Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-09 / 211. szám, hétfő

HÍREK - VELEMENYEK IÚJSZÓI 1991. SZEPTEMBER 9. „AKKOR MAGA A FORRÓ EVELYN!" Szeptember elsején csere történt a Magyar Rádió prágai tudósítójának posztján: Forró Evelyn - négy esztendeig tartó csehszlovákiai mandátumának lejártával - hazautazott. Neki adatott az az újságírói szerencse, hogy szemtanúja és riportere lehetett a Husák-rendszer agóniájának, a jakeši „prestavba" kudarcának, 1989 novemberében a bársonyos forradalomnak, jó fél évvel később a rendszerváltást követő szabad választásoknak, 1990 nyara óta pedig az akkor demokratikusan kialakult politikai erőviszonyok nacionalizmussal is vegyülő összekuszálódásának. Nem titok: riportjainak, tudósításainak őszintesége révén Forró Evelyn a csehszlovákiai magyar famíliák többségében szinte családtagnak számított. Az ÚJ SZÓ röviddel prágai állomáshelyének elhagyása előtt kért tőle interjút. -Azok az évek, amelyeket ön Prágában töltött, szakmailag mindenképpen eredményesnek mondhatók. Nem gondolt arra, hogy hoszszabbításért folyamodik? - Nem, mert a Magyar Rádiónál újabban rendező elv lett, hogy a tudósítók mandátuma négy évre szól. Amikor 1987-ben kiutaztam, már így kaptam a megbízatást. - Korábban is meg-megfordult már Prágában? - Előzőleg inkább Szlovákiában jártam néhányszor. 1986 nyarán viszont három hétig én helyettesítettem a budapesti rádió prágai tudósítóját; s egy évvel később az akkor szerzett tapasztalatokra építve foglalhattam el állomáshelyemet. - Milyen légkört, közhangulatot talált itt a nyolcvanas évek második felében? - Eleinte, külsőleg, minden nagyon kellemesnek és kedélyesnek tűnt. Én, aki az örökösen rohanó Budapestről jöttem, megcsodáltam például a sokkal komótosabb, az időt sörözgetéssel múlató, jellegzetesen cseh életmódot. Természetesen, azt azért hamarosan észrevettem, hogy 1987-ben a társadalmi légkör Budapesten azért már egészen más volt, mint Prágában vagy Pozsonyban. Emitt sokkal zárkózottabbak, félénkebbek voltak az emberek, szinte minden mondatukat kétszer is megfontolták és a társasági élet is eléggé feszélyezett volt... Persze, négy év nagy idő, így időközben erre-arra mégiscsak rájöttem. A forradalom után például arra, hogy a nehézkesség, a körülményesség bizony nem rendszerfüggő; bizony nem csupán az átkos pártállam bürokráciája volt az, ami az egészet hátramozdította. Például az ügyintézés mostanában is éppen olyan lassú, mint azelőtt, és az örökös sorban állás szintén ugyanaz, mint korábban. -Ön néhány hónappal Gorbacsov 1987-es csehszlovákiai látogatása után érkezett Prágába. Emlékezetes tény marad, hogy Gorbacsov akkor ,,diplomáciai meghűlés" után, csak háromnapos késéssel érkezett hazánkba, s itt brávó kiáltásokkal tízezrek fogadták, ő pedig több ízben is találkozott az utca emberével; tartózkodásának végén viszont lemondott egy magánjellegű beszélgetést Gustáv Husákkal. Mindennek tudatában, 1987 decemberében, talán a Husák-Jakeš váltás sem volt meglepő... -Azon a bizonyos napon a szocialista országok tudósítóit déli egy órára hívták be a pártközpontba. A tájékoztató után fél kettőkör álltunk föl az asztaltól, és én a Kossuth Rádió 14 órás híreiben már bemondtam a személycserét. A Rudé právo másnap meg is írta, hogy a budapesti rádió volt a világon az első, amely a csehszlovákiai adókkal egy időben jelentette Husák leváltását a főtitkári posztról. 1988ban az évfordulós tüntetések tettek rám nagy benyomást, 1989-ben pedig már szinte minden hónapban történt valami. Januárban a Palachévforduló, februárban a Havel-per, később a két magyar: Deutsch és Kerényi bebörtönzése, az októberi tömegmegmozdulás, majd a novemberi fordulat. Tény, ahogy erősödött az ellenzék, úgy lett egyre idegesebb a hatalom. Ennek rengeteg jele volt. A Rudé právo például majd egy egész oldalt szentelt Václav Havelnak, hogy bizonyítsa: a drámaíró származása, szociális gyökerei mindenképpen meghatározzák politikai tevékenységét és ellenzéki céljait. Miloš Jakeš is sűrűn szerepelt a nyilvánosság előtt, hogy élesen bírálja az ellenzéki csoportokat. 1989 nyarán az egész helyzet egy túlfűtött kazánra hasonlított. Felgyorsultak a politikai folyamatok, sokasodtak a forró témák, miközben a pártvezetés továbbra is visszautasított bármiféle dialógust az 1968-as politikusokkal. Mindez végjátéka volt annak a játszmának, amelyben a külföldi tudósítókat is provokálgatták. Engem, aki ritkán szoktam lakatot tenni a számra, például azzal, hogy bedobták a postaládámba az egyik ellenzéki mozgalom felhívását. Nyilván abban a hiszemben, hogy azonnal mikrofonba mondom azt. Én ehelyett a külügyminisztérium sajtóosztályára mentem, és tanú jelenlétében átadtam az ominózus borítékot. -Az akkori hatalom vajon miért akarta csőbe húzni egy baráti ország rádióriporterét? - Nyilván azért, mert szakmai értelemben nem voltam túlzottan jólnevelt, amikor a tudósításaimat adtam. Döntenem kellett, hogy a ČTK hivatalos híreit veszem-e alapul, vagy annak hiszek, amit látok? Én az utóbbit választottam. így amikor 1988 októberében elkezdődtek a rendszeres tüntetések, én kint voltam a Vencel téren. És amikor a rendőrök belegázoltak a himnuszt éneklő tömegbe, éreztem, hogy az a rendszer halálra van ítélve. 1989 januárjában, az egyhetes tüntetéssorozat alatt is naponta kint voltam a téren, és persze a rádióban is elmondtam, amit láttam. Ez nemigen tetszhetett a prágai hatóságoknak, bár úgy gondolom, hogy például Dudás Kálmánnak sem, aki - állítólag - a legszívesebben rendeletileg tiltotta volna el a szlovákiai lakosságot a magyar tévétől és a budapesti rádiótól. A dunaszerdahelyi járási pártbizottság akkori vezető titkárának talán egész csinos fonotékája van az én tudósításaimból... Vagy leltára arról, hogy hányszor dühöngött miattam. - Kapott-e közvetlen fenyítéseket is Dunaszerdahelyről? - Inkább ronda és gusztustalan telefonokat, illetve 1989 januárja és novembere között több Szlovákiában feladott magyar nyelvű levelet, hogy menjek, tűnjek el. Az egyik levél megszólítása például ez volt: Hőn Utált Tudósítónő! - Akkoriban Fojtik elvtárs volt a főideológus és így a ,,sajtócézár" is. Az ő gépezetével nem volt konfliktusa? - Eleinte csak burkoltan, amit éreztettek is velem. Amikor például Vranitzky osztrák kancellár járt Prágában, a vele rendezett sajtóértekezleten megkérdeztem tőle, vajon találkozott-e az ellenzékkel is?... A Rudé právo másnap azt írta, hogy egy nyugati újságírónő tendenciózus kérdéseket tett föl. Többször előfordult, hogy a nemzetközi sajtókonferenciákon nem szívesen adtak szót. A legfagyosabbá 1989 januárjában vált körülöttem a levegő, és különböző baljós jelek után még az is szóba került, hogy félidőben kell itthagynom állomáshelyemet. Akkoriban Ehrenberger urat nevezték ki új csehszlovák nagykövetnek Budapestre, aki gyakorlatilag a megbízólevél átadásával együtt az én visszahívásomat is kérte. A dolog vége az lett, hogy az 1989. február 15-én Prágában tartott Grósz-Jakeš találkozó egyik napirendi pontjává léptem elő. A volt magyar pártfőtitkár becsületére legyen mondva, hogy kiállt mellettem. Elsőre elengedte a füle mellett a dolgot, másodjára pedig figyelmeztette Jakešt, hogy milyen visszhangja lenne, ha két baráti ország ilyesmiből faragna konfliktust. így történt, hogy maradhattam. Igaz, bizonyos értelemben - a Koreában és Albániában járt kollégám: Benda Laci ötletét hasznosítva - jómagam is módszert változtattam. Szó szerint elkezdtem idézni a ČTK-t és a Rudé právot. Akik otthon hallgatták, azt mondják, hogy valami olyan távolságtartás és cinizmus volt a hangomban, amiből azonnal következtetni lehetett arra, hogy ezek a leglehetetlenebb állítások tökéletesen másként vannak, így aztán hosszú hónapokig jobbára csak idézgettem... - Voltak-e kiépített szálai a prágai ellenzékkel? -A telefonomat rendszeresen figyelték. Hazudnék hát, ha azt állítanám, hogy az ellenzék kemény magjával tudtam bármi kapcsolatra lépni; bár ezt - az újságírói korrektség érdekében - nem is engedhettem volna meg magamnak. Közvetlenül a forradalom előtt sikerült viszont találkoznom Helena Némcovával, amiről a rádióban is beszámoltam. - A telefonlehallgatásokon kívül a belügyi szervek nem tartották önt szemmel? - Nemigen figyeltem erre. Úgy gondoltam: ha ezzel foglalkozom, akkor beleőrülhetek. Néha viszont észrevettem ezt-azt. Mindmáig például az az érzésem van, hogy egyszer bent jártak a lakásomban. - Mire alapozza ezt a feltevését? - Apró, de nyilvánvaló jelekre: a cipős szekrényt direkt nyitva hagytam, hogy szellőzzön; amikor viszszajöttem, csukva volt! Bizonyítani azonban nem tudom a lakásfeltörést. - 1989 novembere előtt hogy alakult a kapcsolata a szlovákiai magyarsággal, illetve a csehszlovákiai magyar ellenzékkel? - Amikor olykor a magyarlakta vidékeken jártam, sokan szorítottak velem kezet. Ebből tudtam meg, hogy hallgatnak, hogy fontos nekik a Magyar Rádió. Mondták is, hogy sok esetben onnan értesülnek arról, valójában mi is történik Csehszlovákiában. Voltak, akik telefonáltak is, vagy a személyes kapcsolatot keresték. Természetesen, igyekeztem kiszűrni azt, hogy kik provokálnak és kik keresik őszintén a kapcsolatot. - Ma sem említ neveket? - Nézze, a tény az tény. Például A. Nagy Lászlóval találkoztam néhányszor a pozsonyi Forumban, aki egyebek között Bősről hozott nekem szamizdatokat, amelyeket újságba ágyazva vagy a liftben adott át. Voltak kollégák, akiktől telefonon kaptam információkat, mert az események hátteréről is igyekeztem tájékozódni. - Miként emlékszik a november 17-ei eseményekre? Számomra ugyanis mindmáig emlékezetes maradt az ön akkori tudósításai - Már Albertovban is ott voltam, és onnan végigjöttem a menettel. Kis Tiborral, a Népszabadság tudósítójával eléggé elöl haladtunk, és nem sokkal verés előtt jöttünk csak el. Éreztük, hogy itt már nagyon komoly a helyzet. Én hazaszaladtam anyagot adni, és amikorra visszaértem, már megtörtént a rendőri közbelépés és a Národní tŕídát is lezárták. Egy mellékutcából mégis sikerült beosonnom oda, ahol éppen a nyomokat takarították el. Szörnyű látvány volt. Szakadt főiskolai jegyzetek, szemüvegek, sálak, fél pár cipők, vérfoltok voltak a földön. Valóban úgy festett ez a szép, széles utca, akár egy csatatér. Egy hónappal később, akkor már békés keretek között, a diákság megismételte azt a menetet. Felejthetetlen jelenet volt, amikor a rendőrökkel való összetűzés helyére érve, egy-egy szál gyertyával a kezében, mindenki csöndben letérdepelt. - Ön sosem került közvetlen konfliktusba a karhatalommal? - Elfutnom, vízágyú elől menekülnöm több ízben is kellett, könnygázt viszont nem kaptam. Persze, az ilyesmi velejárója az újságírói munkának, amelynek azért emlékezetesen szép percei is vannak. Az egyik Vencel téri tüntetésen beléptem például a telefonfülkébe, hogy felhívjam a budapesti rádiót és kinyújtva a kagylót hangkulisszát játsszak föl. Amikor elfogytak az ötkoronásaim és kiléptem a fülkéből, körülálltak az emberek és megkérdezték, hogy kinek csináltam a felvételt. Amikor azt mondtam, hogy a Magyar Rádiónak, galántai tájszólással megszólalt egy fiatalember: Akkor maga a Forró Evelyn.... Ez nagyon jópofa dolog volt. - Váltsunk témát! ön vajon miként látja a csehszlovákiai magyarság önszerveződését a rendszerváltás után? - Szerintem az itteni magyarság szempontjából mindenképpen jobb, hogy három meglévő mozgalma van. Én a sokszínűség híve vagyok. Nemkevésbé fontos, hogy e mozgalmak egyike - ha szerény mértékben is, de - részese a hatalomnak; és egészséges, hogy van két olyan mozgalom, amely ellenzéki, ha úgy tetszik, kicsit nemzeti szempontból kezeli a magyarság sorsát. Sietek hozzáfűzni: nem szeretem, ha a nemzetit pejoratív értelemben használják, ugyanakkor meg kell találni azt a határt, amely kizárja a nemzetieskedést. Az ilyesmi csak árthat a szlovákiai magyarságnak. - Milyen volt az együttműködése ezekkel a mozgalmakkal? - Változó. Tavaly akadt némi nézeteltérésem az FMK-val, de ez főként Tóth Károly és Hunčík Péter jóvoltából időben is, érdemben is rendeződött. Jó jelnek tartom, hogy az FMK politizálása egyre markánsabb. Igazándiból az MKDM-et ismerem a legkevésbé, mindmáig sem látom a határozott arculatukat. A legzökkenőmentesebben az Együttéléssel tudtam együttműködni. Gondolom, emberileg is eléggé jól megismertem például Duray Miklóst - mégsem tudom megmondani róla, valóban jó politikus-e, mert néha az volt az érzésem, mintha a Kos jegyében született volna. Ugyanakkor azt hiszem, hosszú távon sok mindenben igaza van. - Olykor-olykor nem dramatizálta egy kissé túl a tudósításait ? - E tekintetben ugyanaz a véleményem, mint a korábbi rendszerben: a tudósítónak nem az a feladata, hogy megszerettesse magát. Ráadásul utólag is engedtessék meg nekem az a szabadság, hogy a dolgokat úgy mondjam el, ahogy én látom, pontosabban: ahogy én láttam. - Kellett néha hazudnia is? - Nem, és nem is lettem volna rá hajlandó, hogy bármit elhallgassak. - Miként látja a politikai divatokkal járó köpönyegforgatást? - Nézze, igyekszem kerülni az ilyen embereket. Azt szokás mondani: az a legrosszabb, ha valakinek memóriája van... - Nem szóltunk még Bősről, pedig ez a téma szintén sűrűn szerepelt a tudósításaiban! - Én már 1987-ben sem tagadtam, hogy személyesen az ellenzője vagyok. Nagyon szomorú voltam, amikor a pesti parlament megszavazta; és boldog, amikor a magyar részvételre nemet mondott. Az örömöm az ügynek szólt. Az az érzésem viszont, hogy a mindenféle tiltakozás ellenére a bősi lépcsőt mégiscsak befejezik. - Asszonyom, megegyezik a civil Forró Evelyn a riporter Forró Evelynnel? - Azt hiszem, igen. Én a magánéletemben is ragaszkodom a tényekhez, az igazsághoz. - Hogyan tovább, mivel foglalkozik szeptember elsejétől? - A Magyar Rádió hírszerkesztőségében rovatszerkesztőként dolgozom. - Ez azt jelenti, hogy sem Prágába nem tér már vissza, sem. a hangját nem fogjuk már hallani? - Magánemberként biztosan módot találok majd rá, hogy újra lássam Prágát. Műsorvezetőként pedig a mikrofonhoz is hű maradok. Sőt! Néhanapján talán tudósítóként is. - Kedves Evelyn, olvasóink nevében köszönöm az interjút! MIKLÓSI PÉTER NÉHÁNY SORBAN K

im Jong Nam észak-koreai külügyminiszter táviratban fejezte ki jókívánságait a Szovjetunió közelmúltban kinevezett új külügyminiszterének, Borisz Pankinnak ebből az alkalomból. Ez az első hivatalos kapcsolatot jelenti a Koreai NDK részéről a sikertelen puccs utáni új szovjet vezetéssel. A két ország kapcsolatai szinte a fagyponton voltak tavaly óta azt követően, hogy a Kreml felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Koreai Köztársasággal abban a reményben, hogy megindul a dél-koreai tőke beáramlása a Szovjetunióba. Phenjannak ez a kissé megkésett reagálása úgy értékelhető, hogy Észak-Korea végérvényesen elismerte a puccs utáni Szovjetunióban kialakult új realitásokat. A

z ENSZ főtitkára javasolta a világszervezetben, hogy az elkövetkező hat hónapban engedélyezzék Irak számára napi több mint fél millió hordónyi kőolaj értékesítését. Javier-Pérez de Cuellar a Biztonsági Tanács ülésén azzal indokolta javaslatát, hogy Bagdad az olajeladásból származó bevételből fedezhetné a lakosság alapvető szükségleti cikkeinek beszerzését és a Kuvaitnak okozott háborús károk megtérítését. Indítványozta azt is, hogy Irak saját maga értékesíthesse ezt az olajmennyiséget, azonban a bevételeket Iraknak változatlanul egy különleges, ENSZ-felügyelet alatt lévő számlára kellene befizetnie. N

edzsmie Hodzsát, az 1985ben elhunyt albán diktátor özvegyét a kormány döntése nyomán két nap óta házi őrizetben tartják és hamarosan börtönbe kerül. A hét végén jelentette ezt az ellenzéki Demokrata Párt lapja, azonban az értesülést független források még nem erősítették meg. A Reuter hírügynökség azt is tudni véli, hogy hamarosan várható Hodzsa sztálinista rezsimje további vezető képviselőinek letartóztatása. Hodzsa két közeli munkatársát már augusztus végén őrizetbe vették és bíróság elé állítják őket a hatalommal való viszszaélés vádjával. N

émetország, az Egyesült Államok és további 5 NATOállam úgy határozott, hogy módosítják a német területen állomásozó szövetségi egységek ott-tartózkodásának feltételeit. Az említett államok szakértőinek kétnapos bonni tanácskozásáról kiadott közleményből kiderül, hogy az elkövetkező hónapokban függeléket dolgoznak ki ahhoz az 1959-ben megkötött szerződéshez, amely szabályozza a Németországban lévő NATO-haderők statútumát, s ebben már tekintetbe veszik a két Németország egyesítése után kialakult új politikai realitásokat. Az AP hírügynökség szerint a németek már régóta olyan változásokat sürgetnek, amelyek nagyobb beleszólást és ellenőrzést biztosítanának számukra főleg a tekintetben, hogy hol és mikor tartják a NATOhadgyakorlatokat. M

ijazava Kiicsi japán pénzügyminiszter közölte, hogy megpályázza a jövő hónapban a kormányfői tisztséget. A jelenlegi miniszterelnök Kaifu Tosiki mandátuma ekkor jár le, s várható, hogy további politikusok is hamarosan beszállnak a kormányfői tisztségért folyó küzdelembe. Mijazava négy évvel ezelőtt már megpróbálkozott ugyanezzel, azonban akkor alulmaradt. S

panyolországban mégsem oszlatják fel a kommunista pártot, sőt, a párt nem változtat elnevezésén és programján sem. Ez a döntés született az SKP Madridban megtartott ülésén. A pártvezetőség négy tagja korábban azt indítványozta, hogy tekintettel a sikertelen szovjetunióbeli puccsra, oszlassák fel a pártot és tagjai csatlakozzanak az Egységes Baloldal koalícióhoz. I

zrael lakossága elérte az 5 milliót, közölte Jeruzsálemben a központi statisztikai hivatal. Ebből 4,1 millió a zsidó, 695 ezer a muzulmán, 120 ezer a keresztény és hozzávetőleg 85 ezer a drúz lakosok száma. Izrael lakossága csak az idén 290 ezerrel gyarapodott. Statisztikai adatok szerint 1989-től 350 ezer szovjet zsidó telepedett le Izraelben.