Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-22 / 274. szám, péntek
3 HIREK-VELEMENYEK 1 ÚJ SZÓ A 1991. NOVEMBER 22. A BELSŐ VITÁK A KÜLKAPCSOLATOK ÉPÍTÉSÉT IS NEHEZÍTIK POZSONYI BESZÉLGETÉS MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐKKEL NÉHÁNY SORBAN Kedden és szerdán Pozsonyban járt a magyar parlament külügyi bizottságának küldöttsége, Csóti György alelnökkel az élen. A vendégek a szlovák politikai élet több vezető személyiségével, František Mikloško SZNTelnökkel, Ján Čarnogurský kormányfővel, továbbá Pavol Demešsel, a nemzetközi kapcsolatok miniszterével és szlovák parlamenti bizottságokkal is tárgyaltak. Mivel a magyar országgyűlési bizottságnak ez volt az első ilyen útja Szlovákiában, a küldöttség tagjait tapasztalataikról, benyomásaikról kérdeztem. JELCIN BONNBAN Borisz Jelcin orosz államfő tegnap háromnapos látogatásra Németországba érkezett. Államfőnek kijáró fogadtatásban részesítették Bonnban, Bár Oroszországot egyelőre hivatalosan nem ismerték el. A szövetségi kormány azonban már előre közölte, az orosz elnökkel nem kötnek olyan megállapodásokat, melyek két állami szubjektum között szokásosak. Elnökké választása óta ez az első hivatalos külföldi állami látogatása Jelcinnek. Bonnban Helmut Kohl kancellárral, Richard von Weizsäkker elnökkel, Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel és egy sor további magas rangú képviselővel folytat megbeszéléseket. Ellátogat Baden-Wüttembergbe, ahol többek között az együttműködésről tárgyal majd a Daimler-Benz céggel, s látogatást tesz a Kelet-Németországban állomásozó szovjet egységek parancsnokságán. A német politikusokkal és üzletemberekkel mindenekelőtt a közlekedés, az ellátás és a mezőgazdaság terén való együttműködésről, valamint a Volga menti németek államiságának helyreállításáról fog tárgyalni. A szövetségi kabinet várhatóan kedvezően válaszol Jelcin esetleges kérésére, hogy folyósítsanak élelmiszersegélyt Oroszországnak az idei télre. Kétségkívül szóba kerül Erich Honecker ügye is. Nyikolaj Fjodorov orosz igazságügy-miniszter a napokban Bonnban azt mondta, Honeckert rövidesen kiutasítják. Jelcin viszont a német televíziónak szerdán adott interjújában óvatosan azt szorgalmazta, hogy a volt keletnémet vezér inkább Chilébe utazhatna rokonaihoz. Jelezte, Honekker Mihail Gorbacsov védelme alatt áll. KUBAI BELÜGYESEK BRUTÁLIS TÁMADÁSA A kubai állambiztonság egyik módszere, hogy a rezsim számára kellemetlen személyekkel szemben úgynevezett elítélő nagygyűléseket szervez. Egy ilyen „rendezvény" áldozata lett Maria Elena Cruz költőnő, a kubai emberjogi mozgalom egyik vezető képviselője. Havannai lakásában polgári ruhás személyek csoportja támadt rá, durván megverték őt, a hajánál fogva hurcolták le a negyedik emeletről a ház elé, ahol a fanatizált támadók a mintegy 200 „tiltakozó" szeme láttára, a szájába tömték az Alternatív Kritérium nevű szervezet kiadványait. A költőnő ennek a szervezetnek az elnöke. Az esetről Elizardo Sanchez, a kubai Emberjogi és Nemzeti Megbékélési Bizottság elnöke tájékoztatta a Csehszlovák Sajtóiroda havannai tudósítóját. Sanchez azt is elmondta, hogy a költőnő háza előtt összegyűltek többsége nem annak a negyednek a lakosa volt, ahogy azt igyekeztek állítani a hivatalos szervek, sőt szemtanúk szerint egy részük rövidhullámú adóvevőkkel volt felszerelve. Az incidens során megverték a kubai ellenzék további négy tagját is, valamint két egyetemi diákot, akiknek személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. Eredménytelenül végződtek Varsóban a jobbközéphez tartozó öt politikai párt, valamint a legerősebb Szolidaritás-utódpárt, a Mazowiecki exkormányfő vezette Demokratikus Unió közötti tárgyalások. A megbeszélések a két parlamenti kamara, a szejm, illeteve a szenátus elnökségeinek személyi összetételéről folyt. Az ötök azt szeretnék, ha a szejm elnöke Chrzanowski lenne a Demokrata Unió pedig Olga Krzyzanowskát javasolja, aki szociáldemokrata beállítottságú. Megfigyelők szerint a jobbközép pártok úgy osztanák el a befolyási szférákat, hogy az ő jelöltjük legyen a szejm elnöke, a Demokratikus Unióé pedig a szenátusi vezető poszt maradna. A jobboldal célja közé tartozik az is, hogy kizárják • A krakkói hármascsúcs óta ez volt az első fontosabb találkozó a két fél között. Az ismerkedés mellett mi volt látogatásuk elsődleges célja? Hegedűs István (Fidesz), a bizottság másik alelnöke: A háttérben, külügyminisztériumi szakértők között azért folyik az érdemi munka, például a magyar-csehszlovák államközi szerződés előkészítésén. Mi most három alapvető kérdéskörre összpontosítottunk: a magyar-szlovák kapcsolatokra; a cseh és szlovák viszonyra, ez ügyben szerettünk volna tisztábban látni; valamint az általános külpolitikai problémákra, főleg a jugoszláv helyzetre. • Hogyan fogadnák Magyarországon azt, ha a jövőben a visegrádi hármak helyett netán négyeket, esetleg három plusz egyet kellene emlegetni? Csóti György (MDF): Nem tartanánk veszélyesnek, ez Csehszlovákia, illetve a csehek és a szlovákok belügye. Mi mindenféle megoldást elfogadhatónak találunk, amit Szlovákia és Csehország közös megegyezéssel elfogad. Erről sokat beszélgettünk például Demeš úrral. • Nem beszéltek arról, hogy legalább nem prognosztizálták saját maguk számára, hogy egy esetleges önálló Szlovákiában milyen lenne az itteni magyarok élete? Csóti György: Úgy érezzük, vannak Szlovákiában politikai erők, amelyek biztosítani akarják a magyarság jogait. Nemrégiben a kereszténydemokrata mozgalom itt, Pozsonyban egy rendkívül nagy jelentőségű nemzetközi értekezletet rendezett a kisebbségekről. Ezen nyilatkozatot is aláírtak a kisebbségi jogokról, amely szavatolja az itteni magyarság számára, hogy jogaik egészen a helyi autonómiáig terjedhetnek - bár ezt a kifejezést nem szívesen hallják Szlovákiában. De mondhatjuk azt is, hogy helyi vagy regionális önkormányzat. így már kellemesebben hangzik, s gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Feltettük Čarnogurský úrnak a kérdést, hogyan látja a nyilatkozat gyakorlati érvényesítésének a lehetőségeit. Hiszen éppen ö volt az, aki az egyik legjobban vitatott - tegyem hozzá: a románok által vitatott - pontot megfogalmazta, amely a dokumentumban valahogy így hangzik: Azokon a területeken, ahol nemzeti kisebbségek élnek, megilleti őket az a jog, hogy helyi vagy regionális önkormányzatokat hozzanak létre, amelyek adminisztratív jogokkal rendelkeznének. Gondolom, ez minden igényt kielégítő megfogalmazás, s ha a szlovák kormány miniszterelnöke javasolta, akkor az garancia arra is, hogy tiszteletben kívánják tartani. a posztkommunista képviselőket mind a parlamenti kamarák, mind az egyes bizottságok vezetőségeiből. E találkozó előtt még találgatások folytak arról, hogy a két szembenálló tábor esetleg létrehozhat egy úgynevezett nagykoalíciót, amely biztosíthatná a szükséges parlamenti többséget a megalakítandó új kormány számára. Megállapodás egyelőre ez ügyben sem született. De a jobboldali kormányfőjelölt, Jan Olszewski és Tadeusz Mazowiecki tárgyalásai folytatódnak. Jan Krzysztof Bielecki jelenlegi kormányfőt emésztési panaszok miatt kivizsgálásra kórházba szállították. A kabinet szóvivője hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök csupán ellenőrzés alatt áll, de nem beteg. • Ez az idézet szép volt. Arra nem tértek ki, hogy miként egyeztethető össze például a tavaly elfogadott nyelvtörvénnyel? Csóti György: Erről nem beszéltünk, viszont felvetettük a helységnevek kérdését, azt, hogy a magyar feliratokat leszedik. Sőt, örömünkre szolgált, amikor Mikloško úrral találkoztunk, s ő maga hozta fel a témát. A személynevek használatát illetően kitértünk arra, hogy megengedhetetlen, a személyi jogokat sértő gyakorlat volt itt, illetve esetenként van is. Vagy ami példátlan dolog: az itteni tudományos akadémia olyan határozatot adott ki, hogy a történelmi magyar neveket szlovákul fonetikusan kell írni, de például Shakespeare vagy Goethe nevét az eredeti formában. Részben azt a választ kaptuk, hogy a kérdést felül fogják vizsgálni, részben nem kaptunk választ, nyilván azért, mert a megkérdezett fél is érezte, hogy ez egy kellemetlen, nem lezárt kérdéskör. Hegedús István: A főkonzulátus által rendezett kedd esti fogadáson találkoztunk az itteni magyar pártok képviselőivel is, s egységesek voltak abban, hogy aggódnak a magyarság jövőjéért. Részben azért, mert a választójogi törvény úgy alakulhat, hogy olyan magas klauzulát állapítanak meg, amely miatt a magyar pártok nem tudnak majd bejutni a parlamentbe. Másrészt a választási kampány miatt érezhetően durvul a hangnem. Szerintem reményt adhat az, hogy a kereszténydemokratákon belül van higgadtabb irányvonal, s mellettük talán a szlovákiai liberálisok is el tudnak valamit érni. • Tudom, hogy Bős is szóba került. Csóti György: Ezzel a témával voltak a legrosszabb tapasztalataink a tárgyalások során. Érzésünk szerint szlovák részről már eldöntött kérdés az építkezés befejezése. A miniszterelnök úr is ilyen szellemben nyilatkozott, de természetesen nem zárkózott el az elől, hogy december 2-án Budapestre jöjjön és olyan értelemben tárgyaljon a magyar féllel, hogy szakbizottságokat állítsunk fel a gazdasági, ökológiai és egyéb szempontok kivizsgálására. Hegedús István: Mivel fontosnak érzem, el kell mondanom: a magyar parlamentnek van egy érvényes határozata a vízlépcsőről, ez nem változott, mivel jó döntésnek tartjuk. Ugyanakkor több párt úgy értelmezi magát a szöveget, hogy a magyar kormány számára bizonyos mozgásteret, lehetőséget ad arra, tárgyaljon a szlovák kormánnyal. Rácskay Jenő (SZDSZ): A külügyi bizottságban több gazdasági kérdést is feltettünk, de nemigen kaptunk rájuk választ. Én ezért úgy A VILÁGSAJTÓBÓL A Berliner Zeitung napilapban tegnap jelent meg František Mikloško szlovák parlamenti elnök interjúja, melyben a csehek és a szlovákok közös államának megőrzése mellett foglalt állást. Ugyanakkor kétségeinek adott hangot, hogy a vezető politikusok által mesterségesen kiprovokált eddigi belső ellentétek a szlovák lakosság körében polgárháborút idézhetnek elő, bár nem kell feltétlenül fegyveres konfliktusra gondolni. Mikloško véleménye szerint sem Prágának, sem Pozsonynak nem érdeke igazából a nemzetiségi ellentétek elsimítása. Ó úgy látja, hogy a két köztársaság vezetői közti tárgyalások eddigi sikertelenségének oka többek között az is, hogy Čarnogurský kormányfő túlzott kompetenlátom, az államjogi küzdelem elveszi az energiát az ilyen jellegű problémáktól. Majdnem minden gazdasági kérdés politikai síkra terelődik. Szerintem Bős-Nagymaros is példa erre, olyan értelemben, hogy itt, Csehszlovákiában hatásköri kérdést is csináltak belőle. • Van-e Magyarországnak elképzelése arra az esetre, ha Bős felépül? Csóti György: Mi úgy gondoljuk, hogy Magyarország hozzájárulása nélkül Bős nem épülhet fel. A Duna határfolyó, nem lehet elterelni. Ha ez mégis megtörténne, akkor az új helyzetet fel kell térképezni, és valószínű, hogy Magyarország nemzetközi fórumokhoz fordulna. • Nem érzik-e úgy, hogy a magyarországi és az itteni belpolitikai csatározások elvonják a figyelmet a konkrét együttműködésről, a közös programokról? Csóti György: Erre az a válasz, amit összegzésképp szerettem volna elmondani. Például a külügyi és alkotmányügyi bizottsággal folytatott tárgyalásokon ezt a tapasztalatot szereztük, mert az általunk felvetett sok kérdésre - egynek a kivételével - nem kaptunk választ. Abban az egy kérdésben nagy vita alakult ki, de érdekes módon nem a szlovák és a magyar küldöttség között, hanem a szlovák küldöttségen belül. Ez tehát azt bizonyítja, hogy a belső viták nehezítik a külső kapcsolatok építését. A több mint ötórás megbeszélés egy kis űrt hagyott bennünk. • Például mire nem kaptak választ? Csóti György: Csak néhányat említek. Először is arra, hogyan látja a szlovák bizottság az említett pozsonyi konferencia eredményeinek gyakorlatban való átültetését. Ilyen volt továbbá a regionális kapcsolatok kiépítése. Mi felvetettük az olyan együttműködés gondolatát, amely itt, pozsonyi központtal Ausztria, Szlovákia és Magyarország határvidékét ölelné fel, a másik pedig Kelet-Szlovákia, Kárpátalja és Északkelet-Magyarország között alakulhatna ki. Ezek építőelemei lehetnének annak az Európának, amit a régiók Európájaként szoktunk emlegetni. Bősről már beszéltünk. Az államjogi elrendezés kapcsán a már említett szlovák-szlovák vita arról folyt, megilleti-e az államalkotási jog az itteni magyarságot, vagy pedig csak másodosztályú állampolgárok lehetnek-e. Továbbá a CSSZSZK és Magyarország közötti államközi szerződésről megkérdeztük, hogy ez miért ne foglalkozzon megnyugtató módon a magyar kisebbség, s egyáltalán a kisebbségek kérdésével, mint azt például a csehszlovák-német szerződés teszi. És végül felvetettük az 1945-1948 közötti időszakban a magyarságot ért jogsérelmek orvoslását is. Befejezésül még egy mondat: a bizottságok márciusban Budapesten folytatják a párbeszédet, és szlovák részről most megígérték, hogy akkor minden kérdésünkre választ kapunk. MALINÁK ISTVÁN ciós követelésekkel állt elő. A legkomolyabb akadály azonban a két nemzet alapvető filozófiájának különbözőségében rejlik. Míg a szlovákok a két nép létéből indulnak ki, a csehek csak a közös államra gondolnak, amelyet elsősorban úgy értelmeznek, mint geopolitikai ütközőzóna Németország és a Szovjetunió között. Csak Václav Havel elnök és Petr Pithart cseh kormányfő igyekszik komolyan megoldást találni - vélekedett František Mikloško. Ezzel összefüggésben támogatta Havel elnök új kezdeményezéseit, ugyanakkor kétségbe vonta, hogy ezek a szövetségi parlamentben megkapják a szükséges háromötödös többséget, ha nem születik haladás a cseh-szlovák megbeszéléseken. M ihail Gorbacsov szerdán Irkutszkba utazott, s a TASZSZ jelentése szerint ellátogat NyugatSzibéria több jelentős ipari központjába is. Körútja során elutazik még Biskekbe,' ahol megbeszéléseket folytat Aszkar Akajev kirgiz elnökkel. A TASZSZ nem közölte, hány napot vesz igénybe a körút. B udapesten az Országházban nemzetközi konferencia kezdődött az európai új demokráciák keletkezéséről és fejlődéséről, távlataikról és lehetőségeikről, hatásukról a nyugati demokráciákra. A konferenciát a német és a magyar parlament közösen szervezte, a csehszlovák, a lengyel és a volt NDK-beli parlamentek képviselőinek részvételével. P hnompenhbe érkezett tegnap több mint 17 évi emigráció után Son Sann volt kambodzsai kormányfő. Az egyik ellenzéki csoport 83 éves vezetője megérkezése után közölte, elismeri Norodom Szihanuk herceget valamennyi kambodzsai vezérének. A lois Mock osztrák külügyminiszter a Csehszlovák Sajtóiroda bécsi tudósítójának adott nyilatkozatában azt mondta, országának meggyőződése, hogy Csehszlovákia és két tagköztársasága - a szövetségi állam további fejlesztésével, szem előtt tartva a közös érdekeket - továbbra is fontos és teljes értékű stabilizáló tényező marad Európában. Mock abból az alkalomból nyilatkozott, hogy Jirí Dienstbier csehszlovák külügyminiszter látogatást kezd Ausztriában. R ichard Cheney amerikai védelmi miniszter Szöulban tegnap közölte, bizonytalan időre elhalasztják a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok tervezett csökkentését. A döntést azzal indokolta, hogy Észak-Korea nukleáris fegyver kifejlesztésén munkálkodik, s ez nyugtalanítja Washingtont. Jelenleg 39 ezer amerikai katona állomásozik Koreában, s számukat 1995-ig kb. 6 ezerrel akarták csökkenteni. Az eredeti terv szerint a korlátozás már a jövő évben megkezdődött volna. G eorge Bush amerikai elnök feltehetően december 30-án kezdi meg és január 10-én fejezi be ázsiai körútját, melynek során ellátogat Ausztráliába, Szingapúrba, DélKoreába és Japánba. Az utat eredetileg november végére tervezték, a halasztást belpolitikai gondokkal indokolták. Bush, aki a második világháború idején a haditengerészet pilótája volt és részt vett a harcokban a Csendes-óceán térségében, december 7-én Hawaiiba utazik, ahol részt vesz a Pearl Harbour elleni támadás 50. évfordulójának rendezvényein. T urgut özal török államfő jóváhagyta az új, sorrendben már 49. kormány összetételét. Szulejman Demirel kabinetje az első koalíciós kormány a hetvenes évek óta. A 67 éves Demirelnek ez már a 6. miniszterelnöki funkciója. L ibanon kormánya úgy döntött, panaszt tesz a Biztonsági Tanácsban Izrael ellen a déli országrészt ért legutóbbi véres támadások miatt. A libanoni hivatalos hírügynökség szerint a bejrúti kormány számára szerdán telt be a pohár, amikor az Izrael által támogatott Dél-libanoni Hadsereg Nadzsil Szalem falu ellen hajtott végre támadást, melynek során meggyilkoltak egy tízéves kislányt, négy személyt foglyul ejtettek és többeket megsebesítettek. Ide vonatkozik az a hír is, amely szerint Mose Arensz izraeli védelmi miniszter azt mondta, kizárt, hogy országa rövidesen újabb libanoni foglyokat engedne szabadon. M aja Pliszeckaja, a világhírű szovjet balerina a moszkvai Nagyszínház volt szólistája és nem kevésbé híres férje, Rogyion Scsedrin zeneszerző a független Litván Köztársaság állampolgára lett - közölte a vilniusi rádió. Pliszeckaja Vilniusból származik, s a litván főváros közelében van egy háza is. A rádió jelezte, a neves házaspár rövidesen Litvániába települ át, mivel Pliszeckaja szeretné mielőbb maga mögött hagyni a „moszkvai zűrzavart". LENGYELORSZÁG PARLAMENTI PATTHELYZET