Új Szó, 1991. október (44. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-25 / 251. szám, péntek

1991. OKTÓBER 25. mÚJSZÓi MOZAIK VÉGRE ÁTADTAK A ROZSNYÓI KÓRHÁZAT Talán nem is igaz: a minap Rozs­nyón hivatalosan is átadták rendel­tetésének a 16 éve épülő kórház első részlegét, a többosztályos ren­delőintézetet. Amikor 1975-ben le­tették az alapkövet, aligha akadt olyan pesszimista, aki azt jósolta volna, hogy közel két évtizedig hú­zódik el az építkezés, és a költségek a tervezett 280 millió koronának a kétszeresét is elérik majd. Sajnos, igen lassan épülget a kórház: 1991 ősze van, ám a kivitelezőknek még nagyon sok a tennivalójuk. Dr. Vla­dimír Drábik igazgató szerint a 385 ágyas egészségügyi intézmény csak úgy kezdhetné el egy év múlva a teljes üzemelést, ha az építők végre megemberelnék magukat, s a jövő tavaszig befejeznék a kő­művesmunkákat. (g. g) FENNSÍKRÓL FENNSÍKRA (Munkatársunktól) - A hétfői ál­lamünnepnek köszönhetően az idén immár ötödik nagyszabású őszi gö­möri turistatalálkozó négynapos lesz. A Fennsíkról fennsíkra elneve­zésű összejövetelnek ismét Pelsőc, pontosabban annak modern iskola­épülete lesz a központja. Ide várják a péntek délután érkező első részt­vevőket: itt kapnak eligazítást az étkezést, elszállásolást és a pontos programot illetően. Az ünnepélyes megnyitó szom­baton reggel háromnegyed nyolckor lesz a község főterén, s még ezen a napon sor kerül az első túrákra is. A szervezők idén öt turistautat ké­szítettek elő, melyek hossza egyen­ként 15-20 kilométer. A hatodikat a kerékpáron érkezőknek szánták: ez az útvonal a festői gömöri dom­bokon át vezet Csetnekig és vissza, s hossza eléri a 70 kilométert. A tu­ristaparadicsomnak számító Szili­cei- és Pelsőci-fennsík, a tipikus karsztjellegú táj, a különböző üre­gekkel, szakadékokkal és hírneves barlangokkal teli vidék a természeti látványosságokra fogékonyoknak maradandó élményt ígér. (polgári) KÖRNYEZETVÉDELEM -ORVOSI SZEMMEL (Munkatársunktól) - Több mint egy évtizedes hagyománya van Lé­ván a helyi orvosegyesület által szervezett szakmai találkozónak. Mig korábban általában egy-egy részterület gondjaival foglalkoztak, a tegnapi, 11. találkozón az emberi egészség- és a környezetet károsító tényezők összefüggéseit boncolgat­ták a meghívott neves előadók. A Közép- és Nyugat-Szlovákiából összesereglett, mintegy 100 orvos hallhatott a váltott műszakban tanuló kisdiákoknál kialakuló idegi problé­mákról, vagy az iskolák építésekor használt új építőanyagok hatásairól. A programból nem hiányoztak az egyes körzetek sajátos gondjaival foglalkozó témák sem. A nagykürtö­siek például a festékekből származó káros PCB tejben való megjelenését elemezték, a nyitraiak pedig az az­besztcement-gyártásának a kör­nyékre gyakorolt hatásait vizsgálták. Többen foglalkoztak a nehézfémek, főleg az ólom terjedésével és az egészségre gyakorolt hatásaival. A mohi atomerőmű árnyékában természetesen nem hiányozhattak az atomenergiával kapcsolatos té­mák sem. Szót kaptak az ilyen erő­művek telepítését támogató és el­lenző szakemberek, és elhangzott egy előadás egy esetleges atomeró­művi baleset egészségügyi és gene­tikai következményeiről is. -tl­OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Anyagtorlódás miatt holnapi számunkban folytatjuk a Szovjet­unióba erőszakkal elhurcolt ál­lampolgárok névsorának köz­lését. iiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiii „AKI HAZAJÁT SZERETI,,," FELEDEK RÉSZVÉTELE AZ 1848-49-ES SZABADSÁGHARCBAN Ez az írás a szerző Feled község története című kéziratos munkájának részlete. A Rimaszécsen 1906. október 25-én született Boross Zoltán gyermek- és ifjúkorát Feleden élte. Egyetemistaként a sarlós nemzedék egyik reprezentánsa volt és tagja annak a háromtagú delegációnak, melyet Masaryk köztársasági elnök audencián fogadott. 1945 után Magyarországra telepítették és debreceni lakos lett. Oroszlánrésze van az ottani Déri Múzeum keretében létesített Sarló-gyűj­temény létrehozásában, mely gyűjtemény ma már kibővülve a Magyar Kisebbségi Emlékgyűjtemény nevet viseli. A 85 éves Boross Zoltán a gyűjtemény hatalmas anyagát most is szeretettel és hozzáértéssel gondozza. Születésnapja alkalmából csehszlovákiai barátai és tisztelői erőt, egészséget kívánnak neki. TURCZEL LAJOS Rimaszombatban 1848. szeptem­ber 20-án, Gömör-Kishont várme­gye közgyűlésén hangzott el a felhí­vás: ,,Aki hazáját, annak független­ségét és szabadságát szereti, az keljen védelmére; aki nem akarja a nemzetre a gyávaság bélyegét sütni, az fogjon fegyvert". A felhívás Feled községben is meghallgatásra talált. Az elpusztult rimaszombati le­véltár adatai szerint Feledről a nem­zetőrségben a következők vettek részt: id. Feledi Márton, Torma Já­nos, Balogh Kósik István, Szabó Bertalan, Feledi János, Rakottyási Együd István, Pólus György, Pólus Mihály, id. Huszti Miklós, Cikora Miklós, Pólós János. Raácz Károi J Szemere Bertalanhoz 1849. január 2-án intézett levelében említést tesz ,,Feledi és Andorfi urakról", akik Pest kiürítésénél mind szabadság­harcosok tevékenykedtek. A pa­rasztsághoz és polgárokhoz hason­lóan, a község földesurainak egy része is felsorakozott a szabadság­harc zászlaja alá. A nemzetőrség rimaszécsi járási zászlóaljának pa­rancsnoka Almássy Albert lett, se­gédtisztje pedig az akkor már szin­tén feledi lakos, Draskóczy Gyula hadnagy. Honvéd sorkatonaságnál teljesített szolgálatot Vécsey Edu­árd, kinek atyja Vécsey József feledi földesúr. Feledi szabadsághósnek számíthatjuk a feledi születésű Je­kelfalussy Lajost, aki a komáromi vár védőőrségében volt zászlóaljpa­rancsnok. A rimaszécsi nemzetőr zászlóalj 180 főből álló csapata 1848. október 5-én indult el a városból. Az alaku­latról október 22-én és 24-én a Lajta melletti Bruckból Tompa Mihály köl­tő színes beszámolót írt gömöri hon­védúmagy barátjának, Fáy Miklós­nak: „Október 16-án értünk Lajta Bruckba, az ausztriai határhoz, ma 22-e van, azóta itt vagyunk... Ten­nap ismét elindítottak Ausztriába. Délután elkezdtünk tüzelni az ellen­ségre, és vagy hatvan ágyúlövés történt két részről, de a távolság miatt kevés sikerrel, mert közülünk egy sem, az ellenség közül pedig alig öt legény és három ló esett el. így nekilelkesedve mentünk tovább. Az ezredes felszólította a gömöri zászlóaljat, kész volna-e egy falut ostrommal bevenni, melyben egy ra­kás ellenség van. Mi örömkiabálás közt vállalkoztunk". A lelkes, becsületesen helytálló gömöri zászlóaljat az ellenség Svechtánál 1848. október 30-án szétverte. Noha nem következett be a Tompa Mihály levelének végén jósolt „irtózatos mészárlás", sokan vesztették életüket, így Feledről Vé­csey Eduárt honvéd főhadnagy, id. Cikora Miklós és Pólós János. A zászlóalj zöme Köpcsénybe vonult vissza, és itt történt az a híres eset, hogy a csapat előőrsei éjjel egy póstakocsit fogtak el, amelyben egy öreg úr ült. A kocsit Pozsonyba kí­sérték, s ott kiderült, hogy az utazó öreg úr Bem József volt, a későbbi legendás honvéd tábornok, aki azért jött, hogy szolgálatát Kossuthnak felajánlja. A zászlóaljat azután de­cemberben a kötelező nemzetőri idő leteltével leszerelték. A szabadságharc alatt a megye politikai életében Feledről Török Adolf és id. Jekelfalussy József ját­szottak szerepet, mindketten a „negyvennyolcas" megyei bizott­ság tagjai voltak. Török, akit a falusi emlékezés szelíd, békés természetű férfiúnak ismer, ezután a második gömöri zászlóaljhoz jelentkezett nemzetőrnek. Samarjay József ri­maszombati származású kapitány vezénylete alatt részt vett az 1848 decemberében zajló kassai csatá­ban, amely magyar vereséggel vég­ződött; a gömöri nemzetőrök közül húszan estek el. A kassai csatavesztés után Török Adolf visszavonult feledi kúriájába, s ott élt nejével, Károlyi Paulinával és gyermekeikkel, 1860-ig. 1849 el­ső hónapjaiban még izgalmas ese­ményeket élt át, melyekben férfia­san s bölcsen helytállt. A kassai csata után Schlick oszt­rák tábornok Gömör felé vonul, Tor­naiján 1848. február 13-án össze­csap Dembinszky honvéd tábornok seregével, amely a túlerő előtt meg­hátrál. Schlick zavartalanul húzód­hatott nyugat felé. Február 14-én jelent meg serege Feled felett a Dobra tetőn. A tábornok szabad­rablást jelentett be járőrei útján a község elöljáróságának és Török Adolf földesúrnak. A szavahihető feledi öregek (Feledi Gyula, özv. Feledi Lászlóné, Horváth Jenőné) elbeszélése szerint Török Adolf ko­csijával Schlick elé ment, s hivatkoz­va arra, hogy ő császári és királyi aranykulcsos kamarás, kegyelmet kért a falunak, amit az osztrák főtiszt kéznyújtással biztosított. Néhány hónappal később portyá­zott Feled környékén Beniczky Lajos őrnagy gerillacsapata, melynek tag­jai Rimaszombatban lelőttek egy orosz tisztet, majd Losoncon augusztus 1 -jén megtámadták az ott táborozó orosz csapatokat és jelen­tékeny veszteséget okoztak nekik. Az oroszok nem sokkal azelőtt száll­ták meg Feledet és Serkét, ahol kifogástalanul, fegyelmezett katonák módjára viselkedtek. Feledről indí­totta útba Grable orosz generális azt a büntető zászlóaljat, amely augusz­tus 7-én Losoncot felperzselte, a la­kosság jó részét felkoncolta, a nőket megbecstelenítette - mindezt meg­torlásul Beniczky szabadcsapata tá­madásának orosz áldozataiért. 1849. augusztus 13-én Világos­nál a magyar sereg leteszi a fegy­vert, a szabadságharc elbukott. Há­rom hónapon belül az akkori Ma­gyarország területén 336 kivégzés tanúsítja a győzők kegyetlenkedését és fékezhetetlen haragját. Aradon 1949. október 6-án a szabadság­harc 13 tábornoka között kivégzik a feledi származású Vécsey Károly tábornokot. Tizenkét bajtársa vég­vonaglásának szemtanúja - bosz­szúból a Kamarilla utolsónak végez­teti ki a temesvári ostromzár és a délvidéki honvédség daliás pa­rancsnokát. Már merev testtel füg­gött a bitófán, de az osztrák bakó jelentése szerint „a szíve még do­bogott". A Bach-korszak rémuralma Fe­ledről még egy halálos áldozatot kő-' vetelt. Csernyus Menyhértet a fele­di Vécsey-kúriában 1849. október 10-én osztrák zsandárok fogták el. összetévesztették őt Kossuth titká­rával: Csernátony Lajossal, és októ­ber 24-én a pesti Újépületben Peré­nyi Zsigmonddal és Szacsvay Imré­vel együtt Haynau kivégeztette. Csernyus Menyhért a Vécsey csa­láddal rokonságban volt, a nővére Vécsey Józsefhez ment férjhez. A Csernyus család a 18. század elején költözött Gömörbe: Licére és Lévártra; Menyhért apja, Csernyus Pál fedezte fel a lévárti fürdőt. Üldöztetés sújtotta a szabadság­harcban résztvett feledi Fornet Je­női is. Csernyus Menyhért elfogása után a községből menekülni kény­szerül és nejével, Vécsey Erzsébet­tel Szirákon húzódik meg. Az Októ­beri diploma kiadása után hazakerül Feledre, 1861-ben törvényszéki bí­i ró, majd törvényszéki elnök lesz Ri­maszombatban. Baráti kapcsolat fű­zi Csemegi Károlyhoz, a magyar Büntetőtörvénykönyv alkotójához, akivel Bem seregében együtt har­colt. A Vécsey-kúriában gyakran lát­ja vendégül Mikszáth Kálmánt is. Fornet Jenő beházasodása révén a férfi ágon kihalt feledi Vécsey család után a Fornet család játszik jelentős szerepet a község életében. BOROSS ZOLTÁN GÚTA POLGÁRMESTERE: NEM HAGYJUK ANNYIBAN! (Folytatás az 1. oldalról) tek között zajlott, ehhez nem férhet kétség. A járási hivatal képviselői a választóknak megmagyarázták a szabályokat, ellenőrizték a szava­zócédulákat. • A szerző a szlovákokkal kap­csolatban majorizációról is be­szél, és azt javasolja, hogy hason­ló esetekben a magyar, illetve a szlovák nemzetiségű polgárok külön-külön szavazzanak... - Ez abszurdum. És az az állítás sem helytálló, hogy városunknak ún. szatelit-községei vannak, melyek­nek lakói nem jogosultak szavazni. Ez nem igaz, mert ezek a községek a város szerves részei. Például a cikkben említett Nagysziget (Veľký Ostrov) lakossága a népszámlálás­nál is Gútához tartozott. A népszám­lálás meghamisítása pedig olyan sú­lyos vád, hogy valószínűnek tartom, hogy a sértett fél, vagyis a népszám­lálással foglalkozó bizottság tagjai beperelik majd az SZNP hetilapját. • A szerző azt is bírálja, hogy önök az 1948-as névváltoztatást erőszakos cselekedetnek tart­ják... - És mi másnak lehet nevezni az ilyen önkényességet? A demokrati­kus jogállamokban ugyanis hasonló esetekben szavazással döntenek. Az is egyértelmű, hogy kommunista „keresztelőről" volt szó, hiszen Gottwaldék 1948. február 25-e után vették át a hatalmat, és a Kolárovo elnevezés 1948. augusztus 19-én lépett érvénybe. Azt viszont nem vitatom, hogy a települést Kollárról nevezték el és csak egy hibás be­jegyzés folytán maradt ki a község nevéből az egyik „I" betű. Emlék­szem, az ötvenes években a vasút­állomás épületén Kollárovo szere­pelt. • A város történelmi elnevezé­se körüli meddő vita is érthe­tetlen ... - Birtokomban van egy anyag, mely szerint 1268-tól Villa Guta, 1281-től Gutha, 1349-től Gutta, 1773-tól Guta, 1895 után pedig Gúta volt településünk neve. Mint már említettem, 1948-tól lett Kolárovo. Az eredeti név helyes megítélése a történészek feladata, de azt nem lehet érzelmi alapon tenni, mint ahogy annak kedden a Belügymi­nisztériumban tanúja voltam. • Kik vettek részt a Belügymi­nisztérium terminológiai bizottsá­gának ülésén? - Községek, városok képviselői, akik változtatni akarnak településük nevén. A kérvényezők közt nem hi­ányzott néhány magyar nemzetisé­gű polgármester sem. Sajnos, meg kell mondanom, hogy nem szak-, hanem politikai bizottsággal álltunk szemben, mely magyarosítással vá­dolt bennünket. Ezt szóvá is tettem. A jelenlevő belügyminiszter-helyet­tes is figyelmeztette a bizottság tag­jait, hogy nem a teendőjükkel foglal­koznak. Ök a többszöri figyelmezte­tés ellenére az egyes anyagokat nem teljességükben tárgyalták, ha­nem önkényesen kiragadták belőlük a nekik megfelelő részeket. A mi­niszterhelyettes ismételten figyel­meztette őket, hogy amit tesznek, az jogellenes, de szavait semmibe vet­ték. Érthetetlen, hogy diplomás em­berek ennyire „kocsma-szinten" vi­selkednek. • Gondolom, csak a magyar községek névváltoztatásával kap­csolatosak ezek a megállapí­tások? - Igen. A tárgyalás Janíkovval kezdődött. A falu polgárai azt szeret­nék, hogy a település neve Jánikov­ra változzon. Ebbe a bizottság bele­egyezett. Ekkor még oékésen folyt a tárgyalás. Ezután következett De­áki és akkor robbant a bomba. A kia­lakult vita módját nem lehet más­képp jellemezni, mint posztkommu­nista, diktatórikus módszernek. • Azonkívül, hogy elvetették a Gúta név visszaállítását, még milyen határozat született? -Többek között olyan, hogy Szlovákiában le kell állítani a név­változtatásokat, vagyis moratóriu­mot akartak hirdetni. • Az elmondottak szerint a gú­tai népszavazás felesleges volt... - Úgy tűnik igen. Sajnos a tisztelt bizottságot a polgárok akarata egy cseppet sem érdekelte. Kifejtettem, hogy városunkban 1945 után jog­fosztottság történt, - deportálás, ki­telepítés és a település nevének elvétele. Senki sem reagált rá. Ezt különben nem azért mondtam, mert szorosan a tárgyhoz tartozott, ha­nem azért, mert a bizottság tagjai is oda nem tartozó tényekkel érveltek. A tárgyilagosság ezen az összejö­vetelen övön aluli ütést kapott, ezért javasolni fogom a miniszter úrnak, hgy oszlassa fel ezt a terminológiai bizottságot. • A többi magyar polgármes­ternek is hasonló volt a véle­ménye? - Jószerével. Például deáki kollé­gám is tiltakozott, és bizonygatta a község nevének ősi eredetét, de aztán, látva a szélmalom-harcot tá­vozott. Miután Gútát is megvitatták, a komáromi járási hivatal képviselő­jével együtt én sem láttam értelmét, hogy tovább maradjak. • Az említett bizottság döntése már megmásíthatatlan? - Nem. Azt a Belügyminisztérium a kormány elé terjeszti, az dönt sorsunkról. Nem tartom valószínű­nek, hogy ott megvétóznák ezt a „szakvéleményt". Ezért nyílt leve­let írok a belügyminiszternek. ORDÓDY VILMOS A LEGIKALOZ MOZARTOT HALLGATOTT (Folytatás az 1. oldalról) tízórait csinált magának, fogta a tás­káját és munkahelyére ment. Lega­lábbis azt hittem, hogy oda tart. Már csak két hónapja volt hátra a szak­munkásképző elvégzéséig. Én az idősebb fiamhoz mentem, vigyázni az unokára. Amikor délután hat óra körül hazajöttem, furcsáltam, hogy kisebbik fiunk nincs otthon. Nem tudom megmagyarázni, de valami furcsa, szokatlanul nyomasztó érzés kerített hatalmába. Egyre nyugtala­nabb lettem és már kezdtem rémké­peket látni. Amikor a tévéhíradóban bemondták a géprablást, mindjárt az jutott esaembe: az én fiam tette. Képtelen vagyok megmagyarázni ezt a megérzést, hiszen ezelőtt még álmomban sem tételeztem volna fel róla valami hasonlót. Engedelmes, jó szívű gyerek, mindig egyese volt magaviseletből. Az idő múlásával hiába igyekeztem megszabadulni a szörnyű gondolattól: talán ö a tet­tes, - nem sikerült. Felhívtam leg­jobb barátját, de nem találtam ott­hon. Ez egy kicsit megnyugtatott. Biztosan együtt vannak - igyekez­tem magamnak bebeszélni, kevés sikerrel. Egész éjjel az ablaknál ácsorogtam, vártam, hátha megér­kezik. Aztán arra gondoltam, lehet, hogy Ausztriába ment munkát ke­resni, egyszer ugyanis beszélt erről a lehetőségről. - Amikor a reggeli hírekben meg­hallottam, hogy a gépeltérítő 17 esz­tendős és újvári, az ájulás környéke­zett. Azóta sem tudok magamhoz térni. Már járt itt néhány újságíró, a prágai rendőrség is felkeresett, de senkinek sem tudtam elfogadható magyarázatot adni, miért tette. Sze­relmi csalódás aligha érhette, hiszen nem járt senkivel, otthon mindene megvolt. Becsülettel, szeretettel ne­veltük. Jól kijöttünk egymással. Csak annyit akartunk tőle, hogy egy kicsit jobban tanuljon. Igaz, amikor pár hónapja egy játékautómatánál (táskalóbálás közben és állítólag vé­letlenül) megütött egy cigány fiút - az könnyebb sérülést szenvedett és bírósági ügy lett belőle roppant nehezen tudtuk megemészteni ezt a szégyenfoltot. Különösen férjem volt felháborodva, hiszen a család­ban eddig soha senki sem követett el törvénybe ütköző dolgot. Megbocsáthatatlan amit csinált Abban viszont biztos voltam, hogy nincs nála semmi, amivel veszélyez­tethetné az utasok életét. Arra kép­telen lett volna. (ordódy)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents