Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-23 / 300. szám, hétfő

1991. DECEMBER 23. KARÁCSONY 4 A MAGYARSÁGHOZ TARTOZNI HELYSZÍNI SZEMLÉN AMINISZTERASSZONY HELENA WOLEKOVÁ, szlovák munka- és szociálisügyi miniszter péntekena Dunaszerdahelyi járásban járt. Látogatása végén tapasztalatainak összegezésére kértük a miniszterasszonyt. - A meghívást elsősorban azért fogadtam el, hogy a helyszínen lássam a szociális gondoskodás helyzetét. Az intézetekben tapasztaltak megerősítették az a véleményemet, hogy például a fogyatékosoknak a jövőben - a lehetőségek szerint - otthon kellene lakniuk és onnan járnának be a napközi, vagy a hetes gyógyintézetbe. Szerintem, a jövőben tehát nem a bentlakásos intézményeket kellene bővíteni, a létezőkben viszont javítani kell a rehabilitációs munkát, hogy elsősorban az ágyhoz kötött gyermekek váljanak mobilisakká. A Munkaügyi Hivatalban járva megbizonyosodtam arról, milyen fontos a helyi ötletek hasznosítása. Eddig például nem tudtam, hogy itt létezik egy regionális tanács. A regionális politikával kapcsolatban a kormány mellett is működik egy bizottság. Mivel megtörténhet, hogy az adott régiónak a kormányétól teljesen eltérő elképzelései vannak a gondok orvoslását illetően, a feladatunk most e kétféle igyekezet összevetése, összehangolása. Tapasztalataimat leszűrve, e régióban komoly lehetőségeket látok a bősi vízerőműhöz kötődő különböző létesítmények kihasználásában is. Egy másik, ugyancsak orvoslásra váró terület a mezőgazdaság, ahonnan - ráadásul - jelzést is kaptunk a telekkönyvi hivatalok nehézkes ügyintézéséről - ami komoly nehézségeket okoz. T. L. KARÁCSONY A RÁDIÓBAN A rádió magyar adásának ünnepi műsorpalettája rendkívül sokszínű, hiszen a karácsonyi hangulathoz valamennyi munkatársunk szeretne hozzájárulni. Az ünnepek alatt adásunkat minden nap 10 órakor hírekkel kezdjük. Kedden 10.15kor „Tetőig ért akkor a hó..." címmel rég elfelejtett karácsonyokról mesél Mészáros Gizella. A déli hírek után A család varázsa című riportműsorban arról hallhatnak, milyen a karácsony szerető, teljes családokban. 13.15-kor Jöjjetek énhozzám! Testi fogyatékosok vallomásai, akiknek példájából nemcsak sorstársaik meríthetnek reménységet. 14.30-kor Alma materek. A műsor bepillantást nyújt a pannonhalmi bencés gimnázium életébe. A Nepálban töltött karácsonyára emlékezik Szabó Lilla 16 órakor a Karácsonyi anzix című műsorban. Szerdán 10.10-kor a Világosság c. egyházi magazin ünnepi különkiadásában Bíróczi István tallósi plébános szól a hallgatókhoz. 11 órakor Mit mesélt a nagymama. Téli szokások, babonák, hiedelmek Zsigárdon. 11 25-kor ínyencek és a zene. Öszszeállítás azoknak, akik szeretik a jó falatokat és a jó zenét. 12.05-kor Szívesen hallgattuk. Tallózás az elmúlt év műsoraiban. 13.30-kor Távolságok vonzásában. Karácsony és a tengerészélet. 14.45-kor Élet írta történetek. Bárdos Ágnes mikrofonja előtt egy gyermekéért harcoló anya kálváriája elevenedik meg, és Quittner János vall önkéntes száműzetése éveiről. 15.45-kor a Köszöntő jelentkezik, majd 16.25-kor a Csevegő műsorában Lacza Tihamér és Ozogány Ernő „cseveg" az időről és a naptárakról. Csütörtökön 10.05-től A lusta királyság címmel mesejátékot sugárzunk a gyerekeknek. 11.15-kor Volt egyszer egy néptanító. Megemlékezés egy hajdanvolt kiváló néptanítóról, az éberhardi Dicskó Józsefről. A déli hírek után különkiadással jelentkezik a Fiatalok stúdiója, mely Freddie Mercurynak állít emléket szóban és zenében. 14.30-kor Mielőtt csillag lettem. Az adást a 16 órakor kezdődő Köszöntővel zárjuk. (th) OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A Szovjetunióba Erőszakkal Elhurcoltak Szlovákiai Asszociációja (SANO) a szervezet minden tagjának és a szervezeten kívülieknek is békés, boldog karácsonyi ünnepeket kíván, az új esztendőben erőt, egészséget, türelmet és hitet abban a reményben, hogy kártérítésük minden akadálya elhárul. A SANO vezetősége (Anyagtorlódás miatt pénteki számunkban folytatjuk a Szovjetunióba erőszakkal elhurcoltak névsorának közlését.) (Folytatás az 1. oldalról) ugyanis sokan - az évtizedekig garázdálkodó kommunista rendszer kártevései nyomán - pusztán a többség diktatúrájaként értelmezik. A valóságban ez egy nagyon korszerűtlen, mondhatnám: primitív, ostoba és elfogadhatatlan megközelítés - akár etnikumról, akár más jellegű kisebbségről legyen szó. Mindazok, akik a nemzetállami koncepció keretében szószólói ennek az elvnek, azok egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy ez a szemlélet egy múlt századi és az új Európa felépítése szempontjából teljesen nasználhatatlan, ósdi jelenség. Az így gondolkodók elsősorban arról feledkeznek meg, hogy az általuk szorgalmazott államnemzeti koncepcióban a nemzeti kisebbség másodosztályú állampolgárt jelent - és erre a „rangra" a modern Európában már nem pályázik senki. A kisebbséget, nemzeti vagy etnikai közösségként, manapság csak számszerint lehet elfogadni; de nem mint léthelyzetet. A kisebbségek részint az egyes államok területén részközösségekként, részint az államhatárokon is átnyúló közösségekben élhetnek és az adott területen többséget alkotó népekkel vagy etnikai csoportokkal szemben senki sem korlátozhatja az egyenlőségüket. A működőképes demokrácia egyik leglényegesebb alapelve, hogy a nemzetek, a népek és az etnikai csoportok - közösségekként - azonos méltóságra s jogokra tarthatnak igényt. - A gyakorlatban úgy tűnik: térségünkben a demokrácia az a varázsszó, amely lángra lobbanthatja a nacionalizmus parazsát. -A demokrácia nem olyasmi, ami csak úgy, ukmukfukk kitör. Mindaz, ami az utóbbi két esztendőben Kelet-KözépEurópában történt, az nem egy demokratikus fordulat a szó eredeti értelmében, hanem egy világbirodalom összeomlása, miközben annak egykori vazallusállamai visszanyerhették a szuverenitásukat. Ettől azonban még nem váltak máról holnapra igazán demokratikus, a szabadság legmagasabb szintjét nyújtó társadalmakká. Térségünkben egyelőre ott tartunk, hogy az itt együtt élő nemzeteknek, népcsoportoknak - a történelemben kialakult államok keretein belül - meg kell valósítaniuk szabadságuk belső feltételeit. Eleddig ez csak részben, elsősorban az állami szférában, például a parlamenti demokrácia feltételeinek megteremtésében jött létre. A kelet-közép-európai társadalmak mikrostruktúráiban viszont messze vagyunk még attól, hogy a polgárokat minden tekintetben visszahelyezzék a jogaikba; hogy létrejöjjön a szabad polgárok, a szabad tulajdonosok szabad és szerződéses kapcsolata. A hajdani keleti blokkban egyelőre tehát nem a demokrácia tört ki, hanem a szóban forgó országok államjogi szuverenitásának visszanyeréséig jutottunk el. -Ez az alaphelyzet vajon mennyiben érinti az anyaország határain túl élő magyarság hétköznapjait? - Pozitív irányban például annyiban, hogy manapság már ők is élhetnek a gyülekezési szabadság jogával. Megalakíthatják a saját érdekvédelmi szerveiket, fórumaikat, politikai mozgalmaikat, illetve a szabad parlamenti választások során, többé-kevésbé számarányosan, bejuthatnak az illető országok parlamentjeibe. Szlovákiában helyhatósági választásokat is tartottak, s az ott született eredmények alapján létrejöhettek a nemzeti kisebbségek saját önkormányzó testületei. Más kérdés, hogy milyen gazdasági vagy egyéb jogkörökkel; bár a megtett út is előrelépés, hiszen a csehszlovákiai magyarság így mind országos, mind helyi szinten törvényes úton küzdhet alkotmányos jogaiért. Magyarország nemzetközi szempontból is legitim törekvésnek tekinti, hogy a szlovákiai, az erdélyi, a vajdasági és a kárpátaljai magyarság saját identitásának megtartásáért, közösségi fennmaradásáért, méltóságának tiszteletben tartásáért küzd. -Mi tagadás: ezért az alapállásért eléggé sok bírálat éri az anyaországot... Főként olyan vádak merülnek föl, hogy nem biztosítja ugyanezt a területén élő nemzeti és etnikai kisebbségeknek. - Ezek a szemrehányások egy fikarcnyit sem helytállóak, ugyanakkor nem is meglepőek, mert az ilyen-olyan törekvéseihez mindenki érveket igyekszik találni. Még akkor is, ha azok alaptalanok. Az efféle vádakat az emberek tudatlanságára alapozó diverziós manővereknek tartom. Magyarország éppen ellenkezőleg, saját társadalmi békéje érdekében arra helyez nagy súlyt, hogy az itt élő kisebbségek - vagyis a számszerű kisebbségben élő nem magyar anyanyelvű és az eltérő kulturális hagyományokkal bíró csoportok - igenis, rendelkezzenek a teljes identitásuk fenntartásához szükséges eszközökkel. - Ennek ellenére meglehetősen hoszszasan, mondhatnám: nehézkesen készül a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény... -Elsősorban egy sokoldalúan alkalmazható, valóban jó törvényt szeretnénk alkotni, amely inkább amolyan kisebbségi kódex lesz, nem pedig holmi paragrafushalmaz. A jelenlegi szövegtervezet több mint két év előmunkálatainak eredménye, és széles körű politikai konszenzus tárgyát képezi. Ehhez az vezetett, hogy a törvényjavaslat megfogalmazásának folyamatába az illetékes kormányszervek bevonták a kisebbségek demokratikus képviseleteit. E széles körű tárgyalásokat összegezve ma már elmondhatom, hogy a leendő törvény három alapvető követelményt elégít majd ki: elsősorban védelemben részesíti mind a nemzeti és etnikai kisebbségek közösségeit, illetve védelmet nyújt a többségi nemzet részéről potenciálisan megnyilvánuló hátrányos megkülönböztetéssel szemben; védelmet nyújt továbbá az állam végrehajtó hatalmának lehetséges diszkriminációs intézkedéseivel, esetleges asszimilációs politikájával szemben; és végül - de nem utolsósorban - védelemben részesíti a kisebbségben élő nemzeti és etnikai közösségeket a saját szervezeteik vagy intézményeik túlzottan atyáskodó, vagy éppenséggel diktatórikus törekvéseivel szemben. Hangsúlyozni szeretném, hogy a koncepciónk szerint nem elégséges pusztán kisebbségvédelmi törvényt alkotni, ezért a tervezet messzemenően elismeri és támogatja a kisebbségi csoportautonómiára irányuló törekvéseket is; az egyének számára pedig minden szervezeti közösség nélkül is biztosítja a sajátos kisebbségi jogok gyakorlását. -Államtitkár úr, úgy érzem, itt kell megkérdeznem: mi a véleménye az aszszimilációról? - Nem tartom eleve negatív kategóriának, hiszen a történelmi példák sorával lenne bizonyítható, hogy a népek kibontakozásának legtermészetesebb folyamata ez, elvégre mindig fölfelé, egy magasabb kulturális fokozat irányába tart. így, történelmi és szociológiai szempontból, pozitív jelenség. Természetesen, látni kell az érem másik, elítélendő oldalát is! Hasonlóképpen történelmi példákkal bizonyítható ugyanis, hogy külső eszközökkel alaposan fel lehet gyorsítani ezt a folyamatot. Az asszimiláció legeslegkeményebb formája a népirtás, amire a huszadik században - sajnos - a mi térségünkben is akad kellő példa. Ennek nem sokkal enyhébb formája az elűzés, a kitelepítés és a kollektív bűnösség elvének alkalmazása, ami szintén a népesség felszámolására, illetve a másságtól való erőszakos megszabadulás ellen irányul. - Valóban: Magyarország miként tekint ma a szlovákiai magyarság 1945 és 1948 közötti meghurcolására, kitelepítésére, jogfosztottságára? - A deportációkat, mint módszert, eleve elfogadhatatlannak tartjuk. Igaz, a második világháború után Magyarországról is kitelepítették például a svábokat, de akkoriban a Potsdami Szerződés kötelezte erre a háborús vesztesként kezelt Magyarországot. Nyilván ennek a felismerésnek is része van abban, hogy a svábok mindmáig pozitívan viszonyulnak az anyaországhoz, hiszen az akkor adott nemzetközi konstellációban nem érezték azt, hogy a magyar nemzet lépett volna fel ellenük. Egészen más a helyzet Szlovákiában, és nem is a mi dolgunk receptet adni arra, hogy önöknél miként fognak ezzel szembenézni... Mi - hivatalból is, magánemberekként is - csak azt látjuk: a szlovákiai magyarság kinyilvánította azon óhaját, hogy a hivatalos politika határolódjon el a kollektív bűnösség elvétől. - Ez miért fontos az újabb ezredforduló és a határokat légiesítő európai integráció küszöbén? -Mert a kommunista érát leküzdve, ebben a tekintetben is tiszta lapot kell nyitni. Anélkül aligha haladhatunk az európai jogi normáknak megfelelő, új célok irányába. - A szlovákok és a magyarok tényleg régen élnek együtt a Duna és a Kárpátok nyugati nyúlványai között. Ennyi idő múltán lehet-e egyáltalában új fejezetet nyitni a két nemzet együttélésében? -Igen. Csupán korrekt, szerződéses viszonyokat kell teremteni a kölcsönösen lényegében amúgy is problémamentesen élő nemzetek között. De ehhez az szükséges, hogy a politikát ne az érzelmi, hanem a gazdasági és a kulturális racionalitás, a működőképes demokrácia igénye vezérelje. Példaként hadd hozzam föl a finnországi svédek esetét, ahol évtizedekkel ezelőtt, őmiattuk, hasonló gondolkodási minták szerint fordultak elő az afféle hangos csetepaték, mint mostanában Szlovákiában vagy Romániában, „természetesen", a magyarok végett... Úgy is mondhatnám: ez a kamaszkor, amit át kell vészelni; csak a skandináviai példával ellentétben itt most nincs idő arra, hogy évtizedekig tisztuljon az égbolt. Ha ugyanis e viták és ellentétek nem a valós piacgazdasági érdekek szerint, hanem nemzeti köntösben csapódnak le, akkor bizony könnyűszerrel a végleges leszakadás, netán a balkanizálódás veszélye fenyeget. Ezen pedig mindenki rajtaveszt; még az is, aki úgy érzi, hogy nemzeti kizárólagosságra tud jutni például alkotmányban, nyelvhasználatban, politikában. Szinte holtbiztos, hogy cserébe a nyomort kapja. Ezt fel kell ismerni! - Entz úr, az ön értékrendje szerint mi a nacionalizmus? - Hadd feleljek az illyési meghatározással: patrióta hazafi az, aki jogot véd; nacionalista az, aki jogot sért. Más szavakkal: az emberek és a közösségek Fotó: Prikler László esetében egyaránt érvényes, hogy kinekkinek a szabadsága addig terjed, amíg a másikét nem sérti. Ebben az értelemben tartom a szabad emberek együttműködése természetes létformájának az autonómiát is. Annak személyi, területi vagy egyéb formájáról legyen szó. - Értsem úgy, hogy ön autonómiai törekvésekre buzdítja az anyaország határain túl élő magyarságot? -Erről szó sincs! Magyarország az égvilágon semmire sem biztatja a szomszédos országok magyarságát, mert tiszteletben tartja az ottani közösségek szuverenitását. És nincsenek területi igényeink sem, erre a legutóbb a helsinki dokumentumban vállaltunk kezességet. Ez teljesen egyértelmű álláspontunk és minden egyéb szóbeszéd csak nacionalista érzelmeket keltő mumusképzés. A félreértés talán abból származhat, hogy mi azt valljuk: egy korszerű társadalom az esély- és jogegyenlőséget biztosító autonómiák rendszerére épül. Ennek elsősorban a személyi autonómiákban kell érvényre jutnia, méghozzá azoknak a körében, akik a közös történelmi-kulturális hagyományok igényével keresik egymás közösségét. Ezért meggyőződésem, hogy aki akár a személyi, akár a kulturális vagy oktatási autonómiából mumust csinál, az nem demokrata. Azt pedig már csak a teljesség kedvéért fűzöm hozzá, hogy a nacionalisták eleve nem demokraták... Ök ugyanis képtelenek belátni, hogy az autonómiák másként valósulnak meg az összefüggő területen élő, illetve egészen másként a szórványközösségekben fellelhető népcsoportok esetében. Egyébként az anyanyelvhasználat is a személyi autonómia legtermészetesebb megnyilvánulási formája. Ez egy pillanatig sem jelenthet szeparatizmust, hiszen ahol biztosított a kisebbségekben lévő közösségek szabad szerveződése, ott az állam is stabil. Esetleg a jövőben azzá lehet. - Államtitkár úr, beszélgetésünk eddigi tényei és tanulságai alapján vajon mi jellemzi a korszerű magyarságtudatot? - Ezt nem kell újólag kitalálni. Kölcsey szerint: Jelszavaink valának haza és haladás! Vagyis: a demokrácia és az európai felzárkózás előmozdítása a legkorszerűbb magyar törekvés itthon és a szomszédos országokban is. A magyarsághoz tartozni, de az európaiság szellemében. - Ennek a felfogásnak értelmében miért tartja elvetendőnek a reciprocitás sokak által forszírozott elvét? - Csupán azért, mert általában össze nem hasonlítható dolgokat akar közös kalap alá venni. Ráadásul a szabadságjogokat nem adják, hanem az mindenkit megillet. En ezért tartom félrevezetőnek, a tájékozatlan emberek előtti ködösítésnek azt a gyakorlatot, amely örökösen egy másvalakire hivatkozik. Itt ugyanis nem házi feladatokról, napi penzumok teljesítéséről van szó, hanem arról: képes-e egy-egy állam a saját területén a kisebbégi jogokat biztosítani, avagy sem?! Ez mutatja meg, melyik állam mennyire érett az európai közösség együttműködésében való részvételre. - Kérem, befejezésül maradjunk a szlovák-magyar viszonynál! ön szerint várható-e, hogy feloldódnak a jelenlegi görcsök; és ha igen, mikorra várható a tartós megbékélés? - Őszintén szólva, ez nem rajtunk kívül álló folyamat. A magyarok és a szlovákok megbékélése, erősödő gazdasági prosperitása csakis kölcsönös közreműködéssel, jóindulattal jöhet létre. Az időpontot tekintve, sajnos, kissé bizonytalan vagyok: nem hiszem, hogy már a legközelebbi egy-két esztendő végleg elnémíthatná a nacionalista megnyilvánulásokat; ugyanakkor azt remélem, hogy röpke évek helyett nem hosszú évtizedekre lesz szükség mindehhez. A demokráciának ugyanis az is velejárója, hogy az eltérő nézetek sohasem akadályozhatják a dialógust. -Államtitkár úr, köszönöm az interjút! MIKLÓSI PÉTER Fotó: Dénes János, Hargita