Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-23 / 300. szám, hétfő

11 KARACSONY ÚJ szól KARÁCSONY SZENT ÜNNEPÉN „HOL VAN A ZSIDÓK KIRÁLYA, AKI MOST SZÜLETETT?" (MÁTÉ EV.2,2.) Az adventi vasárnapokon újabb és újabb gyertya gyulladt meg az adventi koszoríin, és bennünk egyre fokozódott a karácsony-város kellemes feszültsége. Bármennyire is igényesen választottuk ki a megvásárlandó ajándékokat, mégsem voltunk teljesen elégedettek magunkkal, sokan éreztük: még hiányzik valami vagy valaki. Most, Karácsony szent ünnepén, reméljük, mindannyiunknak sikerül megtalálni a valamin túl a Valakit. Ennek a csodálatos ünnepnek ugyanis ez a nagy titka. Megtalálni, meglátni és elfogadni a VALAKIT! Az egész karácsonyi eseménysor erre akar ösztönözni mindenkit, aki hallja, olvassa. Mária és József elindulnak, hogy megkeressenek egy földrajzi helyet. Betlehemet, ahova származásuk kötötte őket. Elszomorító tény, hogy amikor megérkeznek nem várja őket szülői ház, szerető rokonok, de még barátok sem. Még az istállóban is nehezen jutnak, szálláshoz. Sokat nem várnak ettől az utazástól, hisz kényszerűségből, a császár parancsának engedelmeskedve keltek útra, hogy „ összeírhassák" őket származási helyük szerint. Végül is egy gyermek — saját megszületett gyermekük — válik betlehemi tartózkodásuk központjává. Egy gyermek, pedig nem ezért jöttek. Eredetileg nem azt keresték, csak egy városkát. Mégis az övék lett Valaki, aki egész addigi életüket megváltoztatta — új életük értelmévé vált! A napkeleti bölcsek is útra kelnek. Igaz, ők már egy személyt, pontosabban a gyermeket keresik — a zsidók királyát. Jeruzsálemben van egy király, aki a zsidók kizárólagos uralkodójának tekinti magát. Ügyesen igazodik el kora bonyolult viszonyaiban. Ravaszságaival felülkerekedik az egymást váltogató római császárokon, koronáját mindig meg tudja tartani, sőt hatalmát gyarapítani is képes. Fényes templomot épített Jeruzsálemben, azt akarván elhitetni alattvalóival, hogy ő kegyes és istenfélő uralkodó. Valóságban képes családjával is leszámolni, ha hatalmát tőlük fenyegetve érzi. Istenhez és az uralma alatt élő néphez fűződő igazi viszonyát azzal is elárulja, hogy nem aidja, hol kell megszületnie a Megváltónak. A napkeleti bölcsek felismerik: az a király, akit Jeruzsálemben találtak, csupán egy a zsarnoki földi hatalmasságok közül, aki úgy gondolja: képmutatásával, ravaszkodásaival mindenkit megtéveszthet és „új vetélytársát" is félreállíthatja—ha kell, a gyertnekgyilkosságok árán is. Eletében, terveiben nem számol Istennel, bár hivatkozik rá; nem hiszi, hogy az Úr akarata befolyásolhatná az ő ravasz emberi számításait Óriási tévedése ez a mindenkori Heródeseknek A Karácsony eseménysorához hozzátartozik egy nehezen magyarázható tény: Az isteni szeretet igazmondásra késztet! Vállalni kell tnég a Heródesek előtt is azt, amit az irgalmas Isten kijelentett és tett. A napkeleti bölcsek a rettegett, de hatalmáért rettegő Heródes előtt vallják meg hogy a zsidók királya valaki más. Olyan, aki nem ravaszsággal és erőszakkal uralkodik. Nekik ezért tovább kell menniük. A csillag vezeti őket útjukon a júdeiai Betlehemig ahol szegényes körülmények között találják meg a keresett gyermeket. Amit nem tettek Jeruzsálemben, azt itt örömmel teszik: hódolnak a gyermek előtt és ajándékaikkal halmozzák el. A bölcseket nem kápráztatta el sem Jeruzsálem pompája, sem a Heródes által építtetett templom lenyűgöző szépsége; de nem tévesztette meg őket a jászolbölcső szegényes egyszerűsége sem. Ezért tetteikért, szavaikért—bár Heródes közelében voltak — nem kell szégyenkezniük és magyarázkodniuk Tudásukat nem állították a vérengző zsarnok szolgálatába, kincseikkel nem igyekeztek látszatnyugalmat vásárolni magliknak Eletüket az isteni gondviselés oltalmában tudták, s hűségükért a Teremtő közvetlen kijelentéssel mutatja meg számukra a biztonságos hazatérés útját. Lukács evangéliuma szól Izrael pásztorairól is, akiknek angyali üzenet szól Jézus születéséről, és akik szintén elindulnak a gyermek megkeresésére. Nem hiábavaló az ő fáradságuk sem, mert meglátják azt, aki a próféták szerint Izrael igazi pásztora, ki életét adja az ő juhaiért. Teszi ezt azért, hogy véget vessen a bűn és a bosszúálló harag mindent megrontó hatalmának, hogy szeretettel és szelídséggel győzze le mindazt, ami gonosz. Karácsony cselekedetekre ösztönözzön mink-et is de nem csupán ajándékaink megvásárlására, nem csupán bizonyos „kellékek" biztosítására és a szükséges hangulat megteremtésére. Többről van itt szó! Aki igazán s maradandóan akar ünnepelni Karácsony szent ünnepén, annak el kell indulnia Jézus felé, a vele való találkozás helyére. Indulhatunk úgy, mint József és Mária, akik mint szülők, mint a Dávid házából valók, lelki és testi értelemből egyaránt hordozói az isteni kiválasztásnak Indulhatunk mint a napkeleti bölcsek: sok-sok ismerettel, tudással felvértezve, s amelyek segítségünkre vannak utunkon. De Hozzá eljutni, őt felismerni csak akkor leszünk képesek, ha engedünk Isten vezetésének és nan téveszt meg minket sem emberi hatalom, sem üres csillogás, és nem riaszt el a szegényes egyszerűség sent Indulhatunk, mint a pásztorok, akik nem félnek otthagyni állataikat az éjszakában, és időt nan vesztegetve mennek a jászolban fekvő gyermek megkeresésére, mert érzik: a vele való találkozás, az ő közelsége mindennél fontosabb. Hol találja meg a ma embere a „zsidók királyát"? Hol találjuk meg ma, amikor talán a tanplomi együttlétünket is megkörnyékezi a csillogás vágya és kísértése, vagy épp a szegényes egyszerűség a megélhetés gondjai, problémái kötnek le, és töltenek el kételkedéssel minket?! Esetleg még mindig a Heródes ravaszkodásai tartanak bennünket távol Tőle!? Jézus arra tanít, hogy őt mindig megtaláljuk ott, ahol az ő nevében jövünk össze. Vele találkozunk templomainkban, ha hozzá alázattal, megújulásra vágyó élettel közeledünk Vele találkozunk minden szenvedőben, minden éhezőben és szomjazóban, fogolyban és rászorulóban. Vele találkozhatunk szüleink és nagyszüleink, gyermekeink és unokáink, barátaink és ellenségeink életében, ha hozzájuk fűződő kapcsolatunkban nem csupán az ünnep idején engedjük őt szeretetével gyógyítani, erősíteni és megújítani, hanem annak elmúltával is készek vagyunk elfogadni az ő szabadító kegyelmét. Kívánom, hogy mindannyiunknak ilyen ünnepünk legyen. Karácsony, amikor a csillogás vagy az egyszerűség mögött is meglátjuk az Isten Fiát és a felebarátot, aki általa testvéríink lett, akivel boldogan ismételjük az angyalok üzenetét: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat." CSOMA LÁSZLÓ ref. lelkész MAG A HÓ ALATT BESZÉLGETÉS PAXY LÁSZLÓ ESPERESSEL — EMBERSÉGRŐL, KERESZTÉNYSÉGRŐL, MAGYARSÁGRÓL Paxy László a legnehezebb időkben, a jogfosztottság éveiben kezdte papi hivatását. Küzdelmes élete során gyakran megfélemlítették, megalázták azért, mert kitartott hite és nemzetisége mellett. Paxy atyának — Testvérek Krisztusban címmel — nemrégiben könyve jelent meg. Ez a könyv személyes vallomás azokról az időkről, amikor Szlovákiában bűn volt magyarnak lenni, és bűn volt Istent szolgálni. A megjelent önéletrajz apropóján nemcsak életútjáról, de személyes vélyeményéről is faggattam az egyházfai plébánia dolgozószobájában. • Esperes úr! Mi indította önt életrajzának megírására, és mit vár a megjelent könyvtől? — Sokáig érlelődött bennem a gondolat, hogy élettapasztalataimat megosszam másokkal. De a könyv megírására Hetényi Varga Károly történésztől kaptam bíztatást. Elsősorban okulásként és tanulságként írom le mindazt, amiben részem volt, másodsorban ezzel a könyvvel szeretném közelebb hozni egymáshoz a szlovákokat és a magyarokat, ezt a két egymásra utalt, jobb sorsra érdemes népet. Hogy mit várok ettől a könyvtől? Lelki és erkölcsi hasznot. Elsősorban emberségben, kereszténységben, magyarságban. Ezt a könyvet nem az elvakult szélsőséges szlovákoknak s magyaroknak írtam, hanem azoknak, akik egy családban, testvérként akarnak együttélni, Krisztus szeretetében. • Hogyan és miként lett önből pap, s mit szóltak a szülei ezen elhatározásához? — Hogyan és miért támadt bennem a papi hivatás iránti vonzalom, számomra is rejtély. Mondják, már kiskoromban miséztem, temettem. Édesapám évekig hadakozott az ellen, hogy pap legyek. Amikor beleegyezett, csak arra kért, hogy ne politizáljak. Ő ugyanis jól látta, mennyi kárt tett a papok és a hívek kapfcsolatában az, ha a politikai szereplés miatt nem volt idejük hivatásuk gyakorlására. • Ennek ellenére, hadd kérdezzem hát meg, önnek mi a véleménye az egyház és a politika kapcsolatáról? — Az egyháznak az erkölcsi megújulásban van szerepe, de semmi keresnivalója a politikában. Ha beleártja magát, annak nem lesz jó vége, ahogy nem is volt soha a történelem során. Támogatni kell minden helyes kezdeményezést, de kívülállóként. A papnak minden néphez, minden emberhez egyformán kell viszonyulnia. Lényegtelen, hogy ki milyen világnézetet vall, vagy milyen párthoz tartozik. A tiszteletet senkitől sem szabad megvonni. • Könyvében említi, hogy találkozott Mindszenty bíborossal is. Az ő ötvenhatos szereplését is ilyen kritériumok alapján ítéli meg? — Én Mindszenty bíborost tiszteltem, becsültem, mert ízig-vérig magyar ember volt. Fellépését a magyar rádióban azon a tragikus őszön részben meg is értettem, de mégsem tartottam helyesnek. Nekem 1949-ben sikerült vele személyesen is találkoznom. A budai érseki rezidenciájában fogadott, s nem felejtem el, mikor búcsúzóul azt mondta: „Fiam, nem szívesen tartózkodom Esztergomban, mert ha felétek nézek, ha rátok gondolok, könnybe lábad a szemem". Érdekes, hogy egyszer ezt Sipéken ki is prédikáltam, mégsem jelentett fel senki. • Könyvében többször hangsúlyozza, hogy szlovák hívei részéről sohasem tapasztalt ellenszenvet, nacionalizmust. Sőt, amikor bajban volt, kiálltak ön mellett. Ilyen tapasztalatok birtokában hogyan látja napjaink újraéledő' nacionalizmusát? — A szocializmus évtizedeken át internacionalizmust hirdetett, ami azonban csak a beolvasztandó népekre volt kötelező, az uralkodó nemzetre nem. Amint a szocializmus bukásával ez az eszme eltűnt, úgy erősödött fel a nacionalizmus. Mindezt Szlovákiában is tapasztalhatjuk. A híveimmel legutóbb a Pozsonyhoz közeli Máriavölgyben voltunk, és két asszony magyarul beszélgetett. Rájuk förmedtek: „Na Slovensku po slovensky" — még a búcsújáró helyen is! Milyen lelkület ez? Az sosem lehet jó keresztény, aki soviniszta. Mert mit jelent a katolicizmus? Tanítsatok minden népet! — ezen van a hangsúly. Ha csak egyetlen népet kizárok a szívemből, már nem krisztusi értelemben vagyok katolikus. • A nacionalizmus megnyilvánulásaival azonban nemcsak az utcán, de az egyházon belül is találkozunk. Könyvében ön is említ néhány esetet, mikor paptársai, feljebbvalói részéről tapasztalt magyarellenességet. Milyen hatást váltott ki mindez önből? — Sajnos, ez a szomorú valóság. Mivel minderre könyvemben is kitértem, tartok attól, hogy a könyvet az egyház nem fogadja majd tetszéssel. Az egyik templomban szlovák paptársaim egyike a szlovák nép fájdalmairól prédikált. Azt mondta: a szlovák nép fájdalmai a hunok, a tatárok, a törökök, a magyarok. Bántott a dolog, ezért mise után odamentem hozzá, és megkérdeztem tőle: mire jó ez az uszítás? Hol vannak már a hunok, a tatárok, hol van már a magyar elnyomás? A papoknak nem szítaniuk kell a nacionalizmust, hanem ellenkezőleg: elsimítani az ellentéteket. Még fájdalmasabb, ha az ember a saját püspöke részéről tapasztal ellenszenvet. Egy alkalommal a püspök atya eljött egy gyűlésünkre, ahol hárman voltunk magyar papok. Mikor meglátott bennünket, megjegyezte: „miešaná spoločnosť". Ez nagyon rosszul esett. Az is fájt, hogy a püspöki kar nem engedélyezte a magyar papok társaságát, a Glóriát. Egyházunkból száműzni kellene minden előítéletet, erőszakot. Önmagát zárja ki Isten szeretetéből az, aki paptestvérét, hittestvérét, embertársát veti meg csupán azért, mert más, mint ő. • Ön mint magyar pap — aki saját bőrén tapasztalja a nacionalizmust —, hogyan látja a szlovákiai magyarság jövó'jét, mit tud tenni azért, hogy hívei ne csupán katolikusok, de magyarok is maradjanak? — Nagyon elszomorít, hogy Egyházfán a gyerekek többsége szlovák iskolába jár. Van 16 ministránsom, közülük egy sem tud magyarul olvasni. Nagyon helytelennek tartom, hogy a szülők szlovák iskolába íratják a gyerekeiket. A gyereknek ez dupla megterhelést jelent. A cserkészcsapatot is azért alapítottam meg, hogy a gyerekekben megtartsam a magyarságot. Én a hittant is csak magyarul tartom, hogy legalább ott ragadjon rájuk valami. Elszomorító, hogy egy olyan faluban, ahol a lakosság 78 százaléka magyarnak vallja magát, a gyerekek ne tudjanak magyarul olvasni. Igaz, magyar iskola sincs. S itt a baj. Ebben a helyzetben az egyháznak különösen fontos szerepe van. Féltem a magyarságot, mert valóban megfogyatkozott — nemcsak számban, de hitben is. Itt a legfőbb ideje az erkölcsi megújulásnak. • Mikor érkezik el az az idő, amikor végre leomlanak az embereket, a népeket elválasztó falak, s türelmesebbek, megértőbbek leszünk majd egymás iránt? — Két alapvető dolog teszi az embert emberré. A keresztény felfogás szerint Isten képére vagyunk teremtve. Azaz: igazságra és szeretetre. Ha ezt a két dolgot komolyan vesszük, emberek maradunk mindig, becsülni tudjuk önmagunkat és másokat egyaránt. Kedvenc költőmnek, Ady Endrének van egy verse: Mag a hó alatt. Ennek a versnek nagyon sokat köszönhetek. A nehéz időkben mindig arra gondoltam: Istenem, csak az a mag el ne pusztuljon, csak kitartson a hó alatt — mert egyszer jő a tavasz, s az a mag szárba szökken! — Köszönöm a beszélgetést! (sipos) 1991. DECEMBER 23. A BETLEHEMI CSILLAG PONORITHEWREWK AURÉL A BOLYGÓEGYÜTTÁLLÁSRÓL Az európai kultúrkör vallási hagyománya szerint Jézus születését égi jel adta tudtára az embereknek —ez az esemény a magyarul legutóbb megjelent világhistória, Az emberiség krónikája című kötet szerint i.e. 7-re vagy 6-ra tehető. Máté evangéliumában csillagról olvashatunk, évezredünk derekának művészei jobbára üstököst festettek a betlehemi helyszín fölé. Volt-e valóságalapja valamiféle „égi jelnek"? — kérdeztük a csillagászattörténet értő ismerőjétől, Ponorí Thewrewk Auréltól. — Az embereket mindig érdekelte az, mit látnak az égbolton. Hullócsillagokat látva ma is sokan mondják, hogy éppen akkor születik vagy meghal valaki... Jézus születésének idején fényesen ragyogó üstököst nem láthattak Jeruzsálemben és a környékén. A Halley ugyan megközelítette a bolygónkat időszámításunk kezdete előtt 12-ben, de akkor nem látszott fényesnek. Szupernóva-felvillanásról sem tudunk abban az időben — azt ha más nem is, a nagyon gondos kínai csillagászok okvetlenül feljegyeztek volna. Igaz, Kepler a XVII. század legelején a bibliai történetről szólva ilyesmire gondolt. Ugyanis 1603-ban megfigyelte a Jupiter és a Szaturnusz hármas együttállását, a kővetkező évben pedig szupernóvát észlelt — persze ő nem így nevezte. Azt gondolta, hogy a hármas együttállásnak köze van a későbbi fényes jelenséghez. Kiszámította, hogy a Jupiter és a Szaturnusz időszámításunk kezdete előtt 7-ben is „megtette", amit 1603-ban megtett. Ebből — tévesen azt a következtetést vonta le, hogy utána fellobbant egy új, fényes csillag is, amit az emberek betlehemi csillagnak gondolhattak. — Talán nem mindenki tudja, hogy mi a szupernóva és mi a bolygóegyüttállás... — A szupernóva-felvillanás valamely idős, a Napnál jóval nagyobb csillag életének, végét szakasztó, a csillag egészére kiterjedő robbanás. Annak során az anyag zöme szétszóródik a térben. A robbanás fényessége a csillag eredeti fényességének akár a sokmilliószorosa is lehet. A történelmi időben csak néhány szupernova-fellobbanásról tudunk — a legutóbbit három esztendeje figyelhettük meg. Együttállásnak azt a helyzetet nevezzük, ha két égitest — csillag vagy bolygó — a Földről nézve egymáshoz közelinek látszik. Esetleg csupán egy foknyira vannak egymástól. Amint az Jézus születése tájékán a Jupiterrel és a Szaturnusszal történt. Összehasonlításul: a Nap átmérőjét a Földről körülbelül félfoknyinak látjuk. A két említett bolygó együttállása nem ritka, olykor pedig előfordul, hogy egy év alatt háromszor is egymás mellett látjuk őket. Hármas Jupiter—Szaturnusz együttállás esett meg időszámításunk kezdete előtt 7-ben: májusban, szeptemberben és decemberben. Ezt a különleges eseményt már előre jelezték a tudósok — erről babilóniai ékírásos szöveg tanúskodik. — Hogyan lett a két fénylő bolygóból egyetlen — betlehemi — csillag? — A Máté evangéliumában említett — gyermekgyilkosságairól hírhedt — Heródes valóságos személy volt. A csillagot követve Jézus szülőhelyére eljutó napkeleti bölcsek pedig — a későbbi „háromkirályok" — a Jeruzsálemtől keletre élő népek mágusai lehettek. És képzeljük bele magunkat az akkor élők világába! A Jupitert a hatalom, az uralkodás, a Szaturnuszt a szombat bolygójának mondták. Vegyük hozzá: az együttállás a Halak csillagképben látszott. Márpedig az a születés, valamint a tengerparti népek csillagképe volt. Mindezekből azt következtethették ki, hogy Júdeában az idő tájt meg kell születnie a zsidók királyának. Máté evangéliuma megírásának korára, az évtizedekkel az időszámításunk kezdete utáni időkre ez a Halak csillagképben végbemenő háromszoros együttállás könnyen egyetlen betlehemi csillaggá egyszerűsödhetett. Mai ismereteink szerint a szép bibliai legendának ez a magyarázata. DANISS GYŐZŐ