Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-15 / 268. szám, péntek

RIPORT -INTERJÚ mÚJSZÓm NYUGDÍJASPARADICSOM SZABADIDŐKÖZPONT DUNASZERDAHELYEN 1991. NOVEMBER 15. A Dunaszerdahelyi Komenský ut­cában nemrégen ünneplőbe öltözött idős emberek gyülekeztek, hogy részt vegyenek a nyugdíjasok sza­badidőközpontjának átadásán. Mint­egy százötvenen jöttek el. A jó han­gulatra jellemző, hogy az uzsonna elfogyasztása után vidám dalolásba kezdtek. Erre jó okuk volt, hiszen a naponta 9-tól 18 óráig nyitva tartó új létesítmény október elejétől a szolgáltatások egész sorával várja a város nyugdíjasait. Például 15 ko­ronáért ebédelhetnek, vagy hazavi­hetik a kosztot, az egészségügyi iskola növendékeivel - akik ezt a szolgáltatást gyakorlatként végzik - megmérethetik vérnyomásukat. Van itt ügyeletes egészségügyi nő­vér, sőt hetente kétszer orvos is. Rendszeresen lesz rehabilitációs torna és gyógymasszázs. Nem hi­ányzik a fodrász és pedikűrös sem. Igen hasznos szolgáltatás az ágyne­műmosás, természetesen kedvez­ményes áron. A társalgóban újságo­kat, könyveket lehet olvasni, továb­bá rádiózni, tévézni, magnót hallgat­ni. Hétvégeken aranylakodalmak, születésnapok is tarthatók a nyugdí­jasok „birodalmában". Bartalos Magdolna, a szabadi­dőközpont vezetője huszonöt éven át annak a bölcsödének volt a veze­tője, melyet a gyerekek számának csökkenése miatt megszüntettek, s most a nyugdíjasok igényeihez módosítottak. - Azt hittem, meghasad a szívem, hogy megszűnik az, amit én építet­tem. Ma már tudom, hogy az idős emberek szolgálása ugyanolyan erőt ad, mint a hároméves gyere­kekről való gondoskodás. Munkatár­saim is a bölcsődében dolgoztak - tizenhatból heten maradtunk. Azt szeretnénk, ha a szabadidőközpont az idejárók második otthonává vál­na. Ez egyben idősek napközi ottho­na: azokról is gondoskodunk, akik nem maradhatnak egyedül otthon, például azért, mert nincs aki beadja nekik az orvosságot. Az épületben levő nyugdíjasklub vezetője Rácz Emma, aki korábban a Keleti lakótelepi nyugdíjasklubot vezette. Ezután itt kamatoztatja otta­ni tapasztalatait. - A klub munkatervét az emberek érdeklődése szerint állítom össze. Itt is rendezünk majd teadélutánokat, vetélkedőket. Lesz kézimunka-kiállí­tás, író-olvasó találkozó, sok orvosi előadás és jogi tanácsadás. Baráti kapcsolatokat ápolunk a losonci nyugdíjasok egyik klubjával, s ilyen Jól érzik magukat a vendégek kapcsolatot akarunk létrehozni egy győri nyugdíjasklubbal is. A már meglevő és a szabadidő­központban most beinduló nyugdí­jasklubon kívül egy újabb is épül a városban. Ezt jövőre adják át. Szükség lesz arra is, hiszen a 24 000 lakosú Dunaszerdahelyen 2000 nyugdíjas él. A Keleti lakótele­pen levő nyugdíjasklub három helyi­sége már kevésnek bizonyult. Bár rendszeresen 30-40-en látogatták, sokaknak távol esett lakásuktól. Ollós Árpád polgármester és Ja­rábik Gabriella hivatalvezető-he­lyettes hangsúlyozta, fontos, hogy a város az egyre nehezebb helyzet­be kerülő idősekről gondoskodjék. Ebben a munkában nagy segítséget nyújtanak a Vöröskereszt tagjai. - Ezt a létesítményt az idős embe­rek iránti tisztelet hónapjában adták át, de mi szüntelenül törődünk velük - mondta Berényi Valéria, a Vörös­kereszt járási bizottsága titkárságá­nak vezetője. - Például kiránduláso­kat szervezünk, karácsony előtt cso­magot küldünk nekik. Az idén erre külföldről súlyra vásárolt ruhát sze­retnénk behozni. Június 23-án, a vi­rágok napja alkalmából egy szál vi­rággal köszöntjük a nyugdíjasokat. - Itt, a szabadidőközpontban dia­betikusok számára üzletet nyitunk - tájékoztatott Mašan Mária, a Vö­röskereszt járási főnővére. Az üzlet­ben - olcsó árut is szeretnénk árusí­tani. Például nagykereskedelmi áron ömlesztett cukrot, melyet magunk zacskóznánk. Ha a szövetkezetben hozzájutunk olcsó zöldséghez és gyümölcshöz, azt is árusítunk majd. A Vöröskereszt járművével idős be­tegeknek házhoz szállítjuk az ebédet. Míg beszélgettünk, az étterem­ben és a társalgóban a vendégek vidáman szórakoztak. Sándor Mária elmondta, hogy annakelőtte rendszeresen eljárt a Keleti lakótelepi klubba. -Záróráig beszélgettünk, dalol­gattunk. - Nemrég ünnepeltük a kerek év­fordulósokat - kapcsolódott be a tár­saságba Bazsó Margit. A hetvenhét éves Petes Lajos bácsi a szájharmonikáját is magá­val hozta (Fogas Ferenc felvételei) ^ - Az idős embernek nagy szüksé­ge van a törődésre - vélekedett Németh Erzsébet, aki eddig nem járt szórakozni, mert nyugdíjasként dolgozott. Magyarics Erzsébet egyedül él. Eddig szintén nem járt a klubba, de mivel meghívták, eljött, s a szabadi­dőközpontban rendszeres vendég lesz, mert közel ven a lakásához. A nótázókat a hetvenhét éves Petes Lajos szájharmonikán kí­sérte. - A hosszú élet titka a vidámság - mondja jókedvűen. Szinte áradt belőle a szó. - Szeretem a vidámsá­got, pedig nem volt könnyű az éle­tem. ötvenkét éve vagyok a felesé­gemmel, de soha még egy rossz szót sem mondtunk egymásnak. Hat gyerekünk és tíz unokánk van. Negyvenhat decemberében három gyerekkel marhavagonban elvittek bennünket Csehországba. Rózsi és Bandi ott született. Világéletemben munkás voltam, a feleségem nem dolgozott, de azért családi házat építettünk. Gyerekeink Szerdahe­lyen élnek. Ha összejön a család, az egyik fiammal együtt harmoniká­zunk. Az ,,elsö nap" után sokan fájó szívvel távoztak az új szabadidőköz­pontból. De azért szomorkodnia senkinek sem kell, hiszen a megnyi­tó után mindenkit szívesen látnak. FÜLÖP IMRE SELMECBÁNYÁI HANGULATKOCKÁK Az ébredező város határában a vámszedő - mert Selmecbányán újabban ilyen is van - unottan szem­léli a hegyről lejtő, kanyargós utat. Tíz koronáért engedné tovább az idegent, ám dolga egyelőre nemigen akad. A néma várost a harangozó éb­reszti ... a macskaköves görbe utcák kuszaságát a régmúlt századok sze­le már megtépázta... a roskadozó házak ablakaiból kukucskáló öregek kíváncsi tekintete kíséri az ünneplő­be öltözött emberek csoportját: ke­zükben imakönyv, arcuk még a szertartás áhítatát tükrözi. Evan­gélikusok? Katolikusok? Évszáza­dok óta élnek itt egymás mellett, olykor békében, olykor haragban. A találékony régiségkereskedő ma is kinyitotta süllyedt padlójú do­hos kis boltját, melynek tárgyai, szinte kellékei a - várost képező - természetes kulisszának. A betérő itt egy vitrinben találja a módos kis­polgárok giccses porcelánjait, a ve­rítékáztatta bányászsisakot és a pa­tinás harci eszközt. A sarokban megsárgult, poros könyvkupacok. Többségük magyar, de van köztük német és szlovák is. A város hajdani háromnyelvűségét tanúsítják, akár­csak a közeli díszes épület homlok­zatán már alig kivehető cirádás feli­rat: Étterem, Restaurant, Jedáleň... fölötte otromba neonbetűkkel: Pot­raviny. Az egykor fényes szálló üvegnélküli ablakain ki-be sétál a novemberi szél, szobáit már vere­bek lakják. A főtéren roskadozó freskóval dí­szített, reneszánszkori polgárház előtt önfeledten játszadozik egy bo­gárszemű gyerek, a házból kiszűrő­dő hangos perpatvar sem zavarja. Nem „méltó régi nagy híréhez; Mit reá kentek a századok". Taga­dásként jutnak eszembe Petőfi e so­rai a líceum előtt, melynek padjait költőnk is évekig koptatta. Emlékét márványtábla őrzi, akárcsak Andrej Sládkovičét, a szlovák költőét. A köl­tők tisztelőinek nemigen támad ked­vük virágot elhelyezni emléktáblá­jukhoz. A vasárnapi idillt fiatal turisták zajos csoportja zavarja meg. Ma­gyarországiak. Az „elmúlt idő nyo­mában" járnak. A lassú pusztulás­ban is ingergazdag város töményen adagolja látványosságait. A presz­szóból kiszűrődik a halk zene. Pizza, goffri, hot dog a kínálat... étlapra itt nincs szükség, nem úgy, mint a sar­kon túli maszek étteremben, ahol a fantázianevű ételeket háromnyel­vű étlapon kínálják. Bizony szlová­kul, németül és angolul. Keresve is nehezen találnánk európaibb várost. A föld mélyén rejlő ezüst- és aranykincséről legendákat szőttek. Szellemiségét csodálat övezte messze földön. A Szent Ist­ván uralkodása idején városi jelleget öltő települést már i. sz. előtt lakták. Népek tucatjai keveredtek, váltották itt egymást a történelem viharában. Feldúlták a tatárok, birtokolták a hu­sziták, a labancok, a kurucok. Térí­tettek protestánsok és jezsuiták, pa­poltak latinul, németül, magyarul, szlovákul... Fegyverek és járványok tizedelték a lakosságot. A nehezen megközelíthető, he­gyekre épült város, a 18. században Magyarország harmadik legna­gyobb városa volt! (Pozsony és Debrecen után). A feljegyzésekből megtudhatjuk: „1478 május havában Mátyás király feleségével Beatrix királynéval Sel­mecbányát is meglátogatta... végig­járta a város tereit (a ringeket) és utcáit" - és Mátyás király sok kifo­gásolni valót talált: Többek között azt, hogy a ringekhez sehogy sem illenek azok a „kramecz" fabódék, amelyek a király esztétikai érzését nem kis mértékben sértették. A felvilágosult jó ízlésű király találták a módját a nagyszerű múlt és a silány jelen összevetésének. Néhány lépésre a múzeumtól új utcanévtábla van: Péch Antal, a ki­váló erdészprofesszor nevét viseli, akinek síremléke - a selmeci teme­tőben - megragadó: a sírból hatal­mas, egészséges fenyő nő. A szem ­lélőnek óhatatlanul az élet megújulni tudását juttatja eszébe. Az értékmentés jelei felfedezhe­tők a selmeci Kálvárián is, melynek megragadó látványát Csontváry is megörökítette. a mai állapotok láttán, nemhogy ki­váltságokat nem adna, de - attól tartok - a meglévőket is megvonná a várostól. „Mentsük meg a szlovák Velen­cét!" - hirdetik ma az elszántságot, tettrekészséget sugalló plakátok. A jóindulatú, nacionalizmustól men­tes szándék az egyetemes értékek megmentésére irányul. Ezt bizonyítja a Bányászati Múze­um képkiállítása, amely hamisítatlan képet fest - több mint ezer képesla­pon és metszeten - a fénykorát élő Selmecről. A kiállításrendezők mea­(ČSTK-felvétel) A nemrég felújított polgárházak eredeti szépségüket őrzik, rendelte­tésük nemes célt szolgál. S habár a város „kincsesládájá­ban" a „selmeci ezüst"-ből nem sok akadt, Selmecbánya polgárai abban a reményben nyújtják kezüket Pal­iasz Athénénak, a városvédő isten­nőnek, hogy rövidesen a város mél­tóvá válik a nemrégen Magyaror­szág javasolta terv megvalósításá­hoz, mely szerint itt alapítanák meg a Közép-európai Diplomataképző Főiskolát, ami visszaadná régi rang­ját és felelevenednének az itteni diákélet hagyományai. PAPP ÉVA Terjeszkedik az orosz maffia KÖZÖSEN A BŰNÖZÉS ELLEN VILLÁMINTERJÚ POZSONY ÚJ RENDŐRPARANCSNOKÁVAL Néhány nappal ezelőtt (november 5., 6. és 7-én) az osztrák belügymi­nisztérium kezdeményezésére Bécsben találkozott a három szom­szédos ország, Csehszlovákia, Ma­gyarország és Ausztria fővárosainak négy rendőrparancsnoka. Az össze­jövetel célja: tapasztalatcsere, illetve egy közös stratégiai terv kidolgozá­sa a gyorsan terjedő szervezett bű­nözés ellen. A konferencián ott volt dr. Bohumil Jad'uda őrnagy is, Po­zsony csak néhány napja kinevezett rendörparancsnoka. Megkértük, ér­tékelje röviden a bécsi tárgyalá­sokat. - Ezzel a háromnapos találkozó­val - mely egymás, és egyúttal a kölcsönös problémák jobb megér­tését is szolgálta - egy rendszeres együttműködés kezdődött. Gondja­ink közösek, ráadásul a szervezett bűnözés nem ismer határokat, így együttes erővel próbálunk gátat vet­ni gyors terjedésének. A bécsi összejövetelen a járókelők, a tö­megközlekedési eszközöket igény­be vevők, és a turisták kárára elkö­vetett bűnesetekről volt elsősorban szó. Az utcákon elszaporodtak a fé­nyes nappal elkövetett rablótámadá­sok, sőt - amint megtudtam - Bécs­ben már a villamosokon is előfordul­tak brutális fosztogatások. Szeren­csére nálunk - legalábbis eddig - a közlekedési eszközökön csak zsebtolvajok garázdálkodnak. Vi­szont egymást érik a gépkocsifeltö­rések, lopások, az autók külföldre való csempészése stb. Tennivalónk tehát akad bőven. Mikor és hol találkoznak ismét a három főváros rendőrparancs­nokai? - December 9 és 12 között a ma­gyar fővárosban. Budapest rend­örparancsnoka elsősorban az orosz maffia garázdálkodásáról akar be­számolni. Az említett csoport tagjai­nak rengeteg a pénzük, és semmitől sem rettennek vissza. Már az oszt­rák fővárosban is megjelentek, s Prágában a Vencel téren is ottho­nosan mozognak. Csak idő kérdése, mikor „fedezik fel" Pozsonyt. On csak néhány napja tölti be a nem éppen irigylésre méltó posztot. Milyen elképzelésekkel látott munkához? - Egyelőre ismerkedem az embe­rekkel, és a rám váró feladatokkal. Elődöm jó munkát végzett és nekem is ez a szándékom. Eltökéltem, megpróbálom konszolidálni a rendő­rök és polgárok viszonyát. A kölcsö­nös jó együttműködés mindannyiunk hasznára válik. Sok gond van példá­ul a tanúvallomásokkal. Nem egy esetben a bűntényhez közel levők a kihallgatáskor csökönyösen azt ál 1 lítják, hogy ők nem láttak, nem hal­lottak semmit. Ennek a hátterében az van, hogy nem akarnak a bírósá­gon tanúskodni s nem egyszer fél­nek a megtorlástól. Egy friss példa: a Kijev szálló előtt meglőttek és súlyosan megsebesítettek egy nőt, de a hotel mellett parkoló taxisok egyike sem tudott, akart tudni sem­miről. Ezen a gondolkodásmódon akarunk változtatni. Sikerült már valamit megtudni­uk az éhségsztrájkoló Martin Líč­ka lányának támadóiról, akik állí­tólag sátánisták voltak? S mi a személyes véleménye erről a csoportosulásról. - A kislány bántalmazásának részleteit nem ismerem, tehát felvi­lágosítást sem adhatok. A skinhe­dekről és a pánkokról elég iók az ismereteim, a sátánistákról viszont nálunk egyelőre még elég keveset tudunk. (ordódy)

Next

/
Thumbnails
Contents