Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-08 / 262. szám, péntek

1991. NOVEMBER 8. HÍREK - VÉLEMÉNYEK 2 VÁCLAV HAVEL TITKOS ÁLMA: HÖLGY LEGYEN A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Dél-csehországi körútja végén Václav Havel Domažlicén mintegy 500 résztvevő előtt válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Többek között elmondta, egyetért azzal, hogy az államigazgatási szerveket megtisztítsák a totalitárius rendszerhez szorosan kötődő egyénektől, azonban a lusztrációs törvénnyel szemben van néhány kitogása, amelyeket a Szövetségi Gyűlés elnökéhez címzett levélben is megfogalmazott. Arra a kérdésre, miért nem tiltották be nálunk a kommunista pártot, elmondta, hogy a betiltásra nincs jogi alap. A bűnöket egyénileg kell elbírálni, hangoztatta. Az ország következő elnökét firtató kérdésre azt válaszolta, titkos álma, hogy ez a személy hölgy lesz. HOZZÁK NYILVÁNOSSÁGRA A TITKOS JELENTÉST AZ FMK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA TÖRTÉNELMI NATO-CSÚCS RÓMÁBAN VISSZAÁLLÍTJÁK A NEMZETISÉGI OSZTÁLYT Az elmúlt napokban az FMK és az Együttélés képviselői a szlovák oktatási minisztérium képviselőinek jelenlétében megbeszélést folytattak a Nyitrai Pedagó­giai Főiskola vezetőivel. Megegyeztek ab­ban, hogy a pedagógiai főiskola kidolgo­zandó statútumába belefoglalják a ma­gyar tanszék fejlesztésének módozatait, rögzítik a tanszék meglétét. Az emiitett tanácskozáson szó volt a nemzetiségi osztály felújításáról is. A kormánykoalíciós partnerek alig egy hónapja egyeztek meg abban, hogy új koncepcióval és új emberekkel vissza kell állítani a nemzetiségi osztályt -tszl­ÚJRA ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT (Folytatás az 1. oldalról) A képviselők nagy része konkrét esetek­re, kivizsgálásokra kért magyarázatot; né­hányan a főügyész figyelmébe ajánlották a bűnözés időszerű mutatóit. Eduard Bá­rány (DBP) megkérte képviselőtársait, hogy ne a parlament talaját használják bűnvádi eljárások kezdeményezésére. A vita utáni szünetben találkoztak a képviselői klubok. Ezután a hétfőn el­hangzott, a biztonsági és védelmi bizott­ság által beterjesztett jelentéssel kapcso­latban nyitott vitát a tisztelt ház. Ezúttal újra zárt ajtók mögött. Sládek képviselő úr (PDU-NYEE) ezt azzal magyarázta, hogy a törvényhozó szerv nem sértheti a tör­vényt, tehát titkolt adatokat nem tárhat a nyilvánosság elé. (kop-ász) LEÉRTÉKELTÉK A FORINTOT Mától 5,8 százalékkal leértékelték a fo­rintot a konvertibilis valutához képest A forint-korona árfolyam változatlan ma­radt Budapesten A mostani és a februári leértékelés együttes értéke fele az éves inflációs rátának, amiből a magyar fizető­eszköz erősödésére lehet következtetni -vpg­BATTA ISTVÁN NYILATKOZATA A Slovák a národná jednota című új­ság, melyet a Szlovák Nemzeti Egység ad Ki, 13. számában lángoló felhívást jelen­tetett meg, amelyben kérte, a szlovákok mutassák meg, hogy ók is emberek, nem­csak elnyomott, koldusbotra juttatott rab­szolgák, valamint, hogy a szlovák nemzet rázza le magáról a hosszan tartó cseh rabigát. A cikk az önálló szlovák állam kikiáltását megcélzó felhívást is tartal­maz. A szöveg alatt Štefan Batta aláírás olvasható. A szerző neve szlovák fordításban megegyezik az enyémmel. Mindketten Rimaszombatban élünk, személyi szá­maink, a genetikai kódjainkban tárolt in­formációk, habitusunk, műveltségünk, né­zeteink azonban ellentétesek. BATTA ISTVÁN (Együttélés), a Szövetségi Gyűlés képviselője Prága, 1991. november 7. NYEREMÉNYBETÉTKÖNYVEK SORSOLÁSA A Cseh Állami Takarékpénztár és a Szlovák Állami Takarékpénztár közösen tartotta meg a nyereménybetétkönyvek 76. sorsolását, amelybe a két takarék­pénztár által kiadott összes betétkönyvet besorolták. A következő három számjegyre végző­dő számú betétkönyvek nyertek: a betét összegének 250 százalékát: 215 és 557; 100 százalékát. 132, 810, 274, 695, 725 és 762; 20 százalékát: 008, 039, 050, 069, 095, 107, 159, 166, 187, 229, 240, 299, 310, 339, 358, 377, 395, 403, 431, 449, 477, 481, 508, 535, 563, 588, 604, 638, 646, 662, 716, 740, 791, 820, 855, 873, 883, 917, 938, 951, 972, 986. A 3 ezer koronás prémiumot a 346-ra és a 132-re végződő számú betétkönyvek nyerték. VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1991. november 8-án Eladási árfolyam Pénznem 1 egységre, koronában DEVIZA VALUTA Angol font 52,53 53,32 Francia frank 5,29 5,37 Német márka 18,08 18,36 Olasz líra (1000) 24,10 24,46 Osztrák schilling 2,57 2,60 Svájci frank 20,47 20,80 USA-dollár 29,55 29,96 (Munkatársunktól) - A szövetségi kormánynak elvi joga, hogy részt vegyen az államjogi elrendezésről folyó tárgyalá­sokon - fogalmazták meg tegnapi sajtóér­tekezletükön az FMK álláspontját a kor­mány kedden kiadott közleményét érté­kelve. A. Nagy László, az FMK elnöke a Szlovák Nemzeti Tanács honvédelmi­biztonsági bizottságának jelentését kom­mentálva megállapította, hogy a jelentés­ben a tárca tevékenységében olyan lé­nyeges elvi hibákra és téves lépésekre mutattak rá, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy a társadalmi változásokban kulcsszerepet játszó belügyesek nem mindig az átalakulás szellemében látták el feladatukat. Hét rendező, tíz film. Pozsonyban, a Magyar Kulturális Központ és a Szlovák Filmintézet összefogásával, november 11 -e és 19-e között az idei év és az elmúlt esztendők magyar filmterméséből láthat­nak néhányat az érdeklődők. A Kulturális Központ székházában november 11-én 17 órakor Maár Gyula egész estét betöltő dokumentumfiljét, A kommunizmus mú­miáit vetítik. Másnap, a Szlovák Filminté­zet vetítőtermében ugyanezt az alkotást, illetve Fehér György sok vitát kavart Szür­kületét és Tolmár Tamás munkáját, A tá­A beszámolót meghallgató főügyész feladata lesz, hogy eljárást indítványoz­zon, vajon a belügy minden esetben a tör­vény betűje szerint járt-e el. A képviselő­ket ugyan titoktartási fogadalom kötelezi, amint azonban megtudhattuk, rövidesen javasolni fogják, hogy a titkos jelentést bizonyos módosításokkal nyilvánosságra hozzák. Mindenesetre érdekes lesz meg­figyelni, vajon mely pártok képviselői sza­vaznak majd a dokumentum nyilvános­ságra hozatala ellen. Az ország államjogi elrendezésével kapcsolatos kérdésre válaszolva A. Nagy László elmondta, a két fél nézetei jelentós mértékben közelednek egymáshoz. SZ.L. vollét hercegét mutatják be. A Charlie Centrumban Gothár Péter rendezéseit tűzik műsorra. November 16­án az Ajándék ez a nap, 17-én az Idó van, 18-án a Megáll az idó, 19-én pedig a Tiszta Amerika szerepel a programban. Ugyancsak 19-én, a Filmtudományi Inté­zetben Xantus János Szoba kiáltással című rendezését, Kamondy Zoltán filmjét, a Halálutak és angyalokat, valamint Ró­zsa János Európa-díjra előterjesztett al­kotását, a 1/2-álom című filmet vetítik. (sz-ó) (Folytatás az 1. oldalról) lezárja az elvi változások jelenlegi szaka­szát. A NATO elveszítette ,,tegnapi ellen­ségeit", s ma nemcsak együttműködést ajánl fel nekik, hanem barátságot is. Most azonban a bizonytalanság, a labilitás és a kockázatok kelyzetével kell szembe­néznie. Az új körülmények között a NA­TO-nak az eddiginél is fontosabb szere­pet keir játszania, a stabilitás pillérévé, a változások katalizátorává kell válnia. Giulio Andreotti olasz kormányfő a délelőtti ülésen mondott beszédében azt mondta, a NATO politikai küldetésé­nek megújítása a fő feladat a jelenlegi, radikálisan megváltozott helyzetben. Mint mondotta, hamis szerénység nélkül meg­állapítható, Nyugat-Európa képes volt el­lenállni a sztálinista expanziónak, s ezál­tal olyan feltételek alakultak ki, amelyek a kommunista rezsimek válságához ve­zettek. Andreotti szerint ez a NATO nélkül nem lett volna lehetséges. Még az amerikai elnök felszólalása előtt elterjedt a csúcskonferencia körei­ben, hogy George Bush szerint a NATO nem maradhat süket azoknak a kelet­európai országoknak a kérésével szem­ben, amelyek szorosabb kapcsolatokra törekednek a tömbbel. Szerinte az a mini­mum, hogy bővítik a konzultációkat a volt szovjet szövetségesekkel. Az amerikai kormány egy magát megnevezni nem kivánó magas rangú tagja a Reuter hír­ügynökség szerint szerdán kijelentette, hogy a kelet-európai országoknak hosszú távon a NATO tagjaivá kellene válniuk. Helmut Kohl német kancellár arról beszélt, az európai védelmi erők létreho­zására tett közelmúltbani javaslattal nem konkurálni akartak a NATO-nak. Ezzel összefüggésben ,,kalandor|ellegü speku­A jugoszláv államelnökség szerb-crna­gorác tábora követeli a kedden Hágában aláirt tüzszuneti megállapodás összes határozatának teljesítését, beleértve a hadsereg horvátországi laktanyái elleni blokád feloldását A csonka vezetőség szerdai belgrádi ülésén jóváhagyott nyi­latkozat hangsúlyozza, hogy máig kell teljesíteni az említett határozatokat Az úlés résztvevői egyben felszólították Franjo Tudjman horvát elnököt, világo­san fejtse ki, szándékában áll-e teljesíteni a hágai megállapodásokat, mert ..ellen­kező esetben a jugoszláv hadseregnek nem maradna más lehetősége, minthogy erőszakkal vessen véget a blokádnak ". A nyilatkozat a továbbiakban hangsúlyoz­za, ,,az államelnökség és a szövetségi hadsereg mindent megtett a jugoszláv válság békés úton történő rendezése ér­dekében". Ugyancsak szerdán ülésezett a szerb parlament, ám a várakozásokkal ellentét­ben nem rendelte el az általános mozgó­sítást és a hadiállapotot sem A Tanjug tájékoztatása szerint a képviselők egy része szorgalmazta a teljes mozgósítást és a hadiállapot kihirdetését, valamint a szerb hadsereg mielőbbi létrehozását is. Végül is a résztvevők úgy döntöttek, addig nem foganatosítják a szóban forgó intézkedéseket, amíg remény van a tüz­szúneti megállapodás teljesítésére. Tomiszlav Szimovic tábornok, szerb védelmi miniszter tájékoztatta a képvise­lőket a harctereken kialakult helyzetről Többek között közölte, hogy megsemmi­sítették azt a központot, ahonnan kedden támadást indítottak Síd ellen és a területet a jugoszláv hadsereg ellenőrzi. Tegnap a szövetségi hadsereg ultimá­tumban követelte a körülzárt Dubrovnik lakosságától, hogy közép-európai idő szerint 18 óráig tegyék le a fegyvert Pero Poljanic, a város polgármestere arról tájékoztatott, hogy az ultimátumból nem derül ki. mi lesz akkor, ha Dubrovnik nem tesz eleget a felszólításnak Ebben az esetben állítólag ,,a várost terheli majd a felelősség a következményekért". Franjo Tudjman még szerdai zágrábi sajtóértekezletén közölte, kormánya elfo­gadja a legújabb túzszünetet azzal a fel­tétellel. ha leállítják a katonai tevékenysé­get és nem csoportosítanak át újabb erő­ket a horvát határokhoz Egyben bejelen­tette, a köztársaság hajlandó feloldani (Munkatársunktól) - Az elmúlt napok­ban szlovákiai viszonylatban is elég nagy jDort vert fel a gútai népszavazás ügye, amelyben mint ismeretes, a város lakói az ősrégi név visszaállítása mellett tették le voksukat. A Szlovák Belügyminisztérium által felállított „szakbizottság" viszont megkérdőjelezte a népakarat érvényes­ségét, s továbbra is a Kolárovo elneve­zést szorgalmazza. - A kérdésről rövidesen a kormány dönt majd - tudhattuk meg Pirovits Lász­lótól, az FMK képviselőjétől. - A belügy­minisztérium ugyanis rövidesen a kor­lációnak" nevezte azokat a fejtegetése­ket, amelyek szerint a közös francia-né­met katonai egység létrehozásával a NA­TO-tól független véderöt akarnának felál­lítani. Leszögezte, hogy még nagyon so­káig szükség lesz a NATO-ra, s a szövet­ség érdeke, hogy szerepének növelésé­vel erősítsék az európai stabilitást. A NA­TO és Kelet-Európa viszonyáról megje­gyezte, „ezeknek az államoknak nem adhatunk biztonsági garanciákat, de nem is hagyhatjuk őket magukra". Az olasz szóvivő tegnap arról tájékoz­tatta az újságírókat, a 16 állam- és kor­mányfő úgy döntött, hogy létrehozzák azt az Együttműködési Tanácsot, amely rendszeres konzultációkat folytat a kelet­európai országokkal. Lapzárta előtt kaptuk a gyorshírt: a résztvevők tegnap jóváhagyták a hideg­háború utáni időszakra vonatkozó új stra­tégiát. A jellemzés szerint 1949, vagyis a NATO megalakulása óta nem történtek ilyen nagy változások seŕh a katonai dokt­rína, sem a fegyveres erők terén, mint amilyenek az új dokumentumban szere­pelnek. Az új stratégia kimondja: a NATO­nak továbbra is védelmeznie kell tagjait a lehetséges új veszélyekkel szemben, amelyek valószínűleg a Szovjetunióban és a Kelet-Európában vagy bárhol másutt tapasztalható labilis helyzet következté­ben léphetnek fel. Az új stratégia felváltja azt az immár 25 éves, de még mindig titkos dokumentumot, amely a nukleáris fegyverek alkalmazására vonatkozik. Sík­raszáll a NATO katonai erőinek lényeges csökkentése mellett, és kinyilvánítja, hogy a csapatokat mozgékonyabb többnemze­tiségű erőkké szervezik át, s lehetőségük lesz az eddigiekhez képest új feladatok végrehajtására, például az ENSZ béke­misszióinak keretében. a kaszárnyák blokádját, de csak azzal a feltétellel, ha a hadsereg megszünteti Vukovar, Dubrovnik és Okucani zárlatát, továbbá ha a jugoszláv hadsereg összes egysége megkezdi kivonulását Horvátor­szág területéről, mégpedig annak az ütemtervnek az alapján, amelyet a horvát képviselőkből, a hadsereg tagjaiból és az Európai Közösségek megfigyelő misszió­jának tagjaiból álló bizottság hagyott jóvá Sztane Brovet tengernagy, szövetségi védelmi miniszterhelyettes azonban kije­lentette, hogy mindaddig szó sem lehet a csapatkivonásról, amig meg nem szüle­tik a Horvátországban élő szerb lakosság problémájának a politikai rendezése A tegnapra virradó éjszaka tovább foly­tatódtak a harcok Horvátország válságte­rületein A belgrádi rádió szerint Nova és Stara Gradiska, Okucani és Lipik környé­kén voltak a legnagyobb összecsapások Az emiitett forrás arról is tájékoztatott, hogy a horvát erők Okucani térségében megpróbáltak áttörni a frontvonalon A zágrábi rádió pedig azt jelentette, hogy Kelet-Horvátországban szerdán a Daru­vár és Djakovo elleni berepülések során lelőtték a hadsereg két repülőgépét (Tudósítónktól) - Belgrád mindmáig nem ismerte el. hogy a szövetségi légierő támadta Barcsot Nyilatkozata szerint ak­kor, abban a térségben, nem folytattak légitevékenységet és olyan páncélrombo­ló gránátjaik nincsenek, mint amelyekből 124 darab a magyar területen robbant Tegnap Csóti György, a magyar parla­ment külügyi bizottságának alelnöke be­jelentette, a szakértői vizsgálat szerint kizárható a célpont eltévesztése A va­dászgép repülési magasságát 2000 mé­terről 300 méterre csökkentette és igy a magyar radarok észlelési határa alatt, egy hurkot leírva repült át a Dráván Barcs felé. Kitűnő látási viszonyok voltak, a hor­vát településeket elsötétítették, csak a so­mogyi kisváros fényei látszottak. A gráná­tok élesítése csak tudatos tevékenység­gel történhetett, amint a kioldásuk sem lehetett véletlen müve Ami a fegyver eredetét illeti, az újságíróknak bemutattak egy 1988-as fotót, rajta egy jugoszláv felségjelű MiG 21-es előtt kirakva a Bar­cson talált típusú gránátkonténerrel A magyar légvédelem fokozott harcké­szültségben tartása napi kétmillió forintba kerül. V. Paizs Gábor mány elé terjeszti a gútai népszavazás eredményét az általa felállított bizottság ellentétes véleményű ajánlásával együtt. Legutóbbi koalíciós megbeszélésünkön partnereik előtt is felvetettük ezt a kér­dést. Elmondtuk, hogy a város neve törté­nelmi eredetű, az 1948-ban történt név­változtatás önkényes volt, a város lako­sait akkor senki nem kérdezte meg ebben a kérdésben. Arra kértük koa'iciós partne­reinket, hogy minisztereik a tények isme­retében szavazzanak a város történelmi nevének visszaállítása mellett. (t. szilvássy) VÁLTOZÁSOK A BANKRENDSZERBEN (Folytatás az 1. oldalról) ' kibocsátása, a banktevékenység ellenőrzése, biztonságos bankrend­szer működtetése és fejlesztése. Gazdálkodásáról évenként kétszer mind a három parlamentnek köteles számot adni. A piacgazdaság felté­telei, Csehszlovákiának az EK-ba való belépése megkívánja új felfo­gású központi bank működését. Mintául a nyugatnémet szövetségi bank szolgált. A kormány jóváhagyta a bankok­ról szóló törvényjavaslatot is, amely­nek lényege, hogy lehetővé teszi külföldi tőke beáramlását a cseh­szlovák bankokba és tisztán külföldi tulajdonú bankfiókok létesítését. Ezek ugyanolyan jogi személyek lesznek, mint a hazai bankok, ugyan­úgy bonyolíthatnak le bankügylete­ket, és azonos szolgáltatást is fog­nak nyújtani. Az új előírások szerinti megfelelő mechanizmussal az ún. piszkos pénzek „mosását" is meg tudják gátolni. Az export fellendítését szolgáló program jóváhagyásával kb. 30 konkrét intézkedés lép érvénybe; ezek lényeges könnyítést jelentenek a piacgazdaság feltételei között a ki­viteli tevékenység területén. A kormány jóváhagyta a katonai védelmi hírszerző szolgálatról és a katonai rendőrségről kidolgozott új törvényjavaslatokat. xxx A szövetségi kormány tegnapi ülésén állást foglalt a Szövetségi Gyűlés képvi­selői által benyújtott környezetvédelmi törvénytervezettel kapcsolatban is. Tekin­tettel a kormányjavaslat előkészítése so­rán mutatkozó problémákra (hiányzik a szlovák kormány álláspontja), javasolta, hogy a kormányjavaslat kidolgozását re­kesszék be és az elképzeléseket hasz­nálják fel a képviselők által benyújtott javaslat végleges változatának kidolgozá­sakor. Jóváhagyta továbbá a könyvvitelről szóló törvénytervezetet. MEGVÁLASZTOTTAK AZ ALKOTMANYBIROSAG TAGJAIT (Folytatás az 1. oldalról) nyolc, azaz együttvéve 24 jelöltet terjesztenek elő azzal, hogy a Szö­vetségi Gyűlés nyolc jelöltje közül négy a CSK, négy pedig az SZK polgára. A hét évre választott 12 alkotmánybíró közül hat a CSK, hat pedig az SZK polgára. A törvény az alkotmánybíróság tagjainak havi fi­zetését 18 ezer koronában állapítot­ta meg. A két kamara a napirenden sze­replő törvényjavaslatot jváhagyta. Ezután került sor az alkotmánybíró­ságba javasolt bírójelöltek titkos szavazással történő megválasztá­sára. A szavazás első mfenetében csupán öt jelölt kapta meg a szükséges számú vok­sot, a másodikban további kettő, és lap­zártánk után került sor a harmadik fordu­lóra, ahol a nyolcadik tagról döntenek. A CSSZSZK alkotmánybíróságának négy szlovákiai tagjává a Szövetségi Gyűlés Ernest Valko, Ján Vošček és Marián Posluch képviselőket, valamint Peter Kresákot javasolta. Hiába indokolta meg Vladimír Dlouhý szövetségi gazdasági miniszter a kor­mány alkotmánytörvény-javaslatát a Szö­vetségi Stratégiai Tervezési Minisztérium megszüntetésére, a szavazáskor nem kapta meg a kellő számű szavazatot. Dlouhý zárszavában szerencsétlennek minősítette az egész vitát, amely során szerinte egyes képviselők pontatlanul ér­telmezett tényekkel érveltek. A két kamara ezután jóváhagyta Anto­nín Blažek határozati javaslatát, amely­ben a Szövetségi Gyűlés elítéli az össze­férhetetlenség, különösképpen a fajgyű­lölet, s főként az antiszemitizmus meg­nyilvánulásait. A határozat leszögezi: a jelenségek sértik az alapvető emberi jogokat és szabadságjogokat, csökkentik a lakosság bizalmát az állam demokrati­kusan létrehozott intézményei iránt, ront­ják az ország hitelét a világban. A parla­ment felszólította a szövetségi minisz­terelnök-helyettest, a Szövetségi Belügy­minisztériumot és a Főügyészséget, a so­ron levő együttes ülésén számoljon be az emberi jogok betartásának helyzetéről. A parlament ülésének szerdai króniká­jához tartozik még, hogy a Népi Kamara önálló ülésén döntött arról, kiket javasol a Szövetségi Gyűlés Elnökségében meg­üresedett helyek betöltésére. Michael Kocáb helyébe Vojtéch Deyl (független), Vasil Mohorita helyébe Jiŕí Kinštl (kom­munsita), és Jozef Bakšay helyébe Vilá­gi Oszkár képviselőt (PDU-NYEE-FMK) választotta a kamara. így a parlanent elnökségében már helyet foglal mind a három szlovákiai magyar politikai moz­galom képviselője. A Szövetségi Gyűlés ma folytatja ta­nácskozását. SOMOGYI MÁTYÁS MAGYAR FILMNAPOK A TÉNYLEGES MELLETT NYILATKOZATHÁBORÚ IS DÚL GUTÁRÓL A KORMÁNY DÖNT

Next

/
Thumbnails
Contents