Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-23 / 300. szám, hétfő

1991. DECEMBER 23. m —Ú/SZÓi KARACSONY 10 LUCA, BEJGU, JÓSGOMBÓC Babona, hogy aki újévkor halat eszik, annak elúszik a szerencséje, aki viszont malacsültet, ahhoz a Fortuna oda szegődik. A régi egyházatyák Krisztus születésének ünnepét — véletlenül vagy szándékosan — a téli napforduló idejére tették. A pogány áldozati ajándékból kialakult a karácsonyi ajándékosztás szokása, a vele járó lakomákból az ünnepi vendégeskedés. A sok országban — például a Szovjetunióban és Franciaországban —, de bizonyos mértékig nálunk is elterjedt újévi ajándékosztás hagyományát viszont az antik Rómától örököltük, ahol az új évbe forduló éjszakán fügével, datolyával, mézzel s más földi jóval megrakott bőségkosarakkal kedveskedtek egymásnak, abban a mai babonás embertől sem idegen hitben, hogy ami újév napján történik, az egész évre kihat. Azaz: aki az év első napján eszik, iszik, bőségben él, az egész esztendőben dúskálni fog a javakban. Réges-régi pogány kultusz maradványa például a magyar énekmondás egyik legeredetibb formája: a regölés. Időpontja karácsony meg újév tája, s abból áll, hogy jelmezbe öltözött fiúk házról házrajárva, zenével, szóval köszöntik a gazdát, vagyis a ház urát, meg a családját. A kis csapat felszereléséhez számos hangszer tartozik, így csőrgős bot, köcsögduda, hólyagbőgő, síp és dob. S mire a fiúk elmondják „Haj, regő rajtam. Haj, regő rejte. Regülejtem" refrénű bővülő éneküket, amelynek ma már értelmetlenné ködösült szövege a varázslatba rejtés ősi "formája: illik őket gazdagon megajándékozni. A mi regölésünkhöz hasonló karácsonyi varázslat a románok és szlávok kolindálásnak nevezett december végi álarcos felvonulása, amely nyilvánvaló folytatása a régi rómaiak téli napfordulókor rendezett állatbőrös alakoskodásának. Alapja az az ókori eredetű hitrege, hogy a napisten újjászületésekor minden ártalom felszabadul, és megfelelően félelmetes álarcokkal az elgyengült gonosz szellemeket örökre el lehet ijeszteni. Sőt, aki állatbőrbe öltözik, nagykarácsony éjjelén megérti az állatok szavát, s a gonosz elűzésében az állatokban szövetségesre lel. Igazi babona is szép számmal akad karácsonyi szokásaink között. Közülük egyik legismertebb a Lucaszékhez fűződik, amelynek barkácsolásához a december 13-át (Luca napját) megelőző estén kell hozzáfogni. Ezt követően pedig kötött formák-szabályok közt minden este annyit faragni rajta, hogy pontban karácsony éjjelre készüljön el. Tipikusan magyar karácsonyi babona a jósgombócfőzés is. A jósgombóc abban különbözik a közönséges gombóctól, hogy cédulára írt neveket helyeznek a közepükbe kifőzés előtt. Mégpedig: fiúk számára lányneveket, lányok számára fiúneveket. Amelyik gombóc először jön fel a víz színére, azt ki kell halászni, felbontani, s ha előbukkant a cédula, többé nem titok, mi lesz a neve a gombóchalász párjának. A bejglit egykoron azért ettük, mert a diót, meg a mákot a gazdagság és a termékenység jelképének tartották. Az első karácsonyfát ä régi Strassburg környékén állították fel, 1605-ben. A karácsonyfa története egyébként a középkori misztériumjátékokig nyúlik vissza, amelyek paradicsomi epizódjában helyettesítette a tudás fáját. Mint télen is zöldellő fát kedvelte meg a nép. Azt is tudjuk, hogy az első, 1605ben felállított karácsonyfát papírrózsákkal, almákkal, aranyfüsttel és cukrokkal díszítették. Gyertyákat azonban csak jóval később, először 1757-ben helyeztek el rajta. Az újévi szokások és babonák legtöbbje a karácsonyiakkal egy körbe tartozik, és leginkább a sorsvetés körül forog. ,Hogy az összefüggéseket megértsük, tudnunk kell, hogy újév napja a kereszténységet átvevő országokban sem esett mindig január elsejére. Az egyiptomi koptoknál augusztus 1-jén, a szíriai keresztényeknél szeptember 1-jén. Franciaországban 1556-ig húsvétvasárnap, Angliában 1752-ig március 26-a volt újév ünnepe. (NL) PIROS ALMA, VARÁZSVESSZŐ FELVIDÉKI KARÁCSONYI NÉPSZOKÁSOK Pásztorok keljünk fel Hamar induljunk el Betlehem városába Rongyos istáUócskába Nehéz meghatározni, hogy a karácsonyi szokások honnan erednek, mikortól élnek. A téli napforduló már a pogány Időkben is kiemelkedőünnep volt. A kereszténység sok ünnepi szokást átvett, beolvasztott saját ünneplési rítusába. Az emberek régtől hittek a különféle varázslatokban, sok helyütt ma is úgy érzik, az ősi, hagyományos szertartások betartása nélkül elkeIsten áldja meg e háznak gazdáját, Töltse meg az Isten pince és kamráját. Pince és kamráját, gabonás magtárját, Isten áldja meg e háznak gazdáját! rüii őket a szerencse. A hiedelmek, varázslások azt szolgálták, hogy összetartsák a családot, hogy békében, szerencsében, egészségben gyarapodjanak az egymáshoz közelállók: emberek és állatok egyaránt. Továbbvinni az életet — ezt fejezték ki a népszokások, s ma is ennek a jegyében, ezzel a gondolattal üljük körül az ünnepi asztalt. Szlovákia magyarlakta vidékein bizonyos rítusokat jobban megőriztek, mint Magyarországon, talán azért, mert fájt az elszakadás, nőtt a megmaradás igénye, a nyelvhez való ragaszkodás. Szlovákia magyarlakta vidékeit néprajzosok járták s járják, hogy rögzítsék az egykori szokásokat, melyek, s azok tudói is, lassan kihalnak, mint ahogy az urbanizált körülmények között fokozatosan elhal az igény is e hagyományok ápolására. A Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének munkatársát, Méry Margitot kértük meg, mondjon el nekünk néhány fontosabb mozzanatot a karácsonyi ünnepkör szokásaiból. — A szokásokban leggazdagabb az Ádám és Éva napja, azaz a Vigília. A háznál mindent elkövetnek, hogy jó termést, tiszta búzát, féregtelen gyümölcsöt nyerjenek. A gazdasszony kora reggel az udvaron letesz egy nagy vasabroncsot és abba szórja a magot, hogy az egész baromfiudvar abból egyék. Ezzel kívánja kifejezni, hogy a jószág egész évben kitartson a háznál, oda fiadzzon. A déli harangszókor megrázzák a gyümölcsfákat, mert ilyenkor lepotyognak a férgek. A nap egyik fontos eseménye, a betlehemjárás. Délelőtt kezdődik. Ez sokhelyütt szokás volt, a legszebb, énekes változatát Kelet-Szlovákiában, Kassa környékén találtuk, Jánok községben, Tornaújfalun, Tornagörgőn. A betlehem egy kis templomocska, benne a szent családdal. Általában két angyalnak öltözött legényke viszi, két pásztor és egy gubó vagy kubó (vidékenként más a neve) kíséri. Ő a legkomikusabb figurája a játéknak, többnyire süketnek tetteti magát, a mondókája tele van profán elemekkel. A betlehemesdi régen a legények és a fiatalok játéka volt, később már szinte kizárólag a gyerekeké. Lényegében a pásztorok adománygyűjtő játéka ez. Keleten, a Bodrogközben szokás volt a csillaggal való járás is. Fényes csillaggal énekelve, házról házra jártak. A betlehemesek, a csillaggal járók minden háznál jókívánságokkal álltak meg. Mivel a földművelés mellett erősen elterjedt nálunk az állattartás, főleg az Ipoly mentén, az Alsó-Garam vidékén volt szokás, s napjainkig is az, a pásztorok jókívánsághordása. Például Bényben, Ipolypaláston a kondás, a csordás és a juhász már reggel találkozott a falu főterén, a bíró háza előtt. Aztán zsákkai, demizsonnal betértek minden házba. A gazdához egy nyaláb vesszővel köszöntöttek be. A gazdasszony bal kézzel és a visszájára fordított kötényt fogva kihúzott a nyalábból egy vesszőt, amelynek aztán varázserőt tulajdonítottak. Ha a kondás vesszején sok volt a hajtás, azt jelentette, bőven fial majd a malac. Á vesszőt beszúrták a gerenda alá, onnan vették elő, ha az állatok megbetegedtek. A pásztoroknak kenyér, gabona, bor járt adományként. Az Ipoly mentén ostyával is házaltak. A gyerekek a kántornak babot, tojást, zsírt s egyebet gyűjtöttek. — Ezek társas szokások voltak, az egész falut érintették. De milyen előkészületek folytak odahaza a családban? — Az almának nagy varázserőt tulajdonítottak, nemcsak az egészséget és a szépséget jelentette, hanem az összetartást is. A lányok, hogy szépek legyenek, már reggel piros almáról mosakodtak, ez azt jelenti, hogy almát tettek a lavórba. Estefelé dödöllét, derelyét főztek, bele férfinevekkel kis cédulákat raktak. így próbálták kitalálni, milyen nevű lesz a jövendőbelijük. Ha a leány harapott egyet az almából és tüstént kifutott az utcára, akkor férfit megpillantva megtudhatta, hogy asszonyként kinek a nevét fogja viselni. — Karácsony ünnepén központi esemény a vacsora, amelyet egész napos böjt előzött meg. — Már az asztalterítésnek szigorúan szabott rendje volt. Azt ugye tudjuk, hogy a fenyőfa csak az utóbbi száz esztendőben vált szokássá, korábban boróka ágat akasztottak a gerendára. Most a karácsonyfát az asztalra helyezik. Alá kerül a karácsonyi abrosz. Zoboralján kettővel is terítenek. Az elsőre kerül mind az az élelem, gabona, amelyből bő termést remélnek a jövő esztendőben. Egész kenyeret is készítenek az abroszra, ez megszegetlen marad az ünnepek befejeztéig. Szerszámokat is szokás a fa alá rakni, hogy a bőséget, hasznosságot ezek is elősegítsék. A kővetkező abroszra kerül a karácsonyfa. Az asztal sokszor úgy tele van, hogy a háziak alig férnek el körülötte. Szinte mindenütt úgy tartották, hogy a gazdasszony vacsora közben nem állhat föl az asztaltól, különben tyúkjai nem ülik majd ki a tojásokat. A karácsonyi vacsorának nevelő jellege is volt, például a gyerekeknek nem volt szabad könyökölniük, mert különben a hiedelem szerint kelés nő a könyökükön. — Biztosan volt olyan konkrét gyűjtése, amelyet érdemes részletesen elmondani. — A legszebb szokásokat az Ipoly mentén gyűjtöttem, Busán, Varbón. Elkészül a karácsonyi asztal, s akkor a gazda kimegy és a karámból kis kosárban almát, diót, gabonát hoz, mindenféle szerszámot tesz bele, marék szalmát, szénát is vesz mellé, s bekopog a házba. A gazdaasszony kiszól, hogy szabad, a gazda pedig beköszönt egy szép karácsonyi verssel. Ezután az ünnepi asztal alá helyezi a kosarat és elkezdődik a vacsora. A gazdaaszszony imát mond, majd vesz az asztalról egy szép piros almát, és annyi felé vágja, ahányan az asztal körül ülnek, mindenkinek jut egy gerezd. Varázserő lakik benne, szépséget, egészséget hoz az emberre, meg az összetartást szimbolizálja, hogy ha valaki eltévelyedik a családtól, jövő ilyenkorra biztosan visszatérjen. A vacsora szertartásához tartozik még a méz, a fokhagyma és az ostya. Fokhagymával reggel az állatokat is megetették, s a családtagok is bekaptak egy-egy gerezdet. — A karácsonyeste egyik fontos mozzanata manapság az ajándékozás. Régen is így volt? — Újabb szokás ez. Régebben többnyire almát, diót kaptak, vagy esetleg az egész családnak szóló ajándékot, többnyire olyasmit, amire éppen szűkség volt, de előfordult az is, hogy egy pakli kártyát, amellyel aztán az egész család játszhatott. Polgárosultabb vidékeken narancsot ajándékoztak, hiszen az különlegességnek számított. — A család elkölti a vacsorát. Mi következik utána? — Csallóközben vacsora után szokás volt a mendikálás. Nem egy helyütt már napközben elkezdték. A mendikálás: rokonok, ismerősók egy csoportba verődve végigjárják ismerőseiket, s énekszóval, verssel kívánnak boldog ünnepeket. Ez éjfélig is eltarthat, akkor a család elvonul éjféli misére. Akinek volt Lucaszéke, az ráállva úrfelmutatáskor megpillanthatta a boszorkányokat. — Szokták emlegetni a karácsonyi abrosz varázserejét. Miben rejlik ez? — A karácsonyi asztalt a legtöbb helyen nem bontják meg. Úgy marad az egész ünnepek alatt, morzsástól. Mert még a morzsának is varázserőt tulajdonítanak. Ünnep után a gazda összeszedi a morzsát, és odakint rászórja a gyümölcsfákra, hogy gazdag legyen a termés. Más vidékeken a morzsát elteszik a gerenda alá, aztán azzal gyógyítanak állatokat, de még embereket is. Nemcsak Zoboralján, hanem az Ipoly mentén, a Garam vidékén is tavasszal a karácsonykor felterített abroszból vetették a gabonát. Ezek mind pogány eredetű hiedelmek, de ez a szokás még ma is él. — Tartottak-e valamilyen szokást karácsony többi napján? — Igen, első ünnepen az asszony nem mehetett más házához, mert az szerencsétlenséget hozott. Ezt szigorúan vették. Ha előfordult, hogy az asszony mégis elment valahova, akkor mázsárt kötöttek a nyakába, hogy mindenki lássa, milyen rosszakaratú. Ezzel szemben a férfilátogatónak mindenütt örültek. Az ünnepkör ezzel nem zárul le, ezután inkább egyházi jellegű rítusok következtek. Az István-nap már szabadabb, vidámabb, mulatósabb jelleget kapott, a Bodrogközben találhatók verses és énekes István- és János-napi köszöntők. Föloldódik tehát a rítusjellegű ünnep, s felváltja a szabadabb, kötetlenebb vigadozás. BROGYÁNYI JUDIT