Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-17 / 218. szám, kedd

1991. SZEPTEMBER 17. JJJSZOi GAZDASÁG AZ ÜZLET NEMZETKÖZI MIT TANULHATUNK A MAESTRÓ-TÓL? Bár sokat változott az emberek szemlélete a gazdaságot, a kereskedelmet, s ebben saját helyüket, megélhetésüket illetően, még mindig túl sokan várják a megromlott helyzet jobbrafordulását valahonnan máshonnan, leginkább „odaföntről", az államtól, nem pedig saját maguktól. Éppen ezért lehet tanulságos az Érsekújvárott alig pár hónapja létrehozott, külföldi tőkére alapozott kereskedelmi vállalkozásnak, a Maestro cégnek az üzleti filozófiája. Kereskedelmi vállalkozásról van szó, amely elsősorban Csehszlovákiában és főleg Érsekújvár környékén gyártott termékeket kíván eladni az európai piacra. Hogyan, milyen termékeket? Erre csak egy megkötés van náluk: amit a piac igényel. „Mert egyedül csak ehhez a feltételhez igazodhatunk" — vallja Borbély László, a cég egyik képviselője. A saját helyüket a gazdaságban a közvetítő üzletember szerepében látják. A termék ugyanis nem akkor lesz készen, amikor gyártója kezéből, vagy a gépből kikerül, hanem akkor, amikor már el is adják. Szinte az utcán kezdtek üzletelni. Az első időben húst szállítottak a német piacra (amelynek eladásával a látszatra nagy tapasztalatokkal rendelkező, s eddig állami monopolt élvező külkereskedelmi vállalatok olyan kevés sikerrel foglalkoznak), most pedig az Érsekújvárban gyártott műanyag ablakokat szeretnék elhelyezni, ugyanezen a piacon. De mondom, mindez csak a kezdet, mert terveik szerint esély van akár egy év alatti 100 millió márkás forgalom lebonyolításéra is. Az első hallásra fantasztikus összegnek látszik. Fel is merül a kérdés, honnan az optimizmus, hogy ilyen mennyiségben eladható árut találnak nálunk, vagy a külföldről behozott iparcikkre, elektronikára fizetőképes keresletet. Borbély úr véleménye szerint a régiót eddig nem becsülték meg úgy, ahogy azt megérdemelné. Szerinte az emberek nem ügyetlenebbek, vagy tehetségtelenebbek itt sem, mint a módosabb országokban, csupán az infrastruktúránk elmaradott, amelyben ezt a tudást, tehetséget és akaratot megfelelően értékesíthetnék. Éppen azért kell beengedni a külföldi tőkét, hogy megváltoztassa ezt az infrastruktúrát, mert enélkül nem lesz sem hatékony és magas színvonalú termelés, sem versenyképes marketing és kereskedelem. S hogy miért éppen Érsekújvárott és nem fővárosaink valamelyikében vagy más iparközpontban kezdték meg a tevékenységet? Nos, a tőkét adó németországi illetőségű üzletember turistaúton volt itt, s megtetszett neki a tulajdonképpen nemzetek, etnikumok határán található, lényegében kétnyelvű város, amelyhez Bécs is, Budapest is, Pozsony is eléggé közel van. Az üzlet ugyanis nfemzetközi, nem kötődik nyelvhez, Nemzeti hovatartozáshoz, s ha valamihez igen, akkor leginkább egyegy régióhoz. Az ideális régió adott volt tehát, de miben látta az üzletet? A hiányban — jön a válasz — nemcsak az áruhiányban, hanem főleg a vállalkozókedv, az önmagunkban rejlő lehetőségek kiaknázásának hiányában. Itt még — jegyzi meg — félnek az emberek, nehezen fognak bele a vállalkozásba, mert nem szokták meg a kockáztatást. Cégünk éppen ezt a kockázatot igyekszik majd csökkenteni. Az üzletembernek nem kell sokat filozofálnia — fejti ki végül —, hanem valamit akarnia kell, és bíznia benne, hogy sikerül. Ilyen egyszerű lenne? Lehet. Nincs az ilyesmiben tapasztalatunk. Higgyük el Constantin Drolshagen úrnak, aki magát sem olasznak, sem angolnak, sem németnek, sem magyarnak (ezeket a nyelveket beszéli), hanem európainak vallja, hogy ezt így kell csinálni és megy a dolog. S ha igaza lesz és megvalósulnak tervei, az nemcsak az ő és munkatársainak üzleti sikere lesz, ez a siker munkaalkalmat és mecénást is hoz a régióba. És ez már közügy is... -szénTEJGYÁR - MAGÁNKÉZBEN HÍRESZTELÉSEK ÉS TÉNYEK TÜKRÉBEN AZ INTERKOMERZ KFT. Országszerte sokat beszélünk és írunk mostanság a tejről, akárcsak a privatizációról. Első hallásra talán kevesen hoznák a kettőt összefüggésbe, hacsak nem történik az, ami Tornaiján, ahol a várost és környékéttejjel és tejtermékekkel ellátó tejgyár is a kisprivatizáció tárgyát képezte. A környéken precedens nélküli változás volt ez a múlthoz képest, és bizony rögtön folyt is körülötte a suskus. Az országszerte háborgó tejtenger itteni, magánkézbe került ladikján áprilistól egy héttagú, Interkomerz névre keresztelt kft. tagjai eveztek. Három hónap elteltével egy újabb fejlemény adta a beszédtémát: az alapítók között állítólag nézeteltérések támadtak, majd négyen kiváltak, és egy másik kft, keretén belül keresték boldogulásukat. Közben a rossz nyelvek azt is beszélték, hogy a kis tejgyár új tulajdonosai becsapták a szövetkezeteket — kivéve a Kálosai Vályvölgye Szövetkezetet— mivel áron alul vásárolták fel tőlük a tejet, az üzletekbe szállított árujuk minősége pedig sok kívánnivalót hagyott maga mögött. A környéken az irigység, rosszmájúság szülte híresztelések hulláma csapott a magasba, s ezt a gyár üzemeltetői és tulajdonosai csak nagy-nagy nehézségek árán tudták átvészelni. Mozgalmas négy hónap — Hát igen. Négy hónappal ezelőtt heten voltunk, akik az Interkomerz kft. keretén belül vállalkozni mertünk és bankhitelből megvettük ezt a gyárat — magyarázza Ohár György, a kft. volt és jelenlegi elnöke, aki egyben a Vályvölgye szövetkezetet is irányítja. — Nem titok, hogy első pillanattól kezdve sok volt az irigyünk. Sokan az újgazdagokat, a milliomosokat látták bennünk, holott heten mindössze 140 ezer koronát fektettünk be készpénzben. A gyár eredeti dolgozói maradtak a mi alkalmazottaink, de egyesek a megváltozott helyzethez és körülményekhez nehezen tudtak vagy nem is akartak alkalmazkodni. — Szép reményekkel indultunk. Az áprilisi tejfelvásárlást még a volt felettes szerv, a rimaszombati tejgyár fedezte, amiért tulajdonképpen 3,1 millióval tartozunk nekik. A termelést és a tejfelvásárlást természetesen alkalmazottaink, a gyár dolgozói irányították és szervezték. A tamáskodók most azzal vádolnak, hogy nem fizettük meg a tejet, ezért a szövetkezetek elfordultak tőlünk. A képlet nem ilyen egyszerű, a mintákat ugyanis Kassán elemezték és a laboratóriumi eredmények alapján fizettünk a tejért. Arra csak később figyeltünk fel — elismerem, ez a mi hibánk —, hogy a környékről csak harmadosztályú, sőt, nem standard tej érkezett, holott ez nem lehetett igaz. Aztán a szövetkezetek erre úgy reagáltak —, de ehhez külső impulzust is kaptak —, hogy egymás után elpártoltak tőlünk, és inkább Rimaszombatba szállították a tejet. Az igazsághoz tartozik viszont, hogy előzőleg már mi is szelektáltunk a szállítók között, mert egyértelműen tejtúltermelés mutatkozott és a megrendelések is kisebbek voltak. Az én fülembe is eljutottak azok a vádak, miszerint a kálosai szövetkezetet részesítettük előnyben. Ez igaz, viszont az is tény, hogy az árakkal őket is és a másik kedvencnek kikiáltott runyai szövetkezetet is éppúgy sújtottuk. Azt is felrótták, hogy a kft. a kálosai szövetkezet kiszolgálója, és fordítva. Ezzel nem tudok egyetérteni, a két dolog csak abban függ össze, hogy egyesek mindkét helyen érdekelve voltak. Viszont kevesen tudják, hogy a kálosai szövetkezet egyike azon kevés szövetkezeteknek, melyek az első félévet nyereséggel zárták. Ami az Interkomerz jelenlegi anyagi helyzetét illeti: csöppet sem olyan vészes, mint azt egyesek híresztelik. Igaz, hogy 3,5 millióért vettük meg a gyárat, de ezt öt éven keresztül törleszthetjük, a rimaszombati üzemnek a már említett összeggel tartozunk, viszont nekünk összesen 4,5 millió koronával tartoznak. Mi jelenleg is pluszban vagyunk. Tiszta tejet a pohárba — Tény, hogy a nyár derekán nem voltunk ennyire optimisták, és sok álmatlan éjszakát vészeltünk át — veszi át a szót Szabópál Zoltán, az Interkomerz jelenlegi hármasfogatának további tagja. — Nemcsak a valós helyzettel, de az intrikákkal is szembe kellett néznünk, és az alaptalan vádak szennyét is minduntalan le kellett mosni. Mikor rájöttünk, hogy minket is rászedtek, lépnünk kellett. A kassai laboratóriumnak felmondtunk, és máris változott a helyzet: a tej literenkénti felvásárlási átlagára három koronáról 4,12re emelkedett, azóta pedig a felvásárolt mennyiség 60-70 százaléka első osztályú. Nem kívánom részletezni az okokat, de a hét alapítótagból négyen kiváltak, és Interex néven alapítottak egy új kft-t, amely az addigi külkereskedelmi részlegünk tevékenységét viszi tovább. Mi ketten és Bajo Viktor kollégánk maradtunk aztán ebben a nem éppen irigylésre méltó helyzetben. Ráadásul abban az időszakban, amikor a szövetkezetben is feszített munkatempó volt, mivel éppen akkor kezdődött az aratás. Mikor az árakat rendbe tettük, bátorkodtunk ismét a termelőkhöz közeledni. Nem volt könnyű, hiszen vissza kellett állítani az egyensúlyt, vissza kellett szerezni a bizalmat. Elismerem, hogy annak idején tapintatosabban kellett volna eljárni, így most könnyebb lenne a dolgunk. Jelenleg négy nagyüzemi termelőtől és több tucatnyi kisgazdától vásároljuk csupán a tejet, és bizony nem dúskálunk benne. Ebben a rimaszombati üzem is ludas, és bizony nehezen tudom minősíteni a viselkedésüket. Jómagunk arra fogunk törekedni, hogy új alapokra helyezzük a szövetkezetekkel való együttműködésünket és persze a jobb minőségű termékek gyártására. Nem akarom elkiabálni, de vannak már kedvező fejlemények. Jövőre tejet palackoznak és vajat köpülnek — Ezt a termelésben dolgozók nevében is megerősíthetem, de azért mi sem vagyunk könnyű helyzetben ebben az „újraindulási" folyamatban — kapcsolódik be a beszélgetésbe Ohár Erzsébet, a gyár termelésének vezetője. — Tornaiján zacskós tejet, zsíros és félzsíros túrót, gomolyát (tehéntejből készült sajt) és füstöltsajtot készítünk, de ez nem fedi a megrendeléseket. Sajnos, naponta meg kell küzdenünk a kereskedelem különböző buktatóival. Gyakran megtörténik, hogy ha mi feltöltjük a raktárainkat, ők nem rendelnek, de ha valami hiányzik, máris zúgolódnak. Egyébként mi is nyitottunk egy kis üzletet, itt, a gyár mellett, ahol olcsóbbak a tejtermékek, mint másutt. A kibontakozásban fékez a gépek és berendezések elavultsága és magas elhasználtsági foka is. A hűtőházban majdhogynem ránk szakadt a tető, az udvaron halomban áll a szén, mivel évtizedekig nem építettek itt egy megfelelő tárolót. Sajnos, gázfűtésre még nekünk sem futotta, de ennél is aggasztóbb a szennyvízhálózat helyzete. A rimaszombatiaknak 800 ezer koronát fizettünk ki érte, de a mai napig nem működik. Az év végéig ezt feltétlen rendbe kell tennünk, mert ha nem, büntetések elé nézünk, és így folytathatnám a sort. Azért nem estünk kétségbe. Az épületeket már rendbe tettük, számítógépes nyilvántartást és elszámolást vezettünk be, és a géppark felújításán is tovább dolgozunk. A füstölt sajt gyártását már mi vezettük be. A pozsonyi székhelyű Mliekoprojekt tervezőirodánál megrendeltük egy vajköpülő és egy palackozógépsor beszerelésének tervrajzait. Ha minden jól megy, ezeket jövőre fogjuk beszerelni. Exporttevékenységgel is szeretnénk foglalkozni: már csak jóváhagyásra vár a berekszászi Globus kereskedelmi céggel aláírt szerződésünk. Nem állítom és nem is állíthatom, hogy az elmondottak és leírtak akisprivatizációs folyamat ellentmondásokkal teli folyamatában, a tejfelvásárlás, -feldolgozás és -értékesítés jelenlegi összetett helyzetében minden közvetlenül és közvetve érdekeltfél, kívülálló vagy bennfentes személy fejében megfogant kérdéseket megválaszolják. Az viszont biztos, hogy végső soron a vásárló fog majd minősíteni. Addig is legyünk türelemmel. POLGÁRI LÁSZLÓ A TEHENEK NEM NYARALNAK A GAZDA SE, HA OSZTRÁK FARMER? Ugyancsak meglepődne, aki az Agrokomplex kiállításon a mezőgazdasági vidéket ábrázoló hatalmas fényképen megművelt és füves, pipacsokkal s egyéb virágokkal tarkított parcellákat látna egymás mellett. Ami eddig nem volt, az a jövőben elképzelhető, hiszen az elkövetkező években mindennapi betevő falatunk megteremtéséhez állítólag a szántó kilenctizede is elég lesz. ' Parlagtechnológia Akik ilyesmit mondanak, azok a nyugati gyakorlatot veszik alapul. A túltermelési mezőgazdasági válság ugyanis nem a volt szocialista államok sajátossága. Nyugat-Európa földművesei hasonló gondokkal küszködnek. Ausztriában például gabonából húsz, tejből és tejtermékekből pedig negyven százalékkal haladja meg a kínálat a hazai keresletet. Ebből logikusan adódik, hogy a földművesek földterületük egy részén semmit sem termelnek. Mondhatnám úgy is, hogy földjüket parlagon hagyják, de ez csak részben fedi a valóságot. Azért részben, mert a parlagon hagyott földet is „művelni" kell, hogy ne váljon a gyommagvakat és a kártevőket szaporító tanyává — figyelmezteti az említett fénykép. Egyelőre nem Nyitrán, hanem a dél-ausztriai Wieselburgban megrendezett mezőgazdasági kiállításon, a parlagon hagyott földek .művelése" technológiai rendszergazdájának kiállítási részlegén. Arról, hogy a dél-ausztriai földművesek miként élnek együtt a túltermelés okozta gondokkai, már a vidék földműveskamarájának képviselői tájékoztattak. A bevetetlenül, beültetlenül hagyott földterületért a tulajdonos kártérítést kap az államtól. A kártérítés összege a föld bonitációs osztályától függ. Három termény, a tej, a gabona és a cukorrépa esetében központilag határozzák meg azt a mennyiséget, kontingenst, amit az adott területen gazdálkodó farmertól megvesznek. A kontingens keretében eladott tej literjéért a farmer 5,50 schillinget kap, de az ezen felüli mennyiséget már csak jelképes összegért, esetenként ingyen veszik át. Az átvevő számára a kontingens csak akkor kötelező, ha a termék minősége megfelel az előírásoknak, az árrelációk pedig csak egy bizonyos hatékonysági szinten felül jövedelmezőek. Alsó-Ausztriában az éves fejési átlag például 4500 liter. A többi mezőgazdadsági termék csakis a termelő és a feldolgozó, illetve a felvásárló előzetes megállapodása alapján értékesíthető. Ha nincs szerződés, a farmer gondja, feladata, hogy termékére vevőt találjon. Érdekes színfoltja a mezőgazdasági politikának, hogy a földművesek érdekeit védő kamarának mindenki kötelezően tagja, aki növénytermesztéssel vagy állattenyésztéssel foglalkozik. A kamarán túl érdekvédelmi szövetségek is vannak, amelyek a földműveseket és az állattenyésztőket szakosodásuk szerint tömörítik. A kamara és a szövetségek alapvető feladata a szakmai és a kereskedelmi tanácsadás, valamint a jogi védelem. Tizennégy évesen felnőttszámban Alsó-Ausztriában 72 ezer gazdaság van, de ezek tulajdonosai közül még harmaduk családja sem él csupán a mezőgazdaságból. Közülük sokan, különösen a hegyvidéki és a hegyaljai körzetekben agroturisztikai szolgáltatásokkal is pótolják bevételeiket. Nagy segítség a farmer számára, hogy amennyiben maximum tízágyas, turisták fogadására alkalmas lakással rendelkezik, kiegészítő tevékeny ségéből származó bevétele adómentes. A farmok átlagos kiterjedése húsz hektár, négyszáz gazdaságnak van kétszáz, húszezernek pedig ötven hektárnál nagyobb területe. A kisebb területen gazdálkodók családján belül a megélhetéshez legalább egy személy nem mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelmére is szükség van. Úgy, ahogy azt az egyik, Wieselburghoz közeli településen a háromtagú Bransky család példája is bizonyítja. Férj és feleség huszonnégy hektáron gazdálkodik. Búzát, rozsot, zabot és egyéb takarmányféléket termesztenek az átlagban huszonhat darabos marhaállomány számára. Biotermelésre szakosodtak, a férj állatorvos, egy személyt alkalmaznak, és már a tizennégy éves fiú is rendszeresen segít, felnőttként dolgozik. A gazdaságot a férj örökölte. Az emeletes lakóházzal egybeépített istállót korszerűsítették, felépítették a nyolc férőhelyes fejőházat, s megtakarított pénzükből már 2,5 hektár földet is venni tudtak. Éves fejési átlaguk ötezer liter. Ennyi mindenképpen kell ahhoz, hogy — amint Mária asszony mondotta — elfogadható színvonalon éljenek. Sokat dolgoznak, a férj állatorvosi elfoglaltsága, a földek ós az állatok egész napjukat lekötik. Szabadságról, nyári kirándulásról csak álmodnak. Sőt, amióta nem él apósa, már egésznapos kirándulásokra sem járnak. Ha kikapcsolódás, akkor csak napközben. A tehenek nem nyaralnak, reggel és este etetni, fejni kell. Menyasszonyjelölt még nincs Kari Raab gazda portája — az ugyancsak emeletes családi ház és a házzal egybeépített istálló — alig ötven méterre van a Bransky birtoktól. Raab gazda feleségével és huszonhét éves fiával 30 hektár saját és 12 hektár bérelt földet művel. Tenyészállatok tartására szakosodtak, az istálló korszerű és tágas, de az átlagban hetven darabos marhaállomány így is sok munkát ad. Gazdaságukat folyamatosan fejlesztik és bővítik, így kiegészítő jövedelemre is szükségük van. A téli időszakban nyolchektáros erdejükben eladás céljára fakitermeléssel foglalkoznak, nyáron pedig, ha találnak vevőt, aki szerződést köt velük, zöldségféléket is termesztenek; az idén például csemegeuborkát. Három évvel ezelőtt ugyanis betegség miatt likvidálni kellett az állományt, és — a baj nem jár egyedül — házuk is leégett. Az újrakezdéshez 300 ezer schilling kölcsönt vettek fel. A földműveskamara vezetőivel folytatott beszélgetés során a generációs problémák is szóba kerültek. Az, hogy a farmerfiúk nehezen nősülnek, nem egy közülük agglegény marad. Az ok: egyre kevesebb nő vállalja a farmerfeleség nem könnyű életét, a háziasszonyi gondokat és az ezekkel szervesen egybekapcsolódó napi munkát a tehenek körül vagy a földeken. Az apa szerint ez is oka, hogy fiának még nincs menyasszonyjelöltje. A fiú örökli a farmot, gazda lesz, s reméli, tovább gyarapítja a birodalmát. Ahogy ő gyarapította ötvenkét éves korára a maivá azt a 19 hektáros gazdaságot, amit feleségével együtt kapott tulajdonul. Része az igazságnak, hogy — akárcsak a szomszéd család — Raabék is elégedettek sorsukkal. A maguk választotta úton járnak, senki sem szól bele munkájukba. Azt termelnek, amit akarnak, s amit megfelő nyereséggel értékesíteni tudnak. A haszon egyedül az övéké, pénzüket saját belátásuk szerint fektetik be, kamatoztatják. A négykapus gépszín választékából a legkorszerűbb kombájn és a John Deere traktor sem hiányzik, és ez bizonyítja, hogy munkájuk megfelelően kamatozik. EGRI FERENC