Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám, szombat
A SZÖVETSEGI GYULES KAMARAINAK 17. EGYÜTTES ÜLESE HEVES VITA A BŐSI VÍZLÉPCSŐRŐL JÓVÁHAGYTÁK A KÖLTSÉGVETÉS TELJESÍTÉSÉRŐL SZÓLÓ JELENTÉST • ELLENTÉTES NÉZETEK A KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATI JAVASLATÁRÓL t AZ FMK ÉS AZ EGYÜTTÉLÉS KÉPVISELŐI HANGOT ADTAK VÁLASZTÓIK VÉLEMÉNYÉNEK (Munkatársunktól) - A Szövetségi Gyűlés kamaráinak 17. együttes ülése pénteken az állami költségvetés idei első félévi teljesítéséről szóló beszámoló fölötti vitával folytatódott. Az ülés délutáni részében került sor a parlament környezetvédelmi bizottsága által előterjesztett, a bósi vízi erőmű építéséről szóló határozati javaslat megvitatására. Az ülésen Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke influenza miatt nem vett részt, s a költségvetési beszámolót előterjesztő Václav Klaus sem érezte magát a legjobban. A jelentésben a pénzügyminiszter aláhúzta a pénzügyi politika idei fö célkitűzéseit; ezek: az inflációs folyamat megállítása, az állami költségvetés nemzetijövedelem-képzésben való részesedésének csökkentése, az adóterhek csökkentése s a vállalati szférába irányuló dotációk korlátozása. Jelentős változás tapasztalható a költségvetési bevételek alakulásában. Václav Klaus elmondta, hogy május- végén a költségvetési többlet elérte a 20,9 milliárd koronát, augusztus végére viszont 10 milliárdra zuhant. Ugyancsak jelentősen csökkent a köztársaságok költségvetési többletállománya, s ennek oka elsősorban a költségvetési kiadások növekedése, a helyi célokra fordított dotációk arányának emelkedése. A pénzügyminiszter beszámolója fölötti vitában a felszólalók viszonylag keveset foglalkoztak magával a költségvetési politikával; inkább egyes gazdasági jelenségeket boncolgattak. Többen kifogásolták, hogy az ilyen fontos napirendi pontok tárgyalásán nincs jelen az egész kormány. A vita után a képviselők megfelelő szótöbbséggel jóváhagyták a terv- és költségvetési bizottságok által a plénum elé terjesztett, a költségvetési beszámolóval kapcsolatos határozatot. Ezután a két kamara Pavel Rychetský szövetségi miniszterelnökhelyettes indoklása alapján jóváhagyta a birák fegyelmi felelősségéről szóló törvényjavaslatot. A déli szünet után Jozef Zlocha, (Folytatás a 2 oldalon) VÉGE A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁSNAK! Ne feledje szombatról vasárnapra virradó éjszaka háromkor kettőre visszaállítani az óráját (Prikler László felvétele) FELFORRÓSODOTT LÉGKÖRBEN A LEGÉGETŐBB KÉRDÉSEKRŐL FEDDHETETLENSÉGI VIZSGÁLATOK - TÖBB LÉPÉSBEN • LEMONDOTT OĽGA KELTOŠOVÁ (Munkatársainktól) - Péntekre maradtak a legrázósabb témák a szlovák parlamentben. Nyomban az első napirendi pont, a feddhetetlenségi vizsgálatok céljából létrehozott bizottság jelentése élénk vitát váltott ki. Vladimír Čečetka (NYEE), a bizottság elnöke beszámolt eddigi munkájukról. Első lépésként a bizottság tagjait világították át, majd a képviselőket és az SZNT hivatalának munkatársait. Fényképmásolatokat készítettek az együttműködéssel gyanúsítható személyek adatlapjairól, amelyeket még összehasonlítanak a Szövetségi Biztonsági és Információs Szolgálat levéltári anyagaival. Második lépésként a kormány tagjait, a miniszterhelyetteseket és a kormányhivatal alkalmazottait vetik alá a feddhetetlenségi vizsgálatnak. Bejelentette, hogy nem tudnak eleget tenni az SZNT június 20-i határozatának, amely szerint minden állampolgárnak lehetővé kell tenni, hogy az štB róla készített anyagaival megismerkedjen. A határozat megvalósítását az érvényes jogszabályok nem teszik lehetővé. Az utóbbi bejelentésére reagáltak a legtöbben a vitában. Marcel Strýko (NYEE) információlopásnak nevezte, hogy az ŠtB áldozatai az említett joghézag miatt nem ismerhetik meg, mit gyűjtött róluk össze a titkosrendőrség. Követelte, hogy kapják vissza a törvényellenesen eltulajdonított személyes levelezésüket és egyéb dolgaikat. A többi felszólaló is egyetértett ezzel a kérésével, de néhányan már ezt az alkalmat is megragadták, hogy támadják a kormánykoalíciót, utalva a zsarolási és visszaélési lehetőségekre. Mivel a hangulat egyre éleződött, képviselői indítványra befejezték a vitát. Elfogadták Marcel Strýko, illetve Vladimír Čečetka javaslatát, hogy kérni fogják az illetékes szövetségi szerveket, adják ki a képviselőknek az ŠtB által róluk gyűjtött anyagokat. Az elnökség tevékenységéről előterjesztett jelentés ismét alkalmat nyújtott a pártok nemzeti irányvonalat követő képviselőinek, hogy felvessék a már sokszor hangoztatott javaslataikat. Nem volt olyan téma, amelyet egyesek nem kíséreltek volna meg saját politikai érdekeik érvényesítésének kiharcolására kihasználni. Az SZNP képviselői szerint a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségeinek legutóbbi tárgyalásain született megállapodás ellentétben áll a politikai pártok és a nép akaratával. Úgy vélik, a szlovák parlament vezetői túllépték hatáskörüket és indokolatlan engedményeket tettek. Hasonlóan vélekedtek a DSZM képviselői is, akik nevében Milan Sečanský kifejtette: Nem tudja elfogadni azt, amiben a két elnökség megállapodott. A hosszú, személyeskedésektől mentes vita után (Folytatás a 2. oldalon) MUNKATÁRSUNK JELENTÉSE A BUKARESTI ZAVARGÁSOKRÓL MÁR AZ ELNÖKI PALOTÁT IS MEGTÁMADTÁK Bukarestben tegnap folytatódtak a rendszerellenes tüntetések és az utcai zavargások, melyeknek már több halálos áldozata és néhány száz súlyos sebesültje van. A tüntetők - a főváros lakosai és a Zsil-völgyi bányászok - délután megpróbáltak behatolni az elnöki palotába is. A rendőrség és a katonaság újra könnyfakasztó gránátokat, petárdákat használt a tömeg feloszlatására, és a Cotroceni palota körül megjelentek a felfegyverzett katonákat szállító páncélozott járművek is. A tüntetők fő fegyvere ezúttal is a Molotov-koktél és a kő volt. A késő délutáni órákban, tudósításom írásakor a zavargások még folytatódtak, de a palota közvetlen környékét a katonaság már megtisztította a tüntetőktől. Korábban, csütörtökről péntekre virradó éjszaka hasonló jelenetek játszódtak le a televízió épülete körül. Úgy éjfél tájban a gázmaszkokkal felszerelt rendőrség és katonaság könnyfakasztó gázzal és füstbombákkal árasztotta el az egész környéket, majd akcióba léptek a gumibotok. Tanúja voltam annak, hogy a rendőrök több tüntetőt véresre vertek. Kaptak a rendőrök is, de egyenlőtlen volt a küzdelem. Megvallom, ezután én is a nyakamba vettem a lábam, mert egyrészt alig lehetett lélegezni, könnyezett a szemem, másrészt ilyen esetekben bizony az újságírói igazolvány se sokat számít. Tegnap a délelőtt folyamán Ion Iliescu elnök fogadta a Zsil-völgyi bányászok küldöttségét és biztosította őket arról, hogy követeléseiket a hatalom teljesíteni fogja. Megegyeztek abban, Iliescu a jövő héten ellátogat a Zsil-völgybe. A bányászok vezére, Miron Cosma ezután kijelentette, általános sztrájkjuk sikeres volt és rövidesen elhagyják Bukarestet. A helyzet azonban felemás. A bányászok egy része nem hallgatott Cosmára és a vasútállomásról visszatért a városközpontba vagy csatlakozott a Cotroceni palota előtti tüntetőkhöz, akik fő követelése, hogy mondjon le az államfő. Közben megkezdődtek a tárgyalások Iliescu elnök és a legfontosabb politikai pártok képviselői között az új kormány megalakításáról. Az eddig kormányzó Nemzeti Megmentési Front követeli, az új kormány is a tavalyi parlamenti választások eredményei alapján jöjjön létre. Akkor a Front a szavazatok 66 százalékát kapta meg, a zavargások előtt készített felmérések szerint jelenleg azonban csak 25-30 százalékot kapna. A nacionalista körök részéről elhangzott, hogy főként katonákból álló kormány alakuljon, viszont a pártok többsége valamilyen koalíciós kabinetet szeretne. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy Romániában rendkívül komoly belpolitikai válság és feszültség alakult ki. Ezek következtében a védelmi minisztérium fokozott készültségbe helyezte az állami és középületeket, az intézményeket védő alakulatokat, s a katonák éles töltényeket kaptak, hogy „szükség esetén törvényes módon felhasználják". Érdemes megjegyezni, a politikai megfigyelők többsége Petre Románt és kormányát, valamint Iliescu elnököt teszi felelőssé a válság kialakulásáért KOKES JÁNOS JUGOSZLÁV VALSAG POZITÍV JELZÉSEK HÁGÁBÓL A jugoszláv válság rendezésére összehívott hágai nemzetközi békekonferencia harmadik, csütörtök este véget ért fordulója a korábbiakhoz képest kedvezőbb légkörben zajlott. Ezt lord Carrington, a hágai fórum elnöke mondotta a tanácskozás után. Carrington szerint azért volt így, mert Horvátországban az eddigiekhez képest már nagyobb mértékben betartják a tűzszünetet. A hágai fórumon a hat tagköztársaság külügymniszterei, a szövetségi külügyminiszter, valamint az államelnökség képviselője vesz részt. Csütörtökön úgy döntöttek, hogy megalakítják a harmadik csoportot is, amely a köztársaságok közötti kapcsolatok jövőjével fog foglalkozni. A korábban létrehozott munkacsoportok közül az egyik a kisebbségekkel, a másik a jövőbeni államjogi elrendezéssel foglalkozik. Bejelentették, a jövő évtől kezdve mindhárom munkacsoport rendszeresen Hágában fog ülésezni. Ha szükséges lesz, lord Carrington új plénumülést is összehívhat. Vitás kérdések esetén a munkacsoportok rendelkezésére áll az az öttagú döntőbíróság, amely az EK-országok elismert jogászaiból áll. Jól tájékozott források véleménye szerint az alkotó légkör nem jelentette azt, hogy Szerbia és Horvátország álláspontja közeledett volna. Ennek ellenére pozitív jelzésként fogható fel, hogy a békefórum mégis folytatja munkáját. Korábban ugyanis voltak, s még mindig vannak olyan vélemények, hogy a hágai fórum fölösleges, tehetetlen. Horvátországban továbbra is megsértik a tűzszünetet. A legsúlyosabb harcok Szlavóniában, a horvát-szerb határ térségében folytak. Igor Pokojný, a Csehszlovák Sajtóiroda különtudósítója személyesen is meggyőződött arról, hogy a jugoszláv hadsereg nehézfegyverekkel - beleértve a tankokat és repülőgépeket - támadta a horvát felet. Csütörtökön este a szerb csetnikek aknavetőkkel lőttek egy mentőautókból és személyautókból álló (Folytatás a 2. oldalon) KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS A DUNAI VÍZMŰRŐL ÖTVENÖT SZÁZALÉK A BEFEJEZÉS MELLETT A bősi vízi erőművet be kell fejezni - vélte a megkérdezettek 55 százaléka egy szeptember elején végzett országos közvélemény-kutatás során. Szlovákiában a megkérdezettek 71, Csehországban pedig 47 százaléka vélekedik így. Az építkezés ideiglenes leállítását és a terv megvizsgálását a CSSZSZK-ban a megkérdezettek 21 százaléka tartja helyesnek. Országosan az építkezés teljes leállítását a megkérdezetteknek mindössze 3 százaléka helyesli, 2 százaléka pedig a már felépített létesítmény lebontását és a környezetnek eredeti állapotába való visszaállítását kívánja. A megkérdezettek 17 százalékának nem volt határozott nézete a kérdésről. A felmérést 1206 személyből álló reprezentatív mintán végezték. TÖMBÖSÍTÉS UTÁN TAGOSÍTÁS A magángazdaságok, családi farmok és a földjeiket művelni akarók helyet kérnek a határban. Nem az elhanyagolt perifériákon, hanem a kataszter olyan részén, ahol a föld minősége az eredetivel azonos. (5. oldal) Szombat, 1991. szeptember 28. * Ára 2,80 korona XLIV. évfolyam, 228. szám