Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-11 / 264. szám, hétfő

HIREK-VELEMENYEK 1991. NOVEMBER 11 NYILVÁNOSSÁGOT A JOGSÉRTÉSNEK (Folytatás az 1. oldalról) gyar osztályon, később az amerikai központi kutató osztályon. Főleg kelet-nyugati kapcsolatokkal és kisebbségi kérdésekkel foglalkoztam. Ugyanezekből a témakörökből jelentek meg írásaim különböző folyóiratokban. Két évvel ezelőtt nyugdíjba vonultam, de az írást nem adtam fel. • Milyen minőségben vett részt itt, a pozsonyi tanácskozáson? - A nemzetiségi-kisebbségi kérdés kutatójaként, tudományos megfigyelői státusban voltam a konferencia vendége. • Ön tehát sajátos helyzetben, Nyugaton élő magyarként, de a közép-európai léthelyzetet ismerve, sőt azt nyilván át is élve, szinte minden apró rezdülésében volt képes érzékelni e tanácskozás jelentőségét. - Nos, mielőtt részletekbe bocsátkoznék, nyugat-európai szemmel, arra szeretnék emlékeztetni, hogy 1945 után Nyugaton egy ideig az a felfogás uralkodott, a Közép- és Kelet-Európában még megmaradt kisebbsegek helyzete valahogy önmagától rendeződni fog - a csendes beolvadás irányában. Vagy ha ez nem is történik meg, a diktatúrák nyomása alatt feloldódnak a nacionalista ellentétek, s rendszerváltozás esetén a felszabaduló nemzetek és nemzetiségek könnyen rátalálnak majd a megbékélés, együttműködés útjára. • De már a hetvenes évek elején nyilvánvalóvá vált, hogy nem szűnnek meg a nemzeti-nemzetiségi ellentétek, Nyugaton pedig ugyanakkor az etnicitás-hullám néhány süllyedő népcsoportot új öntudatra ébresztett. - S ezért látni kell, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet utokonferenciái egyre behatóbban foglalkozni kezdtek a kisebbségi kérdéssel. Rövidesen más szervezetek, intézmények is csatlakoztak a munkahoz, s itt elsősorban az Európa Tanácsra gondolok. Felhívták a nemzetközi közvélemény figyelmét a kisebbségi sérelmekre; a megoldást az emberi jogok kibővítésében, világosabb megfogalmazásában és a kisebbségekre való kiterjesztesében képzelték el. Mindezt pedig azért sürgették, mert úgy látták, hogy a kisebbségek, etnikumok sérelmeinek orvoslása nélkül az európai egység megvalósulása s az új közös otthon lakóinak békés együttműködése alig képzelhető el. Az utóbbi két-három év eseményei igazoltak aggodalmaikat. A kommunista uralom alól felszabaduló államokban, beleértve a Szovjetuniót is, a különböző formákban kirobbant nemzeti-nemzetiségi viszályok, soviniszta gyűlölködések valósággal megdöbbentették a nyugati megfigyelőket. S még a legpesszimistábbak sem számoltak azzal, hogy Jugoszláviában a nemzetiségi kérdés bonyodalmai egyszer belháborúhoz fognak vezetni, az egész régió békéjét veszélybe sodorva. • Ezek szerint elmondható, hogy az említett eseményeknek és aggodalmaknak a hatása alatt kezdtek az európai kereszténydemokrata pártok is behatóbban foglalkozni a kisebbségek problémáival? - Megítélésem szerint innen eredeztethető, hogy egyébként magyar javaslatra, 16 országból származó kéttucatnyi delegáció részvételével megvalósulhatott a pozsonyi eszmecsere. Hangsúlyozni szeretném, hogy a szeminárium nem kormányok, hanem pártok találkozója volt, s így tágabb lehetősége nyílt a gondolatok szabad szárnyalásának. A szeminárium fontos láncszeme volt egy folyamatnak, amely arra irányul, hogy a kisebbségvédelmi deklarációk, törvényes rendelkezések nem maradjanak írott malasztok, hanem végre a gyakorlatban is érvényesüljenek. • Mennyiben sikerült ezt elérni a tanácskozáson? - Mindenképpen a zárónyilatkozatban szereplő, sok tekintetben pontosabban, részletesebben kibontott elvek rögzítésének a módja, annak súlya szerintem a mérvadó. Közmeggyőződéssé vált, s ezt több előadó hangsúlyozta, hogy az általános emberi jogok önmagukban még nem nyújtanak elégséges jogvédelmet a kisebbségeknek. Ezen túl a kisebbségeknek még további jogvédelemre, az emberi jogokra támaszkodó kollektív jogokra is szükségük van. Az értekezlet nem fogadta el a sokat hangoztatott, leegyszerűsített tételt (valójában féligazságot), hogy a kisebbségek egyoldalú lojalitással tartoznak az államnak. Az értekezlet rámutatott az állam kötelességeire is. Kiváltképp fontosnak tartom a nyilatkozatnak azt a pontját, mely előírja, a kisebbségi jogsérelmeket nyilvánosságra kell hozni, hogy ezáltal olyan légkör teremtődjék, amely a vétkeseket kényszeríteni fogja magatartásuk megváltoztatására. • Mint ismeretes, a deklaráció előzetes szövegezése változásokon ment keresztül. - Igen, főleg az a megfogalmazás váltott ki nyílt vitát és egymással szembenálló megítéléseket, amelyben az „autonómia" kifejezés szerepelt. A szlovákok mellett különösen a román delegáció ellenezte a fogalom használatát. így került az autonómia helyére a „self-government", vagyis helyi vagy regionális önkormányzat, illetve önigazgatás. A kompromisszum megfogalmazásában a szlovák delegáció is részt vett, de végül is a románok ezt sem fogadták el, s a negyedik pont ellen szavaztak. Egyébként a románoknak az európai kereszténydemokrata pártok uniójában csak megfigyelői státusuk van. • Tehát a zárónyilatkozat negyedik pontja végül mégiscsak helyt ad a helyi vagy regionális önkormányzatnak. - Tételesen kimondja: azokon a vidékeken, ahol egyes kisebbségek sűrűbb tömörülésben élnek, jogaik érvényesítése a helyi vagy regionális önkormányzat különböző formáiban is megvalósulhat. Az önkormányzatok adminisztratív illetékessége ki kell hogy terjedjen mindazokra a munkaterületekre, amelyek elősegíthetik a kisebbségek nemzeti karakterének megőrzését. • A szeminárium azonban nem foglalkozott a kisebbségvédelem valamennyi aspektusával. - Személyesen nagyon hiányolom például annak a mechanizmusnak a felvázolását, amely ellenőrizné a kisebbségi jogokkal kapcsolatos állami ígéretek megvalósítását, tehát megszűntetné a szép szavak és a cselekedetek közti gyakori ellentmondást, s létrehozná azt a független fórumot, ahová a kisebbségek bizalommal fordulhatnának panaszaikkal. A javaslat kidolgozása viszont egy jól informált német küldött szerint megkezdődött. • De talán túlzás is lenne e szemináriummal szemben a teljesség igénye. - Igy van. Végül is azzal a szándékkal ült össze, hogy új gondolatokkal, javaslatokkal gyarapítsa a kisebbségpolitikai vitát, s hogy további hasonló összejövetelekre serkentsen. Tulajdonképpen már az is siker volt, hogy a szeminárium egyáltalán összeült, méghozzá a mai KözépEurópa egyik neuralgikus szektorában, Pozsonyban; hogy nyugodt légkörben dolgozhatott, s egy sok tekintetben előremutató zárónyilatkozattal szolgálhatott a kisebbségeknek és a többségi nemzeteknek. Véleményem szerint azonban nagy szükség van arra, hogy a kisebbségek felelős képviselői is hatékonyan hozzájáruljanak az eszmecsere folytatásához. • Az értekezlet résztvevői egyetértettek egy európai kisebbségi dokumentációs központ felállításával. - Maga a javaslat egyébként Ján Čarnogurskýtól származik, s hadd hangsúlyozzam, hogy egyöntetű támogatásra talált. Ján Čarnogurský úr pártjával együtt a szeminárium házigazdájaként, megnyitó beszédével, tapasztalatom szerint jó benyomást keltett a külföldi delegátusok körében. Ami a dokumentációs központot illeti: feladata lesz, hogy gyűjtse a kisebbségek életére vonatkozó adatokat és tárolja mindazokat a terveket és rendelkezéseket, amelyeket különböző államok készítenek a kisebbségi jogvédelem előmozdítására vagy akadályozására. A központot valószínűleg Bécsben állítják fel, s egyelőre a közép-európai államokat állítja figyelme középpontjába. • Dokumentációnál tartva talán említést kell tenni arról, hogy többen tudnak róla: ön eredeti elvek alapján kiépített saját, gazdag archívumra támaszkodva folytat kutatómunkát. Jelenleg a csehszlovákiai magyar kisebbség két háború közötti történetének átfogó feldolgozásán fáradozik. Nemrégiben pedig Edvard Benešrôl jelentetett meg a müncheni Új Látóhatárban tanulmányt. Miért éppen Beneš személye ragadta meg figyelmét? - Ez az írásom inkább csak amolyan vázlat-féle egy Beneš-életlrajzhoz. A munkát különböző okok miatt többször abba kellett hagynom, de remélem, hogy a közeli jövőben azért mégis befejezem. Az emigráns, a diplomata, az intrikus, az államférfi-jelölt Beneš mögött magát az embert szeretném megtalálni és megrajzolni. S hogy miért éppen Beneš? Mire az én nemzedékem kinőtt a gyerekcipőből. Masaryk egyre súlyosbodó betegsége miatt visszavonult a politikai színről és Beneš vette át az első köztársaság sorsának irányítását. Az 1938-as késői küzdelme Csehszlovákia átmentéséért életem első nagy politikai élménye volt. Attól kezdve mindvégig igyekeztem nyomon követni tevékenységét. Egy ideig a Nyugatot és a nyugati cseh emigrációt is élénken foglalkoztatta Beneš személye és életműve. Egy egész könyvtárra való irodalom született róla. Ezt az anyagot elég jól ismerem s külön kutatásokat is végeztem. Beneš a szakma mestere volt, nagyszerűen tudta alkalmazni a mesterségbeli fogásokat, legtöbbször jelesre vizsgázott, s mégis hiányzott belőle valami, amit miatt nem léphetett be a valóban nagy államférfiak sorába. Azt hiszem, hiányzott belőle az emberi megértés, a természetes hajlékonyság, a készség, hogy próbáljon belehelyezkedni az ellenség helyzetébe s valahol a középúton megegyezni vele. Nem lep meg, hogy most már saját nemzete is idegenkedik tőle. • Befejezésül mit üzen ön, aki ennyire rajta tartja kezét a kisebbségi szellemi élet pulzusán, a szlovákiai magyar értelmiségnek? - Azt tudnám tanácsolni nekik, hogy a kisebbségi értelmiség tagjai necsak „körülnézni" menjenek Nyugatra, hanem igyekezzenek betekinteni a civil társadalmak működésébe is, tanulmányozzák az ügyintézések módjait, az egyén és az intézmények, valamint a hatóságok közötti viszonyrendszert. Megítélésem szerint a kisebbségi kérdés megoldásának nem kis része valahol ezekben a hétköznapi apróságokban rejlik. KISS JÓZSEF ..„HAJÓT NEM ÍRHATSZ, A ROSSZAL ELMARADHATSZ!" KATONA JÓZSEF SZÜLETÉSÉNEK BICENTENÁRIUMA Mi az oka, hogy Magyarországban a játékszín költömesterség lábra nem tud kapni? - tette fel a kérdést 1821-ben Katona József, amikor ezzel a címmel irt értekezést a drámaköltészet és a színházművészet korabeli áldatlan állapotairól Magyarországon. Akkor már megírta a Bánk bán (1819) végső változatát, amelyet aztán csak halála után három évvel, 1833. február 15-én mutatnak be először Kassán... Katona József születésének kétszázadik évfordulóján is - mint az előző ünnepi jubileumi alkalmakkor már annyiszor - elsősorban a Bánk bán az a mű, amely írója szerepét fémjelzi a magyar irodalom, a magyar dráma és színház fejlődéstörténetében. Az 1791. november 11-én Kecskeméten született, majd jogi tanulmányai, után is ebben a városban jogászkodó Katona József írt ugyan más drámákat, mégis a nemzeti drámaként számontartott tragédiája az, amivel megírása óta mindféle rangú és rendű ember foglalkozott már. Leginkább a korabeli cenzorok és politikusok, de számos olyan színháztörténeti eseményként számontartott bemutatója is volt, amely a magyar nemzet függetlenségi törekvéseit volt hivatott erősíteni. Talán ezért is adatott meg Katona drámájának az a sors, amely a tizenkilencedik századi nemzeti öntudat drámaköltészeti gerjesztőjének kijár. Kijár pozitív és negatív értelemben. 1839-ben a Nemzeti Színházban látott Bánk bán-előadásról még maga Széchenyi István is így írt naplójában: ,,Érthetetlen, hogy a kormányzat megengedi az ilyen esztelenség előadását. Rossz, veszedelmes tendencia." Felfigyeltető, hogy a müveit és kiváló politikusként ismert Széchenyi egyes helyzetekben ugyanúgy cenzorért kiáltott, mint meganynyi későbbi és mai méltó, illetve méltatlan utódja, ha a művészetről úgy ítélik meg, hogy „beleártja magát" a politikába. Pedig Katona József írói sorsa, legnagyobb hatású drámájának színpadi útja és az öntudatra ébredt, a modern Európába is beilleszkedő nemzet eszmélkedésében betöltött helye egyben igazolásai a művészeteknek - ebben az esetben az irodalomnak és a színháznak - tulajdonított társadalmi szerepnek. A politika később mindig a maga javára szerette volna használni a Bánk bánt. Nem rég tűnt le az az idő, amikor Katonát forradalmárnak, nemzeti drámájában pedig a Bánk bánt a nép sorsával szembesítő Tiborcot egyesek valamiféle „osztályharcos proletárnak" szerették volna látni. Holott ez a drámai töltésű kapcsolat a nemzet tragikus sorsának és a magántragédiáknak az örök elválaszthatatlanságát bizonyítja. Olykor sikerült a politikának erőszakot vennie nemzeti drámánkon, és azokkal együtt Katona József szellemén. Egyben azonban sohasem tudta a kétszáz éve született drámaköltő remekművét megcsonkítani. Ez pedig nem más, mint a belé sűrített nemzeti történelmi tanulság időtlen lelkisége. Katona József születésének bicentenáriumán a Bánk bán költőjét ünnepeljük. Valóban? Csak azt az embert, aki kecskeméti alügyészként városának ajánlja tragédiáját? Nem kellene-e lelkünkben helyet szorítani annak az embernek is, aki egyetlen művével gerjesztője tudott lenni a modern nemzeti gondolatnak, serkentője a magyar színházművészetnek és erősítője az azóta eltelt idő magyarjainak? DUSZA ISTVÁN NÉHÁNY SORBAN J

ames Baker amerikai külügyminiszter tegnap Japánba érkezett, kilencnapos ázsiai körútjának első állomására. Ma találkozik Mijazava Kiicsivel, a japán diplomácia ú) vezetőjével, akivel a külpolitikai kérdések mellett a kölcsönös kereskedelemben mutatkozó problémákról fog tárgyalni. Baker holnap Dél-Koreába, majd Kínába utazik. A kínai diáktüntetések 1989-ben történt véres elfojtása óta nem járt ilyen magas rangú amerikai politikus Pekingben. Baker útjának jelentőségét növeli, hogy eredetileg Bush elnöknek kellett volna megvalósítania, ö azonban hazai elfoglaltsága miatt a múlt héten visszamondta a látogatásokat. P

avel Rychetský szövetségi miniszterelnök-helyettes szombaton munkalátogatást kezdett az Oroszországi Föderációban. Konkrét csehszlovák javaslatokat terjeszt Oroszország és a központ elé arra vonatkozóan, hogyan kellene megvalósítani az Európai Közösségek elképzeléseit, miszerint a Szovjetuniónak szánt élelmiszersegély egy részét Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország közreműködésével folyósítanák. A csehszlovák politikus többek között találkozik Borisz Pankin külügyminiszterrel, Eduard Sevardnadze elnöki tanácsadóval és Nyikolaj Fjodorov igazságügy-miniszterrel, ^—ombatra virradó éjszaka OZ a bolgár parlament bizalmat szavazott Filip Dimitrov kormányának. Az új kabinetnek mind a 14 minisztere a kommunistaellenes Demokratikus Erők Szövetségének a tagja, illetve pártonkívüli. A miniszterelnök mindössze 36 éves. Ugyanúgy a külügyminiszter is, Sztojan Ganev jogász. A védelmi miniszter 1923 óta első ízben ismét polgári személy: a 41 éves Dimitar Ludzsev, az eddigi miniszterelnökhelyettes. V

arsóban pénteken és szombaton tartották a visegrádi hármak nagykövetei újabb találkozójukat. Ezen részt vett Krzysztof Skubiszewski külügyminiszter és Janusz Ziolkowski, az elnöki iroda vezetője is. A hármak kölcsönös együttműködésének részleteit vitatták meg. B

orisz Pankin és Roelof Botha, a két külügyminiszter írta alá szombaton Moszkvában azt a jegyzőkönyvet, melynek értelmében a Szovjetunió és a Dél-afrikai Köztársaság helyreállítja 1956-ban megszakadt konzuláris kapcsolatait. Rövid sajtóértekezletén Pankin azt mondta, tartalmas és nyílt megbeszéléseket folytattak, de a két országnak még nagy utat kell megtennie a kölcsönös kapcsolatok fejlesztésében. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy rövidesen bekövetkezik a diplomáciai kapcsolatok felvétele T

allinnban szombaton hozta létre Lettország, Észtország és Litvánia a Balti Államok Interparlamentáris Közgyűlését. Ez a testület a három balti állam parlamentjeinek konzultatív es koordinációs szerve lesz. Tevékenységét egy elnökség és egy titkárság fogja irányítani, s évente legkevesebb kétszer hívják össze. A tervek szerint fokozatosan létrehozzák hat állandó bizottságát. P

hnompenhbe megérkezett az ENSZ kambodzsai előkészítő missziójának (UNIMAC) 268 tagja közül az első 111, hogy hozzálássanak a világszervezet eddigi történelme során a legnagyobb békeakció megvalósításához. Feladatuk, hogy felszámolják a több mint 20 éves pusztító harcok következményeit. M

ugur Isarescu, a Román Nemzeti Bank elnöke bejelentette, mától 180 lejt ér egy amerikai dollár az eddigi 60 helyett. Az intézkedés célja a lej belső konvertibilitásának biztosítása. F

rederik de Klerk, a Dél-afrikai Köztársaság elnöke tegnap négynapos hivatalos látogatásra Izraelbe érkezett. 1975 óta nem járt a pretoriai elnök a zsidó államban. A látogatást azt tette lehetővé, hogy az izraeli kormány júliusban visszavonta 1987 májusában hozott döntését, melynek alapján befagyasztotta kapcsolatait Pretoriával, tiltakozásul az apartheid ellen.