Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-06 / 182. szám, kedd

1991. AUGUSZTUS 6. ÚJ SZÓi MOZAIK 6 KÚTFŐ' FEJTŐ FERENC: REKVIEM EGY HAJDANVOLT BIRODALOMÉRT (AUSZTRIA—MAGYARORSZÁG SZÉTROMBOLÁSA) „A Monarchia nem felbomlott, hanem szétrombolták. A történelem során más államok is szenvedtek vereségeket, viselték azok következményeit: megaláztatást, területük megcsonkítását, jóvátétel fizetését. De az, hogy egy birodalmat, mely magába foglalta és kormányozta Európa középső részét, letöröljenek a térképről — új, katasztrofális következményekkel járó fejlemény volt." A könyv hátlapjáról lemásolt szöveg pontosan meghatározza a szerző, József Attila hajdani barátja és szerkesztőtársa, a nemzetközi hírű, immár évtizedek óta Párizsban élő politológus mondandóját. A Rekviem ama nevezetes 1989-es esztendőben jelent meg Párizsban, s megkapta az év legjobb francia (?) történeti munkájának járó díját. E sorok írója az év forró szeptemberében járt Párizsban s ott hallotta hírét Fejtő munkájának. S ez a hír nem elsősorban az irodalmi teljesítménynek szólt, sokkal inkább az üzenetének, mégpedig éppen a franciákhoz intézett üzenetnek. Hisz nem ők, mármint a franciák voltak-e sírásói s temetkezési vállalkozói a Monarchiának? Nyolcvankilenc szeptemberében még nem lehetett tudni, mi történik egy-két hónap múlva a hajdani birodalom utódállamaiban, azt azonban már akkor is tudni lehetett: ami Kelet-Közép-Európában (s következésképp az egész világban) törént az elmúlt hatvanegynéhány év alatt, az egyenes következménye a Monarchia szétrombolásának. Négy részre oszlik az egész munka, úgymint: Az első világháború okai és céljai — Egy pillantás a Habsburgház történetére a 18. századig — Háború és béke között — A klasszikus háború átalakulása ideológiai háborúvá. E négy rész összesen harmincegy fejezetet tartalmaz, kiegészítve két előszóval (eggyel külön a magyar kiadáshoz), valamint zárszóval, jegyzetekkel és bőséges Függelékkel. Pedig a magyar kiadás nem is teljes, mert a számunkra köztudott történelmi s egyéb tudnivalókat tartalmazó, az idegen olvasónak szánt fejezetek csupán tömörítve kerültek a magyar kiadásba. S hogy miről szólnak az egyes fejezetek? íme, néhánynak a címe, ízelítőül: A vétkesek — Románia is az antantot választja — Bécs két arca — Clemenceau és Ausztria — Wilson 14 pontja fölött hamar eljárt az idő — Az Egyesült Államok szerepe — Végvonaglás és osztozkodás a koncon — Francia hegemónia avagy hogyan alakítsuk Európát köztársasággá — A propaganda két lángelméje: Masaryk és Beneš, a győztesek. Gondolom, e néhány címből minden világos. S méginkább az a Függelék címlistája alapján. Mert ebben arról olvashatunk, hogy Ki sugalmazta a francia politikát, továbbá arról, Hogyan készítették elő Trianont, a versailles-i békéről, ahogy a Komintern látta, arról, hogy Sem Prága, sem Pest nem pótolhatja Bécset s végül Beneš felelősségéről. Ez utóbbiban található ez az elgondolkoztató szöveg: „Azzal, hogy Csehszlovákiát két egymásnak ellentmondó elvre — a történeti és az etnikai elvre — alapozva hozták létre, Masaryk és Beneš az Osztrák-Magyar Monarchiát, a nagy többnemzetiségű államot egy kis többnemzetiségű állammal váltották fel, a két természetszerűen elégedetlen és szeparatista kisebbséggel, a némettel és a magyarral, és ott voltak még a szlovákok is, akik nehezen nyugodtak bele Prága centralizmusába. Az állam súlyos sebezhetősége 1938-ban, 1948-ban, 1968-ban válik majd nyilvánvalóvá." S 1990-91-ben, tehetjük hozzá azonnal, s csodálhatjuk Fejtő éleslátását. Mert nem látta (nem láthatta) ugyan előre azt, ami bekövetkezett, de lelkiismeretes történészhez s politológushoz méltón sejtette és sejttette az olvasóval is, hogy mi következik majd. Azt, persze, hogy mi következik majd, még mi sem tudhatjuk, hisz a kép egyre bonyolódik: immár Jugoszlávia és a Szovjetunió a leginkább puskaporos hordók, de hogy mindennek köze van Fejtő Ferenc könyvének a témájához, Ausztria—Magyarország szétrombolásához, azt aligha kell, itt és most, bárkinek bizonygatni. „Mindenesetre ki kell hangsúlyoznom — írja Fejtő 1990. február 15-én a magyar kiadás számára készült előszóban —, hogy amennyiben tanulmányomban bizonyos nosztalgia fejeződik ki, az nem a »régi szép idők« utáni sóvárgás, hanem egy elmulasztott lehetőség miatt érzett keserűség. S ez talán a jelen időknek is szóló aggodalom és kívánság, amikor a szovjet hegemónia összeomlása után, Közép- és Kelet-Európa népei abba a helyzetbe kerültek, hogy szabadon választhatják meg sorsukat, együttlétük formáját. Történelmi, geopolitikai, gazdasági, művelődési tényezőkre támaszkodva a nagy Európa Ház megépítésére várva, azt elősegítve, összefoghatnának az újraépítés nagy munkájára. De azt is megtehetik, hogy amint a múltban, az egymás elleni acsarkodásra és marakodásra fordítják energiáikat." žZ MÁSOK ÍRTÁK KOMAREK: NINCS SZÜKSÉG ENNYI ÁLDOZATRA Két részben közölte a minap a Rudé právo Valtr Komárek élvonalbeli csehszlovák jövőkutató írását a gazdasági reform lefolyásáról. A hazai reformpolitika egyik legmarkánsabb bírálója meglehetősen elmarasztalóan fogalmaz, s ugyanazon jelenségekről teljesen másképp vélekedik, mint a kormánykoalíció reformerei. Többek között felteszi a kérdést: kinek a javára szolgál az élelmiszerárak több mint 50 százalékos emelkedése, miközben a béreket és jövedelmeket erőteljesen visszafogták, s emiatt a lakosság nagy hányada mindenekelőtt gyümölcs-, zöldség-, hús- és egyáltalán élelmiszerfogyasztásának drasztikus csökkentésére kényszerült? És mindjárt válaszol is a szerző: A földműveseknek semmiképpen sem használ, hiszen nem fogynak termékeik, költségeik az áraknál gyorsabban emelkednek, állatállományukat kénytelenek levágni, s a csőd szélére kerülnek. Tehát ez nem szolgál sem a fogyasztónak, sem a termelőnek. Akkor netán az államnak? — kérdezi Valtr Komárek. Valamivel arrébb így folytatja: „Nagyon jól értik az emberek, hogy a jelenlegi infláció nem igazi infláció. Mert ha így lenne, akkor hol az árak követnék a béreket, hol a bérek az árakat. Míg nálunk többnyire az árak emelkednek, a bér- és jövedelemmozgás erősen visszatartott. Drágulás tapasztalható, sajátos pénzreform zajlik, amikor a lakosságtól egyszerre sok pénzt (évi jövedelmének negyedét-harmadát) és betétállományát is elszippantják. Ezért kérdezik az emberek: hová tűnt a pénzük? Ha tehát a lakosság (évi bér- és jövedelemösszege eléri az 500 milliárd koronát) 130-150 milliárd koronát elveszített, akkor kihez jutott ez a pénz, mit finanszíroztak belőle?" Jelenlegi gazdasági nehézségeinknek és az ebből adódó szociális feszültségeknek két okát jelöli meg a szerző: az előző totalitárius rendszer társadalmi-gazdasági és ökológiai örökségét, valamint a gazdasági reform értelmezésében mutatkozó koncepciós hibákat, s a megvalósításával járó hiányosságokat és tévedéseket. Első hibás lépésnek a korona leértékelését említi. Mint ismeretes, tavalyjanuárban 15-ről 17-re, októberben 17-ről 24-re, decemberben 24ről 28 koronára emelkedett pénznemünk egyetlen dollárral szembeni értéke. A nemzeti valuta devalválása a munkát és a tőkét is leértékelte. Ennek következményeként importáljuk az inflációt. A „majdnemkonvertibilitás" bevezetése és gazdaságunk teljes megnyitása a hazai termelők, üzemeltetők és bérlők számára újabb áremelési távlatokat nyit. Gyakorlatilag a mai többszörösét. Ezt a tendenciát belső árdeformációink is erősítik. Mivel a kormány az esztendő második felére további áremeléseket (szén, földgáz, melegvíz, villanyenergia, lakbér, kommunális szolgáltatások stb.) jelez, Valtr Komárek megítélése szerint 1991-ben az inflációs ráta 60 százalékos lesz, s ez a duplája annak, amit a szövetségi kormány a költségvetés jóváhagyásakor a legmagasabb értékként kinyilatkoztatott. E becslését szerzője nagyon visszafogottnak tartja. Ebben az évben számottevő értékesítési válságról beszélhetünk, a bruttó hazai össztermék értéke 15— 25 százalékkal esik vissza. De csak akkor, ha nem csökken a lakossági fogyasztás visszafogására nehezedő nyomás. A bruttó hazai össztermék kormány által meghirdetett 5 százalékos éves visszaesése ma már csak puszta illúzió. E hanyatlás következtében lavinaszerűen emelkedik a munkanélküliség. Az év végére az alkalmazottak száma 6—6,5 millió, a munkanélkülieké 750—900 ezer lehet, ami a munkaképes lakosság 11—12 százaléka. További mérsékelt felfutásával 1992 folyamán a munkanélküliek száma túllépheti az egymillió főt, vagyis aránya 13—15 százalék között mozoghat majd. Ez a folyamat még néhány hónapig visszatartható, de utána már megállíthatatlanul elszabadulhat. Komárek professzor úgy látja: más irányba is terelhető a felvázolt fejlődés. Ahhoz azonban módosítani kellene a gazdasági reform stratégiáján, s a piacgazdaság felé vezető úton olyan gazdaságpolitikát kellene folytatni, amely nem párosul mértéktelen és szükségtelen áldozatokkal. Erre az írásra Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszter a Pravda idei 166. számában válaszolt: „Ha leszámítjuk az észrevehető személyi ambíciókat, akkor teljesen világos dologgal találjuk magunkat szemben: visszatérni a központilag irányított gazdasághoz, megpróbálni a november 17-e előtti időszak visszaállítását." Valtr Komárek erre így reagált: „Ez utóbbiról a november előtti gyanúsítgatások jutnak az eszembe. Akkor is azt vágták a fejemhez: az 1945 előtti fejlődést akarom visszaállítani. Most illedelmesen figyelmeztetnék arra, én voltam az, s nem Klaus úr, aki közvetlenül november után a Vencel téri emelvényről magyarázta: visszafordíthatatlan a mostani fejlődés." PUPILLÁK A KÉPERNYŐN A gombamódra szaporodó butikok és hotdog-árusok tömkelegében üde színfoltként hat egy olyan üzlet, szolgáltatás, melyről nem az jut az ember eszébe: egy újabb vállalkozó, aki gyors meggazdagodásra vágyik. Dunaszerdahelyen, az egyik családi ház homlokzatán levő cégéren ez olvasható: Ocula szalon. Ez a magánoptika a maga nemében — egyedülálló kezdeményezés. A tulajdonos, Kulcsár Beáta végigvezetett „birodalmán" és bemutatta két munkatársát. Oľga Kostrová optikus egy vidéki asszonyt vizsgált. A japán komputer képernyőjén megjelent a néni jobb, majd a bal szeme. A display alján számok jelezték, milyen erősségű szemüvegre van szüksége. A vizsgálat befejeztével az adatok nyomtatásban is megjelentek. A műszeres vizsgálatot követően — a szakembernek jóformán mindent elárul a páciens szeméről — hagyományos „betűolvasás" következett, majd az ügyfél kiválasztotta magának az árban és formában legmegfelelőbb keretet. — Milyen üveget parancsol, fehéret vagy rózsaszín árnyalatút? — kérdezte az optikus. — Inkább fehéret, bár manapság nem ártana, ha az ember rózsaszínben látná a világot — felelte a páciens, majd a keretek ára felől érdeklődött. Az árskála 40 koronától 1300-ig terjed. — Ez tetszik — állapodott meg a néni egy decens keretnél —, de ha lehet, egy árnyalattal világosabbat kérek, persze, ugyanebben az árban. — Most már úgy nézhetem a tévét, mint Kudlik Juli, amikor a Deltát vezeti — nyugtázta nemsokára elégedetten arcképét a vevő. Fél órán belül a szomszéd helyiségben Pap Erzsébet szemüvegkészítő kivágta, lecsiszolta és a keretbe helyezte a megfelelő alakú és dioptriájú üvegeket. Másfél óra leforgása alatt az egész „procedúra" befejeződött. Az új szemüveg és a kivizsgálás 291 koronába került. — Miért ezt a látszerészt választotta?— kérdeztük a távozó nénit. — Az Új Szó hirdetésében olvastam erről a szolgáltatásról és örülök, hogy eljöttem. Megtakarítottam egy csomó időt, amit az orvosi rendelőben töltöttem volna, és nem kellett egy hetet várnom a szemüvegre. — Sokan jönnek hozzánk, akiknek nincs türelmük órák hosszat a rendelőben tölteni és napokig várni, míg elkészül a szemüvegük — mondta Kulcsár Beáta. — A munkatársnőm a japán műszerrel gyorsan, pontosan megállapítja, kinek milyen szemüvegre van szüksége. Ez a kivizsgálás 150 korona. Igazán nem sok, ha belegondolok, hogy esetenként egy órát szentelünk a rászoruló szemének kivizsgálására. Tegnapelőtt nálunk járt egy majd kilencvenesztendős bácsi, aki szó szerint bebotorkált hozzánk. Úgy kellett bevezetni és a székbe ültetni. Amikor megkapta az okulárét, szinte újjászületett. Öröm volt nézni, milyen magabiztos léptekkel távozott. Kulcsár Beáta gyógyszerlaboráns. Kezdetben egy Herbária-bolt megnyitásával „kacérkodott", de végül, ismerősei rábeszélésére két magyarországi partnerével egy optikai kft létrehozása mellett döntött. Az ötlettől a terv megvalósításáig ugyan nem telt el nagyon sok idő, de sok utánjárást, kilincselést igényelt. — Hajdani elképzelésemről, a gyógynövényüzletről sem mondtam le végleg. Ha megkapom az épület többi helyiségét is, nemcsak a hiányzó kirakatot szeretném megcsináltatni, hanem az említett Herbária szaküzletet is meg akarom nyitni. Sőt, később, ha fellendül az üzlet, kontaktlencsékkel is szeretnénk foglalkozni. Az első csallóközi (netán szlovákiai?) magánoptikába Tardoskeddtől Komáromig járnak az érdeklődők. Van, aki csak napszemüveget keres, van, aki szebb, modernebb keretre vágyik, vagy erősebb szemüvegre van szüksége. Ha valaki speciális üveget igényel és az hiányzik a készletből, megrendelik, és amint megérkezik a szállítmány, levélben tudatják az illetővel, jöhet a szemüvegért. ORDÓDY VILMOS Ofga Kostrová optikus, munka közben (A szerző felvétele) VÁLASZ OLVASÓINKNAK FAK ES SZOMSZÉDOK P.L.: Azt szeretném tudni, hogy a telekhatártól milyen távolságra ültethető ki fa? A szomszédom ugyanis a határvonaltól két méternyire ültette ki a fáit. A csehszlovák jogrend egyetlen rendelkezése sem állapítja meg kifejezetten ezt a távolságot. Még a Polgári Törvénykönyv is csak általános rendelkezéseket tartalmaz. E szerint „a dolog tulajdonosának tartózkodnia kell mindattól, amivel a körülményekhez mérten aránytalanul zaklatna mást vagy komolyan veszélyeztetne mást jogai gyakorlásában" (130a §), továbbá amennyiben komoly veszélyeztetésről van szó, a veszélyeztetettnek jogában áll a bíróságtól követelni, hogy a fenyegető kár elhárítása érdekében megfelelő és arányos intézkedések megtételére kötelezze a tulajdonost (Ptk. 417. § (2) bekezdése). Nyilvánvaló, hogy a fák nemcsak árnyékukkal okozhatnak kárt a szomszédos telek tulajdonosának, de például azzal is, hogy elvonják a szomszédos föld nedvességét, táperejét, sőt a gyökerek, illetve az ágak esetenként kárt okozhatnak a szomszédos házban is. Más a helyzet tehát akkor, ha a szomszéd a fákat ház közelében ülteti ki, más a helyzet akkor, ha a határvonal túloldalán hasonló fák állnak, más a helyzet, ha diófáról vagy szilvafáról van szó stb. A távolság megítélése mindenképpen a helyi körülményektől függ. Amennyiben úgy érzi, hogy a szomszédja által kiültett fák a jövőben kárt okozhatnak önnek, jogában áll a bírósághoz fordulni, s kérni, az rendelje el a fák kivágását vagy átültetését. Dr. P. D.