Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-02 / 205. szám, hétfő

1991. SZEPTEMBER 2. , ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP MÁSOK ÍRTÁK KELL-E A SZÍNÉSZNEK DIPLOMA? A fenti címmel közölt cikket nemrégiben a Národná obroda (1991. július 9). A szerző, Anton Kretmegkérdőjelezi a főiskolai és egyáltalán a színházon kívüli színészképzés létjogosultságát. Érvelésében nemzetközi tapasztalatokra hivatkozik, de tulajdonképpen a szlovákiai helyzetképből indul ki. Megállapítja, hogy a szlovákiai színészképzés lényegében ma sem szabadult meg Andrej Bagarnak a több mint négy évtizeddel ezelőtt uralkodóvá vált tézisétől. A varázsige így hangzott: „ Jelentkezzetek a színművészeti főiskolára, megtanítunk benneteket a színpadi szerepalakításra". Persze, a kinyilatkoztatás mögött nem volt pontos elképzelés a megvalósítás mikéntjéről. Az első köztársaság idején létesült konzervatórium gyér hagyományait felszámolták, a legtapasztaltabb szlovák amatőr pedagógust, Ján Borodáčot büntetésből Kassára helyezték. Az újdonsült szlovák Színművészeti Főiskolán hiányoztak a pedagógiai előképzettséggel rendelkező oktatók. Igaz, a négy évtized folyamán olyan kivételek is akadtak, mint Jozef Budský és Miloš Pietor. Maga az intézmény nem nagyon juttatott irányukban kifejezésre kellő megbecsülést. De ettől rosszabb esetek is előfordultak, amikor politikai megbízhatatlanság vádjával szinte egyik napról a másikra távolítottak el értékes pedagógusokat. A szerző, a növendékek kirajzásán végigpillantva, leszögezi: a felvételi vizsga sohasem a jelentkező művészi, korábban már műkedvelő szinten megnyilatkozott teljesítménye alapján történik. A tényleges tehetség megállapítására a többlépcsős felvételi rendszer is alkalmatlan. Ehhez természetes színházi közegre van szükség. Elmarasztalóan vélekedik a cikkíró a színészképzés tartalmi szerkezetéről is, arról a módszerről, mely különválasztja a szerepalakítást az ún. kiegészítő tantárgyaktól, úgy mint a beszéd- és a mozgástechnikától, ami nem a tehetségfejlesztést szolgálja, hanem a „szakma megtanulhatóságát" próbálja igazolni. S így végül is a színészdiploma tulajdonosaiból utánzók és plagizálók lesznek. Nem adnak okot - a szerző szerint - a bizakodásra a kiejtésoktatás tapasztalatai sem. Minél több docensi rangban levő szakember vállalta fel e területet, annál elviselhetetlenebbé vált a színpadi beszédkultúra. A magyarázat kézenfekvő: vagy rosszul tanítottak, vagy eleve olyan szemlélethez igazodtak, amely ellentétben áll a nyelvérzékkel. Végül is a cikkíró abban látja a kapaszkodót, hogy a fiatal színész menet közben, tapasztalt módszerek közreműködésével tanul legtöbbet, és nem a főiskolai színészosztályokban. „Ellenkezőleg: színházak mellett létrehozott »osztályokban« kellene a jövőbeni színésznek "kiizzadnia* a játéktechnikát, vagyis a sokoldalú fizikai előkészületre épülve kellene megtalálnia azt az utat, mely a szerepalakítást összhangba hozza az önelképzelésekkel." Egy sajátos, a gyermekkori színészképzésre irányuló iskolatípusra is kitér végezetül az ismertetett cikk. Sőt a szerző ebben látja a színészutánpótlás mentsvárát. A Pozsonyban működő Ludusról van szó, mely a gyermektehetségek kibontakoztatását tekinti céljának. Eddig a kötelező iskolai alapképzés kiegészítő elemeként funkcionált, vagyis semminemű kötelezettséggel nem járt az ott végzettekkel szemben. Újabban viszont profijelleget öltött és állami juttatásokra, sőt állami fenntartásra is igényt tart. Akkor viszont - hangsúlyozza befejezésül a szerző - olyan statútum alapján kell működnie, mely lehetővé teszi, hogy ez az iskolatípus bárki számára hozzáférhető legyen és ne csak a pozsonyi gyermekek kiváltságaként tartsák nyilván. (sf) BŐS ÉS VISEGRÁD A Matica slovenská a közelmúltban támogatásáról biztosította a bősi erőmű egyoldalú, azaz a magyarországi fél szempontjait mellőző befejezésének tervét. Ezzel összefüggésben mind a Matica, mind más nacionalista pártok és csoportok deklarálták, hogy ezen energetikai beruházásnak nemzeti jelleget tulajdonítanak. Miután ilyen légkör kialakítása egy építkezés körül az ötvenes években volt jellemző, nyilvánvaló, hogy azon időszakhoz hasonlóan ma is fontos politikai reményeket fűznek e politikai erők az építkezéshez. A már részletesen taglalt környezeti és gazdasági következmények vázolásán kívül ezért fontos, hogy az újra meginduló magyar-csehszlovák tárgyalások előtt áttekintsük a valószínűsíthető rövid távú politikai következményeket. Az erőmű egyoldalú továbbépítésének első feltételezhető külpolitikai következménye Magyarország és Csehszlovákia viszonyának jelentős megromlása lenne. Magyarország a Duna egyoldalú elterelését a II. világháború utáni békeszerződés megsértésének tartja, mivel a Duna e szerződés értelmében az érintett szakaszon határfolyó. A kilátásba helyezett gazdasági ellenlépések - mint pl. a teherforgalom akadályozása - bizonyára csehszlovák ellenlépéseket váltanának ki, amire újabb magyarországi lépések következnének. A kialakuló gazdasági háború, összekapcsolódva a két ország közti békeszerződés vitájával, maga alá temetné a Visegrádon lezajlott magyar-lengyel-csehszlovák találkozón megindult közép-európai közeledést. Mindez pedig éppen akkor történne, amikor a Szovjetunió belső helyzete destabilizálódik. A visegrádi folyamat megtorpanásának második külpolitikai következménye Nyugat-Európa országainkkal szembeni magatartásának megváltozása lenne. Feltételezhető, hogy a jugoszláviai helyzet elmérgesedése óta érzékeny nyugati politikai és gazdasági vezetés - látva a nemzeti rétorikával fedezett észszerűtlen gazdasági lépéseket és a szélsőséges erők erősödését - a legjobb esetben is rendkívül tartózkodóvá válna országaink további segítése ügyében. A kialakuló feszült helyzet első valószínűsíthető belpolitikai következménye a magyar-szlovák ellentétek kiéleződése lenne Szlovákiában. A Magyarországgal kialakuló konfliktus felerősítené a kisebbségellenes hangokat, és ezek egyre erőteljesebben követelnék az erőműellenes, azaz magyarországpárti nemzeti kisebbség erőszakos megrendszabályozását. A második belpolitikai következmény a cseh és a szlovák viszony bonyolultabbá válása lenne. Az erőmű ügyében több kérdés kompetenciája nehezen tisztázható. Mivel a mérsékelt szlovákiai erők mellett sem a cseh vezetésnek, sem a föderális kormánynak nem érdeke a konfliktus teljes elmérgesedése, a hatásköri kérdések bizonyára vitához vezetnének, mégpedig éppen az alkotmányozás időszakában. Harmadik belpolitikai következményként azt a szándékot kell megvizsgálnunk, mely az építkezés ellen tiltakozó állampolgári mozgalmak átpolitizálására irányul. Ennek elemeiként egyrészt nemzetárulóvá lehetne minősíteni a tüntetéseken részt vevő szlovák környezetvédőket, másrészt pedig a demonstrációkat kisebbségi magyar politikus által vezetett megmozdulásnak lehetne feltüntetni. A kérdés az, hogy az építkezésben érdekelt szlovákiai erőket milyen konkrét érdekek vezérlik, figyelembe véve az építkezés egyoldalú továbbfolytatásának várható következményeit. Az egyik számottevő érdekcsoportot, a beruházást kivitelező ipari lobbyt két szempont köti Bőshöz. Az egyik az államilag pénzelt beruházás biztos haszna, a másik a fenyegető tönkremenés elkerülése, mivel az építőipar megrendelései a korábbi évek töredékére csökkentek. A Kereszténydemokrata Mozgalom, a lobby jelenlegi politikai védelmezője azonban nem érdekelt az építkezés körüli feszültség olyan mértékű kiéleződésében, amely nagyobb mértékben gyengítené pozícióját, mint amennyire az építőipar erősíti. A feszültségek kiélezése mindenekelőtt Vladimír Mečiar politikai mozgalmának és a Szlovák Nemzeti Pártnak az érdeke. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezető pozíciója ellenére számottevően veszített korábbi népszerűségéből, és politikai súlya is csökkent. A két említett szervezet számára a feszültségforrások mindegyike rendkívül hasznos volna a tavaszi választási kampány folyamán, továbbá a kilencvenes éveken végignyúló folyamatos nemzeti legitimáció eszközeként. Figyelembe véve, hogy nemzetközileg mindkét szervezet izolált, a helyzet arra is alkalmas, hogy a hazai közvélemény előtt csökkentsék az elforduló nyugati demokráciák jelentőségét, s arra is, hogy segítségével indokolják a gazdasági és politikai rendszer régóta tervbe vett központosítását. Egy időre kialakítható lenne egy sajátosan szlovák út képe, mely a Nyugat és Kelet közti félmegoldásokból álló meglehetősen centralizált, ám nemzetinek nyilvánított társadalomszerkezet kialakításához szolgáltatná az ideológiai eszköztárat. Ebben a folyamatban látja biztosítottnak hatalmi pozícióit a nemzeti korporációként működő Matica slovenská is. Feltételezhető, hogy a visegrádi folyamat megakasztása sem a magyar kormány meghatározó erőinek, sem az ellenzéki pártoknak nem érdeke. Magyarországon ugyanis szintén számolhatnának a csehszlovákiaihoz hasonló következményekkel. E tényezők együttese megfelelőnek látszik egy, a két ország közt fokozatosan kialakuló megegyezéshez. A megegyezés csak környezetvédelmi alapelveken nyugodhat, és garanciákat kell szolgáltatnia a Duna mindkét oldalán élő lakosok számára, hogy nem kell számolniuk negatív környezeti és gazdasági hatásokkal. Ez a feltétele annak, hogy a megegyezés a tiltakozó polgárok, a tudományos hitüket elsőrendű értéknek tartó szakértők, valamint a kérdéshez felelősen viszonyuló politikai erők számára elfogadható legyen. Az érdekek egyeztetésére irányuló tárgyalások megkezdéséhez azonban mindmáig hiányzott néhány feltétel. Az egyik akadály a csehszlovákiai közvélemény, valamint a mérsékelt politikai körök informálatlansága volt az erőmű tényleges adatairól, továbbá mind a csehszlovák, mind a magyar fél rendkívül merevvé váló álláspontja. Magyar kisebbségünk politikai életében kétféle stratégia alakult ki a problémakörrel kapcsolatban. Az egyik a hazai és magyarországi tömegtájékoztató eszközökön keresztül olyan benyomás kialakítására irányult, hogy a tüntetőket magyar politikus vezeti. Azaz egyetlen reális politikai magatartás a demonstráció és a félelem nyilatkozatokkal való fokozása a helyzet kiéleződésének hangulati előkészítésére. A stratégiával kapcsolatban kifogásolható, hogy állampolgári mozgalomnak próbál politikai jelleget adni, miközben a valóságban szerencsére egyetlen politikus sem vett részt az erőműellenes polgári mozgalmak szervezőmunkájában és irányításában. Kifogásolható továbbá, hogy lemond a tényleges politikai lépésekről, azaz a tárgyalásról. A másik kisebbségi politikai stratégia a csehszlovákiai közvélemény felvilágosítására és a két tárgyaló fél merev álláspontjának feloldására irányul. A szlovákiai kormánykoalíció pártjainak vitáin, valamint a Szabad Demokraták Szövetségével, a FIDESZ-szel és a Magyar Demokrata Fórummal folytatott budapesti tárgyalásokon megtörténtek az első lépések ebbe az irányba. A két ország közt a közeljövőben megkezdődő tárgyalások sikere a tárgyaló politikusok rugalmasságán és a csehszlovákiai közvélemény felvilágosításának fokán kívül attól is függ majd, hogy miképpen sikerül a lobbyk érdekeit olyan irányba terelni, mely nem fenyegeti az érintett terület környezeti és gazdasági épségét. Ennek részletes kidolgozása a szakértők dolga. ÖLLŐS LÁSZLÓ ANYAK BELGRADBAN Magas rangú stratégák gyakran tartanak mostanában szakszerű előadásokat a jugoszláviai erőviszonyokról. Ilyenkor most már rendre kikapcsolom a televíziót. Akkor is kikapcsolom, ha politikus jelenik meg a képernyőn és arra panaszkodik, hogy a horvát védelmi erőknek csak géppisztolyuk van, de nincs tankjuk és repülőjük. Nem vagyok hajlandó drukkere lenni sem generálisoknak, sem koca politikusoknak. Eljátszották a becsületüket. Olyan kérdést akarnak fegyverek segítségével megoldani, amit békésen is nehéz lenne megválaszolni. Ez, persze, paradoxonnak hat. Hiszen, amióta világ a világ, a konfliktusok többségére mindig fegyverrel válaszoltak. Lehet, hogy most majd egy új szakasz kezdődik. Belgrádban néhány ezer édesanya megjelent a kormány épülete előtt, és azt kiabálta a harctéri babérokra áhítozó tábornokoknak: Hagyjátok abba! Állítólag olyasmi történt ezután, amire még nem volt példa a XX. századi hadtörténetben. A tábornokok ahelyett, hogy nyilatkozatot adtak volna ki a pacifista mozgalmak ártalmasságáról és a hazaszeretetről, ahelyett, hogy rohamrendőrökkel és vízágyúkkal feloszlatták volna a tiltakozó asszonyok tömegét, állítólag fogadták az édesanyák küldöttségét. Állítólag arra kényszerültek, hogy sokszoknyás montenegrói parasztasszonnyal, újvidéki tanítónővel, orvosprofesszorasszonnyal és textilgyári munkásnővel üljenek le egy asztalhoz. Van egy vers, amelyet még tíz-tizenöt évvel ezelőtt is gyakran hallottam első világháborút megjárt idős férfiaktól. A címe: Katonafiamnak! Szerzője: Várnai Zseni, aki nem tartozott ugyan a magyar költészet első vonalába, de ezzel az 1912-ben írott verssel beírta nevét az irodalomtörténetbe. Már csak két esztendő választotta el az emberiséget az első világháborútól, a fő gonoszok a hazafisággal visszaélve már javában uszították egymás ellen a nemzeteket, már érlelődött a nagy vérfürdő, amikor a költőnő leírta azt a negyven sort. Az öt versszak refrénje: Ne lőjj fiam, mert én is ott leszek! Az élet által megtört egykori öreg bakák, akik évekig rothadtak 1914 és 1918 között a lövészárkokban, még 70-80 éves korukban is betéve tudták Várnai Zseni versét. Lengyel Pál Nagykeszjn mindig levette a kalapját, valahányszor elszavalta a költeményt. És mindig hozzátette: Ennek a versnek a hatására kezdtünk 1918-ban barátkozni az oroszokkal, akik velünk szemben egy másik lövészárokban ültek. Kiderült, hogy ugyanolyan emberek, amilyenek mink vagyunk. Mintha imádkozott volna. Az utolsó bekezdés négy sora: Mi lesz, ha minden katonafiú / szülőanyjától kap egy levelet, / mely lázít, gyújt, vérbeborít: / ne lőjj fiam, mert én is ott leszek! Egyre-másra érkeznek Jugoszláviából a hírek, hogyan próbálják megoldani a megoldhatatlant. Mert ha ezt a kérdést tábornokokra és csődöt mondott politikusokra bízzák, sohasem sikerül megoldani. Az utóbbi hónapok legfontosabb hírének azt tekintem, hogy Belgrádban úgyszólván rendszeressé vált az édesanyák háborúellenes tüntetése. Lehet, hogy ezeket a megmozdulásokat nem jegyzik az ENSZ-ben, talán a környező országok kormányai sem veszik komolyan. De valami akkor is elkezdődött. Lehet, hogy ez lesz a megoldás kezdete. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 2115/91 Čierny Michal, 1922. VIII. 6., Leszenye (Izsevszk, Vodkinszk) 2116/91 Csóka József, 1920. VIII. 8., Somorja (Krím, Szevasztopol) 2117/91 Csomos Béla, 1919. III. 10., Iványi (Borovics) 2118/91 Csepécz Lajos, 1922. IX. 23., Sárkányfalva (Ural) 2119/91 Čierny Ján, 1920. IV. 6., Leszenye (Asztrahány) 2120/91 Csomós Imre, 1908. III. 24., Párkány (Rosztov) 2122/91 Csenger Géza, 1921. V. 29., Kisölved (Nyeprogyerzsinszk) 2123/91 Čobádi Ladislav, 1921. X. 11., Jólesz (Kaukaz) 2124/91 Čeri Ondrej, 1914. IV. 14., Nyirágó (Minszk, Kurszk) 2125/91 Cintel Zoltán, 1928. IX. 12., Krasznahorkaváralja (Krasznovodszkij) 7489/91 Czompál József, 1906. VI. 1., meghalt, Oroszka (Minszk) 2427/91 Adamov Jozef, 1899. VII. 29., meghalt, Kassa (Donbasz) 2483/91 Czibák Béla, 1903. VI. 12., meghalt, Királyhelmec (Szambor) 2484/91 Csitár János, 1912. IV. 30., meghalt, Kiskeszi (Taganrog) 2486/91 Čík Ján, 1923. III. 12., meghalt Zsarnó (Ladoga-tó) 2487/91 Čatkoš Štefan, 1922. X. 22., Krasznahorkaváralja (Kaukaz) 2489/91 Csernyánszky Béla, 1927. III. 7., Komárom (Moszkva-Tula) 2491/91 Čôrgô Eugen, 1907. VIII. 2., Terebes (Szamborg) 2492/91 Čôrgô Gejza, 1924. XI. 6., Zempl. Kopčany (Szamborg) 2493/91 Čôrgô Ján, 1919. VI. 26., Zempl. Kopčany (Szamborg) 2494/91 Čôrgô Ján, 1912. II. 26., Zempl. Kopčany (Szamborg) 2495/91 Csörgei János, 1907. I. 27., Ekei, meghalt (Szovjetunió) 2912/91 Csölle Lajos, 1924. VIII. 3., Alistál (Krematoh) 2952/91 Csizmadia Béla, 1919. VI. 21., Kürt (Cseljabinszk) 2999/91 Csomor Kovács Dániel, 1924. XII. 26., Nagyölved (Leningrád) 7488/91 Czibula István, 1922. I. 1., Farkasd (Novij Omszk) 7486/91 Číri Ľudovít, 1911. VI. 25., meghalt, Ipolybalog (Kijev, Kimri) , 7482/91 Csépé László, 1912. VII. 1., Várgede (Krasznalucs) 7481/91 Čadecký Rudolf, 1914. II. 1., meghalt, Čadca (Kazahsztán, Ural) 7341/91 Csémy Károly, 1926. VI. 5., Bogya, (Szaratov) 7168/91 Csonka Ignác, 1923. III. 4., meghalt, Bény (Ogyessza) 7166/91 Čižmárik Ján, 1920. V. 9., Kosút (Szovjetunió) 7165/91 Csizmadia Sándor, 1914. V. 1., meghalt, Érsekújvár (Szovjetunió) 7164/91 Czompal Ľudovít, 1920. III. 11., meghalt, Čata (Kijev) 7165/91 Csiba László, 1923, VI. 16., Csilizradvány (Retkinov) 7160/91 Csemák Ferenc, 1912. V. 30., Tardoskedd (Szovjetunió) 7159/91 Cserba István, 1914., Nagyölved (Donbasz), meghalt 7157/91 Cseh Ferenc, 1925. XI. 10., Gellér (Groznij) 7155/91 Csáky Gejza, 1914. XI. 6., Poprad, meghalt (Szádon, Nuzal) 7071/91 Czibor István, 1926. IV. 1., Marcelháza (Kijev) 7070/91 Cserepes István, 1922. VIII. 29., Bogva (Karakasz, Odrska) 7069/91 Csókás Medárd, 1907. VIII. 28., meghalt, Bart (Hirograd) 7068/91 Cséplő András, 1913. II. 19., Kisújfalu (Sztálingrád) 7067/91 Csépi László, 1922. II. 13., Gellér (Mariapol) 6937/91 Czödör Ferenc, 1906. IX. 1., meghalt, Vezekény (Szibéria) REFLEX