Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-20 / 272. szám, szerda

» ÚJ SZÓ' ötödikes volt Takács József, amikor negyvenötben bezárták az érsekújvári gimnáziumot. A vizsgát még letette, majd szülőfalujában, Vágfarkasdon élt. Negyvenhétben a családjukat áttelepítették Magyarországra. Békésben éltek. Takács József 1954-ben felment Budapestre. Gyárban dolgozott. 1955-ben behívták katonának, tartalékos kiképzésre. Leszerelése után nem ment vissza a gyárba. Elkezdett újságot írni - szabadúszóként. Cikkei az Esti Budapestben jelentek meg. Aztán jött ötvenhat. Takács József huszonhét évesen elhagyta Magyarországot. DRUKKOLOK MAGUKNAK BESZÉLGETÉS TAKÁCS JÓZSEFFEL, AZ AMERIKA HANGJA RÁDIÓ PROGRAMTANÁCSADÓJÁVAL 1991. NOVEMBER 20. TALÁN JANUÁRBAN A Rimaszombati Járási Ipari Vállalat lépne, ha... Az idei, sorrendben harmadik Ózdi Őszi Termékbemutató Vásáron Szlovákia gömöri tájegységének több termelőüzeme is képviseltette magát. A kapcsolatfelvételi szándékkal, termékeikkel első ízben résztvevő gömöriek nagy sikert arattak. Különösen a tornaijai Unicorn gépgyár termékei keltettek nagy érdeklődést, a nagyobb üzletet mégis a Rimaszombati Járási Ipari Vállalat képviselői kötötték, mert kiállított termékeik, a Rimatherm termékcsaládba tartozó szilárd tüzelésű kazánok, illetve a bútorgyáruk legújabb termékeit képviselő hálószobabútorok, ülőgarnitúrák és előszobafalak is szinte az utolsó darabig elkeltek. Az anyagi nyereséggel is járó kiruccanásnak mégsem örülhettek most úgy, mint korábban. Hogy miért? - Nagyon jólesett látni és tapasztalni az érdeklődést, hallani a dicsérő szavakat, a jobbnál jobb üzleti ajánlatokat, csakhát, mindez egy bizonytalansággal és kérdőjelekkel teli időszak kellős közepén ért minket - panaszolja Fejes Lajos a vállalat igazgatója. Magyarországon is lemérhettük, felmérhettük, milyen keresettek és kedvező árfekvésüek termékeink, és miközben a szegedi PROMPT-COOP Kft. üzletemberei további üzletkötésekről, a TARJÉNTRANSZ magáncég képviselője pedig előnyös együttműködésről akart velünk tárgyalni, mi csak a fejünket rázhattuk és türelmet kérhettünk tőlük. - Gondolom, a türelem a kisprivatizáció árhullámának levonulásához kell, habár ennek általában örülni szoktunk! - Lényegében igen, csakhát mi most nem örülünk. Új gazdánkkal, a városi hivatallal abban ezért megegyeztünk, hogy a lehetőségek szerint megmentjük azt, ami ennek a városnak már sok sikert, hírnevet és anyagi hasznot is hozott, aminek köszönhetően belföldön és külföldön is ismernek már. Rimatherm kazánjaink, a különböző típusú bányakocsik vagy akár bútoripari termékeink belföldön és külföldön is ismertek és elismertek már, ezért igyekeztünk az egyes gyártórészlegeket önálló egységekként besorolni a privatizációba. November és december hónapok minden bizonnyal határvonalat jelentenek majd vállalatunk történetében. Öt tételben kerülünk a privatizáció bonckése alá, és nem tudjuk, lesz-e érdeklődés, vagy ki veszi meg ezeket, ki lesz a gazdánk. Bár mi szeretnénk megtartani a folytonosságot, vagyis azt, hogy a termelés töretlenül folytatódjon, de ez úgy néz ki, egyszerűen lehetetlen lesz. Csak néhány példát említenék. Nem tudunk anyagot rendelni, ezért nem tudunk termelni sem és szerződéseket, megállapodásokat sem tudunk senkivel sem kötni. Egyelőre tarsolyunkban tartjuk a terveket, ötleteket, a termékfelújításra tett kezdeményezéseinket, az új bútortípusokat. Külföldről, főleg Spanyolországból napjainkban érdeklődnek is a bányakocsik iránt, és csak annyit tudunk mondani, ismételgetni, hogy „uraim, türelem, talán majd januárban tárgyalhatunk". Az igazgató - vagyis jómagam - csak arra vár, hogy végre valahogy eldőljön a dolog. Kényelmetlen helyzet ez nemcsak számomra, de a még meglévő dolgozók számára is. Történik mindez akkor, amikor a rájuk szabadult bizonytalanság közepette is kiegyensúlyozott a vállalat anyagi helyzete, akkor, amikor 420 dolgozójuk vár sorsának alakulására, akkor, amikor igyekeznek a bizonytalanság ellenére is minden dolgozni vágyónak munkát biztosítani. Ahhoz viszont nem kell különösebben előrelátó üzemgazdásznak lenni, hogy belássuk, így nem lehet nyersanyagot, alkatrészeket, gépeket, egyebet rendelni, sem megrendeléseket elfogadni, szerződéseket kötni - egyszóval nem lehet érdemben tárgyalni és cselekedni. Ezért van az, hogy a most Ózdon kivívott elismerés, az ott kapott kedvező üzleti ajánlatok ellenére sem felhőtlen az örömük. p ^ • El kellett mennie? - Igen. Ha nem megyek el vagy kivégeznek, vagy bebörtönöznek. • Mi volt a „bűne"? - A Magyar Függetlenségnél dolgoztam, Dudás lapjánál. A Dudáscsoporttal voltam együtt a harcok idején is, amikor a lapot tervezte. Sajnos, őt az első napokban kivégezték. Ideje, hogy róla is megtudjon valamit az utókor. Rég lehetővé kellett volna tenni, hogy a történészek kutathassanak a levéltárakban! De még Gosztonyi Péter sem kapott kutatási engedélyt ebben az ügyben. Felkereste Dudás feleségét, aki még él - hatezer forintos nyugdíjból. Érdekes lenne megtudni, hogyan ítélték el Dudást, hol vannak az iratok... • A múlttal való leszámolás nálunk is központi téma. A lusztrálásnak vannak ellenzői és támogatói. önnek mi a véleménye? - Magam sem tudnám megmondani, mi lenne az okosabb: kitárni-e mindent vagy hagyni az egészet. Ezek a társadalmak, a volt kommunista országok betegek. A legfontosabb, hogy morálisan talpra álljanak. Generációk nőttek fel úgy, hogy igazi moralitást - ha a család nem nyújtott - a társadalom nem adott. Sőt, arra tanítottak, hogy hazudnod kell, csalnod kell, ha életben akarsz maradni. Négy évtizeden keresztül folyt ez. De biztos vagyok benne, hogy sokban besározódtak anélkül, hogy szegények tudnának róla. Vagy ha tudnak is róla, nem bűnösök igazán. Szerintem azt a réteget, amely emberéletekért felelős, családokat és életeket tett tönkre, felelősségre kellene vonni. Nem kell felakasztani és nem kell börtönbe zárni, csak megmondani nekik, hogy tudunk a ténykedésükről, és megvonni a kiváltságaikat. • Negyvenötben ment el Érsekújvárból. Mikor jött újra Csehszlovákiába? - Csak nyolcvankilencben. • Nem akart jönni? - Kétszer nem kaptam meg a vízumot. Hogy miért, nem indokolták meg. • Milyen érzés volt több mint négy évtized után visszajönni? - Két napig sokkban voltam. Nyolcvankilenc szeptemberében érkeztem Prágába - hivatalosan. Prága, ez a csodálatos város olyan volt, mint egy kihalt Gulag. Az emberek morózusak, a hangulat nyomott. Pozsonyban még jobban éreztem ezt a nyomást. Ráadásul az is rettenetesen bántott, hogy a város lerongyolódott, elhanyagolt, piszkos. Jártam a pozsonyi utcákat, és szándékosan nem kerestem fel a barátaimat, akiket kint megismertem. Nem akartam nekik ártani, mert szinte biztosra vettem, hogy figyelnek. Én még emlékeztem a Rákóczi-házra. Rendbe kellett volna hozni, nem pedig lebontani! Még akkor is, ha lebontani volt egyszerűbb! Helyette ezek a borzalmas muzsik kőkockák! Úgy néz ki a város, mintha koncentrációs tábor igazgatója tervezte volna. Ez a város nem embereknek készült! Ilyen kegyetlen és ostoba változtatás! Azt hitték, ez modern? Ezek a szörnyűséges épületek? Sajnálom azokat, akiknek ilyenekben kell élniük! • Milyen volt a régi Újvár? - Gyönyörű. Magyar-szlovák parasztváros volt. A kultúréletét az egyházi és állami iskolák adták, tele volt diákkal és viszonylag jómódú volt. • A szülőfaluját milyennek találta? - Vágfarkasd is sokat változott negyvenhét óta, ott is épültek csúnya házak, de nem annyi, mint Újvárban. A falu nem veszítette el karakterét. • Két év elteltével itt van, Érsekújváron. Milyen változást tapasztal? - Csinosabb a város, élénkebb, másabb a levegője. Persze, lehet, azért érzem így, mert szabadon jövök haza. Bennem is van egyfajta változás. • A politikai változást mennyire kíséri figyelemmel? - Hivatalból csinálom, mert közel húsz évig vezettem az Amerika Hangja rádió magyar osztályát. Nyolcvanhatban a rádió vezetősége gondolkodni kezdett azon - és én ennek előcsahosa voltam -, hogy figyelni kell a Kelet-Közép-Európában várható változásokra. Nyolcvannyolcban aztán megalakult ez a hivatal, figyeltük, milyen változások várhatók, miképpen közelítsük meg a hallgatókat, hogy ne veszítsük el őket, és ne legyünk sem unalmasak, sem nevetségesek. Amerikából nehéz megérezni, milyen igénye lehet a magyar, szlovák, cseh, lengyel, orosz hallgatóságnak. A szovjet birodalom külön devízió volt a rádión belül, és külön az európai. Ennek a két nagyobb egységnek vagyok a programtanácsadója. Nem szakadtam el attól, ami maguk körül történt, söt bizonyos tekintetben távolból jobb rálátásom volt, mint itt maguknak, akik szenvedő alanyai voltak a történéseknek. A politikai változásokkal tisztában voltam. Nagy tisztelője voltam és vagyok Havel elnöknek. Isten áldásának tartom; olyan, mint Masaryk volt a maga idején. Legalább akkora humanista és a világon mindenütt óriási presztízse van. • Nem mindenki rajong Václav H a veiért. - Hallottam. Pedig hálát kellene adni az Istennek, hogy adott egy Havelt. Az az ember tiszta, a múltjába nem lehet belekötni. A cseheknek és szlovákoknak, a maguk jövőjének is az ő személyéhez kell kötődnie. • Nem egészen így áll a dolog, vannak elszakadási kísérletek. - Ez ostoba öngyilkosság volna! Józan ésszel nem tudom felfogni. Ha az elszakadást követelök ránéznek a térképre, és tételezzük fel, hogy elkövetik azt az ostobaságot, elszakadnak a csehektől, akkor Szlovákiának mint önálló gazdasági egységnek nincs jövője. Ez csak akkor lehetséges, ha ez az ordító kisebbség rákényszeríti az akaratát a többségre, s akkor létrejön egy újfasiszta diktatórikus államrend. Olyan lesz, mint egy csúnya kelevény Közép-Európa testén. Mindenki utálni fogja és mindenki szabadulINTERJÚ ni akar majd tőle. Elborzadtam, amikor olvastam, hogy tízezrek ünnepelték Hlinka születésnapját, meg Tisót... Olyan ez, mintha a magyarok Szálasit kezdenék éltetni. Vagy a németek Hiltert. • Sajnos, vannak ilyen jelenségek. - Látom a váltást... egy réteg hirtelen felfedezte, hogy a sovinizmussal helyettesíthető az összes korábbi ideológia, mert erre a társadalom egy része harap. Mindig a társadalom lumpeneleme reagált a szélsőségekre. A fasiszták is közülük toborozták az embereiket, a kommunisták is. A soviniszták között is ők vannak. A józan, kiegyensúlyozott, viszonylag művelt, civilizált ember nem vesz részt a gyűlöletet keltő dolgokban. Se a szlovák, se a magyar. • Olykor pedig kiéleződnek az ellentétek. - Ez is esztelenség. Ennek a két népnek együtt kell élnie. Itt nincs más megoldás. Nem lehet hatszázezer magyart vagy ötmillió szlovákot kiismerni. Nem lehet megoldás, hogy acsarkodunk egymásra generációkon keresztül, mert valamikor ezt tették! A tizenkilencedik század második feléig ezeknek a népeknek semmi bajuk nem volt egymással. Négyszáz évig éltek a Habsburgok alatt a szlovének, horvátok, magyarok, románok, szászok, szlovákok, csehek - határok sem voltak. Amikor Bernolákék a szlovák kultúrát mentették, nem azzal a céllal tették, hogy elidegenítsék a magyarokat a szlovákoktól vagy fordítva. Nagyon tisztességesen megmentettek egy kultúrát, amit meg kellett menteni. Másrészt nekünk is el kell ismernünk, hogy borzalmas bűnök is történtek, de erről sem az apáink, sem mi nem tehetünk. Nekem semmi bajom sem a szlovákokkal, sem a magyarokkal, azzal van, aki embertársai ellen gyűlöletet kelt. A nyugati világ nem tudja megérteni azokat az ostobaságokat, amiket felhoznak, hogy ki kit nyomott el ötszáz évvel ezelőtt. Ez már számomra is felfoghatatlan, mert több időt éltem kint, mint itt. A törzsi vetélkedés számomra idegen. Azért töltött el hihetetlen örömmel, amikor a Széchenyi-emléktáblánál meghallottam a szlovák kórust, hogy hála Istennek, az én régi Újvárom megint mutatott valamit. • Hogyan került az Amerika Hangjához? - Viszonylag bonyolult oda bejutni, különösen akkoriban az volt, mivel a rádió a háború alatt alakult, és túl erős volt a biztonságcentrikusság. Pedig nem volt ott hadititok... Ám ha egy óriási kormány mammutbürokráciájához kerül a felvétel, az bizony elhúzódhat. Nekem szerencsém volt, amikor kikerültem, az első héttói kezdve dolgoztam a Szabad Európának és az Amerika Hangjának is. Aztán az amerikaiaktól ösztöndíjat kaptam, Oreganóba mentem egyetemre, az egyetemi éveim alatt mindvégig dolgoztam az Amerika Hangjának, s miután végeztem, oda kerültem. • Hogyan tudta megőrizni 6 a szép magyar beszédet olyan hosszú távollét után is? - Az egyik az, hogy ezért fizetnek. Nemcsak nekem kellett tisztán beszélnem, hanem az osztályomnak is. Tilos volt akcentussal beszélni. Holott én azzal érveltem, hogy ilyen rádiónál ez nem is olyan nagy vétek. A legjobb munkatársaim azok voltak, akik már ott születtek, de a család megőriztette velük a magyar nyelvhez, a magyar kultúrához való ragaszkodást. • Mennyit sugároz naponta az Amerika Hangja magyarul? - Két és fél órát. Van egy kora reggeli félórás adás és egy kétórás esti adás. Most tárgyalnak arról, hogy állomásokat vesznek középhullámon - mint a BBC. • Mi változott a rádió műsorában két év alatt? - Sajnos, nem elég sok. Mert nem vagyunk túlterhelve tehetségekkel. Egészen a legutóbbi időkig nemigen válogathattunk. Meg kellett alkudnunk, hogy ha nem is újságíró az illető, de jól tud magyarul, intelligens, majd beletanul. Volt, aki beletanult, volt, aki nem. Én hiszem, hogy ez nagyon komoly szakma, az igazi újságíráshoz tehetség kell. A nemzetközi rádióknál, főleg az amerikaiaknak ez volt a legnagyobb problémájuk. A Szabad Európába könnyebb volt bekerülni. Ha egy ígéretes történész megérkezett Bécsbe, a Szabad Európa azonnal foglalkoztatta. Ha nálam jelentkezett, várnia kellett vagy másfél évet, s a legtöbben nem tudnak annyit várni. Általában hihetetlenül nehéz volt az utánpótlás. • Csak volt? Most könnyebb lesz? - Könnyebb, mert megindulnak a cserék. Hosszú ideje javasolgatom, hogy a rádiót úgy kell élénkebbé tenni - mindegyik európai osztályt hogy egyharmados cserét szervezünk. A magyar osztályon van huszonöt ember, hetet ki lehet cserélni a Magyar Rádióval, kihozni a pozsonyi rádió magyar szerkesztőségéből is egyet-kettőt - s ugyanannyian jönnének tőlünk. Ugyanígy a cseh, lengyel stb. osztályokkal. Ha félévenként cserélnénk az embereinket, pár év alatt egész más rálátás alakulna ki - mindkét oldalon. • Tudósítói hálózattal dolgoznak? - Persze, rengeteg tudósítónk van. Most kezdünk rátérni az együttműködésnek arra a formájára, amelynek az alapjait én raktam le. A budapesti rádió és az Amerika Hangja nyolcvankilencben, még a változások előtt készítette az első közös élö műsort. • A rendszerváltás után felmerül, szükség van-e egyáltalán a Szabad Európa Rádióra - így az Amerika Hangjára is. - Szerintem akkor van rá szükség, ha a rádiók át tudnak alakulni interkulturális komunikátorokká. A Szabad Európára akkor van szükség, ha be tud illeszkedni abba az új média-képbe, amely ebben a térségben kialakult, tehát ha kiegészítésként működik. Nem kívülállóként, örökös kritikával; politikailag nem lehet olyan aktív, mint volt - sem a Szabad Európa, sem az Amerika Hangja. Az Amerika Hangjának egész furcsa lesz a szerepe, mert mint kormányrádió, sokkal kötöttebb, mint a többi. A BBC-nek például nem okvetlenül kell egyetértenie a mindenkori kormány politikájával. Nálunk ez még nincs így. A jövőben ezen kellene változtatni. Ha kötve leszünk, akkor az adások hallgatottsága hullámzó lesz. • Amerika mennyit tud rólunk? - Csehszlovákia külön szívügye az amerikai népnek. Ez volt a dédelgetett modell. Rettentő rosszul esik nekik, amit innen hallanak. Holott az amerikai sajtó ezekről eléggé tompítottan ír. Ha a magyarok mennének ki az utcára, csak ötvenen, Szálasit éltetni, a New York Times szalagcímben hozná, hogy a magyarok fasizálódnak. De Csehszlovákiának hatalmas presztízstartaléka van - amit ezzel a tülekedéssel, ordítozással el fognak veszíteni. Lehet, hogy nagy adag idealizmus van bennem, de remélem, hogy ez a maroknyi kisebbség előbb-utóbb rekedtre ordítja magát, aztán eltűnik. Ebben bízom. Drukkolok maguknak, hogy szebb és normálisabb legyen az életük. KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA Könözsi István felvétele