Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-14 / 293. szám, szombat

1991. DECEMBER 14. ,ÚJ szói MOZAIK MENEKÜLTSORS(OK) EGY TÁBORLAKÓ VALLOMÁSA A napokban Szlovákiában, Adamovban menekülttábort nyitottak, beköltözhettek az első lakók. Lehetőség nyílt megismerkedni velük. Találomra kopogtatok az egyik lakrész bejárati ajtaján. Karján két év körüli szőke gyermekévei, kedves arcú fiatalasszony nyit ajtót. Szépen beszéli a szlovák nyelvet, bár amikor megtudom, hogy a Szovjetunióból jöttek, oroszra váltok. Alig lepődik meg, bár bizalmasabban, felszabadultabban meséli el történetét. Miroszlava Kónonova, ukrán nemzetiségű, férje orosz. Csehszlovákiában a szovjet hadsereg kötelékében, polgári személyként, egy katonai kórházban dolgoztak három évet (ő nővérként, férje fogtechnikusként). Innen ered vonzalmuk az országhoz, nincs is szándékukban tovább utazni. Itt szeretnének élni. Miroszlava férje a csehországi Jaromérben fogászati laboratóriumban dolgozik. így csak kéthetenként van együtt a család. Menekülésük okairól kérdezem őt. - Amikor a szovjet csapatokat kivonták Csehszlovákiából, mi maradni szerettünk volna. Nem lehetett. Visszatértünk Minszkbe. Glébuska, a fiunk - ő Csehszlovákiában született - öt hónapos volt akkor. Minszkben — Csernobil miatt - nagy volt a rádióaktív kisugárzás. Fiunkkal elkezdődtek a problémák. Krónikus orrvérzés jelentkezett, állapota rosszra fordult, életkedvét vesztette, még játszani sem akart... Megrettentünk. Csehszlovákiában minden rendben volt, hazatértünk - problémák, kilátástalanság. A szeme könnybe lábad, elfordul, élénkszemű, szőke kisfiát magához szorítja. -A Szojüzban valahogy minden rettenetesen összekuszálódott. Bonyolult, reménytelen lett minden. Kiéleződött a nemzetiségi kérdés is. Ferde szemmel kezdtek nézni ránk, hogy ukrán vagyok... Gondolkodtunk azon is, hogy Ukrajnába költözünk a szüleimhez. Nekik viszont Csernobil miatt lakhelyet kellett változtatniuk. - Minszkben közben tüntetések kezdődtek. Mi ukrán baráti körünkkel együtt hangot adtunk, hogy támogatjuk Ukrajna önállósulását. Ezek után pokollá változott az életünk: fenyegető levelek, telefonhívások véget nem érő sora kezdődött. Még az utcára is féltünk kimenni. Az utóbbi három év alatt minden döbbenetesen megváltozott. Hangja újból elcsuklik. A csendet csak a gyermek gagyogása szakítja meg. - Pedig jól éltünk Minszkben... Mindent ott kellett hagyni, elutazni... Amikor újra - ismeretség útján tudtunk csak útlevélhez jutni - Csehszlovákiába utaztunk, még nem érett meg bennünk a döntés: végleg maradunk. A szüleim nem is tudják, hogy a táborban vagyunk. A levelek pedig mind felbontva érkeznek tőlük... Tudja, Minszkbe való visszatértünk után értettem meg, mit jelent, milyen érték olyan ország polgárának lenni, ahol rendesen, emberhez méltón lehet élni, ahol a gyerekeket nem fenyegeti veszély... Zokogásba fullad a hangja, s csak hajtogatja: - Ez rettenetes, szörnyű, emlékezni is rossz rá... - A Szojúzból nagyon nehéz kiutazni. Ha szabadon lehetne elhagyni az országot, a Szovjetunióból tömegesen menekülnének az emberek. - És a honvágy? - kérdezem. - Honvágy, haza. Értse meg, rettenetesen sok rossz élmény fűz ahhoz, amit szülőföldnek nevezünk. Elvesztettem bizalmamat, és - bár félelmetes kimondani - nem vágyódom haza... A menekültsorsok emberi drámákkal keverednek. Reményekkel és csalódásokkal teli tűzdeltek. Dac és bátorság is feszül bennük: kikövetelni a hatalmaktól a huszadik század emberéhez méltó élet szigorúan egyszeri lehetőségét. MÁZSÁR LÁSZLÓ 52 ORSZÁG BETEGEIT KEZELTÉK A PETŐ INTÉZETBEN NEM OLCSÓ, DE EREDMÉNYES Mint ahogy már arról egy tudósítás erejéig beszámoltunk, a napokban - a Magyar Kulturális Központ meghívására - Györgyi Mária és Őrfalvy Katalin, a budapesti Pető Intézet vezető dolgozói bemutató előadást tartottak, melynek keretében tájékoztatták a hazai szakembereket a konduktív nevelés és képzés dr. Pető András nevéhez fűződő módszerről. A konduktív nevelés iránti érdeklődés nemcsak Magyarországon, hanem világszerte egyre fokozódik, hiszen a fejlődő orvostudomány ellenére ma is sok gyerek központi idegrendszer-sérüléssel születik, melynek következménye a súlyos mozgásképtelenség. A Pető Intézet híre hazánkba is eljutott. A nehézségek (a hazai orvosok elutasítása, hosszan tartó ügyintézés ellenére) néhány szülőnek sikerült bejuttatnia gyermekét az intézetbe. Tapasztalhatták, mit tesz (tehet) a mozgássérült aprósággal a Pető-módszer alkalmazása. • Elmondaná olvasóinknak, ki volt dr. Pető és miben rejlik a módszer sikere: - kérdeztük Györgyi Máriától. - A konduktív nevelés és képzés alapítása dr. Pető András magyar orvos-pedagógus nevéhez fűződik. Kitűnő komplex alapképzettségét és szakmai gyakorlatát Bécsben szerezte, majd kiváló képességei alapján számos neves osztrák klinika, gyógyintézet munkatársa majd vezetője lett. Magyarországra 1938ban tért vissza, és gyermekközpontú szemlélete alapján 1945-ben kezdte el Budapesten a mozgássérült gyerekek egységes rendszerben történő nevelését. S mivel a programnak a megszervezése és megvalósítása új képzési formát igényel, kidolgozta a konduktorok főiskolai képzését. Első nyolcvan férőhelyes intézetét már 1950-ben alapította, ennek utóda a mai Pető Intézet. A konduktív nevelés célja a komplex személyiségfejlesztés. Azért komplex, mert mindazt tartalmazza, amit az adott életkorú gyermektől elvárnak. A módszer gyermek-, tanulás- és nevelésközpontú. Nagy jelentőséget tulajdonít a humán dimenzióknak - a gyermekcsoport interperszonális kapcsolatrendszerének és a konduktor-gyermek, illetve a gyermek-szülő közötti kapcsolatnak. Nem alkalmaz speciális eszközöket, gépeket, mert alapelve, hogy nem a környezetet kell átalakítani, hanem a mozgássérültet kell képessé tenni a normál környezethez való alkalmazkodásra. Tehát a konduktív nevelés nem egy rehabilitációs technika - terápia), sőt nem is csak egy módszer, hanem egy átgondolt rendszer. • Kiket kezelnek az intézetben? - Olyan nulla-tizennégy éves korú mozgássérült gyerekekkel foglalkozunk, akiknek megsérült a központi idegrendszerük. Nem tagadjuk, ez a fajta sérülés többnyire a koraszülés velejárója. Az intézet feladata nem csupán a mozgássérültek nevelése a fent említett módon, hanem a konduktorok négyéves főiskolai képzése is. • Szólna a mozgássérült gyerekek foglalkozási formáiról? -A magyar kórházak, klinikák már szervezetten irányítják a mozgássérültek gondozását, örömmel állapíthatjuk meg, hogy az évi hathétszáz jelentkezőnek a nyolcvan százaléka három éven aluli gyermek. Ezért nagyon fontos a sérültek komplex konduktív pedagógiai vizsgálata, majd a foglalkoztatási forma kijelölése. A legkisebbeket a mamás és az ún. szülők iskolája csoportba kerülnek, ahol a csecsemők és a kisdedek foglalkoztatása a szülővel együtt történik. Működik a napközis, óvodás, illetve iskolás csoport budapesti, majd bentlakó óvodás és iskolás csoport a vidéki és a külföldi gyerekek számára. • A kezelés eredményessége növeli az intézetben gyógyulni akarók számát. Hány gyerek nevelésével foglalkoznak, s meddig tart egy-egy kezelése? - Az intézetben a konduktív nevelésben részesültek eredményeit és fejlődését húsz éve tartjuk nyilván. Ez alatt több mint ötezer mozgássérülttel foglalkoztunk. Az adatokból kitűnik, hogy a kezelés a hat év alattiak nyolcvanöt százalékban, a hat-tíz év közöttieké hetvenöt százalékban, míg a tízéves kor felett hatvan-hetven százalékban volt sikeres. Eredmény az, ha a gyerek önállóvá, önkiszolgálóvá válik, ha képes integrálódni az életkornak megfelelő normál közösségbe (óvoda, iskola). Az átlagos konduktív nevelési idő két-három év, de lehet hat hónap, illetve akár hat-nyolc év is. Az időtartamot elsősorban az életkor, a sérülés összetettsége és súlyossága, de az értelmi képesség is befolyásolja. Az elbocsájtottak kilencven-kilencvenöt százaléka megtartja az elért maximális eredményét, igaz, mindez nagymértékben függ az őt befogadó környezettől és a családtól. Az óvodába, iskolába elbocsájtott gyermek „erősítésével" az utógondozó csoportban foglalkozunk. Jelenleg ötszáz bentlakó, ezer ambuláns és körülbelül száz külföldi gyermeket részesítünk konduktív nevelésben. • Említette a külfödieket. Köztudott, hogy a Pető Intézetben nem csupán gyógyítanak, hanem konduktorképzésben is részesítik a hazai és a külföldi érdeklődőket. Nem titok az sem, hogy mind a nevelés, mind a képzés díja nagyon magas. - Az utóbbi három évben ötvenkét országból kilencszázhatvanhét külföldivel foglalkoztunk és több ezren várakoznak a vizsgálatra. Százak vettek részt az intézet tanfolyamain és jelenleg negyvenkettő izraeli és angol hallgató részesül konduktorképzésben. Három éve működik Birminghamban - kormánymegállapodás keretében - egy hasonló, intézet, magyar konduktorokkal, de voltak és vannak japán hallgatóink is. Sajnos, igaz a hír, hogy a nevelés és a képzés drága. Egy külföldi gyermek napi kezelési díja negyven dollár, ha szülővel érkezik, napi hatvan dollár. A négyéves főiskolai konduktorképzés összege háromszázhetvenezer dollár. Akik ezt az összeget nem tudják kifizetni egyszerre, havonta törleszthetik. Mivel az intézet 1988-tól alapítványként működik, az anyaországi gyerekek kezelése sem ingyenes. Térítésük - ha bentlakásosak - a havi családi pótlék (jelenleg 3950 forint), ha napközisek, tehát esténként hazamennek, havi 2200 forintot fizetnek. A hazai magyar gyerekeket - ha iskoláskorúak - egy évre vesszük fel, a nem magyarokat aszerint, mennyit bír el a szülő pénztárcája. Az intézet támogatni akarja a határon túli magyar ajkú gyermekeket, ezért naponta tízen kedvezményesen - mintha sajátunk volna - havi 3950 forintért gyógyulhatnak. • Dsszegezné, miben rejlik sikerük titka? - Francis Bacon azt mondta: - Az ember jogot kapott a természet fölött, vegye hát ezt a jogot birtokába és éljen vele... Valamennyien valljuk, hogy a gyermekek hozzáértő segítséggel, egymást támogató kislétszámú csoportokban képessé válnak arra, hogy szervezetük, testük és lelkük összes tartalékának mozgósításával saját maguk küzdjék le fogyatékosságaikat. PÉTERFI SZONYA MÁSOK ÍRTÁK KINEK A VÉRÉBŐL ÉS VEREJTÉKÉBŐL Már robbanásig feszült a helyzet a Duna kérdésében, éket verve Európába, ahová így veszélyes felforgatókként törekszünk. Könnyű elhinni a tárgyalások csehszlovák résztvevőinek, hogy az ultimátumnak tűnő tíznapos magyar határidő befagyasztotta a megbeszéléseket. De végre hangosan ki kell mondanunk, hogy mi voltunk azok, akik a legproblematikusabb változat építésének a tanácskozások előtti megkezdésével provokálni kezdtünk, éspedig az érintett térség szinte valamennyi polgári képviseletének minden tiltakozása ellenére. Sőt, a vízjogi döntés elleni tiltakozásokról érkező hírek alapján arra is következtethetünk, hogy ez a lépésünk a csehszlovák törvényekkel is ellenkezik. Mi több, a nyilvánosság előtt azt is eltitkolják, hogy kinek a pénzén építkeznek. Mikuláš Huba képviselő a szlovák költségvetésben nem talált ilyen tételt, Vavroušek sem tud semmi hasonlóról a szövetségi költségvetésben. Az építkezés pedig folytatódik, illetve nagy lendülettel láttak hozzá a kiterjedt földmunkákhoz. A szlovák kormányelnök szövetségi szerepkörben ígéretet tett a nyugtalankodó magyar félnek, hogy amennyiben megegyeznek egy más változatban, mindent lerombolnak, amit eddig a C-változat forgatókönyve szerint felépítenek, és ami útban lesz. Ma, a szövetségi kormány e kérdéssel foglalkozó tanácskozása előtt ideje feltenni a kérdést, hogy a küldöttség vezetője kapott-e ilyen ígéret tételére megbízatást. És ha igen, akkor milyen költségvetésből építik lázasan azt, aminek lerombolását feltételezik? Kinek a pénzéből folyik majd a rombolás, és ki vállalja mindezért az anyagi felelősséget? Vagy soha nem lesz rombolás, és csak színlelésről van szó? A C-variáns legújabb elnevezése, az „ideiglenes megoldás", erre enged következtetni. Ebben az országban már volt alkalmunk megtapasztalni, hogy az ideiglenesség követői nálunk az 1 I „folyton" mértékegységgel mérnek. ČESTMÍŔ KLOS, Lidové noviny, 1991/290. szám TISZTÚJÍTÁS-MAGYAR MÓDRA (Folytatás az 1. oldalról) eszembe. Mi az, ami nem történt meg a magyarsággal történelme során? Az, hogy összefogjon. Az összefogásnak mindig csak az igénye volt meg bennünk. Új vállalkozásunk, hogy azt most meg is valósítsuk. Hallottam, hogy a két nap során polgárháborús állapotok uralkodtak ebben a teremben. Én nem félek ettől, hozzászoktam az elmúlt évtizedekben. Ezután tulajdonképpen még a tizenöt tagú elnökség megválasztása is simán ment, az egyes „régiók" által javasolt öt-öt személy kapott benne helyet; a Kárpát-medence magyarságát Csörgits József (Horvátország), Dobos László (Csehszlovákia), Dávid Gyula (Erdély), Kincses Előd (Erdély) és Fodó Sándor (Kárpátalja) képviseli. Hanem amikor arról kellett dönteni, ki legyen a főtitkár! Akkor szabadultak el az indulatok. Leginkább két név emelkedett ki a javasoltak közül, a Komlós Attiláé, az eddigi főtitkáré, valamint az erdélyi Kincses Elődé, aki jelen pillanatban Magyarországon él. Hamarosan ők ketten maradtak a porondon - a csatazajban. A nyugatiak zöme és a magyarországiak egy része Kincses Előd mellett kiabált a szó szoros értelmében, zsarolást idéző fenyegetéssel is („Ha nem ő lesz, kilépünk a szövetségből!"), főként a Kárpát-medencei küldöttek pedig Komlós Attila mellett, aki - ez tény - délelőtt bejelentette, hogy nem jelölteti magát, délután mégis úgy határozott: „vállalom a megmérettetést". Csoóri Sándor is megdöbbent: „Nem hittem el, hogy ilyen helyzetbe kerülök". Megpróbálta csillapítani a kedélyeket, ő mindkét jelölttel szívesen dolgozik együtt. Végül az ő javaslatát fogadták el a küldöttek. Mielőtt ismertetném az eredményt, jegyezzem meg, minthogy hiteles információim nincsenek, nem tudom, hogy valójában milyen politikai vagy gazdasági érdekek munkálkodnak a háttérben, csemegézésre pedig nem akarok mendemondákat, félretájékozottságból is eredő vádakat elősorolni, ne várja tőlem olvasóm, hogy okát adjam a megosztottságnak. A „csapdahelyzetből" éjfél után fél órával sikerült kijutni, többé-kevésbé mindenki megelégedésére, legalábbis a látszat ezt mutatta. Kincses Előd lett a főtitkár, Komlós Attila az alelnök, a társelnökökről pedig az elnökség dönt majd. Valamennyi szerv és poszt csak ideiglenes, mandátumuk a jövő év augusztus 20-áig a magyarok világtalálkozójának időpontjáig szól. Mi értelme volt az egésznek? - kérdezheti olvasóm. Mondanám elsőként: hosszú évtizedek után végre mindenki kibeszélhette magát (vérmérséklete szerint), de nem ez a lényeg, hanem az, hogy most találkoztak először a magyarság említett három ágának, „régiójának" képviselői. A másik, hogy egyben maradt a világszövetség, noha éjfél körül volt néhány perc újfent, amikor ez korántsem látszott olyan biztosnak. BODNÁR GYULA, Budapest, 1991. december 13. A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 2652/91 Kling Róbert, 1913. V. 2., meghalt, Pozsony (Nuzal) 2654/91 Kovács János, 1923. VI. 5., Bajta (Novosahti) 2656/91 Krastenics Sándor, 1925. XI. 25., meghalt, Lakszakállas (Szovjetunió) 2903/91 Kačmerik Ladislav, 1905. V. 7., meghalt, Ladmóc (Tuszino) 2923/91 Kaczmár József, 1910. VIII. 16., meghalt, Mánya, (Berlin) 2924/91 Kántor János, 1912. VI. 24., Deáki (Zsidacsev) 2926/91 Koterík Jozef, Palást, 2939/91 Kreko Géza, 1908. II. 27., Pózba meghalt a SZU-ban, (Uzsgorod) 2592/91 Kovács Imre, 1925. I. 21., Muzsla (Kisinyov) 2968/91 Kázmér Péter, 1918. VI. 27., meghalt Galánta, (Kijev) 2970/91 Kolodzej Štefan, 1900. IV. 14., Pozsony, (Szverdlovszk) 2971/91 Kováč František, 1914. VI. 6., Farkasd (Darnyica) 172/91 Lukáč Štefan, 1919. 1. 31., Nagyfödémes (Kijev) 173/91 László Pál, 1927. 8. 28., Nagyabony, (Sahti) 759/91 Dr. Lörincz András, 1918. 1. 19., meghalt, Rozsnyó (Cseljabinszk) 751/91 Lipa Július, 1903. 4. 23., meghalt, Kassa (Dombasz) 752/91 Liščinský Emil, 1911. 9. 24,, Spišská Belá (Szovjetunió) 753/91 Lami Ferenc, 1918. 2. 1., meghalt, Bátorkeszi (Kijev) 754/91 Lersch Ján, 1923. 5. 28., (Kaukázus) 755/91 Linkesch Karol, 1900. 7. 14., meghalt, Matyóc (Nuzal) (Folytatjuk)