Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-09 / 211. szám, hétfő

1991. SZEPTEMBER 9. ÚJ szói MOZAIK 4 DOBOZOS VIZET HAGYUNK GYERMEKEINKRE? AKÁRKIKKEL NEM VITATKOZIK... Miroslav Sládek, a Tömörülés a Köztársaságért - Csehszlovákia Republikánus Pártja nevű szervezet elnöke csütörtöki sajtóértekezletén kijelentette, hogy a jelenlegi belpolitikai helyzet teljesen őt és pártját igazolja, ő már másfél éve követelte a debolsevizálást, a kommunista párt törvényen kívül helyezését. Akkor őt ezért szidalmazták, most pedig mindenki ezt a követelést harsogja. Keserű elégtétel - mondotta -, hogy a munkanéküliség növekedésének kérdésében is neki lett igaza. - Most már csak azt várom, hogy valaki, hónapokkal utánam, önálló ötletként előrukkoljon Kárpátalja visszakövetelésével - mondotta. Megbírálta a parlamentet, hogy képtelen beharangozott terveinek teljesítésére. Václav Klaus kuponos privatizációját a PDP politikai manőverének minősítette. Újból megerősítette, a legközelebbi köztársasági elnökválasztásokra ő is jelölteti magát. Azt azonban nagyon nehezményezte, hogy a köztársaság és vezetőjének gyalázása ügyében ellene indított vádeljárás során elmegyógyászati szakvéleményt is kértek személyéről. Követelte a rendkívüli parlamenti választások kiírását, megígérve, ha bejut a parlamentbe, azonnal indítványozni fogja a képviselői fizetések hatvan százalékos csökkentését, és a parlamenti szünidő megszüntetését. A sajtóértekezleten derült ki, hogy Miroslav Sládek pártja az utolsó pillanatban visszautasította a Radiofórum c. rádióműsorban való részvételt. Ezt azzal indokolta, hogy „nullákkal nem ül egy asztalhoz", a „nullák" ezúttal a PDSZ vezetői. Ha már valakivel egy asztalhoz kell ülni és vitatkozni, akkor a rádió hívja meg vitapartnerként legalább Václav Havelt vagy Václav Klaust, akikkel akár órákig is elvitatkozik - hangoztatta. Megelégedései tett említést arról is, hogy ő az egyetlen politikus, aki a szlovák városok terein csehül szónokol a tömegekhez. (s) Szombaton délután Dunaszerdahelyen szervezett erőmüellenes nagygyűlést az Eurolánc polgári kezdeményezés. Mintegy 1300 ember gyűlt össze a kultúrház előtti téren. Nagyon sokan érkeztek Somorjáról, Gútortól Bősig a Duna menti falvakból, nagy számban érkeztek parlamenti képviselők, közéleti személyiségek és újságírók. Nem hiányoztak a környezetvédők sem, a pozsonyiakon kívül Kelet- és Közép-Szlovákiából, sőt Prágából, Brünnből és Ostraváról is érkeztek. Szükség is volt rájuk, hiszen a dunaszerdahelyiek már-már hírhedtté vált közönyükkel fogadták a városukban szervezett akciót és a vártnál jóval kisebb számban jelentek meg. A hűvös, szeles időben elsőként Pázmány Péter, a Csallóközi Régió titkára üdvözölte a megjelenteket. Elmondta, hogy a letűnt rendszer idején többször megpróbálták felemelni hangjukat az erőmű ellen, de az akkori vezetés minden eszközt bevetve, elfojtotta próbálkozásaikat. Annál sajnálatra méltóbb, hogy a szabadon választott kormánytól is hiába várják az építkezési munkák felfüggesztését. A Prágában árusított dobozos vizet bemutatva reményét fejezte ki, hogy egyesek igyekezete ellenére mégsem jutunk idáig. Ján Babej arról beszélt, hogy Holčík szlovák ipari miniszter az Egyesült Államokból visszatérve beismerte, a szlovák ipar túlzottan energiaigényes és bejelentette, hogy kidolgoznak egy programot, amely alapján az ipar energiafelhasználása 1995-ig 20 százalékkal csökken. Ján Babej szerint így tovább zsugorodik annak a néhány százaléknak a jelentősége, amit Bős jelent Szlovákia energiamérlegében. Megyasszay László az ügyben szintén érintett szigetközi lakosság és Győr-Sopron megye támogatásáról biztosította az Euroláncot és a csallóközieket. Beszélt a Dunakiliti zsilipeken bekövetkezett balesetről is, amely tovább csökkentette a he,,Elszálló hited égesd belénk!" (Latinovits) Hatvanéves lenne Latinovits Zoltán. Mennyi kérdőjel egyetlen, féltételes módban fogalmazott kijelentő mondatban? Ha valahol az égi színpadokról ránk tekint, bizonyára szelíden mosolyog mindazon, amit mostanában elmondanak és leírnak róla. Mert onnan nézve talán megmosolyogni való minden megemlékezés, amely elfelejtkezik arról, hogy nemcsak játszott, harcolt és vitázott, hanem gondolkodott és írt is. Talán ezért egyre nehezebb őt magát - Latinovits Zoltánt, aki 1931. szeptember 19-én született és 1976. június 4-én meghalt - megismerniük azoknak, akik nem látták öt a színpad életteli közegében, s csak a filmjeit, hangfelvételeit és írásait ismerik. Ismerik? Talán inkább tudnak róla, mert már annyi a homály, a legenda, a megálmodott történés, ráadásul megszaporodtak az egykor volt barátok, a szerető és tisztelő pályatársak. S mindez csupán azért, mert igazából most kezdjük elfelejteni őt. Ha nem így lenne, akkor ma sem szeretnék őt legfeljebb annyian, mint amennyien akkor szerették - meg a közönség. Mert a közönséggel sohasem volt baja, s annak sem ővele. Nem lehet felednünk Illyés Gyula szavait, amelyek halála után az Új Tükörben jelentek meg: ,,Megsiratni való, hogy mint a többi veszélyes sorsú zsenit, őt sem tudtuk megtartani". A megtartás szent feladatára vagyunk alkalmatlanok? Nemzeti betegségünk vagy sorsunk ez a gyarlóság? Tudatosítatlan hajlamunk? Kinek-kinek magának kell megadnia a választ. Ezért is lett a köztudatban Latinovits Zoltán legenda, s nem a magyar színházművészeten örök nyomot hagyó, a színészet lényegéről alapvető lyiek bizodalmát a felépített műszaki létesítmények iránt. Újra eljött és felszólalt az olvasóink számára már ismerős Sväto Nemeček és Katherine Nennig, a Somorja melletti tüntetéseken kezdettől fogva részt vevő osztrák Global 2000 tagja. A Duna menti természetért harcolókat támogatásáról biztosították a prágai Zöld Kör, a Cseh és a Morva Zöld Párt képviselői és Jozef Gregor a Szlovákiai Természet- és Tájvédők Szövetségének központi titkára. Jaroslav Šíbl beszélt a szeptember 10dikére, keddre tervezett világméretű Bős-ellenes tiltakozónapról és kérte a jelenlévőket, hogy ebből az alkalomból ők is küldjenek tiltakozó levelet vagy táviratot hazánk vezetőinek. Végezetül a résztvevők egyhangúlag elfogadtak egy petíciót, amelyben az árvízvédelmi célú munkák kivételével követelik az építkezés leállítását, a vízlépcső környezeti, gazdasági és szociális következményeinek sokoldalú megvizsgálásáig, illetve, hogy a parlamenti ellenőrzés alatt dolgozó független bizottság vizsgálja meg az eddig elvégzett munkák minőségét és az építők által oly gyakran emlegetett készenléti fokát, öllős Árpád polgármester megköszönte a részvételt és reményét fejezte ki, hogy végül is siker koronázza a helyi lakosság és a környezetvédők igyekezetét. Az akció után, érdeklődésünkre, Benkovics Klára az Eurolánc tagja elmondta, lehetőséget szerettek volna adni a szerdahelyieknek is, hogy felemeljék hangjukat a csallóközi természet égbekiáltó rombolása ellen. Szomorúan konstatálta, hogy az újságokban megjelent felhívások és a kiragasztott sok-sok plakát ellenére, a város lakói jórészt süketek maradtak a kezdeményezés iránt, pedig sokan több száz kilométert utaztak azért, hogy jelenlétükkel támogassák őket. Véleménye szerint egy ennyire közönyös város nem érdemli meg, hogy az elárult folyó nevét viselje. -tlgondolatokat megfogalmazó, az előadóművészetben iskolát teremtő alkotó. Mert nagyobb szükségünk van az önsajnálatunk szülte legendákra, mint a gondolkodásunkat átformáló értelem racionalitására? A Latinovitshoz hasonló „izgága jézusok" a szeretettelenségbe halnak bele? S még az önszeretet is kiveszett belőlünk, amely ahhoz kellene, hogy legalább önzésből szeretni és megtartani tudjuk a „veszélyes sorsú zseniket"? Hiszen különös adottsága az embernek, hogy szeretni önzetlenül, irracionális érzelemmel tud, míg önszeretetéből hűvös tudatosságé önzés fakad. Képtelenek vagyunk arra, hogy másokat szeressünk? Képtelenek, hogy tudatosítva önzésünk lényegét: legalább önmagunkat szeressük másokban? Megemlékezni annyit tesz, mint emlékezni. Szüntelenül. Minden „veszélyes sorsú zseniben" a nemzetet kellene felismerni. A nemzet megszült szükségét, a világra vajúdott tehetségét. Mert minden nemzetnek"szüksége van zsenikre, csak az a kérdés: van-e annyira érett, hogy elviselje kényelmetlen számonkéréseiket, nyugtalan prófétaságukat? DUSZA ISTVÁN A LEGENDÁK VALÓSÁGA REFLEX KI LÉPI ÁT AZ ÁRNYÉKÁT? Mázsányi poros újság hever kusza összevisszaságban az íróasztalom körül. Tavaly novemberiek, idei kora tavasziak, múlthetiek, tegnapiak. Elhatároztam, hogy a legfontosabb belpolitikai eseményekről szóló tudósítások, elemzések és kommentárok tükrében cikként megrajzolom az alkotmányelőkészítési folyamat, a holnaptervezés parlamenti és parlamenten kívüli csatározásainak „lázgörbéjét". Az újságlapozástól most se köpni, se nyelni nem tudok. Kiderült, annak kerestem a logikáját, aminek egyszerűen nincs logikája. Ráadásul még a Cseh, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének legutóbbi együttes tanácskozásáról kiadott közlemény alapján sem lehet azt mondani, hogy bekövetkezett valamilyen fejlődés. A „frontok" megmerevedtek, a közleményből csak az derül ki, hogy hiányzik a megegyezési készség, és az a benyomásom támadt, hogy csak azért adtak ki dokumentumot, mert egy ilyen tárgyalás után dokumentumot illik kiadni. A történészek egyszer majd megvizsgálják, hogy mivel és melyik napon kezdődött el ez a kínos folyamat. Most kellene ezt szemügyre venni. Valamennyi pártnak, az összes mozgalomnak. Ennek igénylése azonban ezekben a napokban pusztába kiáltott szó, mert odáig fajult a dolog, hogy manapság a patthelyzet kialakulásáért felelősek közül már senkinek sincs mersze beismerni, hogy besétált a Szlovák Nemzeti Párt által felállított csapdába. Marián Andel nemzeti párti képviselő arra panaszkodott a hét végén, hogy egyes szlovák politikusok nem merik átlépni az árnyékukat. Arra célzott ezzel, hogy nem merik megígérni: a közeljövőben egy parlamenti szavazásnál Szlovákia elszakadása mellett szavaznának. Most valóban szükség lenne arra, hogy a politikusoknak legyen merszük megkísérelniük a lehetetlent: legyőzni önmagukat. Ezt azzal kellene kezdeni, hogy mindannyian elolvassák saját választási programjukat, pontosabban e programnak azt a részét, amely az államjogi elrendezésre vonatkozik. Ez lenne most a feladata a kereszténydemokratáknak, ez a VPN kiugrott képviselőinek, a kommunista párti honatyáknak, de a vacilláló zöldeknek is. És lelkiismeretvizsgálatra lenne szükség, meg annak tudatosítására, hogy tavaly azon a júniusi napon miért rájuk és miért nem a Szlovák Nemzeti Pártra szavaztak a választók. Egyértelműen bizonyítható, hogy a jelenlegi cselekvési válság azzal vette kezdetét, hogy Vít'azoslav Móric pártja tavaly ősszel mozgósított néhány tízezer embert, és az ismétlődő tüntetések gondolkodóba ejtették a szlovákiai politikai struktúra számos pártjának vezetőit. Nem volt nehéz rájönniük, hogy nemzeti jelszavakkal ebben az országban szavazatok szerezhetők. így az enyhén szólva legitimációs zavarral küzdő kommunista párt napokon belül megfeledkezett arról, hogy választási programjának egyik fő pontja a föderáció építése. Nyilvánvaló, hogy Peter Weiss pártjának pálfordulása a kereszténydemokratáknak is szöget ütött a fejébe. A „mindent a szavazatokért" jelszó jegyében ez az egyébként is nemzetire hangolt mozgalom még nemzetibb húrokat kezdett pengetni. Beindult a láncreakció, amely abban a pillanatban vált ellenőrizhetetlenné, amikor Vladimir Mečiar (akinél ambíciózusabb politikust még nem hordott Szlovákia földje) egyre sértődékenyebbé vált a VPN-ben. Ma már nyilvánvaló, hogy itt nem sértődékenységről volt szó, hanem mesterséges sértődékenységről. Mečiar tisztában volt vele, hogy mindent elveszít, ha a szlovák kormány élén marad. Aligha született még olyan politikai zseni, aki a jelenlegi helyzetben képes lenne Szlovákiában másfél év alatt gazdasági eredményeket, tehát jólétet produkálni, így népszerűségét megtartani. Mečiar tehát távozott a kormány éléről, ráadásul még sértődötten is távozhatott, pedig éppen arról volt szó, hogy elérte, amit akart. Nem a levegőbe beszélt, amikor kijelentette: visszatérek. Tavaszig sem volt logikája az államjogi elrendezésre vonatkozó pártnyilatkozatoknak, de Mečiar visszahívása óta, ha lehet, még tovább romlott a helyzet. Ma az egész szlovákiai politikai struktúrára a pánikhangulat jellemző. A hegytetőn - valamikor 1990 őszén - a Szlovák Nemzeti Párt indította el a hógolyót, amely azóta lavinává növekedett. A nemzeti tanácsi elnökségek múlt heti együttes ülésén sem javult a helyzet. Egyetlen jelből tudok arra következtetni, hogy talán mégis győz a józan ész. Mostanában a szlovák nemzetiek egyre ritkábban hivatkoznak a jugoszláviai eseményekre, arra, hogy milyen követendő példa az elszakadás mindenáron való kikényszerítése. Kétségtelen, hogy a lakosságot a jugoszláviai események rendkívüli módon elgondolkodtatják. Most már csak arra vagyok kíváncsi, a politikusok az elgondolkodásban követik-e az egyszerű emberek millióinak példáját. Már-már ott tartunk, hogy az ismert szállóigét így kell módosítanunk: A politika túlságosan is komoly dolog, mintsem hogy azt a politikusokra bízzuk. Ami más szóval azt jelenti, hogy az államjogi elrendezés kérdését végül is majd csak egy népszavazás tudja tisztességesen eldönteni. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 3349/91 čiemik Štefan, 1922. VIII. 10., Deáki (Sztálingrád) 3209/91 Czímer Kálmán, 1915. IV. 2., Keszegfalu (Groznij) 3208/91 Czene Béla, 1920. X. 27., meghalt, Gesztete (Kijev) 3207/91 Cseh István, 1920. VII. 11., meghalt, Csécs (Donbasz) 3206/91 Csavnicky János, 1919. XII. 7., Püspöki (Nová Lajla) 2954/91 Dudutz János, 1921. XI. 15, Nagymagyar, Ogyessza (Kisinyev) 1691 Demeter István, 1907, I. 23, Királyhelmec, (Szambor) 41/91 Deák Feren, 1921. VIII. 14, Szécsénke (Mariapol) 157/91 Dagocký Eugen, 1924. VII. 6, Kassa (Zaporozsie) 180/91 Dienes Gyula, 1925. VI. 10, Kassa (Kijev, Darnyica) 267/91 Dzivják Michal, 1902. IX. 9, Poprád, (Donbasz-meghalt) 471/91 Derfinák Jozef, 1920. I. 12, Igló, (Donbasz) 473/91 Doboš Bartomolej, 1913. IX. 3, meghalt, Királyhelmec (Gomel) 474/91 Dysko Jozef, 1925, XII.18, M. Domaša (Szanok-Szambor) 475/91 Dudáš Mikuláš, 1913, I. IX. Igló, (Nuzal) 477/91 Domanič Ondrej, 1900. VI. 2. Šarišské Bohdanovce (Donbasz) 479/91 Danes István, 1916, II. 11, Lelesz, (Orel) 480/91 Dóka János, 1921, III. 30, Endréd (Arhangelszk) Ingázók figyelmébe Módosult a Munka Törvénykönyv, két hónapra csökkent a felmondási idő, ezért a Szövetségi Közlekedésügyi Minisztérium 1991. október 1jétől a következőket rendelte el az autóbusz- és vasúti közlekedés járatait igénybe vevők menetdíj-kedvezménye intézésének szabályozására: 1. A Csehszlovák Államvasutak a dolgozók számára 1991. október 1-jétől új menetdíjkedvezményre jogosító igazolványokat ad ki. Ezek egy évig érvényesek, és a munkaadónak kéthavonként kell igazolnia a munkaviszonyt. Az 1991. október 1 -je előtt kiállított igazolványok érvényessége változatlanul 3 év, és a munkaviszonyt ezeknél továbbra is 6 hónaponként kell igazolni az érvényesség leteltéig. Az ilyen igazolványok érvényességét szigorúan ellenőrzik. 2. A ČSAD vonalain a menetdíjkedvezményre jogosító igazolvány továbbra is 3 évig érvényes azzal a módosítással, hogy az 1991. október 1-je után kiadott igazolványokat a munkaadónak kéthavonként kell érvényesítenie. Mivel egy év után az igazolványba több igazolás már nem fér, a további időszakra a munkaviszony fennállását külön betétlapon igazolják (szintén kéthavonként). 3. Az 1991. október 1-je előtt bejegyzett igazolványokból csak azokat ismerik el, amelyeket a munkáltató már a május-október, a július-november és a július-december időszakra is lebélyegzett. Az augusztus-január és a szeptemberfebruár időszakra lebélyegzett igazolványok csak 1991. december 31ig lesznek érvényesek. A munkaviszony további igazolására ugyanúgy kerül sor, mint az újonnan kiadott igazolványok esetében. Amennyiben a munkaviszonyt 1991. október 1-je után 6 hónapra igazolja a munkaadó (pl. az október-március időszakra), az igazolvány érvényét veszíti.