Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-23 / 300. szám, hétfő

KARACSONY . ÚJ SZÓ, 1991. DECEMBER 23. SZOVJETUNIO: BEVÉGEZTETETT MEGALAKULT A FÜGGETLEN ÁLLAMOK KÖZÖSSÉGE JELCIN ELLENŐRZI AZ ATOMERŐT f GORBACSOV A POLITIKAI SÜLLYESZTŐBEN? • ÖSSZECSAPÁSOK GRÚZIÁBAN (Folytatás az 1. oldalról) Andrej Gracsov, a szövetségi ál­lamfő szóvivője szerint Gorbacsov tudomásul vette a határozatot, ám - mint mondotta - egyelőre nem akar lemondani, a következő napok­ban a szovjet televízióban kíván be­szédet mondani, melyben tájékoz­tatná a polgárokat az Alma-Ata-i csúcs eredményeivel kapcsolatos állásfoglalásáról. Az egyes köztársaságok vezetői több órás, zárt ajtók mögött megtar­tott tanácskozás és heves vita után megegyeztek abban, hogy a volt Szovjetunió fegyveres erői az év végéig ideiglenes egységes pa­rancsnokság alá kerülnek. A hadse­reg ellenőrzésével Jevgenyij Sa­posnyikovot, az eddigi szovjet vé­delmi minisztert bízták meg. A ti­zenegy köztársaság legfelsőbb kép­viselői egyben abban is megállapod­tak, hogy december 30-án Minszk­ben újabb csúcstalálkozót tartanak, s ezen végérvényes döntés születik az új közösség fegyveres erőit érintő kérdésekről. Belorusszia, Kazahsz­tán, Oroszország és Ukrajna, az atomfegyverrel rendelkező négy köztársaság szombaton megerősí­tette, hogy következetesen betartják az atomsorompó-szerződést, és a nukleáris eszközök felszámolásá­ra fognak törekedni. Ezt Nurszultan Nazarbajev kazah elnök jelentette ki Alma-Ata-i sajtóértekezletén. Figyel­meztetett rá, ezt az álláspontot tar­talmazza az atomfegyverekkel kap­csolatos közös intézkedésekről szó­ló négyoldalú szerződés. Nazarba­jev szerint a dokumentum harminc nappal azután lép érvénybe, hogy a szerződést ratifikálja a négy köz­társaság. A kazah elnök arról is tájékoztatott, hogy a Belorusszia és Ukrajna területén levő nukleáris esz­közök teljes felszámolásáig Borisz Jelcin orosz elnök adhatja ki a pa­rancsot az atomfegyverek használa­tára, miután konzultációkat folytatott az említett fegyverekkel rendelkező többi három ország vezetőjével. Alma-Atában döntés született a szovjet állampolgárság megszün­tetéséről, ám a vonatkozó dokumen­tum szerint az emberek szabadon utazhatnak a közösség területén. Borisz Jelcin szombati sajtókonfe­renciáján tájékoztatta az újságírókat arról, hogy a jóváhagyott dokumen­tumok szerint az új közösség álla­mainak határai nem változnak. Hoz­záfűzte, bizottságot hoztak létre a külső határok védelmére. A csúcs résztvevői nyilatkozatban rögzítették, hogy az Oroszországi Föderáció lesz az egykori Szovjetu­nió jogutódja az ENSZ-ben, a Biz­tonsági Tanácsban és a nemzetközi szervezetekben. A dokumentum ugyancsak rögzíti: Belorusszia, Oroszország és Ukrajna szorgal­mazni fogja, hogy a közösség többi államát is teljes jogú tagként vegyék fel a világszervezetbe. Jelcin tegnapra virradó éjszaka Moszkvában ismét nyilatkozott, az Alma-Ata-i csúcstalálkozó legfőbb eredményének nevezte, hogy „min­den állam elnyerte függetlenségét". Repülőtéri rövid sajtóértekezletén elmondta továbbá, a Független Álla­mok Közösségének minden tagja önálló gazdaságpolitikát folytat majd, de továbbra is a rubel marad a hivatalos fizetőeszköz. Grúziában, amely eddig nem csatlakozott a Független Államok Közösségéhez, a hét végén rendkí­vül kiéleződött a feszültség. Tbiliszi­ben a kormány épülete előtt össze­csapásokra került sor, több személy életét vesztette, közölte az AFP hír­ügynökség szemtanúkra hivatkozva. Ezek szerint a kormány székháza előtt összecsaptak a Zviad Gam­szahurdia elnökhöz hű egységek és az ellenzéki gárda tagjai. A harcok­ban állítólag automata fegyvereket, rakétákat és ágyúkat is bevetettek. Az Iprinda hírügynökség közlése szerint a kormány épülete előtt hét személy vesztette életét és többen megsebesültek, köztük állítólag Ro­man Gvencadze grúz belügymi­niszter is. A TASZSZ szerint, amely a grúz elnök sajtószolgálatára hivatkozott, közölte, Tengiz Szigua volt grúz miniszterelnök kijelentette, hogy teg­nap helyi idő szerint 15 órakor egységei elfoglalták a kormány épü­letét. „Ez nem más, mint puccskí­sérlet" - hangzik a jelentésben. WASHINGTON - Az Egyesült Államok kormánya „úgy elöntött, hogy még az év végéig felveszi a diplomáciai kapcsolato­kat a Szovjetunió egyes utódállamaival". Ezt a Washington Post közölte egy meg nem nevezett magas rangú hivatalos kép­viselőre hivatkozva. A napilap azt állítja, hogy a legnagyobb esélye az elismerésre annak az öt köztársaságnak van, ame­lyekben James Baker amerikai külügymi­niszter tett látogatást a közelmúltban. A Fehér Ház egyébként már szombaton üdvözölte az utódállamok közösségének megalakulását. „Reméljük, hogy a meg­állapodás megteremti a nyugodt feltétele­ket ahhoz, hogy az egyes köztársaságok tovább haladjanak a demokrácia és a gazdasági reformok felé vezető úton" - hangsúlyozta Judy Smith fehérházi szóvivő. BRÜSSZEL - Ruud Lubbers, holland kormányfő szombaton Brüsszelben kije­lentette: az Európai Közösségeknek szánkékában áll „relatíve rövid időn be­lül" elismerni az egykori Szovjetunió álla­mait. A hágai külügyminisztérium nyilat­kozatával ellentétben azonban kizárta azt a lehetőséget, hogy az egyes államokat már hétfőn elismerik. Lubbers szerint az EK tagországai egyeztetik lépéseiket eb­ben a kérdésben. BONN - Hans-Dietrich Genscher né­met külügyminiszter szombati nyilatkoza­tában nagyra értékelte Mihail Gorbacsov szövetségi elnök érdemeit. Az Alma-Ata-i csúcstalálkozót „történelmi jelentőségű eseménynek" nevezte és kijelentette: az új államokat most nem hagyhatják sor­sukra. Ukrán kollégájával, Anatolij Zlen­koval folytatott megbeszélései során el­mondta: javasolta az EK-nak, hogy azon­nal döntsön az új független államok elis­meréséről. Genscher fontosnak tartja, hogy ezek az államok tartsák tiszteletben a Szovjetunió által kötött leszerelési me­gállapodásokat, s teljesítsék az egyezmé­nyekből eredő kötelezettségeket. TOKIO - Japán reményét fejezte ki, hogy a Független Államok Közössége folytatja Gorbacsov politikáját. Japán kor­mányforrások szerint Tokio Orosz­országgal, élén Borisz Jelcin elnökkel kívánja folytatni a tárgyalásokat a Kuni­szigetekről. A japán kabinet szintén nagyra értékelte Mihail Gorbacsov tevé­kenységét. ISZLÁMÁBÁD - Az afgán kormány szombaton elismerte Oroszország és to­vábbi hat utódállam függetlenségét - kö­zölte a kabuli rádió. Idézte a kormány álláspontját, mely szerint Afganisztán szoros baráti és gazdasági kapcsolatokat kíván fenntartani ezekkel a köztársasá­gokkal. KARÁCSONY KEVINNEL Hogy mi a legnagyobb kasszasi­ker a prágai mozikban? Nem Ram­bó, nem Schwarzenegger, sőt még az erotikához sincs semmi köze. Egy tízéves kis srác tölti egyedül karácsonyát, mert szülei egyszerű­en megfeledkeznek róla. A kis Ke­vin, az elmúlt esztendő legnagyobb hazai kasszasikerének számító amerikai film főszereplője magával ragadta a kicsiket és nagyokat egy­aránt. Sót! A Vencel-téri premiermo­zik éjszakai előadásain is ez a film fut, mert a felnőttek is szívesen ,,ro­mantikáznak" egy kicsit. A Lucerna­film-Beta cég jóvoltából forgalma­zott, cseh szinkronnal vetített film a prágai terjesztők szerint kétszer annyi bevételt hoz, mint a cápafil­mek és a thrillerek, és négyszer annyit, mint annak idején a Kramer kontra Kramer sztori. E filmet rövidesen egyébként a szlovákiai mozikban is vetítik majd - bár amúgy istenigazából most vol­na időszerű. -ász­VÁLTOZÉKONY ÚTVISZONYOK SÍELNI JÓ! A karácsony előtti utolsó hét vé­gén mintegy 300 síző talált jó feltéte­leket a síeléshez Donovalyban. A hó vastagsága elérte a 35 cm-t. A ma­gasabb fekvésű lejtökön azonban még nem lehetett biztonságosan sí­elni, ám a Fátra további üdülőköz­pontjaiban szintén ideális feltételek voltak. Ugyanakkor a havazás gondokat okozott az útkarbantartó szerveze­teknek. Közép-Szlovákia északi ré­szében megközelítőleg 15 cm hó hullott. A Liptói járásban pillanatnyi­lag valamennyi út járható, az alacso­nyabb fekvésű helyeken a sózás kö­vetkeztében többnyire nedvesek. A havazás több járásban csökkenti az utak sózásának hatékonyságát, s így az útkarbantartó vállalatok el­sősorban a hóekéket használják ki. Figyelmeztetik egyben azokat a so­főröket, akik a Magas-Tátrába ké­szülnek, ne feledkezzenek meg a láncokról, mivel a hótakaró he­lyenként már több mint fél méter. Az utakon legyúrt, helyenként megjegesedett hóréteg van. Jl Jlarcuse: Az egydimenziós ember című könyvében a mo­IVI dern ipari társadalmak emberéről azt írja, hogy „önma­gukat ismerik föl árucikkeikben; lelküket kocsijukban, Hi-Fi rádió­jukban, többszintes lakásukban, konyhafelszerelésükben találják meg... A technikai kontrollok úgy jelennek meg, mint magának az Én-nek a megtestesülésére, valamennyi társadalmi csoport és érdek szolgálatában - olyannyira, hogy minden ellenszegülés irracionálisnak és minden ellenállás lehetetlennek tűnik." Az ember éppen azért válik egydimenzióssá, mert a társadalom is Hyen. EMBERI DIMEMZIÓ Marcuse szerint a menekülésre csak akkor nyílik lehetőség, ha a lakosság túlnyomó többsége számára gürcölést és állandó aggódást jelentő „szabad dolgozni vagy szabad éhen halni" alternatíváját elutasíthatnánk, hogy az egyén autonómiája meg­születhessen. Különös dolog történik velünk: emberré válásunk legjelentő­sebbnek hirdetett és olykor egyedülállónak vallott értéke, a sza­badság hihetetlenül leszűkül; hiszen mindenki szabad, s ugyan­akkor elképesztő a zsúfoltság. Mert a modern ipari társadalmak szabadságfogalma csak az egyénre, önmagunkra vonatkoztatva jelenik meg - ezért is maradunk magunkra. Az ünnepek azonban arra valók, hogy az ember egy pillanatra felemelkedhessen, amikor még alig-alig hagyta maga mögött a fo­gyasztói társadalmakat utánzó, de mert csak utánzó, ezért könnyen leleplezhető „rendet", hogy ennél igazabbat alkothas­son magának. így, év vége felé sok mindent gondolhatunk erről az inkább csak gyengeségeket mutató politikai életről -, de egyáltalán nem mindegy, hogy mit gondolunk saját magunkról. Ebben segíthet - kinek-kinek „mértéke szerint" - az az ünnep, amely a naptári év vége felé is igazi kezdetet mutat, hiszen valamennyiünk születésnapja. Legalábbis Európáé. Egy olyan emberképé, amely a személynek akar tulajdonítani mindent. Ezért - minden történelmi próbatétel ellenére is - az emberi személyt tekinti célnak, mégpedig pótolhatatlannak és fölcserélhetetlennek. Vi­szont ha ennek a személyfogalomnak akár a legfontosabbnak is mutatkozó tulajdonságait, például a szabadságot egyedülálló­nak gondoljuk, menthetetlenül elvész az eredeti gazdagság. Ha a karácsonyt nagyon profán módon leegyszerűsítve (vagy­is pontatlanul) közelítjük meg, akkor azt jelenti, hogy az ember­nek - éppen mert személy - minden körülmények között is marad lehetősége, s ez a lehetőség, még a nyomasztó körülmé­nyek ellenére sem lesz kevesebb, legfeljebb kevésbé fölismerhe­tő. De úgy is fogalmazhatunk, hogy az ember nem egydimen­ziós, ahogy Marcuse -egyébként reálisan tekintve a veszélyt -gondolta, hanem többdimenziós. Mert karácsonykor egy ember születik, olyan, aki bizonyítja, hogy nemcsak individualista sza­badságunkban törődhetünk önmagunkkal, hanem a másokért vállalt élettel is. Mégsem puszta heroizmus ez az áldozat, amit legalább az utókornak illenék elfogadnia, Az ember számos dimenzióinak egyike minden jel szerint túlmutat az árucikkeken, túl a piacgazdálkodás követelményein, a költségvetés terhein, sőt még az önkormányzatok keservein is, pedig ez utóbbi a demokrácia iskolája. Olyannyira túl, hogy egyszerre hajléktalanná válunk, mint a pásztorok, akik a Gyer­mek születésének éjszakáján is a szabad ég alatt őrizték a nyájat. És nem is igen lettek hívővé. Legalábbis róluk, a megszületés első tanúiról sohasem beszél többet az evangé­lium. Talán csak annak az egyetlen pillanatnak az emléke élhetett bennük, amikor meglátták az újszülöttet. Talán csak akkor egyszer érintette meg őket valamivel, ami nem volt azonosítható a nyájjal, a beth-szahuri mezővel, semmivel, amjt annak előtte tapasztaltak. Talán ezért is illendő mindennapi gondokkal küszködő önma­gunknak is legalább egy pillanatra megállnunk és elgondolkod­junk az Emberről, aki újra megszülethet. GICZY G YÖRG Y KATARZYNA LENGREN: A HOSSZ AJÁNDÉK A rossz ajándék nagy. Nagy és olcsó. Ráadásul kissé hibás (annyira, hogy ne lehessen továbbajándé­kozni). Akárhová is állítja az ember, út­ban van, egyszerűen zavaróan hat. Sem használni nem lehet, sem gyönyörködni benne. Eldugni sem, mert akik adták, valahányszor eljön­nek, megkérdezik: - Ó! És hol a mi nagy ajándékunk? Megpróbálhatjuk elrontani. Pél­dául mintegy véletlenül, leejteni. De ez veszélyes, mert a rossz ajándék képes és visszapattan a padlóról, csak azért is kiveri a sze­münket, majd nekimegy a tévének, végül lyukat fúrva a falon a szom­szédoknál köt ki. A szomszédoktól bocsánatot kell kérnünk és kien­gesztelésül valami nagy ajándékot kell nekik vennünk. Ford.: K. Cs. NÉHÁNY SORBAN V ladiszlav Jovanovics szerb kül­ügyminiszter tegnap délelőtt egynapos munkalátogatásra Prágá­ba érkezett. Jovanovics tárgyaláso­kat folytatott a Cseh Nemzeti Ta­nács képviselőivel, Vladimír Dlouhý szövetségi gazdasági miniszterrel, valamint vendéglátójával, Jirí Dienstbierrel, a szövetségi kormány alelnökével, külügyminiszterrel. U gy döntöttek az Egyesült Álla­mok és az Európai Közössé­gek, hogy sürgős segítséget adnak a Szovjetunió utódállamainak. James Baker amerikai külügyminiszter szombati brüsszeli sajtóértekezletén jelentette ki: a gyorssegély szüksé­gességéről a volt Szovjetunió álla­maiban tett látogatás során győző­dött meg. Baker a lépések egyezte­téséről tárgyalt Brüsszelben az EK­bizottság elnökével. Jacques Delors későbbi sajtókonferenciáján közölte: a bizottság javasolta az EK-tagor­szágoknak, vegyenek részt a janu­árban Washingtonban megrende­zendő találkozón, amelyen a volt Szovjetuniónak nyújtandó támoga­tásról lesz szó. J an Olszewski, az új lengyel kor­mányfő szombaton a szejm elé terjesztette kabinetjének névsorát. Egyben ismertette a legfontosabb gazdasági feladatokat, melyeket 10 pontos programjában vázolt fel. Az új miniszterelnök parlamenti beszé­dében tett ígéretet arra, hogy folytat­ja a gazdasági reformpolitikát, meg­próbálja féken tartani az inflációt, meggyorsítani a privatizációs folya­matot, és nem tér le a piacgazdaság felé vezető útról. A bban bízik a Honecker-házas­pár, hogy Kubában telepedhet le. Ezt Margót Honecker jelentette ki a Kurier am Sonntag című berlini hetilapnak adott telefoninterjújában. Mielőtt Kubába mennének, szeret­nének Észak-Koreába utazni, ahol a volt NDK vezetője gyógykezeltet­né magát. Margót Honecker hang­súlyozta: addig nem hagyják el Moszkva chilei nagykövetségét, amíg Borisz Jelcin orosz elnök nem garantálja biztonságos távozásukat. K ambodzsában Hun Sen kor­mányfő katonái szombaton megszállták a főváros utcáit, hogy a heves tüntetések, a rendőrség és a tiltakozók közötti összecsapások után rendet teremtsenek - közölte az AFP hírügynökség. Az utcai har­cok azután robbantak ki, hogy a rend­őrség letartóztatott egy fiatalem­bert, aki részt vett a korrupció ellen tüntető diákok akcióján. Ezt követő­en diákok ezrei vonultak az utcákra, megtámadtak két rendőrállomást. A rendőrség gumibotokkal oszlatta fel a tüntetőket, s közben több em­ber megsebesült. A phnompenni kórház információi szerint egy diák belehalt sérüléseibe. Tekintettel a bizonytalan helyzetre a vörös khmerek vezetői egyelőre nem tér­nek vissza a kambodzsai fővárosba. R ománia lakossága szombaton Bukarest központjában, az Egyetem téren emlékezett meg Ni­colae Ceausescu diktátor kommu­nista rezsimje megdöntésének má­sodik évfordulójáról. Hírügynökségi jelentések szerint az indulatoktól mentes akción 4-5 ezer személy vett részt. Ezt megelőzően több szá­zan vonultak az utcákra, a tiltakozók Ion Iliescu elnök lemondását köve­telték. D él-Afrikában a kormánypárt és a néger szervezetek képvise­lői, akik Johannesburgban két napig tárgyaltak az apartheid felszámolá­sáról és az új dél-afrikai alkotmány jóváhagyásáról, szombaton megál­lapodtak az apartheid-rendszer vég­ső megszüntetésének konkrét felté­teleiben, s abban, hogy a jövő év márciusában folytatják a tárgyaláso­kat. I zrael szabadon engedte azt a há­rom libanonit, akiket csütörtökre virradó éjszaka raboltak el az izraeli katonák Dél-Libanonban. A túszokat tegnap átadták a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának - jelen­tette a Reuter hírügynökség szemta­núkra hivatkozva. Libanoni bizton­sági források közölték, hogy az izra­eliek tévedésből tartóztatták le a há­rom polgári személyt, amikor meg­próbálták elfogni a helyi fegyveres egységek vezetőit. Marcelháza minden polgárának s a községi hivatal valamennyi hazai és külföldi partnerének, ügyfelének kellemes karácsonyi ünnepeket s derűs új esztendőt kíván a község önkormányzata és polgármestere. UP-1627

Next

/
Thumbnails
Contents