Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-17 / 295. szám, kedd

1991. DECEMBER 17. ,ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP 4 NAGYOBB A VALUTAKERETÜNK Nagyobb hírverés nélkül ült össze a múlt hét végén a Csehszlovák Állami Bank banktanácsa, mivel, ahogy Josef Tošovský, az állami bank elnöke egy sajtótájékoztatón elmondta, a bankároknak munkájukhoz nincs nagy szükségük a népszerűségre. Véleményem szerint nem helyénvaló ez a nézet, hiszen egyes döntéseik széles rétegeket érintenek, néha közvetlenül is. De térjünk a tárgyra, miről is döntött a banktanács. Elsősorban meghatározta, hogy mit tart a jövő évben elsőrendű feladatának a Csehszlovák Állami Bank. Ez a korona stabilitásának megőrzése, vásárlóerejének megtartása lesz, s ezzel összefüggésben az inflációnak 10 százalékon belül való megtartása. A cél - noha első hallásra szimpatikusán hangzik - bizonyára nem növeli majd a jegybank vezetőinek népszerűségét, hiszen mit is jelent az, hogy féken tartjuk az inflációt? Ez azt jelenti, amiről a banktanács jelentése úgy beszél: „... sok inflációgerjesztő tényezőt nem lehet előre fölmérni, de nagyon veszélyesnek tartja a banktanács ebből a szempontból azokat a nyomásokat, amelyek a költségvetési kiadások növelése és a béremelések irányába hatnak." Azt már csak én teszem hozzá, hogy ezen túlmenően a pénz stabilitásának megőrzése nem hat közvetlenül a rrlUnkanélküliség csökkentésére sem, esetleg csak azzal, hogy az erős pénz kedvező feltételeket teremthet a gazdasági szerkezet megváltoztatásához és ezzel a gazdasági fellendüléshez is, de nem azonnal, hanem esetleg a jövő év vége felé. Hogy mekkora lesz nálunk a vállalkozókedv, az a kamatlábak mértékével függ össze szorosan. Ennek jelenlegi szintjét a helyzetnek megfelelőként jellemezte a banktanács, de a jövő évben ezen a területen is jobban érvényesíteni kívánja a piaci mechanizmust, tehát a pénzpiac keresleti és kínálati erőviszonyait. Ehhez azonban meg kell szüntetni az adminisztratív korlátozásokat, például azt, amelyik megszabja, milyen mértékben térhet el egy kereskedelmi bank a jegybank által meghatározott kamatlábtól. S ha már az adminisztratív korlátozásoknál tartunk, meg kell említeni azt is, a banktanács nehezményezi, hogy a Szövetségi Gyűlés nem fogadta el a banktörvényt, így a régi előírások vannak érvényben, és ezek a pénzpiac megteremtéséhez nem eléggé liberálisak. Az állami bank egyébként minden rendelkezésre álló eszközzel arra törekszik majd, hogy szabályozza a gazdaságban a pénz mennyiségét, és ehhez azon jogait is érvényesíti, amelyekkel a kereskedelmi bankok tevékenységét befolyásolhatja. Azt is meg kell említeni, hogy a bankszakemberek a jövő évi gazdasági mutatók előrejelzésében helyenként a kormány nézeteitől eltérő véleményen vannak. így például a kormány 12-15 százalékos inflációval számol, míg a bank szeretne a már említett 10 százalékon belül maradni. A gazdasági fejlődés mértékében azonban fordított a helyzet; a kormány szerint a termelés 3-6, a bank szerint azonban akár 6-8 százalékos arányban is csökkenhet. Ami kellemesen meglepte a már hivatalból is óvatos banki szférát, az a fizetési mérleg alakulása, amelyről az év elején azt hitték, hogy elérheti a néhány milliárdos értéket is. Ezzel szemben a körülbelül 200 millió dolláros fizetési mérleghiány nem tekinthető számottevőnek. S végül egy jó hír mindannyiunknak: az állami bank a kedvező pénzpiaci helyzethez igazodva a jövő évre a devizára váltható lakossági valutakeretet 7500 koronára emeli. (szénási) VILÁGÍTÓTORONY A CSALLÓKÖZI ÉJSZAKÁBAN Egyházkarcsai templom! Ha tanúságot tehetne évszázadokra visszamenően a hatósugarába tartozó tizenkét Karcsa múltjáról, mindenkori lakosainak hitéről, érzéseiről, gondjaikról-bajaikról és örömeikről - bizony lenne mit mondania! Az itt élőkkel együtt vészelte át a történelem viharait, a hit és az emberi akarat újból és újból megmentette a pusztulástól... Tamás érsek oklevele A régi magyar okiratok tanúsága szerint Egyházkarcsán már az Árpádok korában volt templom. Mivel a csallóközi Karcsa helységek nagy része Szent István korában keletkezett, s nagy királyunk elrendelte, hogy az országban tíz falura legalább egy egyház, azaz templom építessék, az is joggal feltételezhető, hogy a karcsaiaknak már a 11. században volt templomuk, valószínű, ugyanazon a helyen, ahol a mai is épült. A községi krónikában arról olvashatunk, hogy az egyházkarcsai templom 1308-ban épült, amit Tamás esztergomi érseknek a község plébániájának levéltárában őrzött latin nyelvű oklevele is bizonyít. Ipolyi Arnold Magyar műemlékek című munkájában is erre az oklevélre hivatkozva írja, hogy Karcsán 1308ban épült templom. Amint azonban Bartal Aurél A csallóközi Karcsák és a karcsaiak a középkorban című, a negyvenes évek elején írt munkájában kifejti, ez az állítás téves. Ugyanis az oklevélből az olvasható ki, hogy több karcsai nemes, akik a várkonyi egyház körzetébe tartoztak, megjelentek Tamás esztergomi érsek előtt, s kérték, hogy - közelebbről meg nem jelölt Karcsán - Szent Miklós tiszteletére kápolnát építhessenek. Kérelmüket azzal indokolták, hogy a várkonyi Szent Jakab templom tőlük igen messze esik, s a vizek folytonos áradása miatt családjaik és jobbágyaik nem járhatnak rendszeresen istentiszteletre a várkonyi templomba. Az oklevélből kitűnik, az érsek a kápolna építését engedélyezte, de arról, hogy valóban felépült-e, nincs adatunk. Bartal Aurél szerint az oklevélben említett kápolna, ha felépítették egyáltalán, nem volt azonos az akkoriban már régóta fennálló karcsai templommal és annak helyével. Ennek ellenére a csallóközi Karcsák története iránt érdeklődő kutatók számára nagyon értékes történelmi oklevél Tamás érsek okmánya. S hogy immár közel hét évszázada őrzik, a mindenkori karcsai plébánosok hozzáértéséről és ügyszeretetéről is tanúskodik. Meg kell őriznünk az elkövetkező évszázadokra is! A történelem tanúja A községi krónikában arról is olvashatunk, hogy az 1700-as években a templom falazata annyira megrongálódott, hogy összeomlással fenyegetett. Ezért a Somogyi család (amelynek tagjai a 16. század végétől egészen a 19. század elejéig katonaként, birtokosként és közéleti szereplésükkel jeleskedtek nemcsak a Karcsák, de Pozsony megye életében is) 1738-ban a templomot megjavíttatta és kibövíttette. Nyolcvan évvel később, 1819-ben Bartal György etrekarcsai birtokos építteti fel a régi helyére az új templomot. Ennek emlékét egyebek közt a főbejárat márványkeretébe vésett évszám is őrzi. Az első világháború után a Bartal család harangokkal ajándékozza meg a templomot. E templom tanúsíthatná, miként érintette Karcsákat a legújabbkori történelem szele. A templomban, a sekrestyeajtó fölött Nyugszanak ók, a hős fiak, dúló csaták után feliratú márványtábla örökíti meg az első világháborúban elesett karcsaiak emlékét. A második világégés Karcsákról negyven áldozatot követelt. A háború után 46 évvel, 1991ben, a rendszerváltás után lehetővé vált, hogy a karcsaiak az ö emléküket is megörökítsék a templomban. Az idősebb karcsaiak számára az egyházkarcsai templom és környéke nemcsak emlékezetes búcsúkat, egyházi szertartásokat, színes úrnapi körmeneteket, titokzatos misztériummal telt októberi litániákat, hanem a helyi tűzoltóknak egyes egyházi szertartások során tartott parádés díszmeneteit is eszébe juttatja. Ez a templom a karcsaiak számára a távozások és visszatérések, fájdalmak és örömök érzését is felidézi. A templom tornya jelentette egykor az utolsó érzékelhető kapcsot a szülőfaluval a háború vérzivatarába indulóknak, az ösi földről elűzött kitelepítetteknek, az ország távoli pontjaira induló munkás, kiskatona, diák számára is. S ugyanez a templomtorony remegtette meg sok karcsai szívét, amikor szenvedések, nélkülözés, megalázások után újból megpillanthatta. Karcsaiakkal a karcsaiakért A templom történetének lapjaira a mai karcsaiak is beírták nevüket. Ragaszkodásukat templomukhoz az elmúlt negyven év viszontagságai sem tudták megtörni. Ez a ragazkodás a templom sorsa miatti aggódásban, az épület karbantartásában jutott kifejezésre. 1968-ban felújították a templom belsejét, újra festették külsejét. Az idén villamos-fűtőtesteket szereltek fel a templomban. A templom legutóbbi felújításának kezdeményezésében nagy érdemei vannak a nemrég elhúnyt Szellán Lajos plébánosnak. Itt jegyezzük meg, még mindig nincs Karcsán állandó utódja. A hívők képviselői „kijárták" a szlovák kormány támogatását, s elérték, hogy a nagyszombati érsekség kétszázezer Gyökeres Jenő felvétele koronával járult hozzá a felújítási költségekhez. A legnagyobb értékű a karcsaiak önfeláldozó segítsége. A két község hozzájárulásán kívül (370 ezer korona) a lakosságtól a plébánia és a helyi képviselőtestület tagjai 170 ezer koronát gyűjtöttek a felújításhoz. Ki pénzzel, ki munkával segített, hogy a karcsai származású Komáromi Árpád restaurátor, illetve Kocsis László építkezési vállalkozó tervei október végére megvalósulhassanak, mert ekkorra tűzték ki Egyházkarcsán a bérmálást. Mit üzen a püspök úr Az ünnepi eseményen Dominik Tóth, a nagyszombati egyházmegye segédpüspöke, számos csallóközi plébános segédletével, mintegy hetven fiút és lányt részesített a bérmálás szentségében. A bérmálás után, az egykori síposkarcsai kastély nagytermében találkozott Dominik Tóth püspök úr a hívők és a kivitelezők képviselőivel. Kérdésemre a főpap, szép magyar nyelven így összegezte benyomásait: - Őszinte örömmel tölt el, hogy a tizenkét Karcsa népe, ez az egyházközség a templom felújításakor szinte egy szívvé, egy lélekké forrott össze. Azt üzenem minden karosainak: ne feledkezzünk meg arról, hogy Isten népe, egy család vagyunk! S ezért ne keserítsük egymás életét, inkább támogassuk egymást. S ha lennének itt elhagyottak, betegek, akik egyedül élnek - ne hagyják el őket! A fiataloknak azt üzenem, kerüljék a társadalomban a káros jelenségeket. Az etika, a parancsolatok megtartása egyben emberhez méltó életformát is jelent. Csak egyszer vagyunk fiatalok, becsüljük meg az életnek ezt az ajándékát, s úgy tekintsünk reá, mint a boldog családi életre való felkészülésre! A felújított egyházkarcsai templomot minden este reflektorok fénycsóvája aranyozza be. A csallóközi éjszakában a fényárban úszó templom a célhoz vezető világítótornyot juttatja az ember eszébe. Az autós, a kerékpáros lassít, amikor elé tárul a ritka kép, a gyalogos pedig egy percre megáll, hogy gyönyörködhessen a látványban SOMOGYI MÁTYÁS GYERÜNK A KÖNYVTÁRBA BE Hölgyek koráról nem illik beszélni, mégis bátorkodom családunk idős barátnéjáét elárulni: közelebb jár a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz. Manci néni modern fölfogású, fölvilágosult hölgy, politikáról, új könyvekről jókat szoktunk dumálni. Bámulatos mennyiségben fogyasztja a könyveket, hja, van ideje. Korát meghazudtoló szorgalommal látogatja a pozsonyi magyar könyvtárat. Azaz: az idegennyelvűt, merthogy már jó ideje nem csupán magyar, hanem német, orosz, angol, francia, spanyol és olasz könyveket kínál a városi könyvtárnak ez a részlege. Utóbbi három nyelven összeálló készlete inkább a közelmúltban alakult ki, de az állomány ötven százalékát a magyar könyvek teszik ki. Nos, Manci néni hetente betér ide és könyvet cserél. Legutóbb Franz Werfel német író feleségének viszszaemlékezéseit dicsérte, de legfőképpen azt, hogy amióta a könyvtár új helyre költözött, a Széplak utca (Obchodná) elejére, azóta neki útba esik, ráadásul a nyitvatartási idő is sokkal hosszabb lett. A könyvtárosnók, Adamík Mária és Bokros Katalin büszkén kontráznak, mintha az ő érdemük lenne, hogy jár bizony ide egy sokkal idősebb néni is, kilencvennyolc esztendős! - Jókait szereti, utoljára is az mondta, nem baj, ha kicsi a betű, majdcsak valahogy elolvassa. A látogatók zöme fiatal, illetve öreg. A középkorúaknak mintha nem akadna idejük a könyvtárra, talán az olvasásra is kevés. A legnagyobb érdeklődés a szépirodalomiránt van, azon belül isakönnyebb műfajt viszik, a krimiket, a tudományos fantasztikusakat. Újabban növekszik az érdeklődés a tankönyvek, főleg a nyelvkönyvek iránt, ami természetes, tudvalevően igencsak megugrott az áruk. Nőtt a forgalma az angol könyveknek is, ez is a nyelvtanulással függ össze. Szívesen kikölcsönzik az idegen nyelvű lapokat is, a Time-ot, a Für Sie-t, meg az amerikai National Geographic-ot, ezt a gyönyörű kivitelű természetbúvár folyóiratot. Bágyadt decemberi napsugarak öntik el a könyvtárat. Idős néni áll a pultnál: - Ezt másolja le nekem, kedves - kéri a könyvtárosnőt, és egy Új Szóból kivágott cikket nyújt oda. - Igyekszünk bővíteni a szolgáltatásainkat, van másológép, egy koronáért bárki azonnal megkaphatja a kívánt könyv- vagy folyóiratoldal másolatát - mutatja Bokros Katalin. Többen a polcok között járkálnak, két diák éppen beiratkozni készül. Az asztalon egy csomó újság van. A karosszékben egy úr a szemüvegét törölgeti. Mozdulatain látom, hogy otthonosan mozog itt. - Sokkal jobb most, mint a Baross utcában - bólogat E. úr. Nyugdíjas, naponta idejár elolvasni a szlovák és magyar napilapokat. - Csak azt sajnálom, hogy német nincs. Járhatna mondjuk a Die Presse vagy a Frankfurter Allgemeine. A Kronenzeitung nem ér semmit - hárítja el a lehetőséget. E. úr régi pozsonyi, a Štúrova utcát is régi nevén emlegeti. Három nyelven egyforma készséggel beszél. - Fiatalkoromban nem volt gond a nyelvvel. Mindenki úgy beszélt, ahogy szóltak hozzá. Az Apollóban dolgoztam, és mindig voltak német meg szlovák barátaim. Csak az számított, ki milyen ember, nem pedig az, ki milyen nyelven beszél. Szóval, modernebb itt minden — néz körül kicsit hunyorogva -, kellemesebb, mint a régi helyen, valahogy a személyzet is kedvesebb, készségesebb. Csak azt sajnálom, hogy a baráti kör fogyatkozik. Azért öten-hatan most is összejövünk itt néha, elpolitizálunk. De már egyre magányosabb az ember, kihalnak a barátok. És tudja, nincs kivel emlékezni. Sajnálom is azt a sok tapasztalást, ismeretet, amit nem tudok átadni senkinek, pedig valószínű, hogy olyan meglátásban, ahogyan én emlékszem, talán nem tudja más. Szívesen mesélnék, emlékeznék, de ma kinek van ideje arra, hogy meghallgasson. A részleg vezetője, Eva Frická tájékoztat a könyvtár dolgairól. A pozsonyi városi könyvtár struktúráját ismerteti, beszél a kibővült szolgáltatásokról, az egységesen bevezetett beiratkozási díjról, mely magasabb ugyan a korábbinál, viszont a könyvtár valamennyi - hat - részlegébe szól (külön van a gyermekkönyvtár, a szakkönyvtár, a szlovák szépirodalom, a zenei részleg, a Fekete Hollóhoz címzett libresszó, vagyis folyóiratolvasó és az idegennyelvű részleg). Jó három hónapja költöztek ide, mert a Štúrova utcai szúk helyiség tűrhetetlenné vált. Frická asszony a könyvállomány gyarapításának nehézségeit panaszolja, hiszen a pénzből jó, ha a folyóiratok és a lapok vásárlására futja. Nincs már központi irányítás, központi támogatás, önállóan kell lehetőségek után nézni. Magyarországi könyvtárakkal cserét bonyolítanak le, onnan új magyar könyvek jönnek, innen szlovák kötetek mennek. Különféle intézményektől, alapítványoktól kapnak könyvajándékot. Olasz, spanyol és kanadai kapcsolataik vannak kialakulóban. Terveik közt szerepel az olvasóterem kihasználása irodalmi összejövetelekre, író-olvasótalálkozókra, sót, egy irodalmi kávéház beindítását is tervezik. Az új helyiségek tágasabbak, világosabbak, a forgalom megnövekedett, de a vezetőnő szerint kevés az iskolás könyvtárlátogató. Sokkal több gyereket várnának a Duna utcai iskolából, akárcsak csoportosan, akár egyénileg. Utóvégre bőséges a kínálat gyerekkönyvekből, sőt vannak angol és német ifjúsági és gyerekkönyvek, a nyelvet tanulók kedvükre válogathatnak belőlük. A tartalmilag elavult, régi könyvektől, a pártirödalomtól megszabadultak, fillérekért eladták. Tűrhető volt az érdeklődés, jól járt vele mindenki. Fölszabadult a hely, valami pénz is összejött, akit meg érdekelt, az jutányosán hozzájuthatott olyan könyvekhez, amelyek esetleg szakkönyvtárban ma is helyükön vannak. Sűrű a panasz az új könyvekkel kapcsolatban, gyenge minőségű a kötés, hamar tönkremegy. - Hát sokszor a tartalom is silány - jegyzi meg Frická asszony. - Szóval, mivel mi az önkormányzathoz, tehát a városhoz tartozunk, sok támogatásra nem számíthatunk. A kultúrára kevés jut, ezért másképpen kell ügyeskedni. A könyvtárépület belső udvarán például vásárokat akarunk szervezni, az elsőt, az András-napit, egész sikerültnek tartjuk. És pesze keressük a további támogatókat, idehaza éppúgy, mint külföldön. Mikor kilépek az ajtón, megcsap a fagyos-friss levegő. A városszéli lakótelepen biztosan síkosak már a járdák, s Manci nénire gondolok, aki ilyen télvíz idején ritkábban teszi ki a lábát otthonról. Most egy darabig nem jár majd a könyvtárba. Vajon most mit olvashat? BROGYÁNYI JUDIT A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 805/91 Leško Mikuláš, 1923. 9. 27., Ágcsernyö (Riga) 1694/91 Lalik Ladislav, 1925. 12. 26., Kassa (Visnij Tagil) 1990/91 Lőrincz Albin, 1919. 4. 19., Szalóc (Volgográd) 1688/91 Laczkó András, 1920. 5. 30., Csúz, (Jalta) 1689/91 Laczó Sándor, 1906. 12. 17., Görgő (Nuzal) 1690/91 Lancz Béla, 1919. 11. 12., Nagymácséd (Mahacskara) 1692/91 Lancz Árpád, 1914. 9. 28., meghalt, Nagymácséd (Moszkva) 1693/91 Latrán András, 1910. 10. 18., meghalt, Battyán (Drianszk) 1695/91 László József, 1913. 10. 10., Ekecs (Kijev) 1699/91 Legát Martin, 1926. 6. 22., Myslava (Dombasz) 1702/91 Lencsés Géza, 1925. 2. 3., Nagyráska (Sztalinov) 1704/91 Liptai Jolán, 1928. 3. 22., Kuntapolca (Dombasz) 1705/91 Lipčák Michal, 1900. 11.18, Kisráska, meghalt (Sztalinov) 1713/91 Lukács Mihály, 1921. 11. 19., Prakovce (Dombasz) 1714/91 Lukács Mihály, 1925. 9. 29., Hodos (Cseljabinszk) 1715/91 Luterán Ján, 1914. 9. 3., meghalt, Kassa (Szambor) 1716/91 Lunio František, 1918. 3. 30., (Dombasz) 1951/91 Libárik Martin, 1907. 11.11., Kürt (Sztálingrád) 2238/91 Lajčiak František, 1919. 12. 23., Zsolna (Szambor) (Folytatjuk)