kárpótlása, felhí­vom minden polgártársam figyelmét arra, hogy ne sajnálja az ezzel járó fáradtságot és az elhanyagolható kiadást, és próbálja meg ősei jogta­lanul használt tulajdonának legalább töredék jóvátételét megszerezni! Végül kötelességemnek tartom tisztázni azt a kérdést, hogy itt nem az ingatlan visszaszerzéséről van szó, hanem kizárólag a jogtalan használatáért való részleges kárta­lanításról. Az Együttélés Politikai Mozgalom parlamenti képviselőinek eddigi so­rozatos erőfeszítései ellenére sem sikerült ezt a kérdést rendeznünk, mivel az 1945. június 25-én megkö­tött csehszlovák-magyar bizalmas, ún. Csorba-tói egyezmény értelmé­ben a kölcsönösen magyar, ill. cseh­szlovák területre került ingatlanok kérdését végleg lezártnak tekintik. Véleményünk szerint azonban ez a nemzetközi jog szempontjából nem teljesen tisztázott kérdés. Sajnálom, hogy csak most sike­rült megfelelő információkat szerez­nünk a kérdésről, de reméljük, hogy a hátralévő másfél hét elegendőnek bizonyul majd. B OR 0S ZOLTÁN, a Szövetségi Gyűlés képviselője „ALAPOSAN RÁFÁZOTT..." i, nem § Ha az ember jól érzi magát vala­ki(k) társaságában, észre sem veszi az idő múlását. Ez történt a 25 éves nyitrai M. Dusánnál is. A legjobb barátjáéknál annyira belemelegedett a beszélgetésbe, hogy egyszer csak azt vette észre, késő este lett. Gyor­san elbúcsúzott, tudta hogy édes­anyja már nyugtalankodik. Hogy mi­hamarabb hazaérjen, úgy tervezte, keresztülvág az egyik parkon. Gon­dolatai vissza-visszatértek az esti beszélgetésre, a közös tervezgetés­re. Szaporán szedte a lábát, nem nézett se joubra, se balra, nem vette észre, hogy valaki árnyékként követi. Amikor gyanút fogott, már késő volt. Amint hátranézett s meglátta az őt követő férfit, ökölcsapás érte a fejét, majd az orrát s végül a mellkasát. Véresen, eszméletlenül esett a földre. Támadója nem szaladt el: miután körülnézett, levette áldozata cipőjét, majd nadrágját, végül a bőrdzseki­jét. A legnagyobb bosszúságára a pénztárcájában csak 60 koronát talált. A személyi igazolványt, a kul­csot és az üres pénztárcát messzire eldobta, majd gyorsan kereket ol­dott. Azzal vajmi keveset törődött, hogy áldozatával mi történik, mi tör­ténhet. Eltelt három óra is, amíg Dušan magához tért, összeszedte utolsó erejét, hogy a hátralévő utat hazáig megtegye. Édesanyja, ami­kor meglátta őt, elszörnyedt. Gyor­san orvost hívott, aki megállapította az orrcsonttörést, a kisebb agyráz­kódást, azt, hogy a mellkasa is meg­sérült. Hogy mi történik körülötte, arról a fiú semmit sem tudott. Másnap az áldozatot a rendőrség is kihallgatta. Elég jó személyleírást adott támadójáról, annak ellenére, hogy nagyon rövid ideig látta, addig, amíg el nem vesztette eszméletét. A nyomozók sorra vették a szóba jöhető, a rendőrség által ismert le­hetséges tetteseket. A „szűrőn" mindig egy és ugyanaz a személy maradt fenn: a 31 éves György, aki hasonló bűncselekményért már ült három és fél évet, és a közelmúltban szabadult a börtönből. A személyle­írás ugyanis pontosan ráillett. Ami­kor a rendőrségen előállították, már nem viselt bajuszt, néhány órával korábban leborotválta. Arra a kér­désre, hogy az adott időpontban hol tartózkodott, azt felelte, az egyik rokonánál volt. Csakhogy ezt az állí­tását a megnevezett rokon nem erő­sítette meg. Az egyik aduját tehát elvesztette. Ezt követően lassan a többit is. Az áldozat ugyanis öt ember közül is felismerte támadóját. Lassan összeállt a vádirat, de György nem adta fel. Mindent taga­dott. A bíróságon újabb aduval állt elő. Azt állította, hogy a kérdéses időben a kedvesénél volt, így ő sem­mi esetre sem lehetett a támadó. A hölgy, akit tanúként megidéztek, állítását megerősítette, vagyis hami­san tanúskodott. A bizonyítékok, az áldozat határozott és egyhangú val­lomása ellene szóltak. Ekkor még egy próbálkozást tett a vádlott. Azt állította, hogy a parkban késő este olyan sötét van, hogy kizárt, hogy az áldozat látta volna a támadóját. A helyszínen jött rá; izgalmában nem vette észre, hogy a támadás az egyik közvilágítási lámpa közelében történt. Magába roskadva hallgatta végig a bírósági tárgyalás hátralévő ré­szét. Tudta, hogy ezúttal alaposan „ráfázott". Egyhamar nem látják őt, sem a kedvese, sem pedig az ivó­cimborái. Magában talán már meg is bánta, hogy tettét elkövette, ugyan­akkor mérges volt, amiért ilyen ügyetlen volt. Miközben tekintetét az áldozatra emelte, valamit azt súgta neki: ha még egyet behúztál volna neki, nem állnál itt a bíróság előtt. Fásultságából a büntető tanács el­nökének hangja rázta fel. ,,... mint rendkívül veszélyes visszaeső bű­nözőt a bíróság nyolc és fél évi szabadságvesztésre ítéli..." „Nyolc és fél év, istenem, hát nincs igazság" - vetette oda vé­dőügyvédjének. „Nem öltem, csak leütöttem..." Arra nem gondolt, hogy a leütött fiatalember könnyen az életét veszthette volna. Elhatá­rozta, nem nyugszik bele a bírósági döntésbe. Azon nyomban bejelen­tette fellebbezési szándékát, de amint néhány hét múlva megtudta, a kerületi bíróság fellebbezésének nem adott helyet. így a vizsgálati fogságból a börtönbe került. Nyolc és fél évig gondolkodhat azon, hogy erejét jobb lett volna máshogy ka­matoztatni. (németh) ...A HEGY MEGY MOHAMEDHEZ BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉG A KISPÉNZŰEKNEK IS „Ej, ráérünk arra még" - hajto­gatta annak idején Szőgyénben Pa­tó Pál úr, ha szembesült a világ dolgaival. Hasonlóképpen lúdbőrö­zik a háta sok atyánkfiának, ha eljut hozzá a hír, hogy Václav Klaus neki is szívesen adna egy szeletkét az állam vagyonából. Talán kevesli, hi­szen hallott róla, hogy kommuniz­musból visszamaradt vezetőgárda milyen arcpirító pofátlansággal transzformálja e vagyon mind na­gyobb részét saját zsebébe. Talán valamiféle úri huncutságnak tartja, mert feltételezi, ha bekapcsolódik, valaki még nála is nagyobb hasznot fölöz le. Márpedig nálunk még min­dig akkor elégedett a polgár, ha az övé után a szomszéd kecskéje is jobblétre szenderül. A szocializmus igénytelenségében felnőtt hazai la­kosságunk úgyszólván teljességgel éretlen az efféle tőkés módszerek alkalmazására, amilyeneket a va­gyonjegyes privatizáció igényel. Az egyszerű polgárok jó része még mindig nem fogja fel, mit is jelent, ha egy vállalat életét nem a minisztéri­umból érkező mutatók, hanem az okosan elvégzett piackutatás és sa­ját vezetőinek tehetsége határozza meg. Csudabogárként tekintenek azokra, akik esetleg afelől érdeklőd­nek náluk, hogy megvették-e már a vagyonjegykönyvüket. Mindez ért­hető is, hiszen néhány hét alatt ne­hezen pótolható az, amit évtizedek alatt mulasztottunk a piacgazdasági alapelvek elsajátításában. Ennek ellenére nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a va­gyonjegyes privatizáció során min­denki olyan értékhez juthat, amely megbízható bankszakemberek sze­rint is perspektivikusan több tízezer koronát jelent; nagy hibát követ el az, aki kihagyja ezt a lehetőséget. Az utóbbi napok során egymás után jelentkeznek az egyszerű pol­gár részvételét nagyban megköny­nyítő privatizációs befektetési ala­pok. Ha ezekre bízzuk vagyonje­gyünket, ők az összegyűjtött ponto­kért megszerzett részvénytömegből származó hasznot néhány százalék levonása után szétosztják tagjaik (részvényeseik) közt. Világunkban, amikor a Športka leadásának határideje előtt a postá­kon hosszú sorok kígyóznak, a ka­parós sorsjegyek árusai alig tudnak kitörni a körülöttük képződő gyűrű­ből és az osztódásos játékok szer­vezői hiszékeny szerencsétlenek tízezreit palizzák be, ez a lehetőség szürke kis életünk egyik legjobb be­fektetésének ígérkezik. A tőke nem ismer államalkotó nemzetet és nyelvtörvényt. Klaus számára természetes volt, hogy a privatizáció tájékoztató kéziköny­vét magyarul is kiadassa. A vagyon­jegyes privatizáció prágai központja Dél-Szlovákiában magyarul is szer­vez felvilágosító előadásokat (az már nem az ő bűnük, hogy a részvé­tel bizony csak nagyon szerény). Több tőkeerős társaság pedig „ma­gyar" alapokat is szervezett. Ez nem azt jelenti, hogy Dél-Szlovákia üzemeit szeretnék felvásárolni. Ter­mészetesen nagyon okosan ők is szerte Csehszlovákiában fognak részvényeket vásárolni. A saját részvényeseikkel a kap­csolatot viszont magyarul fogják tar­tani, és Dél-Szlovákiában lesznek az évi közgyűlések is. Az már újra csak a kapitalizmus ábécéjéhez tar­tozik, hogy ezeken maguk a „szür­ke" részvényesek döntik el szava­zással, hogy a haszonból mennyit osszanak ki osztalék formájában és mennyit ruházzanak be, hogy ezzel emelkedjen részvényeik értéke. Ez­idáig két dél-szlovákiai érdekeltségű alapról tudunk. Mivel a reklám helye lapunkban másutt van, egyelőre csak annyit közlünk róluk, hogy nem magányos farkasok, olyan társasá­gokhoz tartoznak, amelyeknek több „szlovák" alapjuk is van, és a jelek szerint komoly gazdasági szakem­bergárdával dolgoznak. Ráadásul mindkettő lehetőséget ad arra is, hogy a szociálisan gyengébb hely­zetűek pénz nélkül is bekapcsolód­janak a vagyonjegyes privatizáció­ba. Esetükben az ezzel kapcsolatos költségeket és kamatokat leszámol­ják az első osztalékból. Ezenkívül több mint száz egyéb alap is keresi majd a lakosság ke­gyeit. Egyelőre még a sajtó sem rendelkezik elegendő információval, de miután ez megtörténik, termé­szetesen minden tudásunkat és le­hetőségünket bevetve igyekszünk majd olvasóinknak tanácsot adni. Egyet azonban ne feledjenek el. Aki január végéig nem regisztráltatja va­gyonjegykönyvét, az ebből a lehető­ségből menthetetlenül kimarad. Ezután legfeljebb az irigységtől sár­gulhat, ha a szomszédja az alapjától megszerzett részvényeiből rendsze­resen osztalékot kap, vagy hitelfel­vétel esetén fedezetként használja fel őket. A Számítástechnikai Vállalattól kapott információk alapján novem­ber 22-ig Dél-Szlovákiában riasztó­an kevesen regisztráltatták vagyon­jegykönyvüket. Dunaszerdahelyen például 206-an, Komáromban 214­en, Bősön 29-en. A csúcsot Nagy­magyar tartotta, ahol mindössze 12­en keresték fel a regisztrációs köz­pontot. Sokan attól tartanak, hogy a privatizáció eredményeképp vala­kik felvásárolják a dél-szlovákiai üzemeket. Az eddigi érdeklődés alapján viszont úgy tűnik, hogy az itteni lakosság óriási tömegei meg sem próbálnak részt venni ebben. Itt az idő, hogy végre újra végiggondol­juk a dolgot. Remélhetőleg legalább a magyar alapok megtalálják a mód­ját, miképp kerüljenek velünk sze­mélyes kapcsolatba. Várjuk őket, hallgassuk meg, amit mondanak, és válasszunk közülük. TUBA LAJOS A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 1677/91 Krajnik Sándor, 1919. II. 27., meghalt, Terebes (Dombasz) 1678/91 Krascsenics Péter, 1928. II. 9., Nyárasd (Baku) 1680/91 Krecsmer Gábor, 1910. IX. 19., meghalt, Kisgyarmat (Kijev) 1681/91 Kristoforyová Júlia, 1920. IV., 30 (Kaukázus) 1684/91 Kurucz Gyula, 1913. IV. 21., Tardoskedd, meghalt a SZU-ban (Szumi) 1811/91 Károly János, 1920. 3. 23., Zemplénoroszi (Dombasz) 1970/91 Kopócs József, 1909. 10. 16., Kolozsnéma (Szovjetunió) 1971/91 Körösi Ferenc, 1918. 9. 1. Pered (Kisinyov) 1985/91 Kravianský Štefan, 1910. 10. 12., Meghalt, Abaújnádasd (Kijev) 1986/91 Križan Karol, 1920. 12. 13., Bazin (Dombasz) 1987/91 Kollár Sándor, 1914. 1. 1. Újsalló (Hukovo) 1988/91 Kandáš Jozef, 1916. 2. 13., Horváti (Zaporozsje) 1989/91 Kováč Adalbert, Béla 1920. 1. 28., Vágsellye (Jalta) 2198/91 Kabók Imre, 1914. 9. 16., meghalt, Páld (Kijev) 2200/91 Kalivoda Ferenc, 1921. 11. 19., Somorja (Dombasz) 2201/91 Kanaloš Jozef, 1888. 2. 2., meghalt, Homonna (Szovjetunió) 2202/91 Kálmán János, 1916. 10. 13, Rozsnyó (Breszt) 2203/91 Kanoczai Ján, 1911. 4. 4., meghalt, Sarkan (Szovjetunió) 2204/91 Kaštely Štefan, 1899. 3. 5., meghalt, Zempl. Kopčany (Szanburg) 2205/91 Kati Zoltán, 1921 12. 24. Ajnácskő (Komszomolszk) 2206/91 Kelemen István, 1919. 11. 19, Újbást (Buharajka) 2207/91 Kicsindi Kálmán, 1925. 10. 6., Zseliz (Karpinszk) 2208/91 Kiss Lajos, 1921. 9. 15., Vága (Mirszkaja) (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents