Új Szó, 1991. október (44. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-31 / 255. szám, csütörtök
1991. OKTÓBER 31. ÚJ SZÓ, HAZAI KÖRKÉP DEMAGÓG PÁRHUZAMOK A hétfői tüntetés rendbontói magatartásának megítélése mindinkább az egyes pártok közötti vitába torkoll. Ladislav Pittner, akit a KDM jelölt belügyminiszternek, úgy vélekedik, hogy a rendbontók közül csak az a fiatalkorú követte el a garázdaság bűntettét (mégpedig tojásdobálással), akit a rendőrség letartóztatott. Sajnálatos, hogy egyes szemtanúk még a fiatalkorú srác őrizetbevétele után is láttak tojásokat repülni az emelvény felé. Igaz, talán csak a szemük káprázott. A fiatalkorú tojásdobáló, és Pittner belügyminiszter mellett azonban kiállt Peter Weiss, a Demokratikus Baloldal elnöke is. Nézete szerint nem lenne tisztességes, ha Pittner minisztert felelősségre vonnák, amiért nem gondoskodott a nagygyűlésen történt rendbontás megakadályozásáról, de ugyanakkor a kommunista rezsim „fejetlen utánzásának" nevezte a fiatalkorú tojásdobáló őrizetbe vételét, miközben egy évekkel ezelőtti üggyel vont párhuzamot. A nyolcvanas években történt, hogy egy főiskolás a pozsonyi május elsejei felvonuláson tojással dobálta meg a tribünön álló főelvtársakat. Peter Weiss hasonlata a demagógia tipikus esete. Mert a május elsejei felvonulás - ki ne emlékezne rá - sokak számára kötelező volt. Az egyetemisták számára pedig különösen! A hétfői nagygyűlésre azonban az egyes politikai pártok és mozgalmak a saját támogatóikat hívták meg. Senki sem kényszerítette a nemzetieskedő pártok híveit, hogy részt vegyenek rajta. Az viszont, aki a nyolcvanas évek derekán tojással dobálta meg a dísztribünön álló Litvajová elvtársnőt, kényszerből vett részt a felvonuláson, s tudtommal e kényszer ellen is tiltakozott a tojáshajigálással. Ez ugye, azért más helyzet! A hétfői tojásdobálót ugyanis senki sem kényszerítette részvételre, sőt kifejezetten a meghívás ellenére érkezett a nagygyűlésre. Hasonló csúsztatás azonban a Peter Weiss által védett Pittner belügyminiszter nyilatkozata is, miszerint az egyetlen bűntett a tojásdobálás volt. A Büntető törvénykönyv 202. paragrafusa ugyanis a garázdaság bűntettének minősíti a nyilvánosság előtt vagy a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen elkövetett durva illetlenséget vagy garázdaságot, miközben minősített súlyosbító körülménynek számít, ha ezt az elkövető, szervezett csoport tagjaként követi el. Bárhogy vesszük is, hétfőn azért mégiscsak egy szervezett csoport akadályozta meg a nagygyűlés méltó lefolyását, s hogy durva illetlenség volt, bizonyítja a rendbontás visszhangja. Ám mielőtt a fent említett kérdésre választ kapnánk, olvasóinkat emlékeztetjük arra, hogy a rendőrség által könyörtelenül lehengerelt bősi tüntetéseken ilyen megnyilvánulások nem fordultak elő. Elképzelhető, hogy Pittner úr is úgy gondolkodik, hogy amit az államalkotó nemzet tagjának szabad, azt a kisebbségnek nem szabad? Mert az éhségsztrájkotokkal szemben kinyilvánított magatartása legalábbis egy ilyen gondolkodásmódra utal. Fekete Marian NEM OPTIMISTÁK, DE NEM IS BORÚLÁTÓK (Munkatársunktól) - A takarékossági világnap külsőségein és a letéti jegyek idején első ízben megvalósuló nyereménysorsoláson túl ez a nap egyben a mérlegvonás, a hangos értékelés és tervezgetés napját is jelenti. Emeritzy Detrich, a rimaszombati takarékpénztár igazgatóhelyettese arról tájékoztatott, hogy sem túlzott optimizmusra, sem lehangolt borúlátásra nincs okuk az első tíz hónap elteltével. Az év elején ugyan a lakossági betétállomány csökkent, és a munkanélküliek számának emelkedése is rányomta bélyegét a számlák alakulására; ennek ellenére nem lehet panasz, hisz jelenleg 1,6 miliárd korona van a lakossági folyószámlákon. Kedvező fordulatot jelentett a kamatlábak központi emelése, és természetesen a letéti jegyek kibocsátása is sokak érdeklődését felkeltette. Az előnyös kamatozású letéti jegyekből több mint 70 millió korona értékben vásároltak a járás lakosai. A vállalkozók számának emelkedése következtében az általunk nyitott folyószámlák száma is növekedett. Az év elejei állapothoz képest több mint 15 százalékos ez a növekedés; és talán nagyobb is lehetne, ha a bankok s a posta időközben szintén nem bővítették volna szolgáltatásaikat. Mivel azonban hamarosan a posta is bankot létesít, kénytelenek voltak megszüntetni a vidéki postahivatalokban elhelyezett ügynökségeket és helyettük fiók és kirendeltségek hálózatának a kiépítésén fáradoznak. (polgári). KEZDŐDIK A NAGY KUPONOS JÁTÉK AVAGY TELIK-E MAJD CILINDERRE ÉS SZIVARRA Tegnapi számunkban a fenti cím alatt arról szólt az írás, hogy holnap, november elsején megnyílnak a vagyonjegyes privatizációt lebonyolító rendszer regisztrációs helyiségei, és hogy az állampolgár - ha már rászánta magát és ezer koronáját a dologra - milyen módon regisztráltathatja megvásárolt vagyonjegykönyvét. Természetesen korántsem hiszem, hogy ezek után mindenki számára világos lett minden, hiszen előadódhatnak egyedi, nem jellemző körülmények is. Lapunk minden érdeklődőnek megpróbál választ adni a kuponos privatizációval kapcsolatos hozzánk eljuttatott kérdésére (ha levélben küldi, kérjük, írja rá:Privatizáció). Talán csak arra az egy kérdésre nem várhat választ tőlünk, hogy melyik vállalat részvényeit kell majd megrendelnie kuponjaiért, ahhoz, hogy meggazdagodjon. Hogy őszinte legyek, ha tudnám, sem árulnám el, hiszen ha túl sokan tudnák, esetleg nem is működne a dolog. Szerencsére ilyen gondok nem lidércesítik rövid éjszakai álmainkat. Választ tudunk adni arra, hogy miért, hogyan, mikor, de a hová és mennyit kérdésekre nem. De hogy megelőzzünk bizonyos várhatóan nagy számban érkező kérdéseket, megpróbálok néhányat előre eltalálni: • Külföldön élek, de csehszlovák állampolgárságomat is megtartottam. Részt vehetek a kuponos privatizációban? - Sajnos nem. A részvétel egyik feltétele a csehszlovák állampolgárság, a másik, hogy az illetőnek Csehszlovákiában legyen az állandó lakhelye és a harmadik, hogy a regisztrálás időpontjáig betöltse 18. életévét. • Ha valaki betegsége miatt, vagy mert például az elkövetkező két hónapban külföldön tartózkodik, S'-wiy nem tudja magát személyesen reg,.iztráltatni, kimarad a vagyonjegyes privatizációból? - Természetesen nem. Ha a fent említett három feltételnek eleget tesz, akkor a vagyonjegykönyv második lapja (II. regisztrációs kártya) hátsó oldalára meghatalmazást kell írnia annak a nevére, akit helyettesítésével megbíz. De vigyázat! Ezt a meghatalmazást az elöljáróságon vagy az anyakönyvi hivatalban hitelesíttetni kell, hogy a megbízó valóban létező személy és nem fiktív névre állította ki valaki nyerészkedés céljából. (Gyakorlati jótanács: ha a meghatalmazást töltjük ki, akkor az első és második regisztrációs kártya közé tegyünk egy kemény betétlapot, mert az első lap hátsó oldala másolópapírként működik és a meghatalmazást a lap első oldalára is rámásolná.) • Csak a regisztrációs helyiségben lehet regisztráltatni a vagyonjegykönyvet? - Lényegében igen. Ezekből 194 van Szlovákiában. Ha azonban valamelyik kis település lakói nevében a polgármester kéri, hogy ezt helyben tehessék meg, mert a legközelebbi regisztrációs helyiség esetleg 30-40 km-re van a falutól, vagy pedig valamelyik nagyvállalat vezetősége szeretné, ha a vállalat dolgozói munkahelyükön egyszerre és kényelmesen regisztráltathatnák vagyonjegykönyveiket, akkor kérvényezés után erre lehetőség van Egy mozgó regisztrációs munkahely kimehet a helyszínre. Erre azonban a falu lakóinak vagy a gyár dolgozóinak fel kell készülniük, tehát már előre be kell szerezniük a vagyonjegykönyveket és a bélyegeket. Ezeket ugyanis a regisztrációs helyiségekben, amelyek egyébként 10 órától 17 óráig tartanak nyitva, nem árusítják. • Holnap kezdődik a regisztrálás. Lehet még november elseje után is vagyonjegykönyvet és bélyeget venni? -Természetesen lehet. Ezt gyakorlatilag december végéig a regisztrálás befejezéséig kell árusítani, de előfordulhat, hogy a vége felé már valamelyik postahivatalban kifogy a készlet. Nyomtatni azonban nyomtattak belőlük eleget. • A legközelebbi regisztrációs helyiségbe mehetek csak? -Az ország bármelyik regisztrációs helyiségébe elmehet vagyonjegykönyvét regisztráltatni, ahol önnek a legkényelmesebb, de ezután, ha információra lesz szüksége az üggyel kapcsolatban, szintén ott kaphatja meg. Ha regisztrációs helyet szeretne változtatni, írásban kell kérvényeznie. • Ha véletlenül elveszne a már regisztrált vagyonjegykönyvem, kimaradnék a dologból? - Ezt a regisztráció helyén kellene bejelentenie és ezután 500 koronáért újat kaphatna. (folytatjuk) SZÉNÁSI GYÖRGY RENTIA Rt. NEM ÍGÉR GYORS MEGGAZDAGODÁST, DE... (Munkatársunktól) - November elsején hivatalosan is megkezdődik a sokak által megváltásként várt össznemzeti „szerencsejáték", a vagyonjegyes privatizáció. Hogy meggazdagodunk-e általa, vagy pedig maradunk továbbra is két kezünk munkájából élő egyszerű honpolgárok, még a csillagokban van. Egyelőre sokakat hidegen hagy a kérdés, mások viszont nagy reményeket fűznek az állami vagyon ilyen formában történő nevesítéséhez. A szakemberek szerint mindenesetre a kezdeti lelkesedésből származó, hirtelen meggazdagodásról szőtt rózsaszín álmokat sürgősen át kell ütemeznünk. Legalább 3, esetenként 5-6 év szükséges ahhoz, hogy részvényeinket piaci értékükön érdemes legyen eladni. A világon jelenleg egyedülálló privatizációs folyamat kezdetén az egyszerű polgár két lehetőség közül választhat: ismereteit felhasználva egyedül száll a ringbe, vagy pedig vagyonjegypontjait a különböző társaságok, bankok által létrehozott privatizációs alapok kezelésére bízza. Ezt a lehetőséget kínálta fel tegnapi sajtóértekezletén a Rentia részvénytársaság, amely több mint 1 milliós alaptőkével száll be a „játékba". A pénzügyi és gazdasági szakértőkből álló társaság beruházási filozófiája a minimális kockázat - ésszerű nyereség elvén alapul. Szándékuk szerint legfeljebb 10-20 vállalat részvényeit szeretnék felvásárolni a rájuk bízott vagyonjegypontok révén. Ez ugyanis még lehetőséget ad számukra, hogy az adott vállalatok gazdasági stratégiáját az általuk megfelelőnek vélt irányba tudják befolyásolni. A társaság képviselője nem ígért gyors meggazdagodást, inkább egy biztos lehetőséget ahhoz, hogy befektetett pénzünk bizonyos idő után szolid nyereséget hozzon. —tszl— SZLOVÁKIAI ÁRU- ÉS NYERSANYAGTOZSDE ALAKUL (Munkatársunktól) - Árutermelők a megmondhatói, milyen értékesítési nehézségekkel küszködnek. A kereskedelmi tevékenység megkönnyítését célozzák az árutőzsdék, amelyeken a kereslet és a kínálat alapján eladó és vevő közvetlenül egymásra talál, üzletet köt. Néhány héten belül, de legkésőbb januártól ilyen kereskedelmi tevékenység fellegvárává lép elő a púchovi Barum Gumigyár üzemi klubjának épülete, ahol megkezdi tevékenysegét a Szlovákiai Áru- és Nyersanyagtőzsde. Tegnap Pozsonyban a szervező bizottság tagjai az előkészületi munkák részleteiről és célkitűzéseikről tájékoztatták az újságírókat. A gumigyár mellett egy örmény magánvállalat, egy hasonló jellegű tőzsde, valamint az USA érdekeltsegü SIBIR vállalat tartozik az alapítók közé. A vállalkozás hatmillió USD alaptőkével indul. A tíz-, illetve ötezer dollár névértékű részvényeket november 11 -e és 30-a között bocsátják áruba, amelyek iránt hazánktól nyugatra és keletre több külföldi vállalat is érdeklődik. A hazai részvényesek értékparpírjaikat koronáért is megvásárolhatják. Broker-cég megalapítására tízezer dollár névértékű részvény jogosít fel. Az alapszabályzat, akárcsak a brokertevékenység alapelvei, már elkészültek, az érdeklődők rendelkezésére állnak.-efREFLEX HAZAFIAS ÉHSÉGSZTRÁJK - TÉLISZALÁMIVAL ... Zvonimír Bezvýnimky, a hivatásos éhségsztrájkoló és hazafi akkor már második napja tartotta a frontot a szlovákok magyarok általi elnyomása ellen. Az emberbaráti intézmények jóvoltából szépen berendezkedett a padizánszobor mögött. Bánovcéról saját kezűleg fosztott lúdtollal bélelt paplant küldött egy honleány. És kispárnát is küldött, huzatát csinos fokosokkal hímezte körül. Stanislav Pánis, a Szövetségi Gyűlés képviselője ideológiai lélekmelegitöt küldött; külön futára pecsétes levelet adott át Zvonimírnek. „Kitartás! Óvakodj a Víťazoslav Móric féle liberálisoktól, akik csak mímelik, hogy önálló Szlovák Államot akarnak. A Szlovák Állam, az Én vagyok!" Peter Weiss személyesen jött el az éhségsztrájk színhelyére, hogy átadja a baloldali demokraták ajándékát. Nemzeti színű szalaggal átkötve Vasit Bil'ak összes Műveit nyújtotta át bőrkötésben, azzal a módosítással, hogy a vörös csillagot hármashalommal és kettős kereszttel átragasztották. Jött az ajándék megállás nélkül. Vladimír Mečiar VPN-tagsági igazolványának, illetve Komszomol-díszoklevelének hasonmáskiadását nyújtotta át, Jozef Markuš, a Matica slovenská elnöke pedig - bátorításul - lusztrációs igazolásával ajándékozta meg Bezvynimkyt, és bátorítóan, csak a reá jellemző mosollyal mindössze ennyit mondott:,, Olvasd el, testvér, én vállalom, hogy az voltam, ami. Ennek ellenére még mindig én vagyok a Matica elnöke. Dialektikusan kell a dolgokat értelmezni." Zvonimír Bezvýnimky így egész szépen berendezkedett. Jótett lelkek vitamintablettákat hoztak. Tudjuk, milyen a tabletta: kerek és lapos. Szép nagy csomag vitamintablettát tett be valaki a sátorba. Már második nap tartott az éhezés, amikor Zvonimír így szólt a szolgálatot teljesítő orvoshoz: „Látomásaim vannak." A doktor meglepődött és imigyen szólt: ,,A szakirodalom szerint a vízió és a hallucináció csak az éhezés későbbi stádiumában léphet fel. Úgy a tizenkettedik, tizennegyedik napon..." Végül azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Bement a klinikára, órákig forgatta a vonatkozó szakirodalmat, de utalást sehol sem talált arra, hogy az éhezés másnapján bárkinek is látomásai lettek volna. Mindazonáltal beírta tudományos naplójába:„Hazafias éhségsztrájkolás esetén előfordul, hogy már az éhezés másnapján víziói vannak a páciensnek..." Elhatározta, hogy tudományosan is feldolgozza a kérdést. Másnap faggatni kezdte Zvonimírt:,,Miben jutottak kifejezésre a látomásai?" Mire a válasz: „Abban, doktor úr, hogy a vitamintabletták, amelyeket ebben a dobozban kaptam, rendkívül nagyok. Átmérőjük 6-7 cm, vastagságuk 15-20 mm." A doktor fülelni kezdett. A legyengült éhezőt azonban nem szerette volna kérdéseivel kimeríteni. Tudományos naplójába csak ennyit írt be: „Méretérzékelési krízis." Távozásakor még utána szólt Zvonimír: ,, Doktor úr, az istenért küldjön vizet, mert rettenetesen szomjas lettem a tablettáktól..." Másnap éppen tablettaszedés közben lépett be a sátorba. Már csak két tabletta volt a tábori asztalon. A félhomályban csak a körvonalaikat tudta kivenni. A színük barna volt, a méretük pedig valóban megfelelt annak, amit a fiatalember előző nap mondott. Kerek volt mindkettő, és lapos. A doktor óvatosan kezébe vette az egyiket, majd mintha békát markolt volna, váratlanul, megsemmisülten ledobta. „Szégyellje magát! Szlovák létére magyar szalámival éhségsztrájkol! Én kizárólag Nitran szalámit fogyasztok. Elvégre engem sem a gólya költött... Legyen az emberben tartás." Sarkon fordult és úgy otthagyta Zvonimir Bezvýnimkyt, mint szent Pál az oláhokat. Megállt az ércpartizán előtt, táskájából kivette az orvosi naplót, kitépte belőle az éhező kezelése közben írott tudományos feljegyzéseket, összegyűrte, megtaposta. ,,No- mondta - ebből se lesz Nobel-díj." Éppen akkor érkeztem az éhségsztrájk színhelyére. Zvonimír Bezvýnimky nem fogadott. A sátoron behúzta a cipzárát. Egy kokárdás hazafi így szólt hozzám: „Kérjük, nem zavarni. Éppen meditál..." Kár. Volt otthon egy szép, jó másfél kilós darab tokaszalonnám. A táskámba tettem, jószivvel odaadtam volna Zvonimírnak. Ennyit igazán áldozhatok a magyar-szlovák barátság oltárán. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 7892/91 Jakab Štefan, 1915. 5. 10., Kubáňovo (Dombasz) 7895/91 Jób János, 1915. 10. 16., meghalt, Martos (Omszk) 7896/91 Juhos Ferenc, meghalt, Nádszeg (Satulatorf) 6429/91 Kanócz Mihály, 1906. 12. 29., Kisráska, meghalt (Sztalinov) 4097/91 Kovács Lajos, 1925. 10. 23., meghalt, (Szepsi) (Irkutszk) 6426/91 Kiss Ferenc, 1920. 9. 28., Garampáld, meghalt (Kijev) 6510/91 Kristiník Jozef, 1910. 1. 18., Ölubló (Altanaj) 6536/91 Kadlečík Rudolf, 1937. 9. 29., Pozsony (Németország) 6609/91 Kiss József, 1916. 8. 21., meghalt, Ekecs (Krim) 6610/91 Kiss József, 1919. 1. 20., Óvár (Maszandra) 6611/91 Kis-Csomor István, 1905.12. 20., Nagyölved, meghalt a SZU-ban 6612/91 Kissimov Béla, 1920. 12. 18., meghalt, Ipolynyék, (Kisinyov) 6613/91 Kovalszky János, 1917. 10. 15., Negyed (Sztanyiszlav) 6614/91 Kovács Adolf, 1908. 11. 24., meghalt, Csallóközaranyos (Szovjetunió) 6615/91 Kollár Kálmán, 1912. 1. 2., Vágsellye, meghalt a SZU-ban, (Sztálingrád) 6616/91 Kósa László, 1924. 7. 24., Nagymegyer, (Groni) 6667/91 Kurcz József, 1904. 6. 14., Szögyén (Krematovszk) 6705/91 Kováč Rudolf, 1905. 10. 25., meghalt, Deáki, (Sztokeno) 6706/91 Kósa Béla, 1921. 8. 13., Kisudvarnok, (Dombasz) 6707/91 Kubina Lajos, 1915. 9. 14., Udvard (Karaganda) 6427/91 Kiss Lajos, 1918. 3. 7., Páld, meghalt a fronton 7556/91 Kolesár Ján, 1900. 5. 31., Királyhelmec, meghalt a SZU-ban 6711/91 Kurz József, 1910. 7. 21., meghalt, Szögyén, (Kirovograd) 6730/91 Kardos Zsigmond, 1915. 5. 2., meghalt, Ipolyhídvég (Minszk) 6777/91 Kardoš Michal, 1904. 1. 13., Nagyabony (Szovjetunió) 6817/91 Krastenics Sándor, 1925. 11. 25., meghalt, Lakszakállas (Szibéria) (folytatjuk)