Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-15 / 268. szám, péntek

HAZAI KÖRKÉP VASÁRNAP: PÁRKÁNYBAN NÉPSZAVAZAS Szabad fordításban ez annyit jelent: „Az ellenség májába ékelődő erőd". A település fejlődése szempontjából ezzel egy igen jelentós korszak kezdődik - fokozatosan várossá fejlődik, vásártartási joggal és egyéb kiváltságokkal rendelkezik az egykor jelentéktelen helyiség - olvasom a város önkormányzatának hivatalos indoklását. - Figyelmeztető jel számunkra, - folytatja az alpolgármester -, hogy az SZNT 1990 Tt. 369-es számú törvénye - amelynek értelmében hirdetjük meg a népszavazást - tartalmazza „a fából vaskarikát is". Ha a lakosság a népszavazáson igent is mond, az eredményről egy járási, majd később belügyminisztériumi szakbizottság mond véleményt. A végső szót pedig a szlovák kormány mondja ki. A figyelmeztető példák - Gúta esete, bár ügyében sincs végső döntés - ellenére is - bízunk a demokráciában. - További ellenérvek az anyagi következményekre, a népszavazás kiadásaira hivatkoznak - folytatja Rákóczi István. - A népszavazás kiadásai minimálisak, csepp a tengerben. Egyszerűen nevetséges lenne, párhuzamba hozni azokat egy kórház építésével. Megtudom, hogy a népszavazást a 369-es számú törvénynek megfelelően készítették elő, kilenc választási körzetet, ugyanennyi (hét tagból álló) bizottságoi, illetve még egy központi választási bizottságot hoztak létre. Felkérték a városban működő pártokat, mozgalmakat, nevezzenek tagjaik közül a bizottságokba. Minden választási bizottságba - tekintet nélkül a lakosság nemzetiségi összetételének arányára - több szlovák nemzetiségű lakost is neveztek. Ezzel is a népszavazás pártatlanságát, nyíltságát, és ellenőrizhetőségét akarják elérni. A referendum vasárnap zajlik, reggel nyolc órától este nyolcig tart. Az éjszakai órákban - még aznap - összeszámolják a szavazatokat, és eredményt hirdetnek. A városatyáktól búcsút véve a gimnáziumba (egy igazgatóság alatt van mindkét nyelvű intézmény) igyekszem. Himmler György történelem szakos tanárral beszélgetek, aki egyben a Független Magyar Kezdeményezés városi szervezetének elnöke is. Történészhez hűen érvekért a múltba nyúlók. Adatok, időpontok tükrében aprólékosan felvázolja a város történetét, bizonyítja az eredeti név létjogosultságát. - Egy várost a legszentebbtől - saját nevétől - megfosztani nagyon megalázó. Adott a lehetőség feloldani ezt a megaláztatást. A történeti szempontok mellett a legjelentősebb érv éppen az, hogy a Parkan megnevezéshez fűződik Párkány várossá válása. így vonult be, nemcsak Magyarország, de Európa történelmébe is. Ez túlzások nélkül jogosít fel bennünket lokálpatriotizmusra, s indokolttá teszi a név visszaállítását. Az ellenérvek általában demagóg jellegűek, s nem állják meg helyüket. Például, az ijesztgetés, hogy a névváltozás termelésvisszaesést okoz, munkaerő-elbocsátásokhoz vezet, - egyértelműen félrevezető. Vozák Tiborral, az Együttélés Politikai Mozgalom párkányi szervezetének első emberével lakásán beszélgetek. - A névváltoztatás kapcsán a magyar mozgalmak és a Csemadok részéről nem vetődött fel a nacionalista megnyilvánulásoknak mégcsak a gondolata sem. - mondja Vozák Tibor, s megfontoltan, a nyugdíjas tanár bölcsességével fűzi tovább a szót. - Nemzetiségi villongásokra nem került sor. Tudatosítjuk, hogy bárhogy is dőljön el a népszavazás, itt továbbra is együtt kell élnünk és alkotnunk, együtt kell szorgoskodnunk a gazdasági problémák megoldásáért. Nagy vívmánynak tartom, hogy a város magyar politikai mozgalmai az ügy kapcsán, szorosabbra fűzték együttműködésüket. Bartusz Gyula képviselőt, a Zöldek Pártja javasolta a város képviselő testületébe. Elmondja, hogy,,a zöldek" a természet- és környezetvédelmen kívül, a hagyományok a kultúrértékek őrzését is szívügyüknek tekintik. Történelmi visszatekintéseiből kiderül: ő is alapos ismerője a név-visszaállítás kérdésének. Az „ellenzék" táborának - már többségükben felvetett - érveit elemzi, s utasítja vissza meggyőződéssel: „A cellulóz- és papírgyár például azzal érvel, hogy a névváltoztatás majd aláássa hírnevüket a világban. Azt persze nem meri bevallani, hogy ipari prostitúciót űz. Hogy az ötvenféle Nyugatra exportált termékeik egyikén sem szerepel a Csehszlovákia-Štúrovo felirat. Ha így eladták magukat - nem beszélhetnek hírnévrombolásról! A város képviselőtestülete mindent megtett az alapos tájékoztatás, a népszavazás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében. Elég lesz-e mindez, hogy a polgárokat arra szólítsa-buzdítsa, hogy akarjanak dönteni - szabadon, demokratikusan - városuk jövőbeli nevéről. Párkányiak - magyarok és szlovákok - országvilág nyilvánossága előtt vizsgázni fognak. Tanújelét adják-adhatják lokálpatriotizmusuknak, nemzeti öntudatuknak. Vasárnap eldől - milyen eredménnyel. MÁZSÁR LÁSZLÓ REFLEX HAVEL- RÓLUNK A vegyes lakosságú közép- és kelet-európai országok józanabb vezetői már felismerték, hogy a totalitarizmus összeomlása utáni új társadalmi helyzetben a kisebbségek problémájának rendezése legalább olyan életbevágóan fontos, mint a siralmas állapotban levő gazdaság talpraállitása. A jugoszláviai, a romániai és a szovjetunióbeli példa azt mutatta, hogy talán a legfontosabb. Ugyanis amíg nemzetiségi villongások, netán fegyveres harcok kötik le az érintettek figyelmét, addig gondolni sem lehet a gazdaság helyrehozására. Európa különböző országaiban egyre gyakrabban szerveznek a kisebbségi kérdés megoldásáról különböző szintű tanácskozásokat. Csak néhány napja fejeződött be a kereszténydemokrata pártok ilyen tárgykörű nemzetközi konferenciája, Pozsonyban pedig tegnapelőtt nyitották meg az Európai Kulturális Alapítvány és a Szlovák Kulturális Minisztérium égisze alatt szervezett kisebbségvédelmi szimpóziumot, amely fölött Václav Havel elnök vállalt védnökséget. ,,A saját nyelvű művelődéshez való jog". Úgy vélem, ez volt a köztársasági elnök megnyitó beszédének a kulcsmondata. Úgy tűnik, művészként és politikusként ráérzett a leglényegesebbre. Bennünket is ez foglalkoztat a nap minden órájában, hiszen, ha akarunk, ha nem, hallanunk és látnunk kell létünk és fennmaradásunk e meghatározó tényezőjét érő szóbeli, nyomtatott és az éterbe juttatott támadásokat. Nagyjából ugyanabban az időpontban mondotta el az elnök demokráciaféltő megnyitó beszédét a pozsonyi várban, amikor e helytől csak néhány száz méterre, a Szlovák Nemzeti Tanács ülésén egészen más fogantatású és a politikai kultúra egészen más tartományaiból származó követelések hangzottak el címünkre. Havel a kisebbségi közösségek természetes jogairól beszélt, a szlovák törvényhozásban egy magyar képviselő előterjesztésére reagáló nemzeti párti honatya pedig szintén „természetes jogokról" tartott szónoklatot. De micsoda különbség? Ő azt állította, hogy az államalkotó nemzetnek az a természetes joga, hogy Délen - az állam szilárdítása érdekében - visszaszorítsa nyelvünk használatát. A két megnyilvánulás között pontosan annyi a különbség, mint a demokrácia és a totalitarizmus között. Mint az emberség és az embertelenség között. Mint a sivatag törvényei és a kereszténység legnemesebben értelmezett törvényei között. A szélsőséges nemzeti orientációjú szlovák politikusok a szemünkre vetik, hogy a hazai magyar lakosság és az általunk megválasztott parlamenti képviselők demonstratívan Prágának, a „föderális szlovákoknak" drukkolnak, és ezzel akadályozzák a „nemzet legjobbjai" által megfogalmazott önállósulási törekvéseket. Mit gondoljon az ember az ilyen politikai szemrehányásról? Én csak azt tudom gondolni, hogy az ilyen típusú közéleti emberek nemcsak politikusnak rövidlátók és gyatrák, hanem még állatszelídítőnek is selejtesek lennének. Ugyanis a cirkuszi kutyaidomító is tudja, hogy ha fellépés előtt jól megrugdalja az ebeket, kútba esik a produkció. Legalább két olyan párt ül manapság a parlamentben, amelyek képviselői egyszuszra képesek kimondani a televízió kamerái előtt a „bez výnimky" kokárdás varázsigéjét és a magyarok szlovák nemzeti törekvések iránti illojalitása miatti szemrehányást. így bizony mindent megteszünk azért, hogy kútba essék az olyan produkció, amelynek az önálló szlovák állam lenne a gyümölcse, amelyben hejszlovák nemzeti uramék lennének az idomítóink. Naponta és lépten nyomon kritizáljuk, hogy mennyire féloldalas ez a demokrácia, amely két nap híján két esztendő alatt létrejött. Olyan ez a föderális demokrácia, amilyen. De ebből még lehet tökéletesebb, több területre kiterjedő demokrácia. Abból azonban, amit Pánisék és Prokešék ígérnek, csak nemzeti demokrácia lehet. Vagy éppen szocialista demokrácia, amelynek lényegét volt szerencsénk megtapasztalhatni. Jobb helyeken az ilyen demokráciát egyszerűen diktatúrának nevezik TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapián tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 5881/91 Kovács János, 1909. XII. 10., Szécsénke (Alekszlm) 5898/91 Kiškováč Ján, 1913. VII. 4., Zsély, eltűnt a SZU-ban 5899/91 Komjáti Szilveszter, 1922. II. 21., meghalt, Komárom (Szevasztopol) 5900/91 Kovács Béla, 1921. I. 13., Gömörújfalu (Szovjetunió) 5928/91 Karvai József, 1919. VIII. 28., meghalt, Ipolyhidvég (Kijev) 5929/91 Kovács József, 1920. IV. 14., meghalt, Farkasd (Novoszakt) 5930/91 Köpöncei Ferenc,1912. IV. 23., Ipolyszakállas (Omszk) 5931/91 Kubica Ján, 1920. VII. 14., Komárom (Szovjetunió) 5971/91 Kasza József, 1921. X. 16., meghalt, Dunaszerdahely (Novoszibirszki 5335/91 Károlyi Radovan, 1920. XI. 12., Nyárasd (Minszk) 5336/91 Kelemen Lajos, 1927. III. 21., Panyidaróc (Szovjetunió) 5337/91 Kováčik Gabriel, 1918. XI. 12., Chrastince (Vinyica) 5342/91 Kónya Ferenc, 1910. I. 17., Párkány (Krasznaural) (Folytatjuk) SOKAN VAGYUNK NÉPRAJZOSOK 1991. NOVEMBER 15. TÁNCRAÍTÉLVE A SZŐTTES MA ESTI BEMUTATÓJA ELÉ Nem menünk a másvilágra... Miért is mennénk. Életképesek vagyunk. Amit mi tudunk, kevesen tudják e világban. Ettől (is) vagyunk mások, ettől vagyunk felismerhetők. Egy világot romjaiból sikerült újrateremtenünk. Szeretettel hoztunk utólag áldozatoknak tűnő teljesítményeket. Elmentünk Anna nénihez, mert ő még tudta. És tudták mindazok, akik nevét egy-egy sírfelirat őrzi csak, akiket nem hirdetnek plakátok, reklámok, szlogenek. Színpadra hoztuk, hogy e ,,romlott" nemzedék menedéket találjon valami szépben. És valami értelmesben. Nem menünk a másvilágra... Amit mi csinálunk, tartós, örök érték, olyan, mint a jó bor. Értéke nem romlik, nem ismeri az inflációt. Sőt csiszolódik érlelődik s ezáltal érlel. Érlelt minket is s érleli majd azokat, akik engedik hozzájuk jönni mozdulatainkat, gesztusainkat, hangunkat és néha a szavakat is. Világunkká vált egy megmentett világ, nem zártuk múzeumba, tanulmányokba, publikációkba. Éljük e világot, mert ilyenek vagyunk. Nincs mit tenni, öröm számunkra és áldozat egyszerre. Pálcát törtünk életünk felett, talár nélkül jelentettük be: táncra ítéltük magunkat. S az ítélet végrehajtása nem túr halasztást. Nem menünk a másvilágra ...És nem küldünk senkit. Csak várunk. Persze, nem a másvilágon, -ászTRAGÉDIA FIGYELMEZTETŐ ELŐJELEKKEL Valóban, ok a nyugtalanságra. A Nyitrai járásban nem éppen hosszú időn belül a harmadik gázrobbanás történt. Ezúttal a múlt hét keddjén reggel hét órakor, Jozef Laktiša házában, Kistapolcsánban. Haláleset nem történt, de a háziasszonyt, aki egyedül tartózkodott az emeletes családi házban, súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az anyagi kár, mintegy másfél millió korona. A gázművek gyorsan elvégezte a vizsgálatokat, amelyeknek két alapvető tanulsága van. Az első az, hogy bár jól fel van szerelve a gázművek mérőműszerekkel, mégsem tökéletesen. A gázszivárgást ugyanis hétfőn este, kilenc óra tájban jelezték a körzeti szerelőnek (nem a károsult, hanem az utca másik oldalán lévő házból; ezen az oldalon van a gázvezeték). A szerelő ki is szállt a helyszínre, figyelmeztette a lakókat, hogy szellőztessenek, és mérni is akarta a gáz koncentrációját a levegőben, csak éppen esett az eső. Esőben pedig ezek a műszerek használhatatlanok. A szerelő a szemben lévő házba is bekopogott, sőt dörömbölt, de senki sem nyitott ajtót. (A szerencsétlenül járt asszony egyedül tartózkodott otthon, mert férje szolgálati úton volt.) A szerelő a továbbiakban az ügyet jelentette a központnál. Úgy terveztek, hogy reggel felnyitják az utat, megvizsgálják a vezetéket. Reggel azonban a gáz mennyisége a levegőben elérte a robbanás határát, és eppen abban a házban robbant fel, amelynek lakóját nem tudta figyelmeztetni. A következő tanulság már sokkal konkrétabb. A szivárgást az okozta, hogy a műanyag gázcsövet egy nagy darab éles kőre fektették, amely a forgalom következtében megnövekvő talajnyomás hatására, kilyukasztotta a vezetéket. A gázcsövet tehát nem szakszerűen előkészített alapra helyezték. Ebben azonban a gázművek nem érzi magát hibásnak, mert a gázvezeték tíz évvel ezelőtt, „Z" akcióban készült, vízügyi szerelővállalat kivitelezésében, s ők már csak a kész {betakart) vezetéket vették át, a nyomáspróbák elvégzése után. Csak most ijed meg az ember, vajon mennyi ilyen, amatőr módon lefektetett gáz-, vízés villanyvezeték van az országban! Ez az eset figyelmeztetés a jövőre nézve. Ilyen fontos, és veszélyessége miatt szakértelmet igénylő munkával foglalkozzon szakvállalat - a gázművek. A másik figyelmeztetés is egyértelmű. Ha gázszagot érez, ne becsülje le a veszélyt, mindenkit azonnal mozgósítson, mert reggelre már késő lehet! (szénási) November 15-e dohányfüstmentes nap. Legalább is az Egészségügyi Világszervezet az esztendőnek ezt a napját hirdette meg ilyennek. Nem arról van szó, hogy ma nem gyújtanak rá, akik dohányoznak. Ám a füstmentes világnap mégis csak jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk a dohányzás tudományosan bebizonyított károsságán. Hogy érdemes-e egészségünk rovására hódolni a cigarettázás és a pipázás szenvedélyének. Azon is érdemes töprengenünk, ha tisztában vagyunk a szenvedély önmérgezó hatásával, mi kellene ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle. Mindenekelőtt egy szép elhatározás és megfelelő akaraterő. Saját gyöngeségünk leküzdése A fejlett országokban, különösen az Amerikai Egyesült Államokban az utóbbi két évtizedben jelentős eredményeket értek el a dohányzás elleni küzdelemben. Például a műveltebb nők között ott már alig akad, aki cigarettázna. Ugyanakkor Európa keleti részében megdöbbentőek a statisztikai adatok. Egy nemrég közzé tett felmérés szerint Magyarországon Harmadik napja folyik Častában a második nemzetközi tudományos tanácskozás a közép- és kelet-Európában élő kisebbségekről. Méry Margit, a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének munkatársa ma tart előadást. • Mi a témája az előadásodnak? -Az itt élő magyarság etnokulturális fejlődése a második világháború után. Lényegében nem is kifejezetten néprajzi téma ez, inkább az itt élő magyarság sorsának alakulását taglalja a társasalmipolitikai helyzetből következően. • Van valami új, ami a meglepetés erejével hathat? -Ami részemről új, s ami még nem a nők 43 száza'^k^ hódol a káros szenvedélynek, míg a férfiaknak csupán a 37 százaléka. Pedig a gyengébb nem számára a dohányzás hatása még károsabb, mint a férfiakéra. Káros és kellemetlen a füst belélegzése azoknak is, akik maguk nem dohányoznak, de környezetükben vannak, akik rabjai e szenvedélynek. A füstölésről való leszokás tehát belátás kérdése is. Azokban az országokban, ahol sikerült csökkenteni a nikotinélvezők számát, ott az egészségügyi felvilágosításon kívül többek közt a nem dohányosok jogainak érvényesítésében is nagyot léptek előre. Magyarán, szigorúbban veszik hol nem szabad rágyújtani. Sokan talán épp a mai napon fogadják meg, hogy többé nem vesznek cigarettát a szájukba. Egy részük nyilván meg is tartja fogadását. Akinek ez sikerül, a legközelebbi füstmentes világnapot akár ünnepnek is tekintheti. Egy kicsit az év többi napját, további életét is szebbé teheti mai nemes elhatározása, hiszen ezután élete is kicsit más lesz. F. T. hangzott el, mert mindenki megkerülte, az a negyvenöttől negyvennyolcig terjedő időszak elemzése, a magyarság jogfosztottságának évei, beleértve a deportálást és a „reszlovakizációt". Ezt a témát itt még nemigen érintették. Irodalma külföldön ismertebb, mint hálunk. • Mit jelentett a kitelepítés a hagyományápolás szempontjából, s mit a kulturális fejlődésben? - Óriási törést. Az azonosságtudat megléte, a hagyományok ápolása mindig biztonságos szociális helyzetet követel. A magyarság megfélemlítése ezt nyilvánvalóan csökkentette. A megaláztatást nem lehet jóvátenni. Az itt élő magyarságot ért veszteség nem is annyira a létszámcsökkenés miatt fájó, mint inkább azért, mert innen a szociálisan erős réteget, a nagygazdákat telepítették ki, akik a hagyományokat ápolták. • Mikor következett be a fellendülés? - Negyvennyolc után, amikor megnyíltak a magyar iskolák, amikor megalakult a Csemadok. Egyáltalán a szellemi élet fellendülése indította el a magyar népi kultúra ápolásának folyamatát. 0 S ez a folyamat azóta is felfelé ível? - Igen. Mert a magyarságtudat nem veszett ki teljesen az emberekből, annak ellenére, hogy megcsappant a számunk. Az erős tömbben élő magyarság tudja, hová tartozik, és ápolja a magyarságát. Azt hiszem, itt a Csemadoknak és a Csemadok-rendezvényeknek van óriási jelentőségük. Főleg a folklórhagyományok ápolása az, ami az azonosságtudatunkat fejleszti, amt a kultúránk színvonalát emeli. • Milyen erős nálunk a hagyománymentés? - Az akadémián ugyan egyedül vagyok, de az Akadémia nem is tudja felvállalni és elvégezni az egész hagyománymentést. A csehszlovákiai magyar néprajzosok néprajzi társaságban tömörülnek. De szélesebb körű összefogásra van szükség, hiszen sokan vagyunk néprajzosok. (kopasz) DOHÁNYFÜST NÉLKÜL