Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-23 / 223. szám, hétfő

OKTATÁS ,ÚJSZÔ1 NEVELÉS OSZTÁLYOZÁS NÉLKÜL? MIKOR LESZ „ISKOLAÉRETT" - A SZÜLŐ? Az iskolaérettség fogalma nem csupán az alapiskolák elsó osztályaiba lépő gyermekekre vonatkozik, hanem azokra az édesanyákra és édesapákra is, akik bármelyik esztendő szeptemberétől már így dicsekedhetnek: iskolás lett a gyermekem (gyermekünk). A szülők „iskolaérettsége" ott kezdődik, hogy milyen képet festettek gyermekük elé az iskoláról, az eddigi teljes, játékos és szabad életet felváltó mindennapos fegyelemről. Valljuk be, sokunknak vannak kellemetlen emlékei az iskoláról Ez azonban nem ok arra, hogy a saját gyerekünknek mumusként emlegessük az iskolát: ,,majd ott móresre tanítanak...!" Félreértés ne essék: rózsaszínű képet festeni legalább olyan káros, mint koromfeketét. A gyermeket már a kezdet kezdetén rá kell nevelni, hogy maga végezze el saját, iskolával kapcsolatos feladatait. Nem olcsók a tanszerek, de egy használt ceruzát oda lehet neki adni: hadd próbálja kihegyezni. Reggelenként készítse el a tízóraiját, az előre levágott kenyeret próbálja maga megvajazni. Ha megkínlódott vele, s végül sikerélménnyel zárult a munkája, jobb kedvvel eszi majd meg, s nem hozza haza kicsomagolatlanul vagy nem dobja suttyómba a kukába. A legtöbb baj ott kezdődik, ha a szülőknek - akár kisiskolás, akár nagyobb a gyerekük - nincs türelmük a gyerek iskolai élményeinek meghallgatására, megbeszélésére. A nem kommunikáló, vagyis az egymással nem beszélgető, egymást jóformán meg sem hallgató családtagok - bármennyire is szeretik egymást - előbb-utóbb elhidegülnek egymástól, önmagukba fordulnak. Szülőnek lenni komoly feladat. Iskolás gyerek szülőjének lenni még komolyabb és bonyolultabb. „Majd megneveli az iskola - hiszen azért van!" - hangzik el sokszor a felelősséget és a pluszfeladatot elhárítani igyekvő mondat, s aki kimondja, végig sem gondolja, milyen rossz bizonyítványt állít ki önmagáról, mint szülőről. Egyre szaporodnak a családok anyagi terhei. Többe kerülnek az iskolások is, s a szülőknek pluszmunkákat kell vállalniuk, hogy nagy nehezen egyensúlyban tartsák a család költségvetését. A gyerekek azonban nem tehetnek erről! Nem őket illeti meg sem a szemrehányás, sem a sok iskolai kiadás felhánytorgatása. Amit pénzben esetleg mégsem tudunk megadni nekik, azt adjuk meg odafigyelésben, szeretetben, őszinte esti beszélgetésekben. Mi, szülők ezzel bizonyíthatjuk ,.iskolaérettségünket". N. CSERFALVI ILONA ILDI GONDOLKODIK Ildi a vakáció alatt reggelente a kamocsai református templom előtt üldögélt. Boltba menet mindennap ott láttam a cingár lánykát. Ült a kövön maga alá húzott lábakkal, aprócska öklével támasztotta az állát. Gondterheltnek látszott. Néhány nap múlva odaszóltam neki: - Hát te mit búslakodsz? - Nem búslakodom - felelte önérzetesen. - Gondolkodom. - Aztán min gondolkodol? - Az iskolán. Ildi most lett harmadikos. Tavaly hoszszú évek kényszerszünete után ismét megnyílt az iskola Kamocsán. Volt nagy öröm. Az örömet az sem homályosította el, hogy csak első meg második osztály nyílt, a tervek szerint jövőre már harmadik, meg negyedik is lesz, mondták, hogy a kisgyerekek ne buszozzanak Szimőre, Gútára vagy Érsekújvárba. Volt vers, virág, ünnepi beszéd, taps, meg ígérgetés. Ildi és társai mégis buszoznak. Szimőre, Gútára, Érsekújvárba. Mert valakik úgy döntöttek - kevés gyerek, nem gyerek - vagy legalábbis nem osztály. Nem rentábilis, mondják azok, akik iskolák sorsa felett döntenek. Pedig a falu még a tanítót is hajlandó lett volna fizetni. Mint valaha... Ildi meg csak gondolkodik. Az iskoláról, meg arról, hogy ó meg a társai miért nem rentábilisak... (kopasz) Azok között az utasítások között, melyeket az oktatási minisztérium a 91/92-es tanév szervezésével kapcsolatban adott ki még júniusban, szerepel a következő is: ,,Az 1991/92-es tanévvel kezdődően az alapiskolák 2-4. évfolyamában nem kell osztályozni a zenei nevelés, a képzőművészeti nevelés, a testnevelés és a munkára nevelés tantárgyakat. Az 5-9. évfolyamban a fenti tantárgyak osztályozásának megszüntetéséről vagy meghagyásáról az iskola igazgatója dönt a pedagógiai és az iskolatanáccsal történő előzetes megállapodás alapján. A 9. évfolyamban nem kell osztályozni a családi életre nevelés és a "találkozások a múvészettel« tantárgyakat. Az 1-9. évfolyamban nem kell osztályozni a nem kötelező tantárgyakat. A választható tantárgyakat - az új tantervvel összhangban - nem kell osztályozni a gimnázium 2. évfolyamában". Mielőtt kommentálnánk az - enyhén szólva is - elhamarkodott és elhibázott intézkedést, tekintsük át röviden mindazokat az érveket, melyek az osztályozás mellett szólnak. Az osztályozásnak pszichológiai szempontból kétségtelenül személyiségfejlesztő hatása van, hiszen a tanulásban elért eredmények érdemjegyekkel történő értékelése szorgalomra, kitartásra, munkára (a tanulás komoly és nehéz munka!), az erős akarat kialakítására, logikus gondolkodásra, figyelem-összpontosításra, sikerélményekre ösztönzi a tanulókat annak érdekében, hogy a tanult ismereteket jól elsajátítsák és tartósan emlékezetükbe véssék. Az érdemjegyekkel történő osztályozás ezen túlmenően a pedagógus, a diák, de még a szülő munkájának is értékkifejezője. A pedagógusok általában háromféle norma szerint, pontosabban, e normák valamelyike alapján osztályoznak. Ezek: az osztálynorma, a pedagógiai norma és az objektív norma. Az osztálynorma szerinti Alap- és középiskoláink új, négy évre megválasztott iskolavezetéssel kezdték meg az 1991 /92-es tanévet. Fontos, hogy az új vezetők, de a tantestületek valamennyi tagja is tudatosítsa azt a meghatározó körülményt, hogy egy, teljesen új oktatáspolitikai elgondolásokon alapuló iskolarendszer folyamatos és egyre gyorsuló kiépítésének aktív résztvevője. Ennek az oktatáspolitikai koncepciónak a leglényegesebb alapelvei a fejlődő iskoláskorú gyermek lehetőségeiből és egyéni szükségleteiből indulnak ki, figyelembe véve az oktatással szemben megnyilvánuló társadalmi elvárásokat. Az egyik ilyen, hogy még az azonos korú gyermekek között is sok az egyéni eltérés, aminek természetesen genetikai és szociális okai vannak. Az új oktatáspolitika egyik kulcsfontosságú alapelve ezért hangsúlyozza a tanulók differenciált fejlesztésének szükségességét. Az egységes iskola helyébe külsőleg és belsőleg differenciált iskolarendszer lép, amely sokkal nagyobb mértékben figyelembe veszi a tanulók egyéni érdeklődését és adottságait, mint az egységes iskola tette Ehhez a tanév kezdetére megteremtődtek osztályozás tulajdonképpen viszonyított osztályozás, tehát jeles osztályzatot nem a legjobbak kapnak, hanem azok, akik az adott osztályban a tananyagot relatíve a legjobban tudják. A pedagógiai norma szerinti osztályozás figyelembe veszi a tanuló családi, egészségi és egyéb körülményeit, a tanulásra fordított munka mennyiségét és minőségét. Az objektív norma alapján a tanuló olyan osztályzatot kap, amilyen mértékben és minőségi fokon sajátította el a tananyagot. Ez utóbbi norma a leghelyesebb, és szükséges lenne minden egyes iskolában az objektív norma szerint osztályozni, már csak azért is, hogy a tanulók tisztában legyenek valódi tudásszintjük mértékével és értékével. Az osztályozás tehát a diákok számára állandó sikerélmények forrása lehet. Milyen eredményekre számíthat azonban a pedagógus azokból a tantárgyakból, melyekben elmarad az osztályozás, mint tanulásra ösztönző tényező? A nem osztályozott tantárgyakat a diákok nem veszik komolyan, a tanítási órák ezekből a tantárgyakból számukra a lazítást, más szóval lazsálást jelenthetik, amikor nem kell odafigyelni, amikor nem kell „sokat tudni", hiszen akkor sem kap elégtelen osztályzatot, ha semmit sem tud. Nagyon helytelen tehát az osztályozott és az osztályozatlan tantárgyak kategóriáját valamiképpen „mesterségesen" létrehozni, hiszen már enélkül is léteznek társadalomtudományi és természettudományi, választható és kötelező tantárgyak. S nézzük csak meg közelebbről, mely tantárgyakat „degradálja le" az elhibázott intézkedés az osztályozatlan tantárgyak kategóriájába. Zenei nevelés, képzőművészeti nevelés, testnevelés, munkára nevelés, családi életre nevelés, „találkozások a művészettel". Csak nem azt akarják érzékeltetni a intézkedés kiagyalói, hogy ezekre a „nevelésekre" nincs szükség? Hiszen például a szükséges legiszlatív feltételek. Az új iskolai törvény lehetővé teszi, az 5. osztálytól kezdve, a tanulók képesség és érdeklődés szerinti differenciálását, továbbá alternatív iskolák (felekezeti, magán) létesítését, a plurális, demokratikus •és humánus értékközvetítést. Az alapiskolai és gimnáziumi óratervekben előtérbe kerül az ismeretek (tantárgyak) integrációja. Az 1-4. osztályokban ezt az integrációt az anyanyelv és az írás, illetve a munkára nevelésnek a tárgyi ismeretek és a képzőművészeti nevelés tantárgyakkal történő összevonása jelenti. Az alapiskola 5-8. osztályainak óraterve három változatban készült el és a megfelelő variáns kiválasztása esetén lehetőséget ad a tanulók érdeklődése szerinti differenciálásra, mivel szabadon választható tantárgyakat is tartalmaz. Emellett az iskola hatáskörébe tartozik a részleges külső differenciálás két vagy több tantárgyban (például a matematikában, a magyar nyelv és irodalomban), esetleg a teljes külső differenciálás. A belső differenciálásnak minden iskola életében napi munkamódszerré kell válnia. Az iskola emellett kialakíthatja saját elképesztően siralmas a 18-20 éves fiatalok (de még a középgenerációt is hozzávehetjük) zenei és képzőművészeti képzettsége, műveltsége. A letűnt politikai rendszernek ezt a súlyos oktatáspolitikai hiányosságát kívánják „átmenteni" épülő demokratikus rendszerünkbe is? Hiszen e két tantárgy „lezüllesztése" az osztályozatlan tantárgyak közé szinte sugallja azt, hogy a zene meg a képzőművészet az valami teljesen felesleges dolog. A testnevelés is gyenge pontja oktatási rendszerünknek, ennek következtében sok a fejletlen, vézna fiatal. Ne osztályozzuk tehát a testnevelést sem? Vagy a munkára nevelést? Teremtsünk már végre rendet egyszer e téren is! A nyolcórás munkaidőben valójában ledolgozott 2-3 munkaórával hogyan, mikor akarunk eljutni Európa és a világ teljesítményszintjéig, a kifogástalan minőségű munkáig? Egy tapodtat sem fogunk tudni előrelépni, ha a lehető legrövidebb időn belül nem likvidáljuk a kommunista rendszer egyik átkos örökségét: a laza munkafegyelmet, a lógást, a munka rafinált imitálását! Új viszonyt kell kialakítani a munka iránt, s ennek hatékony eszköze lehet az iskolai munkára nevelés, melynek keretében már a minden szépre-jóra legfogékonyabb alsó tagozatos diákok megtanulják, hogy a munka az élet értelme, létszükséglet és boldogulásunk forrása. És vajon a családi életre nevelés körül talán minden a legnagyobb rendben van nálunk? Akkor miért foglal el országunk olyan előkelő helyet az európai és világlistán a válások, a terhességmegszakítások, a leányanyák és az elvonókúrás férfiak (és nők!) számát tekintve? Ezt a tantárgyat is kellő felelősségtudattal kell tehát tanítani és - osztályozni! Szeretném, ha a gyakorlat rácáfolna aggályaimra, félek azonban - nem így lesz. SÁGI TÓTH TIBOR optimális helyi oktatási-nevelési rendszerét, ahol maximális mértékben figyelembe vehetők a helyi adottságok, de a tanulók érdekei is. Fontos szerephez jut a pedagógus. Ezért is nyíltan fel kell tenni a kérdést, mi a demokratikusabb és humánusabb: látszólag nem venni tudomást arról, hogy egy-egy pedagógus már évek óta gyöngén teljesít az iskolában, és ezt tudja róla az iskolavezetésen kívül a tanuló és szülő is, vagy tűri, hogy gyerekek százai váljanak csalódottá, sokszor egy életre szerencsétlenné azért, mert nem eléggé képzett, elfásult vagy pályatévesztett pedagógus volt a tanítójuk. Feltétlenül szükséges, hogy minőségi differenciálás menjen végbe a tantestületekben is. Ha ez megtörténik, az iskola vezetésének legyen elég ereje ahhoz, hogy azt a pedagógust, aki éveken keresztül gyöngén teljesít, ne bízza meg fontos feladatokkal, illetve ha a Munkatörvénykönyv megengedi, váljon meg az ilyen pedagógustól az iskola. Külföldön ez természetes. Megismerve a fejlett országok iskolaügyét, egyre erősebb bennünk az a meggyőződés, hogy az oktató-nevelő munka kulcstényezője a jó pedagógus és a pedagógus-kollektíva. Helyi és országos viszonylatban ezért is kell többet tenni a pedagógusok szociális helyzetének javításáért, mégpedig sürgősen. Végezetül még egy gondolat az iskolák önállóságáról. Nagyobb önállóság, mint tudjuk, nagyobb felelősséget is jelent, mind a pedagógusok, mind az iskolavezetés számára. Különösen a magyar tanítási nyelvű iskolák közösségeinek kell helyesen értelmezniük felelősségüket. Újra kell gondolniuk az iskolai munka ellenőrzését, a pedagógusok szakmai továbbfejlesztésének kérdését, mivel az e feladatokkal kapcsolatos funkciókat csaknem minden magyarlakta járásban többnyire szlovák nemzetiségű (esetleg magyarul beszélő) személyek töltik be, illetve fogják betölteni. Mint a múltban is megmutatkozott, így sem az ellenőrzés, sem a továbbképzés kérdése nem oldódik meg hatékonyan, ami a fejlődés gátja lehet a magyar tanítási nyelvű iskolákban. Ezt pedig aligha akarja bárki is közülünk. Dr. BÁLINT LAJOS, kandidátus 1991. SZEPTEMBER 23. KEVESEBBEN A SZAKMUNKÁSKÉPZŐKBE? Az előző rendszerben központi rendelet alapján, a tanulók 60 százaléka szakmunkásképzőkben tanult tovább, melyek bővítését-fejlesztését jelentős összegekkel segítette az állam. Az elmúlt hét évtizedben előnyben részesítették a középfokú szakmunkásképző iskolák létesítését, például csak Pozsonyban harminc épült, ugyanakkor egyetlen gimnázium vagy középiskola sem. De egész Szlovákiában is hasonlóan alakult a helyzet. Ma a színvonalasan kiépített szakmunkásképzők iránt egyre csökken az érdeklődés, az 1991/92-es tanévben ebbe az iskolatípusba nyolcezerrel kevesebben jelentkeztek, mint amennyi a férőhely. , A pozsonyi Fővárosi VI. Iskolaszék már az év elején felismerte, hogy az iskolahálózat keretében rugalmasan alkalmazkodni kell a tanulók pályaválasztási elképzeléseihez. Elgondolásuk az volt, hogy demokratikus, szabad pályaválasztást valósítanak meg, de a szülőktől csak passzív támogatást kaptak; tervük aránylag nagy ellenállásba ütközött a középfokú szakmunkásképző iskolák alapítóinál, illetve fenntartóinál, s az ötletet nem fogadták lelkesedéssel a szakközépiskolák igazgatói sem. Az év elején a 8. és 9. osztályok tanulói között végzett felmérés alapján 10 543 tanuló közül - az érdeklődés és a lehetőség között fennálló egyenlőtlenség miatt - gimnáziumba 400 tanulóval, szakközépiskolába 845 tanulóval, egészségügyi szakközépiskolába 1000 tanulóval jelentkeztek többen. Viszont a középfokú szakmunkásképző iskolákban 1432 üres hely maradt. Tehát, ha a korábbi gyakorlat nem változik, a fővárosban 2255 gyerek nem tanulhat tovább a választott iskolában. Az iskolaszék, felismerve a helyzetet, reagált a tanulók megváltozott igényeire: 15 osztállyal négy új gimnázium alapításához járult hozzá. Egy négyosztályos a Hronská utcán, két egyházi (katolikus és evangélikus) líceum, valamint egy magángimnázium nyílt az új tanévben. Ugyanakkor szeptember 1-jétől 17 osztállyal tíz új szakközépiskolában - többek között kereskedelmi akadémián, kétnyelvű kereskedelmi akadémián, egy speciális leányiskolában, valamint faipari, elektrotechnikai és vendéglátóipari szakközépiskolában - is megkezdődött az oktatás. A több mint tízezer tanuló közül csupán 90 kilencedikes tanulót nem sikerült elhelyezni, 725-en pedig a nyolcadik után 9. osztályban folytatják a tanulmányaikat, pedig a szakmunkásképzőkben ezer szabad hely van. Minden jel arra mutat, hogy a 14-18 éves korosztályosok csoportja a legnépesebb, s gimnáziumban vagy szakközépiskolában akar továbbtanulni. A szakmunkásképző iskolába 1300-zal kevesebben jelentkeztek, tehát itt megüresedtek tantermek. Persze, a szakmunkásképzésben most is vannak olyan szakterületek, ahol az érdeklődés meghaladja a lehetőségeket. Mindenekelőtt a szakács, pincér, varrónő, fodrász, kozmetikus szakmáról van szó. A szolgáltatás e területein mutatkozik a legnagyobb hiány is. Ezeket az iskolákat támogatni kell a férőhelyek növelésében, bár a szakmai gyakorlatok körüli problémák miatt korlátozottak a lehetőségek. A szakemberek meggyőződése: minden fiatalnak lehetőséget kell adni arra, hogy minél magasabb képzettséget érhessen el olyan területen, melyhez vonzalma és természetesen adottsága van. A nehéz gazdasági helyzetben, amikor a kitanult szakmunkás a szakmunkásbizonyítvánnyal együtt a felmondást is megkapja, talán az államnak jobb befektetés egy hosszabb tanulmányi időszak, mely érettségivel végződik, mint a munkanélküli segély folyósítása. A rugalmas iskolahálózat ellenzői kifogásolják azt is, hogy az érettségizettek közül nem mindenki jut be a főiskolára, s állást sem találnak. Számukra minél előbb továbbtanulási lehetőséget kellene teremteni, szakosított iskolák, felsőfokú szakiskolák formájában. TÓTH ÁGNES Ez még vakáció... volt (Nagy László illusztrációs felvétele) ÚJ TANÉV - TÖBB VÁLTOZÁS